Tarcsai Szabó Tibor született Szabó Tibor (Gödöllő, 1955. október 28. –) magyar író, meseíró.
Életrajz Tanulmányait szülővárosában a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdte, majd a Török Ignác Gimnáziumban (1970–74) folytatta. Sorkatonai szolgálata alatt (1975-76) zenészként tagja volt a Kerényi Miklós Gábor (KERO) vezette Periszkóp irodalmi színpadnak. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen (1976–1981) diplomázott üzemszervező agrármérnökként.
Évekig foglalkozott sakkfeladványszerzéssel, többszörös magyar bajnok, öt évig a Sakkfeladványszerző Bizottságának elnöke. Magyar sakkfeladványszerző nagymesteri és FIDE-mester címet szerzett. Nyolc évig játszott basszusgitárosként a dr.Rock nevű zenekarban, ahol együtt zenélt az Omega együttes dobosával, Debreczeni Ferenccel (Ciki).
Hobbija a fotózás, fényképeivel már több FIAP-helyezést ért el. Nemzetközi fotóversenyeken elért helyezései alapján 2020-ban elérte az AFIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Művésze) címet. Nős, két fia van: Viktor (1980) és Dávid (1982). Hosszú ideig Kistarcsán élt (innen a felvett "Tarcsai" írói név), jelenleg a Pest vármegyei Péteri községben él.
Íróként a Kistarcsai Kulturális Egyesület irodalmi pályázatán tűnt fel 1998-ban, amelyen 1. díjat nyert Ha elfogynak a mesék című írásával. Ezt követően vette fel a Tarcsai Szabó Tibor írói nevet, amelyen könyveit és írásait közreadta.
Művei Pamuhihőke és Sámsemék – mesék (Ciceró Kiadó, 2000) A jajszárnyú fecskerigó – mesék (Ciceró Kiadó, 2001) Micsoda város! – meseregény (Ciceró Kiadó, 2003) Az állat én vagyok! – szatírák (Realsystem Kiadó, 2003) Az elvarázsolt város – meseregény (Ciceró Kiadó, 2005) Segítség, megszöktünk! – meseregény (General Press Kiadó, 2007) Abszurdánia – e-könyv (Underground Kiadó, 2019 Galaxisok Háborúja (Magánkiadás, 2025) – sci-fi regény Napóka meséi (Magánkiadás, 2025) – mesék
Feldolgozások Műveiből az alábbi feldolgozások születtek: Devecsery László: A két kis pék kalandjai (Pamuhihőke és Sámsemék – dramatizált mese) Az Erdei Színház, A tó, A néma erdő, Ki a legerősebb, Sámsemék szobrot készít c. mesék (2003-tól) a DMK Alföld Gyermekszínpada és Főnix Diákszínpada, valamint a debreceni Másik Gyermekszínház feldolgozásában (vez.: a Csokonai-díjas Várhidi Attila) A kis pesti zsoké és a fáraó leánya – animációs film (Papp Barnabás, Takács Anikó – 55. Országos Függetlenfilm Fesztivál, 2008 – Alkotói díj) Pamuhihőke és Sámsemék – animációs film (Papp Barnabás)
Források Tarcsai Szabó Tibor honlapja https://tarcsaiszabokonyv.hu/ Tamás Zsuzsa: Szabadpolc gyerekeknek Lukáts János: Ifjúsági Irodalom Pagony interjú
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar sakkfeladványszerzők Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Gödöllőiek Kategória:Élő személyek