bélyegkép|jobbra|230px|Római katolikus templom bélyegkép|jobbra|170px|Ortodox templom bélyegkép|jobbra|200px|Általános iskola Újszentes (1910-ig Vadászerdő, , 1924-ig Sântești, ) falu Romániában, Temes megyében.
Fekvése Temesvártól északra fekszik, a Gyárvárossal egybeépült.
Nevének eredete
Egykori Vadászerdő nevét a korábban területére is kiterjedő Vadász-erdőről kapta. Ezt a lakosok 1906-ban beadott kérvényének megfelelően változtatták a származási helyüket megörökítő új névre. Szintén hivatalos névadással született mai román nevének jelentése 'ligetecske'.
Története A helyén a 18–19. században elterülő Vadász-erdő-t a temesvári hadparancsnokság vadászterületként használta. Vadászkastélyának egyik szarufáján az 1763-as dátum volt bevésve. Temesvár 1849-es ostroma alatt itt rendezte be főhadiszállását Vécsey Károly, majd kórházként szolgált. Augusztus 9-én itt találkozott Dembiński és Bem serege. A vadászkastélyban a magyar állam 1885-ben erdőőri szakiskolát alapított, bentlakással. Az iskola 1901-ben új épületet kapott.
A falut erdőirtás helyén a Debreceni Református Egyházkerület alapította 1891-ben, 133 református magyar telepescsaláddal. A családok három kivételével Szentesről érkeztek, a családfők eredetileg kubikosok és iparosok voltak. A telepítést Sima Ferenc szentesi újságíró és országgyűlési képviselő szervezte. 1896-ban Vadászerdő néven nyilvánították nagyközséggé Temes vármegye Központi járásában. Mint minden telepes községben, itt is az állam gondoskodott iskoláról. A szabályzatok miatt az egyébként szelemenes házak kezdettől cseréptetővel épültek. A lakosok tanyás gazdálkodást folytattak, az első tíz évben hetven–nyolcvan tanya jött létre. A kisebb gazdák, a nagyváros közelségét kihasználva, zöldségtermesztéssel és tejgazdálkodással is foglalkoztak. Az első telepesek közül 1907-ig 31 család visszatért Szentesre, de helyüket újabb szentesiek foglalták el. Házassági kapcsolataik az első két évtizedben Szentesre és Újmosnicára terjedtek ki, a trianoni békeszerződés után főként Végvárral és a bánáti református szórványokkal házasodtak.
Első román lakói 1923-ban a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került Kis- és Nagytorákról érkeztek. A II. világháború alatt az elcsatolt Észak-Bukovinából, Besszarábiából és a Kvadriláterből telepítettek be románokat, míg a háború után főként erdélyiek és bukovinaiak érkeztek. Ortodox templom csak 2005-ben épült. A 2000-es évektől a település falusias vonása elveszni látszik a modern temesvári agglomerációba való beolvadása miatt: új cégek települnek meg a területén, az újonnan ideköltözők nagy száma miatt pedig rengeteg új ingatlant építenek.
Nevezetességek A Vadász-erdő. A Behela-tó, vízimadár-megfigyelőhely. Református temploma 1897 és 1901 között, a modern római katolikus 1972–79-ben, az ortodox 1996–2005-ben épült fel. Az utóbbit Nicolae Dancu, a római katolikust Hans Fackelmann tervezte. A református templom kertjében áll az 1849-es emlékmű.
Népcsoportok Népszámlálás Népcsoportok összetételeÉvLakosságRománMagyarNémetEgyéb 1900 1151 46 1042 58 5 1910 1243 47 1144 40 12 1920 1226 97 1018 109 2 1930 1490 374 1003 109 4 1941 1419 339 955 118 7 1956 1439 325 1054 51 9 1966 2 140 652 1397 62 29 1977 2 978 1157 1687 100 34 1992 2 400 1049 1285 32 34 2002 2 693 1576 1054 32 31 Felekezeti megoszlás szerint 1900-ban 737 református, 297 római katolikus, 61 ortodox és 41 evangélikus, 2002-ben pedig 1374 ortodox, 598 református, 504 római katolikus és 114 pünkösdista lakta.
Gazdaság Bontimes cipőgyár, húsfeldolgozó, hipermarket stb.
Híres emberek Itt született 1909-ben Dobay István román válogatott labdarúgó. Itt született 1917-ben Madas András erdőmérnök.
Kulturális élet Tulipán néptáncegyüttes (1998 óta) Napsugár kamarakórus A település Magyar Könyvtárát 2011. november 20-án nyitották meg. A könyvek Szentesről érkeztek, egy újszentesi származású vállalkozó gyűjtőmunkájának eredményeként.
Testvértelepülések Szentes Sándorfalva Begaszentgyörgy, Szerbia
Jegyzetek
Források Cserny Győző: A vadászerdei m. kir. erdőőri szakiskola és alsóbb erdészeti szakoktatásunk. Erdészeti Lapok 1902, 11. sz.
Paládi-Kovács Attila: Az anyagi kultúra alakulása néhány dél-alföldi (bánsági) magyar faluban. Népi kultúra – népi társadalom VII. Bp., 1973
Kategória:Temes megye települései Kategória:Temes vármegye települései