bélyegkép|200px|jobbra|A bedegi Nyáry család bárói (és köznemesi) címere bélyegkép|200px|jobbra|A bedegi Nyáry család grófi címere A nemes és gróf bedegi és berencsi Nyáry család (Neve a mai Somogy és Tolna megye határán, Tab közelében fekvő, ma már nem létező Nyár helységből ered. Itt fekszik az egyik előnevet adó Bedeg is, a mai Bedegkér község.

A család története Első ismert őse János, aki 1329-ben mint királyi megbízott jár el, a családfa a 15. század közepétől ismert. Első jeles tagja Gál, Mátyás király udvari gyalogságának hadnagya és Somogy megye főispánja volt. A főnemesség soraiba a családot az a Ferenc emelte, akit vitézségéért 1535-ben bárói ranggal jutalmaztak. Ő szerezte meg a másik előnevet adó Berencset. Örökösei, unokatestvérének, Miklósnak fiai, Lőrinc és Lajos két főág alapítói lettek, fiaik és ezek utódai részére I. Miksa király Ferenc bárói rangját 1573-ban kiterjesztette. Lőrinc fia Pál, és ennek fia István részben jeles törökverők, illetve a kor országos politikájának meghatározó személyiségei. Istvánt II. Ferdinánd 1632-ben grófi rangra emelte, amit akkor még kevés család viselt. Pál nővére Sárkándy Pálné, akinek lánya, Anna Balassi Bálint Célia nevű múzsájaként ismert; Pál lánya, Krisztina pedig befolyásos főurak, előbb Thurzó Imre, majd Esterházy Miklós felesége lett. Ez utóbbi házasságból született Esterházy Pál herceg. Lőrinc főága fiágon 1682-ben, női ágon 1713-ban halt ki. Lőrinc fivérének, Lajosnak az unokája, ugyancsak Lajos 1649-ben nádorjelölt volt, 1655-ben pedig III. Ferdinándtól személyes grófi rangot kapott, amit a király dédunokája, Zsigmond és gyermekei részére 1723-ban kiterjesztett. Zsigmond fia volt János, akinek négy fia, József, János, Ferenc és István a család négy ágának megalapítói. Zsófia húguk gróf Amade Ferenc felesége volt, fiuk Tádé (1783-1845) zeneszerző, Liszt Ferenc mecénása. A Lőrinc ág birtokai főleg Északkelet-Magyarországon, a Lajos ág birtokai a Felvidéken, a mai Nyugat- és Közép-Szlovákia területén feküdtek. A család jelenlegi, mintegy félszáz tagja elsősorban Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában és Nagy-Britanniában él.

A család grófi címerleírása

Négyelt pajzs: Az 1. és 4. kék mezőben befelé fordult, lovon vágtató, aranyzsinóros vörös mezbe öltözött lovag. Baljában (jobbjában) arany zászlót tart. A 2. és 3. vörös mezőben arany koronából kinövő, befelé fordult arany oroszlán, jobbjában (baljában) arany jogart, baljában (jobbjában) zöld leveles ágon három ezüst rózsát tart. Sisakdísz: a kinövő oroszlán. Takarók: jobbról arany–kék, balról arany–vörös.

A Nyáry család fontosabb tagjai Nyáry Lőrinc (1515 k. – 1559) várkapitány, Hont vármegye főispánja, koronaőr báró Nyáry Ferenc (1500 k. – 1551) neves törökverő huszárkapitány báró Nyáry Pál (1550 k. – 1607) várkapitány, törökverő hadvezér, Bocskai István erdélyi fejedelem főudvarmestere báró Nyáry István (1585 k. – 1643) főajtónálló mester, felső-magyarországi főkapitány báró Nyáry Krisztina (1604–1641) Thurzó Imre, majd Esterházy Miklós nádor felesége gróf Nyáry Rudolf (1828–1900) esztergomi kanonok, vallásos író gróf Nyáry Ernő (1906–1987) karmelita szerzetes, bagdadi érsek gróf Nyáry János (1942), a Magyar Történelmi Családok Egyesületének (MTCSE) az alapító elnöke gróf Nyáry Éva (1946) festőművész, a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend Nagyperjel Asszonya, a MTCSE tagja.

Kastélyaik Nyáry-kastély (Legénd) Beleznay-Nyáry-kastély (Pilis)

Források

Bánó Attila: Régi magyar családok – Mai sorsok (Gemini, Budapest, 1996) Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi leszármazása, II. kötet (Tellér, Budapest, 1993) Nyáry Zsigmond: Nyáry de Bedegh et Berencs. Hét évszázad történetéből (Sajtó alá rendezte Legeza László, a táblákat szerk. Wettstein János. Turul, Budapest, 2004) Keresteš, Peter 2007: Neznámy armáles pre Ňáriovcov z Bedegu z roku 1457. Genealogicko-heraldický hlas 17/2, 34-38.

Külső hivatkozások http://genealogy.euweb.cz/hung/nyary1.html https://web.archive.org/web/20160304112212/http://genealogy.euweb.cz/hung/nyary2.html

Kategória:Magyar történelmi családok

Kategória:Somogy vármegyei történelmi családok