250px|thumb|jobbra|Az Amerikai Egyesült Államok címere Az Amerikai Egyesült Államok történelme két főbb részre osztható: az ország területének történelme több mint 17 ezer évvel ezelőtt, a szibériai őslakosok betelepülésével kezdődött, mint államról viszont a 18. század második felétől beszélhetünk. Az indián népek számos kultúrát hoztak létre, amelyek közül sokan alkalmazták a mezőgazdaságot és több tízezres településeket alapítottak. Miután Kolumbusz felfedezte Amerikát, megkezdődött a kontinens európai gyarmatosítása. A mai Egyesült Államok területén a brit gyarmatok váltak dominánssá, amelyek lakossága 1770 körül már meghaladta a 2,5 milliót. A britek a hétéves háborúban elvették Franciaország kanadai gyarmatait és a közvetlen katonai fenyegetés elmúltával London új adókat vetett ki az ún. Tizenhárom gyarmatra. Az adók elleni tiltakozó megmozdulások (mint az 1773-as bostoni teadélután) London büntetőintézkedéseit vonták maguk után, ami miatt 1776-ban a gyarmatok kikiáltották függetlenségüket. A George Washington által vezetett felkelők francia segítséggel több éves harcban legyőzték a brit erőket és 1783-ra kikényszerítették függetlenségük elismerését. Az új köztársaság Washington elnökségével elfogadta alkotmányát, amely – több módosítás mellett – azóta is érvényben van. 1803-ban a forradalmi Franciaországtól megvásárolták a ritkán lakott Louisianát, amellyel az Egyesült Államok területét kétszeresére növelték. 1812-ben hadat üzentek a napóleoni háborúk által lefoglalt Nagy-Britanniának, de a patthelyzet beállta után a konfliktust lezárták.
Az ún. „nyilvánvaló elrendeltetés” elve alapján az Egyesült Államok magáénak tekintette Észak-Amerika két óceán közötti részét Kanadától délre és Mexikótól északra. Az 1846-ban kezdődő háborúban az USA elcsatolta Mexikó területének a felét. A jórészt csak indiánok lakta hatalmas területen fokozatosan tolta egyre nyugatabbra határait, bevándorlók által gyorsan növelve népességét. Míg 1790-ben csak 4 millió polgára volt, 1900-ra ez 76 millióra gyarapodott. A gazdaság hasonlóan nagy ütemben nőtt, ám eközben egyre nagyobb feszültség keletkezett az iparosodott északkeleti államok és a rabszolgamunkán alapuló ültetvényekből meggazdagodó Dél között. Amikor 1860-ban a rabszolgaságot ellenző Abraham Lincolnt választották elnöknek, a déli államok gazdasági fejlődésüket és társadalmi stabilitásukat féltve elszakadtak az Uniótól. Az amerikai polgárháború öt évig tartott és az északiak győzelmével végződött. A rabszolgaságot eltörölték és a déli államokat megszállták. A háború utáni rekonstrukció végeztével azonban a déli fehérek visszanyerték politikai dominanciájukat és a fekete szavazók megfélemlítésével és szegregációs törvényekkel a másodrendű állampolgárok sorába süllyesztették a volt rabszolgákat. Az ebből származó afroamerikai embereket érintő rasszizmus a 20. században is folytatódott, és időnként máig is előforduló jelenség.
A 20. század kezdetére az Egyesült Államok a világ legelső gazdasági hatalmává fejlődött a vállalkozást segítő gazdasági környezet és az olcsó munkaerőt kínáló több milliónyi európai bevándorlónak köszönhetően. A kiáltó társadalmi különbségeket a progresszív mozgalom segítségével enyhítették, illetve modernizálták az elavult politikai intézményeket; bevezették az általános jövedelmi adót és a nők választójogát. Az első világháború első éveiben az USA semleges volt, csak 1917-ben lépett be az antant oldalán.
A prosperáló 1920-as évek után 1929-ben a New York-i tőzsde összeomlott és a világméretű gazdasági válság közel egy évtizedig éreztette hatását. Franklin D. Roosevelt elnök a New Deal politikájának keretei között állami beavatkozással és segélyezéssel számolta fel a válság ártalmait és indította be újra a gazdasági növekedést. A második világháború kitörésekor az Egyesült Államok ismét semleges maradt, bár hadiszállításokkal segítette Angliát, majd a Szovjetuniót. A hadbalépést Japán Pearl Harbor ellen intézett támadása provokálta ki. A brit-amerikai csapatok 1943-ban partra szálltak Olaszországban, a következő évben pedig a franciaországi Normandiában is. Németország legyőzése után a Japán elleni háború került sorra, melynek csúcspontját az újonnan kifejlesztett atombombák ledobása jelentette Hirosima és Nagaszaki városára. Japán néhány nappal később letette a fegyvert.
A második világháború után az Egyesült Államok és a Szovjetunió vált az új világrend két szuperhatalmává, amelyek a nukleáris fegyverkezési verseny mellett a közvetlen összecsapást kerülő, ún. hidegháborút vívtak egymással. Az 1960-as években megerősödtek az amerikai polgárjogi mozgalmak, amelyek hatására eltörölték a feketéket sújtó szegregációs törvényeket és fokozatosan megvalósult a nők emancipációja. A hidegháborúnak 1991-ben szakadt vége, a Szovjetunió szétesése után, így az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom, „a világ csendőre”.
Az 1990-es évektől kezdődően az Egyesült Államok egyre inkább belebonyolódott a közel- és közép-keleti konfliktusokba. Az első Öbölháború után 2001. szeptember 11-én terrorista támadás érte New Yorkot és Washingtont. A terror elleni háború során megszállták Afganisztánt és Irakot, de az ottani rezsimek megdöntése után anélkül kellett kivonulniuk, hogy stabilizálni tudták volna a két ország politikai viszonyait.
Észak-Amerika a gyarmatosítás előtt bélyegkép|200px|A feltételezett jégmentes korridor, amelyen át az ázsiaiak betelepülhettek Észak-Amerikába
Nem tudjuk pontosan hogyan és mikor érték el az első emberek a mai Egyesült Államok területét. A legnépszerűbb elmélet szerint Kelet-Ázsia lakói telepedtek át az eljegesedések során Alaszkába, amikor a lecsökkent tengerszint miatt a mai Bering-szoros térsége szárazra került, majd innen a népcsoportok délebbre vándoroltak. A betelepedés kezdetének időpontja vitatott, egyes elképzelések szerint akár már 30 ezer évvel ezelőtt megindulhattak az indiánok ősei ázsiai otthonukból. A bevándorlás a későbbiekben is folytatódott kb. 10 ezer évvel ezelőttig, amikor a jégkorszak végével a tenger elöntötte az átjárót. A korai ún. paleoamerikaiak hamarosan számos kultúrává és több száz törzzsé váltak szét.
A Kolumbusz előtti amerikai történelmet hagyományosan öt fejlődési fázisra osztják. A mai Egyesült Államok területén élő népek ebből a harmadikig jutottak el (a klasszikus és posztklasszikus korok ismertebb képviselői a maják, az aztékok és az inkák).
A kőszerszámos stádium legkorábbi képviselője a Clovis-kultúra volt, amely nagy, hullámos élű, hornyolt dárdahegyeiről ismert és képviselői nagyvadakra vadásztak. Használati tárgyaikra először 1932-ben, az új-mexikói Clovis mellett bukkantak rá a régészek. A kultúra Észak-Amerika nagy részén elterjedt, sőt Dél-Amerikában is megtalálható volt. A Clovis-dárdahegy igen jellegzetes, kovakőből készült, kétoldalasan pattintott élű fegyver volt, alján olyan horonnyal, amely könnyebbé tette a nyélre való erősítést. A velük együtt talált állatcsontok és egyéb szerves anyagok alapján elvégzett radiokarbonos kormeghatározások szerint a kőeszközök 10-11 ezer évvel ezelőtt készültek.
bélyegkép|200px|jobbra|A Clovis-kultúra dárdahegyei bélyegkép|200px|jobbra|A Monks Mound Cahokiában bélyegkép|200px|jobbra|A Coles Creek-kultúra kiterjedése bélyegkép|200px|jobbra|Tlingit totemoszlop
A Clovisokat követő egyik régészeti kultúra volt a Folsom-kultúra, amely i. e. 9 és 8 ezer között virágzott, jellegzetes dárdahegyeket készített és a lelőhelyek tanúsága szerint főleg bölényre vadásztak (volt ahol 50 állat csontjait is el tudták különíteni).Hillerman, Anthony G. (1973). “The Hunt for the Lost American”, in The Great Taos Bank Robbery and Other Indian Country Affairs, University of New Mexico Press. .
I. e. 8000 körül bevándorlók újabb hulláma érkezett Ázsiából Alaszkába, akik Na-Dené nyelveket beszéltek és i. e. 5000 körül érték el a mai USA csendes-óceáni partvidékét. Innen tovább vándoroltak a kontinens belsejébe, a mai Kanadába és a Nagy-síkságra. Ők voltak az atapaszka nyelveket beszélő mai népek (mint a navahók, vagy az apacsok) ősei. Időszakos falvaikban nagy, több család által használt kunyhókat építettek. Nomád népek voltak, nyaranta vadásztak, halásztak és készleteket gyűjtöttek a télre, amelyet telelőhelyeiken vészeltek át.Leer, Jeff, Doug Hitch, & John Ritter. 2001. Interior Tlingit Noun Dictionary: The Dialects Spoken by Tlingit Elders of Carcross and Teslin, Yukon, and Atlin, British Columbia, Whitehorse, Yukon Territory: Yukon Native Language Centre. .
Az i. e. 5500-400 között élő Oshara-kultúra már az archaikus régészeti fázishoz tartozott. Népei a mai Egyesült Államok délnyugati részén, Új-Mexikóban, Dél-Coloradóban, Délkelet-Utahban, a Rio Grande völgyében éltek. Louisianában és Floridában több olyan közép-archaikus korhoz tartozó települést tártak fel, amelyek földhalmokat emeltek. Valamikori lakóik vadászok-gyűjtögetők voltak, noha a régészek addig úgy hitték, hogy ilyen nagy és hosszú ideig fennálló falvakat csak a földművelést meghonosító kultúrák hoztak létre. Egyik szép példájuk az észak-lousianiai Watson Brake, amelynek i. e. 3500 körül emelt, tizenegy halomból álló komplexuma a legrégebbi hasonló bonyolultságú építmény egész Észak- és Dél-Amerikában és majdnem kétezer évvel előzi meg a híresebb Poverty Pointot. Az itteni halmokat 500 éven át építették, míg i. e. 2800 körül el nem hagyták a települést, feltehetően a szélsőségesre változó éghajlat miatt.Joe W. Saunders*, Rolfe D. Mandel, Roger T. Saucier, E. Thurman Allen, C. T. Hallmark, Jay K. Johnson, Edwin H. Jackson, Charles M. Allen, Gary L. Stringer, Douglas S. Frink, James K. Feathers, Stephen Williams, Kristen J. Gremillion, Malcolm F. Vidrine, and Reca Jones, “A Mound Complex in Louisiana at 5400–5000 Years Before the Present”, Science, September 19, 1997: Vol. 277 no. 5333, pp. 1796–1799, accessed October 27, 2011
A késő archaikus korszakhoz tartozó Poverty Point-kultúra a Mississippi alsó folyását és a torkolat környéki tengerpartot népesítette be. A kultúra i. e. 2200 és i. e. 700 között virágzott.Fagan, Brian M. 2005. Ancient North America: The Archaeology of a Continent. Fourth Edition. New York. Thames & Hudson Inc. p. 418. Mintegy száz települését tárták fel, közülük a legismertebb Poverty Point, amelyet az UNESCO felvett a világörökség listájára. Az itteni építménykomplexum hat koncentrikusan elhelyezkedő földsáncból és több földhalomból áll. A helyi leletek tanúsága szerint lakói kereskedelmi kapcsolatban álltak a mai Georgia és a Nagy-tavak vidékének lakóival.
Az archaikus kort követő formatív korszakot már földrajzilag is több részre bontják. Az i. e. 1000 és i. sz. 1000 között a kontinens keleti részén és a Mississippi völgyében élő népeket hagyományosan a Woodland-korszakhoz sorolják, míg a kor középnyugati kultúráit az i. e. 200 és i. sz. 500 közötti Hopewell-tradíció fogja össze. A tradíció népei nem alkottak egységes kultúrát, inkább egy nagy kiterjedésű kereskedelmi hálózatot alkottak.
A kor jelentősebb kultúrái a következők: bélyegkép|200px|balra|Az anaszázik Mesa Verde-i pueblója Az Adena-kultúra i. e. 1000 és i. e. 200 között állt fenn a Woodland-korszak elején az Ohio folyó völgyében. Jókora, akár 90 méteres magasságot is elérő földhalmaikról ismertek. A Coles Creek-kultúra a korszak végén (i. sz. 700-1200 között) virágzott a Missisippi alsó folyásánál; őket a Plaquemine-kultúra váltotta fel. Lapos tetejű földhalmaik központi tereket vettek körbe, politikai rendszerük már bonyolultabbnak volt mondható és a korai mezőgazdasági termelést még jelentős mértékű vadászattal elegyítették (utódaik már főleg kukoricát termesztettek).