A Silverstone Circuit egy versenypálya az angliai Silverstone-ban. A pályán rendezik meg kisebb megszakításokkal 1950 óta a Formula–1 brit nagydíjat.
Története
A brit nagydíj, az első Formula–1-es világbajnokság első versenye volt 1950-ben, melyet Silverstoneban rendeztek. A versenyt Giuseppe Farina nyerte meg. 1955 és 1986 között a brit nagydíjat a Silverstone-i, az Aintree-i és a Brands Hatch-i pályákon rendezték. 1987 óta a silverstone-i pálya ad otthont a brit nagydíjnak. Úgy tűnt, 2010-től a brit nagydíj Donington Parkba kerülne át, ám ez végül nem valósult meg.
A pálya az 1943-ban épített Brit Királyi Légierő második világháborús katonai repülőterén fekszik. A bázis három fel- és leszállópályából áll, melyek egymást keresztezve egy háromszöget alkotnak. 1948-ban, a háború után három évvel a repteret versenypályává alakították. Az első versenyeket a leszállópályákon rendezték.
1949-re megépítették az összekötő utakat, és ezáltal ebben az évben már azt a vonalvezetést használták, amit 36 évig gyakorlatilag nem is változtattak meg. 1975-ben beépítettek egy sikánt a Woodcote kanyarba, amit 1987-ben módosítottak. 1991-ben a pályát gyakorlatilag teljesen átépítették. A kifutópályák napjainkban is a létesítmény közepén találhatóak, melyeket még használnak is.
2010-ben is történt egy nagyobb átépítés. Ekkor új, aréna jellegű pályaszakaszt iktattak be vonalvezetésbe, ezen alakították ki az új rajt-cél egyenest és a boxutcát is. Ezt a MotoGP vendégüllátása miatt építették, ám a szervezők az FIA beleegyezésével a Formula–1-es versenyt is ezen a nyomvonalon bonyolítják le.
A pálya vonalvezetése
További információk
Silverstone felfedte a 2010-es MotoGP pálya terveit Hivatalos Honlap Műholdkép a Google Maps-en
Kategória:Formula–1-es versenypályák Kategória:Superbike-versenypályák Kategória:Silverstone sportélete