A hegyaljai felkelés Habsburg-ellenes kuruc felkelés volt 1697-ben. Vezetői Tokaji Ferenc kuruc hadnagy, Szalontai György végardói bíró és Kabai Márton református prédikátor voltak. A felkelők Sátoraljaújhelyen megsemmisítették a császári katonaságot, majd elfoglalták Tokaj és Sárospatak várát. Csatlakozásra szólították fel a nemeseket, vezérüknek pedig II. Rákóczi Ferencet próbálták megnyerni. A megyei nemesség és a magyar főurak támogatásával a császári hadsereg végül rövid idő alatt elfojtotta a felkelést. Bizonyos felkelőknek sikerült elmenekülniük és csatlakoztak Thökölyhez. A felkelés hátterében a törökök 1697. évi hadjárata és a francia diplomácia Habsburg-ellenes kelet-európai tervei álltak.
Előzmények A Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség határán fekvő erdős-hegyes terület, Tokaj-Hegyalja több évtizeden keresztül nyújtott menedéket a Habsburgok intézkedései elől menekülőknek. Az 1670-80-as években itt volt a bujdosók - későbbi nevükön kurucok - mozgalmának egyik törzsterülete. Thököly Imre, Felső-Magyarország fejedelme törökbarát politikája ellenére is népszerű volt a vidék lakossága körében. A Hegyalja lakói közül sokan harcoltak hadjárataiban.Tarján Államának összeomlása után, a török kiűzésének utolsó éveiben a Hegyalja már nem volt hadszíntér. Az itt állomásozó császári csapatok azonban talán még nagyobb terhet jelentettek a lakosság számára, mint a korábbi időkben. A Habsburg kormányzat a lakosságra bízta ugyanis hadserege ellátását és elszállásolását ("koszt és kvártély), megnőttek az adóterhek, valamint fokozódott a zömében protestánsok által lakott területen az erőszakos ellenreformáció. A háború délre tolódásával az egykori végvárakra és katonáikra már nem volt szükség, az elűzött vitézeket a jobbágysorba süllyedés fenyegette. Felerősödött a Thököly iránti nosztalgia, az egykori fejedelem azonban ekkor már török területen élve néhány száz emberével nem jelenthetett valódi segítséget. A szatmári és máramarosi erdőben bujdosó egykori végvári vitézek, elszökött jobbágyok, elmenekült protestáns prédikátorok gyakran mégis az ő nevében toborozták csapataik új tagjait.
1697-re a szervezkedés már nyíltan folyt. Májusban Vizsoly lakossága már összetűzésbe keveredett az ott állomásozó Deák Pál huszárezredének katonáival. A kurucok élére Tokaji Ferenc, Thököly egykori gyalogoshadnagya, Végardó bírája Szalontai György és Kabai Márton elűzött református prédikátor álltak. A felkelés szervezésében részt vett Vattai Batta János, aki a felkelés hadnagya, 'közben járó és tanácsosa volt meg nevezett Szalontai és Tokay nevű kuruczoknak'.Dongó-Gyárfás Géza: Újabb adat az 1697. évi Tokay-lázadás történetéhez. Adalékok Zemplén Vármegye történetéhez 15. 357-358. o. A Hegyalja szőlőbirtokos kisnemesei közül is többen csatlakoztak hozzájuk, hiszen a császári katonaság önkénye számukra is fenyegetést jelentett. A felkelők megnyerték Bajusz Gáspárt, a tokaji vár magyar huszárjainak parancsnokát is. A Tiszántúlon Esze Tamás és Kis Albert láttak a szervező munkához. Eszét azonban Károlyi Sándor időben letartóztatta, így Rákóczi későbbi ezredese a felkelésben sem vehetett részt.Tarján Miután 1697 nyarán a környék császári csapatai a Délvidékre vonultak a várható török támadás ellen, csak a várakban maradt kisebb létszámú őrség.Csorba 157. o.
A felkelés kitörése 1697. június 30-án a sátoraljaújhelyi Péter-Pál napi vásárban a felkelők elvegyültek a tömegben. Amikor a vásározókat megpróbálták megvámolni a sárospataki várból érkezett császári katonák, a tömeg ellenállt, a kurucok pedig gyorsan lemészárolták mind a 25 német zsoldost. A felkelők éjfélre körülvették a pataki várat, melyben csak 7 zsoldos, a jezsuiták és szolgáik tartózkodott. A kb. 130 felkelő Szalontai György vezetésével háromszor rohanta meg a várat, mire éjjel 2 óra körül sikerült elfoglalniuk. Egy korábban kitörésekre használt, rosszul befalazott kapun keresztül jutottak be a várba.Nagy, 334. o. Eközben Tokaji Ferenc vezetésével 500 felkelő Tokaj ellen indult. Az éjjel sószállító tutajokkal átkeltek a Tiszán, létrákon megmászták a falakat, majd a várban lévő Bajusz Gáspár vezetésével átálló huszárokkal lemészárolták a 200 főnyi német őrséget. Közben a Tiszántúlon a kurucok elfoglalták Kállót is.Tarján Tokaji július 1-jén Thököly nevében kiáltványt adott ki: felszólította a környék népét, hogy fogjanak fegyvert és gyülekezzenek a várban.
A hírek gyorsan terjedtek és gyorsan megnövelték a felkelők létszámát. Octavio Nigrelli Kassa császári főkapitánya nem is mert a megerősített városból kimozdulni. Július 10-én Lipót császár pátensben ígért a felkelés résztvevőinek büntetlenséget, a vezetők fejére pedig 100 forintos vérdíjat tűzött ki.Csorba 158. o. A kurucok II. Musztafa oszmán szultán szultán táborába is követeket küldtek azzal a kéréssel, hogy állítsa élükre Thökölyt.
Erőviszonyok A felkelés 4000Nagy 334. o. résztvevőjének többsége katonai tapasztalatokkal nem rendelkező, fegyvertelen paraszt volt. A képzettebb egykori végvári katonák, Thököly kurucai túl kevesen voltak ahhoz, hogy a felkelés sikereket érjen el. A felkelők az első két nap látványos eredményei után újabbakat nem tudtak elérni. Ehhez szükség lett volna a nemesség és a városok megnyerésére, valamint arra, hogy egy széleskörűen elfogadott vezető álljon a mozgalom élére. Miután Thököly Törökországból nem tudott segíteni, így a felkelők nevelt fiát, II. Rákóczi Ferencet próbálták ügyüknek megnyerni. A Szerencs környékén vadászó fiatal herceg azonban ezt nem vállalta, sőt, hogy magát a gyanú alól tisztázza, Bécsbe utazott. Később még magyarországi birtokainak a német birodalomban fekvőkre való elcserélését is felajánlotta, nehogy a lázadás támogatásával vádolhassák. bélyegkép|Koháry István országbíró A császári kormányzat viszont a lázadás hírére gyorsan mozgósította erőit. A déli hadszíntérre késve levonuló Leopold Schlick tábornok lovasezredét visszafordítva a Hegyaljára küldték.Nagy 335. o. Később ideküldték Vaudémont herceg lovas hadosztályát a dán, brandenburgi segédcsapatok, valamint szerb ezredek, illetve Pállfy János és Koháry István hajdúi segítségével. Néhány napon belül 7000 embert tudtak a felkelők ellen bevetni.
A felkelés leverése A felkelők július 6-án 400 lovasból és 800 gyalogosból álló sereggel Ónod ellen vonultak. Itt Ritschan egységei, Deák Pál huszárjai és az ónodi várőrség állt velük szemben. A kuruc lovasság az első összecsapás után jelentéktelen veszteségeket szenvedve megfutamodott, a gyalogság viszont hosszabb ideig küzdött a túlerő ellen, veszteségeik elérték az 50%-ot. A győztes császáriak 100 halottat, sok sebesültet és 62 lovat vesztettek. Emiatt egyelőre nem vállalták a várak ostromát: Tokajt 300, Patakot 500 főnyi kuruc védte. A következő összecsapás a Bőcs melletti Harangod-mezőn zajlott július 11-én. A nagyrészt csak lándzsával, kaszával, botokkal felszerelt felkelők vakmerően rontottak neki az ellenségnek, a császáriak első sorai meg is inogtak. Ekkor azonban a kurucokat hátbatámadta Deák Pál huszárezrede. A kurucok 400 főnyi veszteséget szenvedtek. A túlélők a felkelők kezén lévő várakba menekültek. Szerencséjükre a császáriak még mindig nem fogtak hozzá a ezek ostromához.
Közben újabb császári egységek érkeztek Vaudémont herceg vezetésével. Az erősítés július 16-án hagyta el Ónodot, majd Szerencsen át még aznap Tarcalra érkeztek. Itt Vaudémont szabad rablást engedélyezett katonáinak, akik a jómódú mezővárosban nagy pusztítást vittek véghez. Másnap Tokaj alá vonultak, mert a Haditanács döntése értelmében a déli hadszíntérre irányuló utánpótlás szállítása miatt a tiszai hajóút biztosítása volt az elsődleges feladat. A felkelők nem adták át a várat, így a császári csapatok reggel 9-kor, majd később még kétszer rohamot kíséreltek meg. A vár kitartott, de a várost közben kifosztották a zsoldosok. Ezután az Egerből idehozott ágyúkkal lőni kezdték az egyébként is igen rossz állapotú várfalakat. A kurucok nem bíztak abban, hogy egy újabb rohamot vissza tudnak verni, így még éjszaka hajókon elmenekültek a Tiszántúlra.
Vaudémont serege ezt követően 21-én Sárospatakra vonult. 22-én lövetni kezdte a várat, mire az őrség másnap a jezsuiták rábeszélésére feladta azt. A felkelők egy része Szalontay János, Bajusz Gáspár és Kis Albert vezetésével a környező erdőkbe menekült. Őket a következő napokban a kassai várőrség és a gróf Barkóczy Ferenc zempléni főispán által vezetett megyei nemesség szórta szét. A legkitartóbban 1697-98 telén igen kemény körülmények között Szalontay vezetésével Moldván keresztül török területre jutottak, ahol később csatlakoztak Thökölyhez.
A megtorlás Tokaji Ferencet és Kabai Márton Sárospatakon fogták el. Bár Vaudémont kezdetben kegyetlen kínhalált ígért számukra, végül életük végéig a birodalom más tartományaiban lévő börtönökbe kerültek (Tokaji Bécsben halt meg 1709-ben). Batta Jánost 'a mádi hídnál érte utól szerencsétlen sorsa, t. i. futamodásában ott érte utól és vágta le őt egy Szamárossy nevű főhadnagy, mint vélni lehet: császári labanc. A kezdeti enyhébb fellépést a felkelés elhúzódása és a fenyegető török támadás (a császári csapatok késve tudtak csak a hadszíntérre vonulni) miatt augusztustól keményebb megtorlás váltotta fel. Az uralkodó „szörnyű kínhalállal” fenyegette a még ekkor is bujkáló felkelőket, amit helyi végrehajtói meg is valósítottak.
A felkelés leverése utáni állapotokról szól egy névtelen szerző éneke: bélyegkép|Tokaj vára
Jelentősége A hegyaljai felkelés világosan megmutatta, hogy a Habsburgok magyarországi berendezkedése milyen széleskörű ellenállást vált ki az ország lakosságából. Ugyanakkor az is látszott, hogy a császári hadsereg rövid idő alatt nagy erők bevetésére képes, az elszánt, ám tapasztalatlan, rosszul felszerelt kurucok pedig nem képesek a reguláris egységekkel eredményesen harcolni. Komolyabb ellenállást csak akkor tudnak kifejteni, ha a vármegyei nemességet, a városi polgárságot és néhány nagy tekintélyű főnemest is sikerül megnyerniük. Ezek a tapasztalatok nagyban hozzájárultak II. Rákóczi Ferenc későbbi szabadságharcának gyors kezdeti sikereihez.
A felkelés a Habsburgok számára sok kellemetlenséget okozott, ám fő hadszíntéren folyó hadműveleteiket csak késleltette, nem akadályozta. Szeptember 11-én a zentai csatában a császári hadsereg Savoyai Jenő vezetésével döntő győzelmet aratott a törökök felett, 1699-ben a karlócai békével lezárult a 16 éve tartó háború. Négy évvel később viszont Magyarországon egy minden eddiginél nagyobb felkelés, a Rákóczi-szabadságharc robbant ki.
Jegyzetek
Irodalom Benczédi László: A hegyaljai kuruc felkelés 1697-ben, Budapest, 1953 Csorba Csaba: Várak a Hegyalján, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1980, 157-159. o. Nagy László: Habsburg- és törökellenes harcok, In: Liptay Ervin (szerk.) Magyarország hadtörténete I. kötet, Zrínyi Katonai Kiadó, 1985. 334-335. o. Tarján M. Tamás: 1697. július 1. Kirobban a hegyaljai felkelés, RubicOnline Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz : 1676-1735 - A parasztháború 1697-ben, arcanum.com
Kategória:Kuruc háborúk