A Doesn’t Really Matter Janet Jackson amerikai énekesnő kislemeze, a Bölcsek kövére II című vígjáték betétdala és a filmzenealbum első kislemeze. 2000-ben jelent meg. Egy kissé eltérő változata felkerült Jackson All for You című albumára is a következő évben.

Fogadtatása A dal a Bölcsek kövére II. című Eddie Murphy-film egyik dala volt, a filmben maga Janet is szerepelt. Ez a dal lett Janet kilencedik listavezető száma az USA-ban a Billboard Hot 100-on (az énekesnő első listavezető száma a 2000-es években), három hétig vezette a listát, és ezzel Jackson lett az első előadó, akinek az 1980-as, ‘90-es és 2000-es években is volt listavezető slágere. Jackson nem gondolta, hogy a dal ekkora sláger lesz. Az USA-ban a kislemez aranylemez, az Egyesült Királyságban ezüstlemez lett.

A Doesn’t Really Matter egy eltérő változata később felkerült az énekesnő hetedik stúdióalbumára; ezt a változatot adta elő 2000-ben az MTV Music Awards díjkiosztón is.

Videóklip és remixek A videóklip 2000. június 26-án jelent meg, először az MTV Making the Video című műsorában volt látható. Joseph Kahn rendezte, és egy anime és sci-fi ihlette világban játszódik; Janet futurisztikus lakása hasonlít Korben Dallas lakására az Ötödik elem című filmben. A klip szokatlan, 1:1-es képernyőarányú.

Hivatalos remixek Original/Soundtrack Version (4:55) All for You Album Version (4:25) Instrumental (4:38) Jonathan Peters Club Mix (8:49) Jonathan Peters Soundfactory Dub (8:31) Radio Edit (4:16) Rockwilder Mix/Dance All Day Extended Mix (5:01) Rockwilder Instrumental (4:59) Soundtrack to the Video (4:36) Spensane Get Up Extended Mix (6:33) Spensane Get Up Dub Mix (4:10) Call Out Research Hook (0:14)

Változatok CD maxi kislemez (USA) Doesn’t Really Matter (Original Version Radio Edit) – 4:18 Doesn’t Really Matter (Rockwilder Mix) – 5:04 Doesn’t Really Matter (Jonathan Peters Club Mix) – 8:49 Doesn’t Really Matter (Original Version Instrumental) – 4:41 Doesn’t Really Matter (Spen Sane Get Up Extended Mix) – 6:33 Doesn’t Really Matter (Jonathan Peters Sound Factory Dub) – 8:31

12" maxi kislemez (Egyesült Királyság) Doesn’t Really Matter (Original Version Radio Edit) – 4:18 Doesn’t Really Matter (Rockwilder Mix) – 5:04 Doesn’t Really Matter (Jonathan Peters Club Mix) – 8:49 Doesn’t Really Matter (Original Version Instrumental) – 4:41 Doesn’t Really Matter (Spen Sane Get Up Extended Mix) – 6:33 Doesn’t Really Matter (Jonathan Peters Sound Factory Dub) – 8:31

CD maxi kislemez (Egyesült Királyság) Doesn’t Really Matter (Radio Edit) – 4:18 Doesn’t Really Matter (Rockwilder Mix) – 5:04 Doesn’t Really Matter (Jonathan Peters Club Mix) – 8:49 Doesn’t Really Matter (videóklip)

CD maxi kislemez (Ausztrália) Doesn’t Really Matter (Radio Edit) – 4:18 Doesn’t Really Matter (Rockwilder Mix) – 5:04 Doesn’t Really Matter (Jonathan Peters Club Mix) – 8:49 Doesn’t Really Matter (videóklip)

Helyezések Slágerlista (2000)Legmagasabb helyezésUSA Billboard Hot 1001 (3 hétig)USA Billboard Hot 100 Singles Sales1USA Billboard Hot 100 Airplay2USA Billboard Rhythmic Top 402USA Billboard Hot R&B/Hip Hop Singles & Tracks3USA Billboard Hot R&B/Hip Hop Singles Sales1USA Billboard Hot Dance Music/ Maxi Singles Sales9USA Mainstream Top 403USA Billboard Adult Top 401USA ARC Top 401Ausztrál kislemezlista28Belga kislemezlista18Brit kislemezlista5Dán kislemezlista8Dél-afrikai eladási lista3Finn kislemezlista18Holland kislemezlista18Japán J-Wave Tokio Hot 1001Kanadai Billboard Top 1006Német kislemezlista23Norvég kislemezlista3Olasz kislemezlista14Svájci kislemezlista17Svéd kislemezlista14

Kategória:Janet Jackson-kislemezek Kategória:2000 kislemezei