+ A Prédikátor könyve 280px|A Prédikátor könyvéhez tartozó qumráni töredék, 4Q109 Héber cím קֹהֶלֶת, Qohelet Görög cím Ἐκκλησιαστής, Ekklésziastész Latin cím Ecclesiastes Magyar cím A Prédikátor könyve, Kohelet könyve Kánoni hely Ketuvim, Megillot; keresztény kánonban bölcsességi könyv Fejezetek száma 12 Versek száma kb. 222 Nyelv héber Hagyományos szerző Salamon Modern datálás többnyire perzsa vagy hellenisztikus kor, gyakran Kr. e. 4–3. század Fő témák mulandóság, bölcsesség, munka, halál, öröm, istenfélelem
A Prédikátor könyve vagy Kohelet könyve (, Qohelet; , Ekklésziastész; latinul Ecclesiastes) az Ószövetség egyik legkülönösebb és legmélyebb bölcsességi könyve. A mű 12 fejezetből áll, és központi kérdése az, hogy van-e maradandó értelme az emberi életnek – a munkának, a bölcsességnek, a gazdagságnak, az élvezetnek és az igazságosságnak – a halál, a mulandóság és a világ kiszámíthatatlansága fényében.
A könyv a Héber Bibliában az Írások, vagyis a Ketuvim közé tartozik, azon belül az öt ünnepi tekercs, a Megillot egyike. A keresztény kánonokban rendszerint a bölcsességi vagy tanító könyvek között szerepel. Az Újszövetség nem idézi közvetlenül a könyvet, de több témája – a mulandóság, a földi javak bizonytalansága, az ítélet és az emberi élet korlátozottsága – összecseng újszövetségi szakaszokkal.
Legismertebb mondata: „Hiábavalóságok hiábavalósága, minden hiábavalóság” (Préd 1,2). A héber hebel szó nem csupán „hiábavalóságot”, hanem „leheletet”, „párát”, múlékonyságot, törékenységet és megragadhatatlanságot is jelent. A hagyomány Salamont tekinti szerzőjének, a modern kutatás azonban későbbi, valószínűleg perzsa vagy hellenisztikus kori keletkezést feltételez.
A könyv radikális kérdései ellenére nem pesszimista vagy hitetlen mű a szó szoros értelmében. Végső formájában az istenfélelem, az élet ajándék-jellegének elfogadása, az emberi korlátok alázatos felismerése és az isteni ítélet távlatában értelmezhető. A zsidó és keresztény hagyományban ezért nem a kinyilatkoztatással szemben álló iratként, hanem az emberi lét őszinte, bölcsességi elemzéseként kapott helyet a kánonban.
Címe és elnevezése
A könyv héber címe, קֹהֶלֶת (Qohelet), nehezen fordítható. A szó valószínűleg a קהל (qahal) gyökre vezethető vissza, amelynek jelentése „gyülekezet”, „összejövetel” vagy „összehívott közösség”. Ennek alapján a Qohelet jelenthet „gyülekezetben beszélőt”, „összegyűjtőt”, „tanítót”, „szónokot” vagy olyan bölcset, aki hallgatókat gyűjt maga köré.
A görög Septuaginta a héber címet Ἐκκλησιαστής (Ekklésziastész) alakban adta vissza, amely a gyülekezettel vagy összejövetellel kapcsolatos személyt jelöl. A latin Vulgata ezt az alakot vette át Ecclesiastes formában. A magyar „prédikátor” cím ebből a hagyományból ered, de a könyv nem prédikációgyűjtemény a mai értelemben. Ezért a modern szakirodalomban gyakori a Kohelet könyve megnevezés is.
Nyelv Alak Megjegyzés héber קֹהֶלֶת, Qohelet valószínűleg cím vagy irodalmi szerep: „gyülekezetben beszélő”, „tanító”, „összegyűjtő” görög Ἐκκλησιαστής, Ekklésziastész a Septuaginta fordítása latin Ecclesiastes a Vulgata alakja magyar A Prédikátor könyve, Kohelet könyve hagyományos, illetve tudományosabb magyar cím
Helye a kánonban
A Prédikátor könyve a Héber Biblia harmadik nagy részéhez, az Írásokhoz, vagyis a Ketuvimhoz tartozik. Ezen belül az öt ünnepi tekercs, a Megillot egyik könyve. A zsidó vallási évben hagyományosan Szukkót, vagyis a lombsátrak ünnepe idején olvassák.
A keresztény kánonokban a könyv az Ószövetség része. A katolikus terminológiában protokanonikus ószövetségi könyvnek számít, a keresztény hagyományban pedig általában a bölcsességi vagy tanító könyvek közé sorolják.
A katolikus kánon bölcsességi irodalmába tágabb értelemben nemcsak Jób könyve, a Zsoltárok könyve, a Példabeszédek könyve, a Prédikátor könyve és az Énekek éneke, hanem a Bölcsesség könyve és Sirák fia könyve is beletartozik. A protestáns kánonban a Bölcsesség könyve és Sirák fia könyve nem része az Ószövetség szűkebb kánonjának, de a Prédikátor könyvét valamennyi jelentős keresztény hagyomány elfogadja.
Kánoni vita
A könyv kánoni helye a zsidó hagyományban sem volt teljesen problémamentes. A rabbinikus irodalomban fennmaradt viták szerint egyes mesterek megkérdőjelezték, hogy a Prédikátor könyve „beszennyezi-e a kezeket”, vagyis szentírási rangú könyvnek számít-e. A Misna Jadajim 3,5 szerint Sammaj iskolája vitatta, Hillel iskolája viszont elismerte a könyv szent státuszát.
A vitát a későbbi hagyomány gyakran a Kr. u. 1. század végi jamniai vagy javnei rabbinikus környezethez kapcsolta. A modern kutatás azonban óvatosabban fogalmaz: nem beszél egységes, formális „jamniai zsinatról” a mai zsinatfogalom értelmében, inkább rabbinikus viták és fokozatos kánoni rögzülés folyamatáról.
A könyvvel kapcsolatos fenntartások részben abból fakadtak, hogy egyes kijelentései első látásra ellentmondásosnak vagy túl radikálisnak tűnnek. A kánoni elfogadásban fontos szerepet játszott a könyv salamoni hagyománya, a záró szakasz istenfélelmet és ítéletet hangsúlyozó tanítása, valamint az a meggyőződés, hogy a mű a földi dolgok végességét Isten előtti bölcsességre irányítja.
Kéziratai és szövegtörténete
A Prédikátor könyvének héber szövege főként a maszoréta hagyományból ismert, de fontos korai tanúi kerültek elő Qumránból is. A 4. barlangból két töredékes Kohelet-kézirat ismert: 4Q109, más néven 4QQoha, valamint 4Q110, más néven 4QQohb.
A 4Q109 a könyv legrégebbi ismert kézirattanúi közé tartozik, és a Kr. e. 2. századra keltezhető. A 4Q110 későbbi, heródesi kori töredéknek számít. A töredékek csak kis részeket őriznek meg, de fontos bizonyítékai annak, hogy a könyv a második templom korában már ismert és másolt szöveg volt.
A görög Septuaginta-fordítás szintén jelentős szövegtörténeti tanú. A Prédikátor könyvének görög fordítása rendkívül szó szerinti jellegű, de nem pusztán mechanikus átírás: terminológiai döntései, például a hebel görög mataiotész („hiábavalóság”, „üresség”) szóval való fordítása, jelentősen befolyásolták a keresztény értelmezéstörténetet.
A Septuaginta több ponton eltér a maszoréta szöveg értelmezési hangsúlyaitól, még ha alapvetően közel is áll héber előzményéhez. A görög szöveg ezért nem csupán fordítás, hanem a könyv korai értelmezéstörténetének része is.
Szerzőség és keletkezés
A salamoni hagyomány
bélyegkép|Salamon öregkorának hagyományos ábrázolása. A zsidó és keresztény hagyomány sokáig Salamonnal kapcsolta össze Kohelet alakját.
A könyv első verse így mutatja be a beszélőt:
E címfelirat alapján a zsidó és keresztény hagyomány hosszú ideig Salamont tekintette a könyv szerzőjének. Salamon a bibliai hagyományban a bölcsesség királyi alakja, akinek nevéhez a Példabeszédek könyve, az Énekek éneke és a bölcsességi irodalom több darabja is kapcsolódott.
A Prédikátor könyvének „királyi önéletrajzi” részei – például a gazdagság, építkezések, élvezetek és bölcsesség kipróbálása – szintén könnyen kapcsolhatók voltak Salamon alakjához. A régi zsidó és keresztény magyarázatok gyakran úgy értették a könyvet, mint Salamon késői, bölcs visszatekintését a földi nagyság, pompa és bölcsesség elégtelenségére.
A katolikus magyarázati hagyományban is fontos maradt ez a kánoni és lelki olvasat: a könyv a földi javak változékonyságát és az istenfélelem maradandó értékét hangsúlyozza.
Modern kutatási álláspontok
A modern bibliatudomány többsége nem tartja valószínűnek, hogy a könyvet történetileg Salamon írta. A nyelvi és irodalmi érvek későbbi keletkezésre utalnak: a héber nyelv késői vonásai, arámi elemek, perzsa eredetű szavak és a könyv társadalmi-intellektuális háttere több kutató szerint a perzsa vagy hellenisztikus korra mutatnak.
A datálás vitatott. Sok kutató a Kr. e. 4–3. század környékére helyezi a mű végső formáját, mások valamivel korábbi vagy későbbi időpontot javasolnak. A Sirák fia könyvével való kapcsolatok miatt a könyvnek legkésőbb a Kr. e. 2. század elejére ismertté kellett válnia.
A modern értelmezésekben a „Salamon” vagy „Dávid fia, Jeruzsálem királya” nem feltétlenül történeti szerzői adat, hanem irodalmi szerep. A szerző vagy szerkesztő egy bölcs király hangját veszi fel, hogy a lehető legnagyobb emberi hatalom, bölcsesség, gazdagság és élvezet tapasztalatából vizsgálja meg az élet értelmét.
A középkori zsidó exegézisben már megjelentek olyan megfigyelések, amelyek érzékelték a könyv nyelvi és irodalmi sajátosságait. Ábrahám ibn Ezra különösen figyelt a nyelvi kérdésekre, és több helyen kritikusabb filológiai módszert alkalmazott, mint a korábbi hagyományos magyarázók.
Szerkesztés és irodalmi keret
A könyvben több hang is megkülönböztethető. A fő beszélő Kohelet, aki első személyben vagy általános bölcsként szól. A könyv végén azonban egy záró szakasz, vagyis epilógus is szerepel, amely kívülről jellemzi a Prédikátort mint bölcset, aki „sok példabeszédet szerzett” és „igazság szavait” kereste (Préd 12,9–10).
Az epilógus végső tanulsága így hangzik:
A modern kutatásban vita van arról, hogy az epilógus mennyiben a könyv eredeti része, illetve mennyiben későbbi szerkesztői keret. A végső kánoni forma szempontjából azonban az epilógus a könyv értelmezésének fontos kulcsa: Kohelet radikális kérdésfeltevését az istenfélelem és erkölcsi felelősség keretébe helyezi.
Irodalmi jellege és szerkezete
A Prédikátor könyve a bibliai bölcsességi irodalom egyik legösszetettebb műve. Nem rendszeres filozófiai értekezés, nem történeti elbeszélés és nem prófétai könyv, hanem bölcsességi reflexiók, aforizmák, tapasztalati megfigyelések, vitázó gondolatmenetek és költői szakaszok laza, mégis tudatosan szerkesztett egysége.
A könyvben visszatérő kulcsszavak és motívumok adják a belső kohéziót: hebel, „a nap alatt”, „fáradozás”, „bölcsesség”, „idő”, „sors”, „halál”, „öröm”, „Isten félelme”. A mű gyakran körkörösen tér vissza ugyanazokra a kérdésekre, mintha az emberi tapasztalat különböző oldalait újra és újra megvizsgálná.
A könyv egyik sajátossága, hogy nem mindig kínál azonnali, harmonikus megoldást. Kohelet sokszor egymás mellé helyez látszólag feszülő megfigyeléseket: a bölcsesség jobb a balgaságnál, de a bölcs és a balga egyaránt meghal; az igazság értékes, de az igaz embert is érheti balsors; az öröm Isten ajándéka, de nem ad végső biztosítékot az ember kezébe.
Lehetséges szerkezeti felosztás
Szakasz Terjedelem Tartalom Fő motívumok Préd 1,1–11 1 fejezet eleje, 11 vers címfelirat és nyitó költemény hebel, körforgás, emberi fáradozás Préd 1,12–2,26 kb. másfél fejezet, 33 vers királyi tapasztalatok: bölcsesség, gazdagság, élvezet, munka Salamon-szerep, munka, élvezet, halál Préd 3,1–22 1 fejezet, 22 vers mindennek rendelt ideje van idő, isteni rend, emberi korlátok Préd 4,1–6,12 3 fejezet társadalmi igazságtalanság, magány, gazdagság, fogadalom elnyomás, közösség, istentisztelet, megelégedés Préd 7,1–8,17 2 fejezet bölcsességi mondások és az igazságosság problémája bölcsesség, bűn, uralom, megismerés határai Préd 9,1–10,20 2 fejezet halál, véletlen, bölcsesség és balgaság halál közössége, idő és véletlen, gyakorlati bölcsesség Préd 11,1–12,8 kb. másfél fejezet életre való buzdítás és az öregség költői leírása ifjúság, öröm, öregség, elmúlás Préd 12,9–14 6 vers záró szakasz, epilógus bölcsesség, könyvek, istenfélelem, ítélet
Főbb témák és kulcsszavak
Fogalom Jelentés a könyvben Jelentősége hebel lehelet, pára, hiábavalóság, múlékonyság az emberi élet törékenységét és megragadhatatlanságát fejezi ki „a nap alatt” az ember földi tapasztalati világa a halandó ember nézőpontját jelöli „fáradozás” munka, erőfeszítés, életküzdelem felveti a maradandó haszon kérdését bölcsesség gyakorlati belátás és életismeret értékes, de nem képes legyőzni a halált idő az emberi élet változó rendje Isten tervének részben felfoghatatlan jele öröm evés, ivás, munka, házastársi élet öröme Isten ajándéka, nem végső birtok istenfélelem alázat Isten előtt a könyv záró szakaszának fő tanulsága
Tartalma