Péter apostol, egyházi nevén Szent Péter (arámi melléknevén Kéfá, görögül Képhas vagy Petrosz; születési ideje ismeretlen – meghalt feltehetően Rómában, Nero uralkodása alatt, 64 és 68 között) Jézus tizenkét apostolának egyike, az őskereszténység első nemzedékének meghatározó alakja. Az Újszövetség Simon vagy Simeon néven, valamint a Jézustól kapott Kéfá–Péter melléknévvel említi. Az evangéliumokban a tanítványi kör gyakori szóvivője, a Jézushoz legközelebb álló három tanítvány egyike, a messiási hitvallás kimondója, ugyanakkor a szenvedéstörténetben Jézust háromszor megtagadó, majd a feltámadási hagyományban újból megbízatást kapó tanítvány. Az Apostolok cselekedetei a jeruzsálemi közösség egyik vezetőjeként, a pünkösdi igehirdetés fő szónokaként és a nem zsidó hívők befogadásának egyik kezdeményezőjeként ábrázolja.
Pál hitelesnek tekintett levelei Kéfás néven az első keresztény nemzedék egyik tekintélyeként említik. Pál apostol beszámol a vele folytatott jeruzsálemi találkozásról, Pétert az egyház „oszlopai” közé sorolja, és megörökíti az antiochiai konfliktust, amelyben a zsidó és nem zsidó keresztények közös étkezése körül alakult ki vita. Ezek a páli levelek az evangéliumoknál és az Apostolok cselekedeteinél korábbi, önálló történeti tanúságot nyújtanak Péter jelentőségéről, de életútjának időrendjét csak töredékesen világítják meg.
A 2. századtól egyértelműen dokumentálható keresztény hagyomány Péter utolsó működését és vértanúságát Rómához kapcsolja. A kutatás többsége történetileg valószínűnek tartja római jelenlétét és ottani halálát, de római tartózkodásának időtartama, pontos tisztsége, kivégzésének éve és körülményei nem rekonstruálhatók teljes bizonyossággal. A keresztre feszítéséről a 2. század végétől vannak kifejezett források; a fejjel lefelé történt keresztre feszítés és a Quo vadis? elbeszélése kevésbé megbízható apokrif, illetve hagiográfiai hagyomány.
A katolikus egyház Pétert az apostolok között elsőnek, Róma első püspökének és a pápák elődjének tekinti. Az ortodox egyházak elismerik Péter sajátos apostoli elsőbbségét, de a római püspök később meghatározott egyetemes joghatósági primátusát nem fogadják el. A protestáns hagyományok álláspontja változatos: sok értelmező Pétert a tanítványi közösség szóvivőjének és a hitvalló egyház jelképének tartja, de a péteri megbízatás római püspöki utódlására vonatkozó katolikus következtetést elutasítja. A történeti kutatás alapján ebben az időben még nem lehet pápaságról, mint intézményről beszélni és megkülönböztetik Péter újszövetségi vezető szerepét, a római püspöki szolgálat fokozatos intézményesülését és a pápai primátus későbbi teológiai–jogi megfogalmazásait.
Az Újszövetség két, Péter nevét viselő katolikus levelet őrzött meg. Az első levél szerzősége a modern kutatásban vitatott: számos kutató későbbi, Péter tekintélyét képviselő, de más szerzőjű római iratnak tartja, míg mások a történeti Péter, egy írnok vagy a péteri tanítványi kör közreműködésével számolnak. A második levél a történeti-kritikai kutatás meghatározó álláspontja alapján Péter halála után keletkezett. Péter nevéhez több apokrif evangélium, apostolcselekedet, prédikáció és apokalipszis is kapcsolódott, amelyek nem kerültek be a bibliai kánonba.
Neve, származása és társadalmi háttere
Az Újszövetség Péter eredeti nevét a görög Simón és ritkábban Symeón alakban őrizte meg. Mindkettő a héber שִׁמְעוֹן (Šimʿón) név görög átírása. A Mt 16,17 „Simon, Jónás fia”, a Jn 1,42 és 21,15–17 pedig „Simon, János fia” formában szólítja meg; az eltérés mögött szövegváltozat, névalak vagy az arámi név görög átadásának bizonytalansága állhat. A „Simon bar-Jóna” ezért nem tekinthető minden részletében bizonyítható, modern értelemben vett teljes polgári névnek. A Jn 1,42 szerint Jézus a Kéfá nevet adta Simonnak. Az arámi כֵּיפָא (kēfā) jelentése „kő” vagy „szikla”; az Újszövetség ezt részben görög átírással, Képhas alakban, részben görög fordítással, Petrosz formában használja. A latin Petrus és a magyar Péter név ebből származik.
A Jn 1,44 Péter és testvére, András származási helyeként Bétszaidát nevezi meg. Az ókori település pontos régészeti azonosítása vitatott; a Genezáreti-tó északi, illetve északkeleti térségében feküdt, a korabeli Galilea és Gaulanitis határvidékén. Péter születési éve nem ismert. Az evangéliumokból csak annyi következtethető, hogy Jézus nyilvános működése idején felnőtt, családos férfi volt. A hagyományos Kr. e. 1. évszám késői számítás, történeti forrás nem támasztja alá.
Meghívásakor Péter Kafarnaumban élt, és halászattal foglalkozott. A szinoptikus elbeszélések Andrással, továbbá Jakabbal és Jánossal, Zebedeus fiaival együtt mutatják be. A Lk 5,1–11 csónakot, hálókat és munkatársi kapcsolatot említ, ami családi vagy kisebb vállalkozási keretet feltételez. Jézus Péter házában gyógyította meg annak anyósát (Mk 1,29–31; Mt 8,14–15; Lk 4,38–39), ezért házassága az Újszövetségből közvetlenül következik. Az 1Kor 9,5 Pál szerint Kéfás és más apostolok missziós útjaikon „hívő asszonyt”, a leggyakoribb értelmezés szerint feleségüket vitték magukkal. Gyermekéről nincs újszövetségi adat; Szent Petronella Péter lányaként való azonosítása késői hagyomány.
Alexandriai Kelemen egy Euszebiosz által is idézett hagyomány szerint arról írt, hogy Péter felesége férje szeme láttára szenvedett vértanúságot, az apostol pedig bátorította őt. A közlés a 2–3. századi keresztény emlékezethez tartozik; független első századi forrás nem erősíti meg, ezért Péter családi életének történetileg biztos adatait a házasság tényén túl nem lehet részletesen rekonstruálni.
Áttekintés Péter apostol egítélése a vallási hagyományban és a kritikus történelemtudományban több ponton megegyezik, de a források jellege miatt jelentősen el is tér egymástól. Az alábbi táblázat összefoglalja a jelentőségét, a róla szóló kulcsfontosságú szövegeket, valamint szerepének értékelését a két megközelítésben:
SzempontA keresztény hagyománybanA történelemtudománybanJelentősége és szerepe• Az egyház alapköve és a tizenkét apostol egyike, egyes egyházak alapján a vezetője. • A katolicizmusban az első római püspök (pápa), aki megkapta a „mennyország kulcsait”. • A zsidókeresztény misszió vezetője, a teológiai egység biztosítéka.• Korai vezető, aki kulcsszerepet játszott a Jézus-mozgalom fennmaradásában Krisztus keresztre feszítése után. • A jeruzsálemi ősgyülekezet egyik pillére (Jakabbal és Jánossal együtt). • Történelmi kapocs a zsidó gyökerek és a pogány misszió között.Róla szóló főbb szövegek• Újszövetség: A négy evangélium, az Apostolok Cselekedetei és Pál levelei (pl. Galata levél). • Péter első és második levele (a kánon részei). • Apokrif iratok (pl. Péter evangéliuma, Péter cselekedetei).• Pál apostol hiteles levelei (a legkorábbi, kortárs történelmi források). • Az evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei (kritikusan elemezve, mint a korai egyház teológiai reflexiói). • Ókeresztény és római történetírók utalásai (pl. Kelemen levele, Tacitus).Halála és vértanúsága• Kr. u. 64–67 körül halt mártírhalált Rómában, Néró császár keresztényüldözése alatt. • A hagyomány szerint fejjel lefelé feszítették keresztre, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy úgy haljon meg, mint Jézus. • Sírja a mai vatikáni Szent Péter-bazilika alatt található.• A római vértanúság történelmileg rendkívül valószínű (ezt támogatja a nagyon korai hagyomány és az I. Kelemen-levél). • A fejjel lefelé való keresztre feszítés egy 2. századi, kevésbé megbízható kegyességi hagyomány (apokrif eredetű).Bart D. Ehrman: Apocryphal Gospels, Acts, and Epistles (Ehrman részletesen bemutatja, hogy az erről szóló Péter cselekedetei egy tipikus regényesített apostoléletrajz. Kifejti, hogy a fejjel lefelé való megfeszítés leírása nem történelmi emlékezet, hanem egy későbbi teológiai-allegorikus fikció, amellyel a szerző Péter alázatát és misztikus világképét akarta demonstrálni.) • A vatikáni ásatások megerősítették egy 2. századi Péter-emlékhely (tropaion) meglétét, de a csontok kétséget kizáró azonosítása tudományosan vitatott.Főbb vitapontok• Nincs vita: Péter tekintélye isteni elhíváson alapul (Máté 16:18). • A felekezetek között vita van a pápai primátus (a mindenkori pápa egyetemes joghatósága) teológiai öröklődéséről.• Vitatott a Péternek tulajdonított két újszövetségi levél szerzősége (a modern kutatás szerint nagy valószínűséggel pszeudoepigráf iratok, azaz a neve alatt később írták őket).D. A. Carson – Douglas J. Moo: Bevezetés az ÚjszövetségbeBart D. Ehrman: Forgery and Counterforgery • Kérdéses, hogy technikailag nevezhető-e a mai értelemben vett „Róma első püspökének”, mivel a monarchikus püspökség rendszere csak később alakult ki.St Andrews Encyclopaedia of Theology: Bishops
Az újszövetségi forrásokban
Meghívása és helye a tizenkettő között
bélyegkép|263px|A kafarnaumi, hagyományosan Péter házával azonosított épületmaradványok fölé emelt templom
A szinoptikus evangéliumok és János evangéliuma eltérő irodalmi rendben beszélik el Péter első találkozását Jézussal. A Mk 1,16–20 és Mt 4,18–22 szerint Jézus a Genezáreti-tó partján hívta meg Simont és Andrást, hogy „emberek halászai” legyenek. A Lk 5,1–11 a meghívást a csodálatos halfogás történetével kapcsolja össze. A Jn 1,35–42 szerint András előzőleg Keresztelő János tanítványi köréhez tartozott, majd ő vezette testvérét Jézushoz. A szöveg nem állítja kifejezetten, hogy maga Simon is Keresztelő János tanítványa volt. A különböző elbeszélések teológiai hangsúlyai eltérnek, és történeti sorrendjük nem állapítható meg bizonyosan.
Péter az összes újszövetségi apostollistán elsőként szerepel (Mt 10,2; Mk 3,16; Lk 6,14; ApCsel 1,13). Máté a felsorolást a „Simon, az első (görögül πρῶτος, prōtos), akit Péternek hívnak” fordulattal kezdi. A sorrend önmagában nem írja le egy későbbi egyházi hivatal teljes jogi tartalmát, de az evangéliumi hagyományban Péter kiemelt emlékezetének világos jele. Több jelenetben ő tesz fel kérdést a tanítványok nevében, ő válaszol Jézusnak a tizenkettő képviseletében, illetve az elbeszélők a csoportot „Péter és társai” formában jelölik.
Péter, Jakab és János alkotják Jézus belső tanítványi körét. Csak ők vannak jelen Jairus lányának feltámasztásánál, Jézus színeváltozásánál és a Getszemáni-kertben mondott imádság közvetlen közelében (Mk 5,37; 9,2; 14,33 és párhuzamos helyek). A színeváltozás történetében Péter három sátrat ajánl Jézusnak, Mózesnek és Illésnek; az evangéliumok nem őrszolgálatként, hanem kiváltságos tanúságtételként és a tanítványok értetlenségének egyik jeleneteként adják elő részvételét.
A Pétert középpontba állító történetek nem egységes erkölcsi jellemrajzot adnak, hanem tanítványságának teológiai ívét rajzolják meg. Kezdeményező és lelkes, de gyakran félreérti Jézus küldetését; hitet vall, ugyanakkor tiltakozik a szenvedés meghirdetése ellen; vállalja, hogy a vízen Jézus felé indul, de félelmében süllyedni kezd; hűséget ígér, később pedig megtagadja mesterét. A történeteket a keresztény prédikáció és lelkiségi irodalom gyakran Péter személyiségének elemzéseként olvasta, a történeti és irodalmi vizsgálat azonban elsősorban az evangéliumok tanítványságról, hitről, gyengeségről és helyreállításról szóló üzenetét különbözteti meg a modern pszichológiai portrétól.
A messiási hitvallás, a szikla és a kulcsok
A szinoptikus evangéliumok szerint Caesarea Philippi környékén Jézus megkérdezte tanítványait, kinek tartják őt. Péter válasza Márknál „Te vagy a Krisztus”, Lukácsnál „az Isten Krisztusa”, Máténál pedig „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. Máté ezt a Péterhez intézett boldogmondással, a szikla és a kulcsok ígéretével folytatja. A Mt 16,17–19 szövege az evangélium kézirati hagyományának szerves része; történeti eredetének, szerkesztési helyének és egyháztani következményeinek értelmezése ugyanakkor régóta vita tárgya.