Mark Blundell (Hertfordshire, Barnet, 1966. április 8. –) brit autóversenyző, korábbi Formula–1-es pilóta, az 1992-es Le Mans-i 24 órás autóverseny győztese.

Pályafutása Több évig motokrosszozott, így 17 éves korában már tapasztalt versenyzőként jelent meg a Formula Ford mezőnyében. Jómódú családjára támaszkodva mindenáron versenyt akart nyerni, így egy év alatt 70 futamon állt rajthoz. A következő két szezonra bekerült a Formula 2000-es kategóriába, ahol olyan vetélytársai akadtak, mint Damon Hill, Johnny Herbert és Bertrand Gachot, és gyakran le is győzte őket. A legtöbb versenyző a Formula–3-as kategóriában folytatta volna, de Mark nem így tett, ő egyből a Formula–3000-es bajnokságon próbálkozott. 1988-ban lehetősége adódott arra, hogy a Lola csapatában induljon, de az első fordulóban elért második helyezése után csak szenvedett. 1989-ben is a csapatnál maradt, de ez az idény még rosszabbul sikeredett. A sportkocsik világába menekült, és nagyszerűen szerepelt a Nissan-csapatban. 1990-ben a Williams tesztpilótaként alkalmazta.

Formula–1 200px|balra|bélyegkép|A McLaren csapat autójával az 1995-ös brit nagydíjon Egy évvel később, 1991-ben a Brabham színeiben mutatkozott be a Formula–1-ben. Legjobb eredménye a Belgiumban elért hatodik helye volt. 1992-ben versenyautó nélkül maradt, csak a McLaren tesztversenyzője volt, ezért visszatért a sportkocsikhoz. A gyári Peugeot csapat tagjaként, Derek Warwick és Yannick Dalmas társaságában megnyerte a Le Mans-i 24 órás autóversenyt.

A következő évben ismét a Formula–1-ben próbálkozott, ezúttal a Ligier színeiben. Első versenyén harmadik lett, legjobb eredményeként kétszer állt a dobogó harmadik fokán, és az év végi összesítésben a tizedik helyen végzett. 1994-ben átszerződött a Tyrrellhez, ahol csak egy futamon lett harmadik, az év végén pedig 12. lett. Nem érezte jól magát a csapatnál, amihez hozzájárult az is, hogy nagyon rossz volt a viszonya csapattársával, Katajama Ukjóval, és panaszkodott a méltánytalan bánásmódra is. Így 1995-ben már nem maradhatott a csapatnál, és amikor Nigel Mansell nem tudott hozzászokni autójához, Blundellt – Mika Häkkinen társaként – leigazolta a McLaren, ahol átvette Mansell helyét. Blundellnek a nehezen kezelhető kocsival hatszor is sikerült pontszerző helyen végeznie, és 13 megszerzett ponttal a tizedik helyen végzett az év végén. 1996-ban nem sikerült bekerülnie a Sauber csapatba, ezért az Indycar bajnokságban próbálkozott.

CART Mark Blundell öt évet töltött az Indycarban. A PacWest Racing csapatához csatlakozott, a brazil Maurício Gugelmin társaként. 1996-ban már a második versenyén részese volt egy hatalmas ütközésnek, és sérülése miatt további három futamról hiányozni kényszerült, így a szezonja nem lehetett sikeres. A következő évben kétszer is futamgyőztes volt (Portlandban és Torontóban), és összességében 115 pontot szerzett, amivel a hatodik helyen végzett a vb-összesítésben. Eredményei révén jelölték az Autosport magazin által meghirdetett, az „Év brit autóversenyzője” díjra. 1998-ban sokszor kiesett, és csak 36 pontot sikerült összegyűjtenie, a következő év pedig még rosszabbul sikerült, igaz nyolc egymást követő futamon sérülés miatt nem versenyezhetett. A 2000-es év során tizenegy alkalommal esett ki, így egy rendkívül sikertelen évaddal hagyta el a CART-ot.

Eredményei Formula–1-es eredményei

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1991 Brabham USAKi BRAKi SMR8 MONKi CANNk MEXKi FRAKi GBRKi GER12 HUNKi BEL6 ITA12 PORKi ESPKi JPNNk AUS17 18. 1 1993 Ligier RSA3 BRA5 EURKi SMRKi ESP7 MONKi CANKi FRAKi GBR7 GER3 HUN7 BEL11 ITAKi PORKi JPN7 AUS9 10. 10 1994 Tyrrell BRAKi PACKi SMR9 MONKi ESP3 CAN10 FRA10 GBRKi GERKi HUN5 BEL5 ITAKi PORKi EUR13 JPNKi AUSKi 12. 8 1995 McLaren BRA6 ARGKi SMR  ESP  MON5 CANKi FRA11 GBR5 GERKi HUNKi BEL5 ITA4 POR9 EURKi PAC9 JPN7 AUS4 10. 13

Eredményei a CART bajnokságban

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 1996PacWestMIA17RIOKiSRFSérLBHSérNZRSér5005MILKiDET5POR8CLE11TOR11MIS6MDO10ROAKiVAN12LSKi16.41 1997PacWestMIA14SRF8LBH13NZRKiRIO8STLKiMIL12DETKiPOR1CLE9TOR1*MIS2MDOKiROAKi*VAN7LS2FON16.115 1998PacWestMIA12MOT10LBH7NZRKiRIO11STL10MIL12DETKiPORKiCLE10TORKiMIS17MDOKiROA7VAN12LSKiHOU14SRF11FON618.36 1999PacWestMIA8MOTKiLBH13NZR17RIOSérSTLSérMILSérPORSérCLESérROASérTORSérMISSérDET10MDO13CHIKiVANKiLS12HOUKiSRFKiFONKi23.9 2000PacWestMIA13LBH8RIO7MOTKiNZRKiMIL17DET11PORKiCLE12TORKiMISKiCHIKiMDO14ROAKiVANKiLS13STLKiHOUKiSRF11FONKi21.18

Fordítás

Források

Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon

Kategória:Brit autóversenyzők Kategória:Brit Formula–1-es versenyzők Kategória:Champ Car-versenyzők Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:McLaren F1 Kategória:Brabham Kategória:Tyrrell Racing Kategória:Ligier