A The Beatles angol beatzenekar volt, a popzene egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara. A popkultúra egészét nézve kevesen voltak, akik népszerűségükhöz, kritikai elismertségükhöz és széles körű kulturális hatásukhoz mérhetőek.

A Beatles több eladási rekordot is felállított és több mint ötven top 40-es kislemezük jelent meg. Az első brit zenekar volt, mely folyamatos népszerűségre tett szert az USA-ban, nem kevesebb mint 27 n° 1 helyezett dalt jegyezve csak Nagy-Britanniában és az USA-ban; ennek köszönhetően a Beatles a 20. század legsikeresebb zenekara lett. Az EMI 1985-ös becslései szerint addigra már több mint egymilliárd lemezt adtak el világszerte. „Yesterday” című daluk a modern kori zenetörténet legtöbbször feldolgozott dala (több mint 3000 változata létezik).

Az együttes tagjai John Lennon – (ének és háttérvokál, ritmusgitár, billentyűs hangszerek) Paul McCartney – (ének és háttérvokál, basszusgitár, zongora) George Harrison – (ének és háttérvokál, szólógitár, szitár) Ringo Starr – (dob, ének és háttérvokál) Mindannyian az angliai Liverpoolban születtek. A zenekar elsődleges dalszerzői Lennon és McCartney voltak. Karrierjük során kiadott lemezeik többségének a producere George Martin volt. Menedzserük 1967-ben bekövetkezett haláláig Brian Epstein volt.

A zenéjük stílusa Legkorábbi szerzeményeik rock and roll és R&B-gyökerű dalok, néha balladák voltak. Az évek során zeneszerzőkként és előadókként is egyre összetettebbé váltak. Rengeteg stílust kipróbáltak, többször egybeolvasztottak néhányat. A számtalan stílus ellenére dalaik védjegye az ének és a vokál minősége volt. A pop és rock mellett folk, country, rockabilly, blues, soul, doo-wop és sok más is vegyült zenéjükbe. Több új zenei irányzatnak voltak az úttörői, ezek közé tartozik a pszichedelia („Strawberry Fields Forever”). Szintén először használtak dalaikban komolyzenei megoldásokat, nagyzenekari hangszereket, vagy éppen egy egész nagyzenekart. Többek között nekik köszönhető a mai szintetizátor elődei és különféle elektronikus effektek meghonosítása a zenében, előszeretettel használtak például visszafordítva lejátszott hangszalagokat, olyan hangzásvilágot hoztak létre, ami az akkori technikai körülményekhez képest rendkivül újnak hatott. Érdekesség, hogy a The Rolling Stones első slágere, az I' Wanna Be Your Man, is Lennon-McCartney szerzemény, később a Beatles is kiadta saját előadásában.

1963-as feltűnésük igazi szenzációt jelentett az Egyesült Királyságban, fiatal, sikoltozó és ájuldozó lányok tömegei követték őket; a brit sajtó a jelenségre a „Beatlemánia” nevet akasztotta. Ez 1964 elejére átterjedt Észak-Amerikára és az együttes hamarosan világszerte népszerű lett. Öt év alatt korai sikereik kétségtelenül egyszerű zenéjét (mint a „She Loves You” és az „I Want to Hold Your Hand”) művészi, igényes dalokká fejlesztették. Ők írták a dalaikat, feszegették a stúdiók felvételi lehetőségeinek határait, minden lemezük új, addig példa nélküli hangzásvilágot ért el (az amerikai stúdióknál gyakran gyengébb hangminőség ellenére) – mindezekkel hosszútávú befolyást gyakoroltak a rockzenére. Filmeket készítettek, a sajtó minden lépésüket követte és mintegy szimbolikus vezetői lettek az 1960-as évek ellenkultúrájának, nyilvánosan kutatva a keleti miszticizmust, a tudatmódosító szereket és a forradalmi politikát.

Az együttes 1970-ben oszlott fel.

Történetük bélyegkép|balra|250px|Az Indra Club, ahol a Beatles először játszott, miután megérkeztek Hamburgba

John Lennon 1956 nyarán alakította a The Quarrymen nevű skiffle zenekart. 1957. július 6-án egy rendezvényen léptek fel és ekkor találkozott Paul McCartneyval, aki hamarosan csatlakozott hozzájuk. 1958-ban egy ifjú gitáros, George Harrison került az együttesbe, amely különböző neveken játszott. 1960-ban Hamburgba utaztak, ahol megállapodtak a The Beatles név mellett. Stuart Sutcliffe ekkoriban, 1960–61-ben szintén velük játszott, és hatással volt megjelenésükre, stílusukra. Menedzserként időnként Allan Williams vagy Sam Leach dolgozott velük, amíg 1962-ben Brian Epstein véglegesen át nem vette ezt a szerepet. Segítségével szerződtek az EMI lemezkiadó Parlophone csoportjához. Az ekkor már két éve velük játszó, Pete Best nevű dobosukat kénytelenek voltak elküldeni, mert a Parlophone zenei producere, George Martin nem volt elégedett a teljesítményével, helyette Ringo Starr került a zenekarba.

A „Beatlemánia” Nagy-Britanniában kezdődött 1963. október 13-án: ekkor adtak televízió közvetítette koncertet a londoni Palladiumban. Hamarosan átterjedt az Egyesült Államokra, az Ed Sullivan Showban való fellépések hatására. A popzenekar világméretű szenzáció lett, óriási rajongótáborral és dühödt támadásokkal a kulturális kritika és elismert előadók, mint Frank Sinatra részéről a zenéjüket (amelyet faragatlannak és zeneietlennek minősítettek) vagy megjelenésüket (botrányosan hosszú hajukat) illetően.

1964-ben a Billboard 100-as slágerlistáján az öt vezető helyet foglalták el; ezt a teljesítményt azóta sem sikerült senkinek sem megismételni.

bélyegkép|jobbra|300px|A Beatles a JFK Repülőtéren, New Yorkban, 1964. február 7-én

1965-ben az MBE (Member of the Order of the British Empire; a Brit Birodalom Rendjének tagja) érdemrend ötödik osztályával tüntették ki őket, amely ugyan még nem jár lovagi címmel, de így is elég nagy vihart kavart. Szerintük ez nem is nekik járna, hanem menedzserüknek, miszerint MBE=Mr.Brian Epstein. Lennon és Harrison ebben az évben kezdtek kísérletezni az LSD-vel, McCartney 1966-ban követte őket. S később a Lucy in the Sky with Diamonds c. számukat be is tiltatták, mert úgy találták, hogy a dal kábítószerre buzdítja a fiatalokat.

Lennon egy óriási botrányt kiváltó interjúban kijelentette, hogy a kereszténység haldoklik, és hogy a „Beatles népszerűbb, mint Jézus” Később, a heves bírálatokat követően egy sajtótájékoztatón bocsánatot kért, mert a Beatles dalait tiltólistára tették az amerikai rádiók, a déli államokban nyilvánosan égették el lemezeiket és olyan radikális csoportoktól kaptak fenyegetéseket, mint a Ku-Klux-Klan.

Utolsó hivatalos koncertjüket San Franciscóban adták 1966. augusztus 29-én; ezek után a lemezekre koncentráltak. Kompozícióik és zenei kísérleteik megnövelték művészi elismertségüket, miközben megőrizték óriási népszerűségüket, de később az önálló koncepciók kierőszakolása, főleg McCartney részéről neheztelést is kiváltott a tagokban, ahogy ez az 1967-es Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band albumnál történt. Pénzügyi helyzetük is rosszabbodni kezdett menedzserük, Brian Epstein 1967-es halála után, valamint az időközben megjelent új együttesek népszerűsége hatására és a zenekar kezdett szétesni. Közkeletű vélekedés, hogy Lennon új felesége, Yoko Ono jelenléte és befolyása mételyezte meg a tagok kapcsolatát és az együttes munkáját, de ez csak részben igaz. Epstein halála után ugyanis új menedzser után kellett nézniük, mert az Apple nevű kiadójuk is ráfizetéses volt, és azt Allen Klein személyében találták meg, aki viszont több zenei ügyfelét, például a Rolling Stonest is megkárosította. Mick Jagger óva is intette az együttest a simlis Kleintől, aki később börtönbe is került csalás miatt. Klein személye is konfliktus forrása lett, mert McCartney, aki nem bízott Kleinben, felesége, Linda Eastman apját és bátyját javasolta a célra, akik eleve menedzseléssel foglalkoztak, de Lennonék a behízelgő modorú Klein mellett döntöttek. McCartney pedig úgy érezte, hogy Lennon és Klein megpróbálják ellehetetleníteni, amitől betelt nála a pohár. 1968-ban, a Fehér Album felvételekor már érezhetően hiányzott az összhang az együttesből, mivel addigra mindenki, de főleg Lennon és McCartney is önálló szerzeményekben gondolkodott.Ötven éve oszlott fel minden idők legnépszerűbb popzenekara Index, 2020. április 9.Ezért oszlott fel 50 éve a Beatles 24.hu, 2020. április 10.

Utolsónak minősíthető koncertjük egy, az Apple stúdió tetején történő élő fellépés 1969 januárjában, amelynek a felvételei végül a Let It Be albumon jelentek meg. 1969-ben vették fel utolsó valóban közös albumukat, az Abbey Roadot (bár 1970-ben több, korábban felvett számot dolgoztak át és jelentettek meg a Let It Be lemezen) 1970-ben hivatalosan is feloszlottak és Lennon 1980-as halálával az újraegyesülés minden reménye elveszett. Ettől függetlenül történt egy „virtuális” egyesülés, mert 1995-ben két, eredetileg Lennon-felvételt, a „Free as a Bird”-öt és a „Real Love”-ot a Beatles egykori tagjai átdolgoztak, és megjelentették az egyéb, kiadatlan anyagokat tartalmazó albumukon és a kapcsolódó dokumentumfilmen, a „The Beatles Anthology” projekt keretében.

1970-napjainkig: A The Beatles után bélyegkép|balra|Az Apple Records épülete a Savile Row 3 szám alatt bélyegkép|jobbra|200px|John Lennon szobra Liverpoolban

A zenekar hivatalos feloszlása előtt és után, mind a négy Beatle jelentetett meg szólóalbumot, beleértve Lennon John Lennon/Plastic Ono Bandjét, McCartney McCartney-ját, Starr Sentimental Journey-jét és Harrison All Things Must Pass-ét. Egyes albumaik tartalmaznak együttműködéseket alapító Beatles tagokkal; Starr Ringoja (1973) az egyetlen ami tartalmaz kompozíciókat, előadásokat mind a négyüktől, habár külön számokban. Harrison megmutatta a szocio-politikai tudatosságát, és tiszteletet szerzett mikor megtartotta a Concert for Bangladesht New York City-ben, 1971 augusztusában, sok neves közreműködő muzsikustárssal, köztük az indiai szitár mester Ravi Shankarral.

Egy 1974-es kiadatlan jammelési szakaszon kívül (később a A Toot and a Snore néven vált ismertté) Lennon és McCartney nem rögzítettek együtt semmit.

Az 1975-ben a The Beatles szerződésének lejárata idején Az EMI-Capitollal, az American Capitol kiadó sietett pénzre váltani a rengeteg Beatles vagyonrészt, a csapat kreatív vezetőjétől, így kiadtak öt LP-t: a Rock 'n' Roll Musicot (összeállítás a gyorsabb számaikból), a The Beatles At The Hollywood Bowlt (részleteket tartalmaz két kiadatlan koncertről a Hollywood Bowlban), a Love Songst (összeállítás a lassabb számaikból), a Raritiest (összeállítás olyan számokból, amiket nem adtak ki az USA-ban) és a Reel Musicot (összeállítás olyan dalokból, amik a filmjeikben hangzottak el). Volt még egy nem EMI-Capitol kiadás is Live! at the Star-Club in Hamburg, Germany, 1962 címmel, ami a zenekar egy korai koncertjéről való felvétel a Star-Clubban, Hamburgban nem túl jó minőségű szalagon. Ezen feloszlás utáni LP-kből csak a Hollywood Bowl LP-t hagyta jóvá mindegyik együttestag. Az eredeti brit CD-k amerikai kiadásán kívül 1986-ban, ezeket a Capitol American összeállítás LP-ket törölték a Capitol katalógusból.

1980. december 8-án New York City-ben Mark David Chapman lelőtte John Lennont, az őrült rajongó még napjainkban is börtönben van. A liverpooli "Imagine" emlékműhöz rengetegen járnak zarándokolni. 1981 májusában George Harrison kiadta „All Those Years Ago” című kislemezét ami Harrison Beatlesszel töltött idejéről szólt. Egy héttel Lennon halála előtt vették fel, Starr dobolt rajta, később újraszinkronizálták új szöveggel Lennon tiszteletére. Paul és Linda McCartney később közreműködtek mint háttérvokálosok a számhoz.

A BBC-nek sok Beatles felvétele van, főleg stúdióban készültek 1963 és 1968 között. Ennek az anyagnak a java adta az alapját az 1988-as rádió dokumentum sorozatnak a The Beeb's Lost Beatles Tapesnek. 1989-ben több kivágás a Beatles munkafolyamatból feltűnt a rádió sorozatban a The Lost Lennon Tapesben. Később, 1994-ben a legjobb BBC felvételeket átadták az Emi-nek aki kiadta őket Live at the BBC címen.