Darren Ashley Bent (London, 1984. február 6. –) angol válogatott labdarúgó, legutóbb a Burton Albionban játszott. Korábban játszott az Ipswich Town, a Charlton Athletic, a Tottenham Hotspur és a Sunderland csapataiban. 2007-ben igazolt az észak-londoni Spurs csapatához klubrekordot jelentő összegért, 16,65 millió fontért. 2011. január 17-én szintén klubrekordnak számító összegért váltott klubot, ezúttal az Aston Villa adott ki érte 18+6 millió fontot.
Tagja volt az angol U19-es és U21-es válogatottnak, 2006-tól a felnőtt válogatottban játszott egészen 2011-ig.
Személyes információk Bent Tooting-ban, Dél-Londonban nőtt fel, majd 10 évesen Cambridgeshire-be ment, hogy játsszon a Godmanchester Rovers csapatában. Gyerekkorában az Arsenal szurkolója volt.Telegraph.co.uk
Pályafutása Ipswich Town A játékos 14 éves korában csatlakozott a klub ificsapatához. 2001-ben játszott az FA ifista kupájának elődöntőjében, ami profi szerződést hozott neki a csapatnál. 2001. november 1-jén debütált a Helsingborg ellen az UEFA-kupában, első gólját a Newcastle United ellen szerezte 2001. november 27-én egy 4-1-es vereséggel végződő Ligakupa mérkőzésen.
A bajnokságban először 2002. április 24-én volt eredményes a Middlesbrough ellen. Csapata az ő góljával nyerte meg a találkozót. A 2001–2002-es szezont 7 mérkőzéssel és 2 góllal zárta. A következő szezonban 18 gólt szerzett, többek közt a Slovan Liberec ellen az UEFA-kupában 2002 októberében a győzelmet jelentő gólt. A 2003-04-es idényben 16, majd 2004-05-ben 19 gólt szerzett, ezzel ő lett a csapat második legtöbb gólt szerző játékosa.
Charlton Athletic 230px|thumb|left|Bent tizenegyese a Wigan Athletic ellen a 86. percben, ami 1–0-s Charlton győzelmet eredményezett 2005 júniusában igazolt át a Charlton Athletic-hez közel 3 millió fontért. Debütáló mérkőzésén, a 2005-06-os szezon nyitómérkőzésén két gólt szerzett a Sunderland ellen,Sunderland 1-3 Charlton BBC és ő lett augusztusban a hónap játékosa a Premiershipben.Bent a hónap játékosa BBC A szezonban ő lett a legtöbb gólt szerző angol játékos a Premier League-ben, és a harmadik a gólszerző tabellán, valamint jelölve volt a Szezon Charlton Athletic Játékosa díjra. Szerződését a szezon letelte után meghosszabbította 2010-ig.Bent meghosszabbította a szerződését BBC
A 2006-07-es szezont 13 bajnoki góllal zárta, és ismét a Charlton gólkirálya lett, ennek ellenére a csapat a szezon végén kiesett az élvonalból. 2007 júniusában a West Ham United jelentkezett be érte, és a Charlton el is fogadta a klub ajánlatát, de Bent végül a Tottenham Hotspurt választotta.Bent a Tottenham-et választotta BBC
Tottenham Hotspur thumb|right|100px|Bent a Tottenham-ben a Norwich City elleni barátságos mérkőzésen Az átigazolást 2007. június 29-én véglegesítették. A játékosért cserébe klubrekordnak számító 16,5 millió fontot fizetett a Tottenham. Első gólját debütálásakor, egy szezon előtti barátságos mérkőzésen szerezte a Stevenage Borough ellen 2007. július 7-én. A bajnokságban először a 4–0-s hazai győzelemmel végződő meccsen a Derby County ellen, augusztus 18-án volt eredményes, majd az UEFA-kupában is betalált az Anórthoszi Ammohósztu ellen szeptember 20-án. A mérkőzést a Tottenham nyerte 6-1-re. A Portsmouth elleni decemberi mérkőzés óta egészen a február 9-i Derby elleni meccsig térdsérülés miatt hiányzott.
Pályafutásának századik gólját 2008. március 9-én szerezte a West Ham United ellen hazai pályán a bajnokságban. A mérkőzést a Tottenham nyerte 4–0-ra.Darren's Delight Szintén ő lőtte a 2007-08-as szezon századik, a White Hart Lane-en szerzett gólját a Portsmouth elleni 2–0-ra megnyert mérkőzésen március 22-én.
A 2008-09-es szezon előtti barátságos mérkőzéseken 13 gólt szerzett. A gólszerzést a Tottenham második mérkőzésén a spanyol CD Denia ellen, 2008. július 19-én kezdte, 2008 július 24-én a Hércules CF ellen is eredményes volt. 2008. július 28-án a Norwich City elleni mérkőzésen négy gólt szerzett, csapata 5–1-re nyert. Két nappal később, 2008. július 30-án a Leyton Orient ellen mesterhármast jegyzett. Augusztus 1-jén Rotterdamban a Celtic elleni 2–0-s győzelembe segített egy góllal, majd két nap múlva a Borussia Dortmund ellen is betalált. Végül a Spurs utolsó, talán a leglényegesebb nyári barátságos mérkőzésén, az AS Roma ellen is eredményes volt kétszer.
A 2008–09-es szezonban először a 3. fordulóban, a Chelsea ellen volt eredményes a Stamford Bridge-en, góljával pontot mentett csapatának.
Válogatott Bent az angol U19-es és az U21-es válogatott tagja is volt. Az U21-es válogatottban 14-szer lépett fel és 8 gólt szerzett. Első mérkőzését Olaszország ellen játszotta 2003 februárjában.
A felnőtt válogatottba a 2005. augusztus 17-ei Dánia elleni barátságos mérkőzésre kapott először meghívást, de nem kapott játéklehetőséget. Első mérkőzését 2006. március 1-jén játszotta Uruguay ellen az Anfield-en.
Statisztika Frissítve: 2008. november 9. CsapatSzezonBajnokságKupaUEFAÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólIpswich Town2001–02511110722002–033512553143182003–043916200041162004–05471930005019Össz.126481164114155Charlton Athletic2005–063618840044222006–07321332003515Össz.6831116007937Tottenham Hotspur2007–0827610823682008–0912700441611Össz.3913101265219Összesen233922312167272111
Jegyzetek
További információk
Profil a TheFA.com-on
Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Ipswich Town labdarúgói Kategória:A Charlton Athletic labdarúgói Kategória:A Tottenham labdarúgói Kategória:A Sunderland labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:A Fulham labdarúgói Kategória:A Brighton & Hove Albion labdarúgói Kategória:A Derby County labdarúgói Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Premier League labdarúgói