A Kiskegyed elsősorban nőknek szánt hetilap. Az első lapszám 1992. április 7-én jelent meg. A magazin kiadója a IndaNext Hungary Kft.https://media1.hu/2025/11/28/indanext-hungary-ringier-nevvaltas-indamedia-economx-blikk/

Története

Az első főszerkesztője Miskolczi Miklós író volt. Az első heti 30 ezres példányszám a következő hetekben ugrásszerűen megnőtt. A lap történetében a legnagyobb példányszám az 560 ezer darab volt. 2007-ben kétszázezres példányszámot terjesztett, ez 1 millió olvasót jelentett hetente. 2002 óta a magazin főszerkesztője Bokor Klára. 2022 áprilisában indult el a márka online magazinja, a kiskegyed.hu.

Profilja

A Kiskegyed célcsoportja igen széles, 18-80 éves korig terjed. Kezdetben klasszikus női hetilap volt, de a fellépő igények és a konkurencia miatt manapság a bulvár nagyobb szerephez jut. A kezdeti sikerek miatt néhány évig nem kellett megújítani profilját. Az első nagy arculatváltásra 1998-ban került sor. Azóta csak kisebb mértékben változtatták meg a tartalmát. A címlapra nagy hangsúlyt fektetnek az impulzus vásárlók miatt, akik az összes eladott példányszám 10-20%-át teszik ki. Szerepük nagyon fontos a piaci versenyben, ennek oka a kevés előfizető (kb. 40 ezer).

Szerkesztőség

Húsz állandó munkatárs és jelentős számú külsős újságíró dolgozik a lapban. Őket egészíti ki a jelentős számban lévő külsős újságíró. A főszerkesztőnő mellett a kulcspozíciókat férfiak foglalják el. Főszerkesztők

1992-2002 Miskolczi Miklós 2002 - Bokor Klára

Márkakiterjesztés

A kiadó Kiskegyed névvel lapcsaládot alapított, melynek tagjai a Kiskegyed Konyhája, a Kiskegyed Otthona, a Kiskegyed Recepttár és a Kiskegyed Extra.

Jegyzetek

Források Bokor Klára szóbeli közlés 2007. október 17. (Az interjút készítette: Pálmai Éva, Popp Edina, Vorigin Kata) http://www.axelspriger.hu Matesz (2007) Gyorsjelentés 2007. II. né., Szonda Ipsos/GfK Hungária-MédiaNavigátor

Kategória:Magyarországi sajtótermékek