thumb|right|200px|Tanító gyermekekkel A tanító olyan pedagógus, aki az általános iskolai 1–4. osztályokat tanítja, valamint műveltségterületének megfelelően az 5–6. osztályban tarthat órákat. A tanítónak rendelkeznie kell korszerű általános műveltséggel, idegennyelv-tudással és társadalmi érzékenységgel. Ezenkívül tisztelnie kell az egyetemes emberi és nemzeti értékeket, az erkölcsi normákat. Jellemzője az egyéni és közösségi felelősségérzet és feladatvállalás, példát mutat egészséges életvitelével. Manapság a pedagógusok gyakran részt vesznek az üzleti életben, a turizmus szervezésében, a közhasznú ügyek irányításában, vagy a kisebbségek támogatásában. Egyesek informatikai vagy önkormányzati feladatokat látnak el, vagy segítenek a modern település fejlesztésében.

A szakma története Magyarországon 1777-ben kiadták a Ratio Educationis tanügyi rendelkezéseit, mely a pedagógus szakma kialakulásának kezdetét jelentette. Ekkor fogalmaztak meg először általános érvényű képesítési követelményeket és képzési előírásokat a különböző intézményekben foglalkoztatott tanító szakemberek számára.

A tanítók majdani munkájukra képzés során készülnek fel. A tanítóképzés lényege már a kezdetektől fogva a gyakorlati ismeretek kialakítása volt, ennek ellenére a tényleges képzésben az elméleti oktatás volt a jelentős, a gyakorlati csak kiegészítő szerephez jutott. Ez a kettősség napjainkig fennmaradt a képzésben. Az eleinte egyéves képzést a lassan teljesíthetetlen óraszámok miatt 1881-től öt, majd hatévfolyamos képzések váltották fel.

A mai iskolákban már mindkét nemből, külön erre képzett pedagógusok oktatnak, főállásban. De nem volt ez mindig ilyen. A magyar iskolaügy korai századaiban az iskolák egyházi intézmények voltak, amelyekben papok tanítottak. Mellettük a 15–16. századtól jelenik meg – kezdetben a városi plébániai, később a növekvő számú falusi iskolákban is a tanítással alkalom- majd hivatásszerűen foglalkozó világi szakemberek, a mesterek (rector, ludi magister stb.) rétege. Néhány évszázada még a tanítók nagy része az egyházi segédszolgálatot és a település jegyzőjének feladatait is ellátta. Tanítói jövedelmük főleg természetbeni javakból állt és a munkát főleg férfiak végezték. Azután a 19. században az országban gazdasági változások következtek be, megindult a városiasodás. Ahogy bővültek a munkaerő-piaci lehetőségek, úgy jelentek meg a nők egyre többen a tanítói pályán.

Lásd még: Neveléstörténet

Napjainkban Napjainkban teljesen megváltozik a tanárszerep. A pedagógus dolga nemcsak az, hogy áttöltse a tudást a diákokba, hanem megfelelő tanulási környezetet is létre kell hoznia. Már nemcsak ismereteket közvetít, hanem a tanulási folyamat tanácsadója is. Célja egy érdekes és motiváló környezet megteremtése is, hogy a diákévek kellemes emlékként térhessenek majd vissza felnőttkorunkban.

A tanítók képzése Jelenleg Magyarországon közel másfél tucat felsőoktatási intézményben hirdetnek meg tanító BSc szakot, melyet 8 félév alatt és 240 kreditpont összegyűjtésével lehet elvégezni. A szakon minden hallgatónak választania kell műveltségterületet, amelyek a következők lehetnek: magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv (köztük a magyar is, mint idegen nyelv), matematika, ember és társadalom, természetismeret, ének-zene, vizuális nevelés, informatika, technika-életvitel-háztartástan, testnevelés és sport. A választott műveltségterületüknek megfelelő tantárgyakat a közoktatás 5. és 6. osztályában taníthatják. Továbbá némely intézményben a műveltségterület helyett (vagy akár mellé is) szakirányt is lehet választani, ill. eleve szakirányú tanító szakként hirdetik meg. Ilyen szakirányok leginkább a nemzetiségi szakirányok és elsősorban azok az intézmények hirdetnek meg adott nemzetiségi szakirányt, melyeknél földrajzi elhelyezkedés indokolja vagy a területen megtalálható nemzetiségi oktatási intézményekben szükség van nemzetiségi tanítókra. A hazánkban élő nemzetiségek közül például a cigány-roma, a német, a szerb, a horvát, a szlovák, a román és a szlovén nemzetiségi szakirányokat hirdetnek meg egyes felsőoktatási intézmények. Némely egyházi felsőoktatási intézményben hitéleti nevelő (pl. AVKF) szakirány is választható, mellyel hittant lehet az általános iskolában a felsőbb éveseknek tanítani. A legtöbb intézményben a tanítók képzését próbálják speciális ismeretkörökkel is kibővíteni, mint például a drámapedagógia, multikulturális nevelés, hagyományismeret, könyvtár-pedagógia, gyermek-testnevelés, környezettudatos nevelés, családpedagógia stb.

Országos hírű tanítóképző intézmények: Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar (korábban Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola) Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Apor Vilmos Katolikus Főiskola (korábban Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola) Eötvös József Főiskola Neveléstudományi Kar Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar Tanítóképző Intézet

Kapcsolódó szócikkek Általános iskola

Irodalom Nagy Mária: Magyar tanító, 1911-ben. Iskolakultúra 2006/2, 33-48.

További információk Donáth Péter a modern magyar tanítóképzésről Felvi.hu szakleírás A tanító BSc szakról az AVKF oldalán A tanító BSc szak mintatanterve az AVKF-n A szakmával kapcsolatos linkek gyűjteménye

Kategória:Pedagógia Kategória:Foglalkozások Kategória:Alapfokú oktatás