Konsztantyin Nyikolajevics Romanov, ismert még mint Konsztantyin Nyikolajevics nagyherceg, ; a Holstein–Gottorp–Romanov-házból származó orosz nagyherceg, az Orosz Cári Haditengerészet főtengernagya, valamint Lengyelország cári helytartója 1862–1864 között. I. Miklós orosz cár és Hohenzollern Alekszandra Fjodorovna cárné fia és II. Sándor cár testvére.
Élete Származása és tanulmányai balra|70px Konsztantyin Nyikolajevics nagyherceg I. Miklós cár és Sarolta porosz királyi hercegnő második fia, illetve nyolcadik gyermekeként jött világra 1827-ben.
Noha ifjabb korukban még a fiúgyermekekre is női nevelők vigyáztak, Konsztantyin nagyherceg mellé már ötévesen férfi oktatót nevezett ki édesapja. A cár vágyálma az volt, hogy második fia csatlakozzék a Cári Haditengerészethez, ezért Fjodor Petrovics Litke grófot választotta a nagyherceg nevelőjeként. Litke gróf amolyan „felfedező–tudós–tengerész” volt, aki igen fiatalon körbehajózta a Földet, és aki a tengerről szóló izgalmas történetekkel szórakoztatta tanítványát. A gróf kezdetben általános tengerészeti alapismeretekre oktatta a nagyherceget, azonban ahogy Konsztantyin Nyikolajevics idősebb lett, a matematika, a természettudományok, a navigáció és a kormányzati adminisztráció is szerepet kaptak tanóráin. A nyelvek szintúgy fontos részét képezték Konsztantyin Nyikolajevics nevelésének: az oroszon kívül még franciául, angolul és németül beszélt. A katonai tanulmányok mellett a nagyherceg kedvelte a zenét és a művészeteket. A rajzoláshoz való tehetsége hamar megmutatkozott; a csellózás művészetébe Ivan Seifert vezette be. Homérosz iránti rajongása késztette arra, hogy németből oroszra fordítsa le az Odüsszeiát. Litke hatására a nemrégiben megalapított Orosz Földrajzi Társaság lelkes patrónusává vált.
Nyolcéves korában szülei egy apró jachttal lepték meg a nagyherceget, amelyen Peterhof és Kronstadt között hajókázhatott. Pár évvel később németországi tanulmányútra küldték, majd 1836-ban a parancsnokságára bízták egy Herkules nevű hajót, mellyel Litke felügyelete alatt hosszabb expedícióra indult. Tizenhat évesen nevezték ki az Odüsszeusz fregatt kapitányává. Az Odüsszeusz fedélzetén behajózta a Finn-öblöt és a Földközi-tengert is.
A nagyherceg életében fontos szerepet töltött be nagynénje, Jelena Pavlovna nagyhercegné. A nagyhercegné tanulmányai során végig támogatta és bátorította unokaöccsét, ő csiszolgatta Konsztantyin Nyikolajevics irodalmi műveltségét. Jelena Pavlovna fontos szerepet töltött be a Romanov családban és az orosz politikai életben egyaránt, liberális eszméi nagy hatással és benyomással bírtak Konsztantyin nagyhercegre. A nagyherceg hatalmas könyvtárat hozott létre, amelyben főként hajózási szakkönyvek voltak, de gyűjtötte a kortárs írók műveit is.
Házassága és gyermekei A nagyherceget így jellemezte egyik beosztottja: „arcbőre fakó volt, haja színe inkább természetes, és a tengerpart homokjára emlékeztetett. Szeme szürke volt, álmodozó és félig zárkózott, és hatalmas, faorrnak tűnő szaglószerve megállta a helyét édesapja görögös profilja mögött”.„His complexion was sallow, the color of his hair was rather neutral, and resembled the sand of the seashore. His eyes were gray, dreamy, and half closed and an enormous wooden looking nose took the place of his father’s Grecian outline.”; Greg King és Penny Wilson: Gilded Prism; Eurohistory, 2006; ; 10. oldal Alacsony termete szokatlannak minősült a magasságukról ismert Romanovok között; ehhez párosult kiszámíthatatlan természete és gyakori barátságtalansága.
1846-ban Konsztantyin Nyikolajevics Stuttgartba utazott, hogy részt vegyen testvére, Olga Nyikolajevna nagyhercegnő és Károly württembergi trónörökös herceg esküvőjén. A menyegzőt követően a nagyherceg továbbutazott Altenburgba, hogy találkozzék Alexandra szász–altenburgi hercegnővel. A nagyherceg és a hercegnő megismerkedését a cári szülők siettették, mert úgy vélték, Alexandra hercegnő jó hatással lesz majd fiuk ingadozó természetére. Konsztantyin Nyikolajevics első látásra beleszeretett a hercegnőbe. „Nem tudom, mi történt velem. Teljesen kicserélődtem. Csupán egy gondolat hajt, csupán egy kép lebeg a szemeim előtt, mindig és kizárólag ő, az angyalom, a csillagom. Valóban úgy gondolom, hogy szerelmes vagyok. Mennyi ideje is ismerem? Alig néhány órája, és máris fülig beleszerettem…”Zeepvat; 63. oldal – emlékezett meg naplójában a nagyherceg. Konsztantyin Nyikolajevics megkérte Alexandra hercegnő kezét, a hercegnő pedig igent mondott, azonban az esküvőig két évet kellett várniuk, hogy Konsztantyin nagyherceg nagykorúvá váljék.
Alexandra hercegnő 1847. október 12-én érkezett meg Oroszországba. Februárban a cári család elvárásainak megfelelően áttért az ortodox hitre, és felvette az „Alekszandra Joszifovna” nevet. Alekszandra Joszifovna és Konsztantyin Nyikolajevics 1848. szeptember 11-én kelt egybe Téli Palotában.
Házasságuk első évei boldogságban teltek. Mindketten muzikális beállítottságúak voltak, pavlovszki és sztrelnai otthonuk számos koncert, rendezvény színhelyéül szolgált. A szentpétervári Márvány palotát nászajándékként kapták I. Miklós cártól, akárcsak Sztrelnát, mely egykoron Konsztantyin Pavlovics nagyherceg és lengyel helytartó tulajdonában állt. A pavlovszki birtokot Mihail Pavlovics nagyherceg hagyta a házaspárra, a krími Oreanda palota pedig Alekszandra Fjodorovna cárné halála után szállt rájuk. bélyegkép|jobbra|240px|Konsztantyin Nyikolajevics nagyherceg családja körében Konsztantyin Pavlovicsnak és Alekszandra Joszifovnának hat gyermeke született, akik jórészt Pavlovszkban és Sztrelnában nőttek fel:
Nyikolaj Konsztantyinovics nagyherceg (1850–1918), kitagadták a családból és száműzték Olga Konsztantyinovna nagyhercegnő (1851–1926), házassága révén görög királyné Vera Konsztantyinovna nagyhercegnő (1854–1912), házassága révén württembergi hercegné Konsztantyin Konsztantyinovics nagyherceg (1858–1915), „KR” álnéven híres költő Dmitrij Konsztantyinovics nagyherceg (1860–1919), a Cári Hadsereg tisztje, a bolsevikok kivégezték Vjacseszlav Konsztantyinovics nagyherceg (1862–1879), fiatalon elhunyt betegség következtében.
A hadseregben 1849-ben Konsztantyin nagyherceget Magyarországra vezényelték, hogy részt vegyen első katonai bevetésén az osztrákok oldalán, a magyar forradalom leverésében. A harctéren szerzett sikereinek elismeréseként megkapta a Szent György-keresztet, egy igen magas hadi kitüntetést. Egy évvel később a nagyherceget az Államtanács tagjává választották. 1853-ban I. Miklós valóra váltotta nagy álmát fiával kapcsolatban: Konsztantyint az Orosz Haditengerészet főtengernagyává nevezte ki. Ebben a pozícióban Konsztantyin Nyikolajevics feladatai közé tartozott megreformálni a tengerészetet, és apja halála után békét kihozni egy olyan háborúból, amelyet Oroszország tulajdonképpen már elvesztett – a krími háborúból. Bátyja, II. Sándor cár, aki továbbra is igényt tartott a nagyherceg szolgálataira, a Krímbe küldte öccsét, hogy Oroszországot a lehető legjobban hozza ki a helyzetből. A nagyherceg küldetése sikerrel járt, tovább erősítve a cár a közte fennálló jó kapcsolatot. II. Sándor cár később III. Napóleon francia császárhoz is őt küldte tárgyalni.
1857-ben, bátyja trónra lépése után nem sokkal Konsztantyin Nagy-Britanniába és Franciaországba utazott, hogy tanulmányozza az ottani tengerészeti állapotokat. Az angol és a francia példákon okulva tért haza azzal a céllal, hogy jelentősen megújítja a Cári Haditengerészetet. A hadihajókat felújíttatta és korszerűsíttette, számukat megnövelte. Főleg a balti-tengeri flotta erősödött meg, de jelentősen gyarapodott a csendes-óceáni hadihajók száma is. A nagyherceg egyedül a fekete-tengeri flottához nem tudott hozzányúlni, ez ugyanis a krími háború elvesztése miatt az angolok és a franciák ellenőrzése alatt állt.
Annak ellenére, hogy Konsztantyin minden tőle telhetőt megtett, sokan kritizálták reformjait. Bár a korrupciót sikerült visszaszorítania, sok katona még mindig rossz körülmények között dolgozott, és a fegyverek sem voltak elég korszerűek. A reformok azonban sikeresnek voltak mondhatóak: a nagyherceg a világ harmadik haditengerészeti nagyhatalmává tette az Orosz Birodalmat.
A jobbágyfelszabadítás II. Sándor cár uralkodása alatt a legjelentősebb reform a jobbágyfelszabadítás volt, amelyben Konsztantyin Nyikolajevics igen jelentős szerepet játszott. 1857-ben II. Sándor felkérte őt, hogy csatlakozzék a felszabadítást felügyelő bizottsághoz. 1858-ban a nagyherceg, Jakov Ivanovics Rosztovcev és Nyikolaj Alekszejevics Miljutyin, valamint követőik és támogatóik lényegében újraalapították a bizottságot, mivel túl lassúnak és körülményesnek ítélték addigi működését.
A nemesség egy része erősen kritizálta Konsztantyin Nyikolajevics munkásságát, mivel nekik nem állt érdekükben a jobbágyfelszabadítás. A folyamatos rosszalló megítélés, az erőltetett munka és a hevesen ellenálló nemesség kimerítették a nagyherceget, annál is inkább, mivel negatív megítélése eljutott a cárig is, aki részben helyt adott ezeknek. Bár II. Sándor cár nem szólította fel a bizottságból való távozásra, Konsztantyin Nyikolajevics egy kemény év után úgy döntött, külföldre utazik pihenni, és egy időre felfüggeszti a munkát.
A nagyherceg tizenkét hónappal később tért ismét vissza, és állt újra munkába. A felszabadítás, melyben tevékeny szerepet vállalt Konsztantyin Nyikolajevics régi támogatója, Jelena Pavlovna nagyhercegné is, végül 1861-ben fejeződött be; a végén II. Sándor köszönetet mondott öccsének hasznos tevékenységéért.
A Lengyel Királyság helytartójaként bélyegkép|balra|200px|Konsztantyin Nyikolajevics nagyherceg Az orosz fennhatóság alatt álló Lengyelországban 1860–61 között lezajló tüntetések nagyon aggasztották a cárt, így egy keménykezű embert akart kinevezni Lengyelország élére. Az uralkodó öccsére, Konsztantyin Nyikolajevicsre ruházta a Lengyelország feletti hatalmat jelentő lengyel helytartói címet. 1862 elején Konsztantyin Nyikolajevics nagyherceg és családja megérkezett Varsóba. Július 4-én, egy nappal azután, hogy a nagyherceg átvette főkormányzó tisztségét, egy lengyel nacionalista merényletet követett el ellene, miközben hazafelé tartott egy színházi előadásról.
Bár semmi baja nem esett, II. Sándor kérte, térjen haza az orosz fővárosba. A nagyherceg azonban Lengyelországban maradt, és kozák testőrökkel vette körül magát és családját. Felesége, Alekszandra nagyhercegné támogatta mindenben; a nagyherceg hatodik fia, Vjacseszlav Konsztantyinovics lengyel földön született meg. Vjacseszlav nagyherceg keresztelőjére hivatalos volt Alekszandr Alekszandrovics nagyherceg, II. Sándor cár második fia és Konsztantyin Nyikolajevics unokaöccse. Alekszandr Alekszandrovics lett Vjacseszlav Konsztantyinovics keresztapja, ám Konsztantyin nagyherceg nyilvánosan megsértette unokaöccsét egy vacsora alkalmával. Konsztantyin Nyikolajevics és Alekszandr nagyherceg ettől fogva kölcsönös ellenszenvvel viseltettek egymás irányába, amely főként akkor kapott jelentőséget, mikor Alekszandr nagyherceget III. Sándor néven Oroszország cárjává koronázták.
Konsztantyin nagyherceg megkedvelte a lengyeleket, és nagyobb szabadságot akart biztosítani számukra. A lengyel lett újra a hivatalos nyelv, az egyetemek újra működtek, az orosz hivatalnokokat lengyelek váltották fel, és a nagyherceg udvartartásában is főként a lengyel emberek kaptak szót. Ezek az intézkedések nem elégítették azokat a lengyel hazafiakat, akik teljes függetlenséget akartak. Az elégedetlenkedőket sorozással próbálták ártalmatlanná tenni. Azonban ez 1863-ban felkeléseket eredményezett, melyek hamarosan átterjedtek a birodalom többi, nyugati részére is. Miután elfojtották a zavargásokat, Konsztantyin nagyherceg 1863 augusztusában kérvényezte a cárnál helytartói címének elvételét. II. Sándor cár rábólintott öccse óhajára, azonban a nagyherceg hivatalosan csak 1864 májusában szűnt meg helytartónak lenni, amikor Fjodor Fjodorovics Berg gróf megérkezett átvenni a posztot.
Az Államtanács elnökeként