Szent Hippolütosz vagy Római Hippolütosz (, ; 170 körül – 235 vagy 236) görög nyelvű ókeresztény író, teológus, egzegéta, pap és vértanú. A hagyomány szerint a 3. század elején Rómában egy szigorúbb egyházi fegyelmet követelő csoport élén állt, és I. Calixtusszal szemben ellenpápaként működött. A későbbi egyháztörténeti hagyomány ezért az első ellenpápaként tartja számon.
Művei között eretnekségellenes írások, bibliai kommentárok, eszkatológiai értekezések és kronológiai munkák találhatók. Legfontosabb fennmaradt vagy neki tulajdonított alkotásai közé tartozik a Refutatio omnium haeresium („Minden eretnekség cáfolata”), a Dániel-kommentár, a De Christo et Antichristo és a Contra Noetum. Hosszú ideig neki tulajdonították az Apostoli hagyomány című egyházrendi és liturgikus szöveget is, de ennek szerzősége és római eredete a modern kutatásban erősen vitatott.John F. Baldovin: „Hippolytus and the Apostolic Tradition: Recent Research and Commentary”, Theological Studies, 64. évf. (2003), 520–542.Paul F. Bradshaw – Maxwell E. Johnson – L. Edward Phillips: The Apostolic Tradition: A Commentary. Fortress Press, Minneapolis, 2002.
A modern szakirodalomban külön problémaként kezelik az úgynevezett „Hippolütosz-kérdést”: nem bizonyos, hogy a római presbiter, az ellenpápa, a vértanú, a keleti egzegetikai hagyomány szerzője és az egyházrendekhez kapcsolt Hippolütosz teljesen azonos személy volt. A Római katolikus egyház mégis szentként tiszteli, mert a hagyomány szerint Pontianus pápával együtt száműzték Szardíniára, ott kibékült az egyházzal, és vértanúként halt meg.
A Hippolütosz-kérdés
Hippolütosz alakja az ókeresztény irodalom egyik legbonyolultabb azonosítási problémája. Az ókori források több adatot őriztek meg róla, de ezek nem mindig illeszthetők egységes életrajzba. A nehézség abból ered, hogy több ókori keresztény vértanú és egyházi személy is viselte a Hippolütosz nevet, miközben a neki tulajdonított művek egy része eltérő földrajzi, teológiai és irodalmi környezetre utal.John A. Cerrato: Hippolytus Between East and West: The Commentaries and the Provenance of the Corpus. Oxford University Press, Oxford, 2002.
Euszebiosz Hippolütoszt püspöknek nevezi, de nem tudja megmondani, melyik egyház püspöke volt.Euszebiosz: Historia ecclesiastica, VI, 20; VI, 22. Szent Jeromos szintén püspökként említi, felsorolja több művét, és megjegyzi, hogy egyik beszédét Órigenész jelenlétében tartotta, de ő sem nevezi meg biztosan püspöki székhelyét.Szent Jeromos: De viris illustribus, 61. Ez a bizonytalanság már az ókorban is ismert volt.
A 354-es kronográf és a hozzá kapcsolódó római jegyzékek viszont konkrétabb adatot közölnek: 235-ben Pontianus római püspököt és Hippolütosz presbitert Szardíniára száműzték. Ugyanezen hagyomány augusztus 13-án említi Hippolütosz emlékét a Via Tiburtina mentén, Pontianusét pedig Callixtus temetőjében.Chronographus anni 354, Depositio martyrum és Liberianus-katalógus. Ez az adat a történeti Hippolütosz egyik legfontosabb rögzítési pontja.
A későbbi szerzők már különböző módon értelmezték alakját. I. Damasus pápa sírfelirata olyan Hippolütoszról beszél, aki korábban szakadár volt, de halála előtt visszatért az egyházi egységhez. Prudentius 5. századi himnusza viszont azt írja, hogy Hippolütoszt lovak tépték szét, ami valószínűleg a görög mitológiai Hippolütosz történetének keresztény vértanúlegendává alakult változata.Prudentius: Peristephanon, XI.
A 20–21. századi kutatásban a „Hippolütosz-kérdés” több összefüggő problémát jelent. Az egyik kérdés az, hogy a Refutatio omnium haeresium, a Contra Noetum, a bibliai kommentárok és az Apostoli hagyomány ugyanahhoz a szerzőhöz tartoznak-e. A másik kérdés az, hogy a római presbiter és az ellenpápa azonos-e azzal a Hippolütosszal, akit a keleti hagyomány bibliai kommentátorként ismert. Allen Brent, Christoph Markschies, Manlio Simonetti és John Cerrato munkái nyomán a kutatás óvatosabbá vált, és gyakran legalább két különböző szerzővel vagy hagyományréteggel számol.Allen Brent: Hippolytus and the Roman Church in the Third Century: Communities in Tension before the Emergence of a Monarchical Bishop. Brill, Leiden, 1995.
Élete
Származása és műveltsége
Hippolütosz születési helye és családi háttere nem ismert. A hagyományos becslés szerint 170 körül születhetett. Mivel fennmaradt vagy neki tulajdonított művei görög nyelvűek, több kutató szerint a görög nyelvű Keletről, esetleg Alexandriából vagy Kis-Ázsiából származhatott. Ez azonban nem bizonyítható teljes bizonyossággal, mert a 2–3. századi római keresztény közösségben is jelentős szerepe volt a görög nyelvnek.
Phótiosz későbbi tanúsága szerint Hippolütosz Szent Iréneusz tanítványa volt.Phótiosz: Bibliotheca, cod. 121. Ez az adat történetileg nem ellenőrizhető biztosan, de Hippolütosz eretnekségellenes módszere és teológiai érdeklődése valóban emlékeztet az iréneuszi hagyományra. A biztosabb állítás az, hogy Hippolütosz a 3. század elején a római keresztény közösség egyik legműveltebb görög nyelvű szerzője volt.
Szent Jeromos szerint Órigenész római tartózkodása idején meghallgatta Hippolütosz egyik beszédét. Ha ez az adat helytálló, Hippolütosz már Zephyrinus idején, a 210-es években jelentős tanítóként vagy prédikátorként működött Rómában.
A római egyház belső vitái
Hippolütosz működésének hátterét a 2–3. század fordulójának római teológiai és fegyelmi vitái adják. A korszak egyik fő kérdése a Szentháromságról és Jézus Krisztus személyéről szóló tanítás pontos megfogalmazása volt. Rómában ekkor jelentek meg a monarchianizmus és a szabellianizmus különböző formái, amelyek az isteni egységet úgy kívánták hangsúlyozni, hogy közben elhomályosították az Atya és a Fiú személyes különbségét.
Hippolütosz ezzel szemben a Logosz és az Atya valós különbségét védte. Noétosz, Epigonosz, Kleomenész és Szabelliosz tanítását a keresztény hit eltorzításának tartotta. A Refutatio omnium haeresium IX. könyvében rendkívül éles hangon bírálja Zephyrinust és Callixtust, akiket szerinte túlzott engedékenység vagy tanbeli bizonytalanság jellemzett.Hippolütosz: Refutatio omnium haeresium, IX.
Ezeket a vádakat azonban történeti forrásként óvatosan kell kezelni. Hippolütosz személyesen érintett volt a vitában, és ellenfeleit polemikus céllal mutatta be. A modern értelmezés ezért nem veszi át egyszerűen tényként a Callixtusra vonatkozó legsúlyosabb vádakat, hanem a 3. századi római egyház belső fegyelmi és teológiai konfliktusának részeként értelmezi őket.
A Callixtus-vita és a bűnbánati fegyelem
A konfliktus másik fontos területe az egyházi fegyelem volt. A korai egyházban komoly vita folyt arról, hogy a keresztség után elkövetett súlyos bűnök — például házasságtörés, hitehagyás vagy más nyilvános vétségek — után milyen feltételekkel lehet valakit visszafogadni az egyházi közösségbe.
Hippolütosz szigorúbb, rigorista álláspontot képviselt. Callixtus viszont szélesebb körben ismerte el a bűnbánat és az egyházi kiengesztelődés lehetőségét. Hippolütosz ezt a fegyelem fellazításának tekintette, a későbbi katolikus hagyomány azonban Callixtus gyakorlatát inkább a bűnbánati fegyelem fejlődésének részeként értékelte.
A vita azért fontos, mert jól mutatja a korai egyház egyik visszatérő feszültségét: miként lehet egyszerre megőrizni az egyház szentségét és érvényesíteni a bűnbánat, az irgalom és a kiengesztelődés evangéliumi lehetőségét. Hippolütosz alakja ebben az összefüggésben nem egyszerűen „konzervatív ellenzéki”, hanem a szigorú egyházfegyelem egyik markáns képviselője volt.
Ellenpápasága
A hagyományos egyháztörténeti besorolás Hippolütoszt az első ellenpápának tekinti. Az ellenpápa olyan személy, aki a legitimnek tekintett római püspökkel szemben lép fel, és magának vagy csoportjának tulajdonítja a római egyház vezetését.
Hippolütosz valószínűleg Callixtus megválasztása után szakadt el a római egyház többségi közösségétől. Saját híveivel együtt úgy vélhette, hogy ő és köre őrzi meg hitelesebben az apostoli tanítást és az egyházi fegyelmet. Ellenállása Callixtus halála után is folytatódott I. Orbán és Pontianus idején.
Nem teljesen világos, milyen intézményi formában működött ez a csoport. A későbbi terminológia „ellenpápának” nevezi Hippolütoszt, de a 3. század eleji római egyház szervezeti viszonyait nem szabad egyszerűen a későbbi középkori pápaság kategóriáival leírni. A helyzet inkább római egyházon belüli szakadár állapotként értelmezhető, amelyben Hippolütosz egy rigorista és tanbelileg önmagát ortodoxnak tekintő közösség vezetője volt.
Száműzetése, kiengesztelődése és halála
Maximinus Thrax uralkodása idején, 235-ben újabb keresztényellenes intézkedésekre került sor. A Liberianus-katalógus szerint Pontianus római püspököt és Hippolütosz presbitert Szardíniára száműzték. A szardíniai bányák és kényszermunkatelepek különösen kemény büntetési helynek számítottak, ezért a száműzetés sok esetben gyakorlatilag halálos ítéletet jelentett.
Pontianus a száműzetésben lemondott a római püspökségről, hogy az egyház ne maradjon cselekvőképes vezető nélkül. A hagyomány szerint Hippolütosz is felhagyott rivális igényével, és híveit arra buzdította, hogy térjenek vissza a római egyházzal való egységbe. Így a két egykori ellenfél közös emlékezete a későbbi római hagyományban a kiengesztelődés jelévé vált.
Mindketten a száműzetésben haltak meg, valószínűleg 235-ben vagy 236-ban. Fabianus pápa később Rómába vitette földi maradványaikat. Pontianust a Callixtus-katakombában, Hippolütoszt pedig a Via Tiburtina menti temetőben helyezték el. A római liturgikus hagyomány augusztus 13-án együtt emlékezik meg róluk.
Művei és szerzőségi kérdések
Hippolütosz a 3. század eleji keresztény irodalom egyik legtermékenyebb görög nyelvű szerzőjeként ismert. Műveinek jelentős része elveszett, töredékesen maradt fenn, vagy későbbi fordításokban, kivonatokban és keleti kézirathagyományokban öröklődött tovább.
A neki tulajdonított művek ókori jegyzékeit Euszebiosz, Jeromos és a Hippolütosz-szobor feliratai őrizték meg. A Via Tiburtina közelében 1551-ben talált márványszobor székének oldalán húsvétszámítási táblázat és műjegyzék látható. A szobrot sokáig Hippolütosz ábrázolásának tartották, de a modern kutatásban ennek az azonosításnak is vannak vitatói. Margherita Guarducci és Allen Brent nyomán többen úgy vélik, hogy a szobor eredetileg nem Hippolütoszt, hanem talán egy női filozófust vagy allegorikus alakot ábrázolt, és csak később kapcsolódott a Hippolütosz-hagyományhoz.
A főbb művek áttekintése
Mű Szerzőségi státusz Jelentősége Refutatio omnium haeresium / Philosophumena Hagyományosan Hippolütosznak tulajdonított; a szerzőség körül vita van A korai eretnekségek, gnosztikus rendszerek és filozófiai hatások egyik legfontosabb forrása Contra Noetum Sok kutató szerint a Hippolütosz-corpus egyik fontos darabja A modalista monarchianizmus elleni korai krisztológiai értekezés De Christo et Antichristo Hagyományosan Hippolütosznak tulajdonított Korai keresztény eszkatológiai mű Krisztusról, az Antikrisztusról és a végidőkről Dániel-kommentár Gyakran Hippolütosznak tulajdonított; a kutatásban részben vitatott Az egyik legkorábbi keresztény bibliai kommentár; fontos az apokaliptikus egzegézis történetében Énekek éneke-kommentár Töredékesen fennmaradt, hagyományosan neki tulajdonított Korai keresztény allegorikus és tipológiai írásmagyarázat Húsvétszámítási és kronológiai művek A szobor feliratai és ókori jegyzékek alapján kapcsolódnak hozzá A keresztény időszámítás, húsvétszámítás és üdvtörténeti kronológia korai tanúi Apostoli hagyomány A modern kutatás szerint erősen vitatott; nem tulajdonítható biztosan egyetlen szerzőnek Fontos egyházrendi és liturgiatörténeti forrás, de nem tekinthető egyszerűen a 3. századi római liturgia pontos leírásának
Refutatio omnium haeresium vagy Philosophumena