Az Algarve-kupa egy globális meghívásos torna volt a női nemzeti labdarúgó-válogatottak számára, melyet 1994 óta rendeztek meg minden évben Portugáliában, Algarve tartományban.
Az egyik legtekintélyesebb esemény volt a női labdarúgásban, a női labdarúgó-világbajnokság és a női olimpiai labdarúgás mellett.
2020-ig 12 csapatot hívtak meg a tornára, melyeket három négyfős csoportba osztottak. 2020-tól visszatértek a torna kezdeti rendszeréhez, a meghívott 8 csapat egyenes kieséses versenyben bonyolítja le a sorozat küzdelmeit.
A legsikeresebb csapatok az USA tíz és Svédország négy győzelemmel. Csak három olyan nemzet (USA, Norvégia és Németország) van, amely megnyerte mind a női labdarúgó-világbajnokságot és az Algarve-kupát is.
Az UEFA Női Nemzetek Ligájának 2023-as bevezetése óta nem rendezték meg.
Rendszere 1994-2001 A nyolc (1994-ben 6 résztvevő) csapatot két csoportba osztották, ahol a körmérkőzések után a helyosztó mérkőzéseket a csoportban elfoglalt helyezés alapján párosították.
2002-2019 A csapatok először körmérkőzéses rendszerben játszanak a csoportjukban. Azután a helyosztók lebonyolítása a következő: 11. helyért: a C csoport legutolsó csapatai játszanak. 9. helyért: A C csoport második helyezettje játszik a legalacsonyabban jegyzett negyedik helyezett csapatokkal az A és B csoportból. 7. helyért: A C csoport győztese játszik a legmagasabban jegyzett negyedik helyezett csapatokkal az A és B csoportból. 5. helyért: Az A és B csoport harmadik helyezett csapatai játszanak. 3. helyért: Az A és B csoport második helyezett csapatai játszanak. 1. helyért: Az A és B csoport első helyezett csapatai játszanak.
2020-tól A nyolc csapat egyenes kieséses rendszerben játssza le mérkőzéseit: A mérkőzések vesztesei az "Alsó házban" találkoznak, ahol a találkozók győztesei az 5-6. helyért, a vesztesek pedig a 7-8. helyért küzdenek meg egymással. A négy győztes egy ún. "Felső házban" folytatja, ahol a találkozók győztesei a döntőben, a vesztesek pedig a harmadik helyért küzdenek meg egymással.
Eredmények ÉvDöntő3. helyértGyőztesEredmény2. helyezett3. helyezettEredmény4. helyezett1994 Norvégia1–0 Egyesült Államok Svédország1-0 Dánia1995 Svédország3–2hu Dánia Norvégia3-3(4-2)büntetőkkel Egyesült Államok1996 Norvégia4–0 Svédország Kína2-1 Dánia1997 Norvégia1–0 Kína Svédország0-0(6-5)büntetőkkel Dánia1998 Norvégia4–1 Dánia Egyesült Államok3-1 Svédország1999 Kína2–1 Egyesült Államok Norvégia2-2(4-1)büntetőkkel Dánia2000 Egyesült Államok1–0 Norvégia Kína1-0 Svédország2001 Svédország3–0 Dánia Kína5-1 Kanada2002 Kína1–0 Norvégia Svédország2-1 Németország2003 Egyesült Államok2–0 Kína Norvégia1-0 Franciaország2004 Egyesült Államok4–1 Norvégia Franciaország3-3(4-3)büntetőkkel Olaszország2005 Egyesült Államok1–0 Németország Franciaország3-2 Svédország2006 Németország0–0(4-3)büntetőkkel Egyesült Államok Svédország1-0 Franciaország2007 Egyesült Államok2–0 Dánia Svédország3-1 Franciaország2008 Egyesült Államok2–1 Dánia Norvégia2-0 Németország2009 Svédország1–1(4-3)büntetőkkel Egyesült Államok Dánia1-0 Németország2010 Egyesült Államok3–2 Németország Svédország2-0 Kína2011 Egyesült Államok4–2 Izland Japán2-1 Svédország2012 Németország4–3 Japán Egyesült Államok4-0 Svédország2013 Egyesült Államok2–0 Németország Norvégia2–2(3-2)büntetőkkel Svédország2014 Németország3–0 Japán Izland2–1 Svédország2015 Egyesült Államok2–0 Franciaország Németország2–1 Svédország2016 Kanada2–1 Brazília Izland1–1(6-5)büntetőkkel Új-zéland2017 Spanyolország1–0 Kanada Dánia1–1(4-1)büntetőkkel Ausztrália2018 Hollandia és Svédország Portugália2–1 Ausztrália2019 Norvégia3–0 Lengyelország Kanada0–0(6-5)büntetőkkel Svédország2020 Németország Olaszország Norvégia2–1 Új-Zéland2022 Svédország1–1(6-5)büntetőkkel Olaszország Norvégia2–0 Portugália
A torna legjobb játékosai 1994: Ann Kristin Aarønes 1995: Helle Jensen 1996: Hege Riise 1997: Marianne Pettersen 1998: Marianne Pettersen 1999: Tiffeny Milbrett 2000: Dagny Mellgren 2001: Hanna Ljungberg2002: Bai Jie 2003: Liu Ying 2004: Shannon Boxx 2005: Birgit Prinz 2006: Shannon Boxx 2007: Carli Lloyd 2008: Cathrine Paaske-Sørensen2009: Hope Solo 2010: Inka Grings 2011: Szava Homare 2012: Mijama Aja 2013: Megan Rapinoe 2014: Marozsán Dzsenifer 2015: Eugénie Le Sommer2016: Kadeisha Buchanan 2017: Irene Paredes 2018: Cláudia Neto 2022: Barbara Bonansea
A torna gólkirálynői 1994: Ann Kristin Aarønes (5) 1995: Helle Jensen (6) 1996: 1997: 1998: 1999: Tiffeny Milbrett (4) 2000: Dagny Mellgren (4) 2001: Hanna Ljungberg (6) 2002: Shannon MacMillan (7) 2003: Hanna Ljungberg (4)2004: Abby Wambach (4) 2005: Christie Welsh (5) 2006: 2007: Carli Lloyd (4) 2008: Margrét Lára Viðarsdóttir (6) 2009: Kerstin Garefrekes, Jayne Ludlow, Lotta Schelin (3) 2010: Inka Grings (7) 2011: Margrét Lára Viðarsdóttir (4) 2012: Célia Okoyino da Mbabi (6) 2013: Kosovare Asllani, Alex Morgan (3)2014: Marozsán Dzsenifer (4) 2015: Sofia Jakobsson (4) 2016: Janice Cayman (4) 2017: Pernille Harder, Jokojama Kumi (4) 2018: Christine Sinclair, Lieke Martens, Fridolina Rolfö (3) 2019: Jennifer Hermoso, Mimmi Larsson (3) 2020: Nanna Christiansen, Pernille Harder, Cristiana Girelli, Synne Jensen (2) 2022: Valentina Giacinti, Celin Bizet Ildhusøy
További információk
RSSSF.com A története hivatkozásokkal a teljes eredménylistához "Tell Me About: The Algarve Cup"
Kategória:Női nemzeti labdarúgó-válogatottak tornái