Mike Smith (Ontario, Kingston, 1982. március 22. –) kanadai olimpiai és világbajnok jégkorongozó kapus. Az NHL-es debütáló mérkőzésén 2006. október 21-én a Phoenix Coyotes ellen mind a 22 kapura tartó lövést kivédte így pályafutása első shutoutját érte el.
Pályafutása A komolyabb pályafutását az OHL-ben szereplő Kingston Frontenacs-ben kezdte mely a szülővárosának a csapata. Ebben a szezonban 15 mérkőzésen lépett pályára és a későbbi NHL kapus Andrew Raycroft cseréje volt. A 2000–2001-es szezonban már 43 mérkőzést játszott a Sudbury Wolves csapatában, ahol 2.52 KG/M és 91,3%-os védési hatékonysága volt. A rájátszás második köréig jutottak. A 2001-es NHL-drafton a Dallas Stars választotta ki az ötödik kör 161. helyén. Ekkor még mindig az OHL-ben kellett játszania ahol megint bejutottak a rájátszásba de 4-1-es összesítéssel öt mérkőzésen kikaptak a Barrie Colts-tól. Ezek után már a felnőtt ligákban szerepelhetett, ahol az ECHL-es Lexington Man O' War (Itt ütött egy gólt!) és az AHL-es Utah Grizzlies között keringett. Utahban csak 11 meccsen lépett pályára mert Jason Bacashihua és Corey Hirsch tartaléka volt. A 2003–2004-es szezonban a Utah újabb kapust hozott Dan Ellis személyében, így Smith a 2004–2005-ös szezonban elment a Houston Aeros-ba ahol már egyenlő játékszámmal osztozott a kapun Josh Hardinggal. A 2005–2006-os szezont már az Iowa Stars-nál kezdte. A kapun Dan Ellisszel osztozott és végül ő lett az elsőszámú kapus. A rájátszásba az utolsó helyen besurrantak és az első körben hét mérkőzésen a Milwaukee Admirals kiverte őket. Smith mind a hét mérkőzést végig védte. 2006 nyarán meg kellett műteni a vállát majd gyorsabban felépült a vártnál és a Dallas edzőtáborában Marty Turco cseréje lett a szezonra. 2007. január 4-én egy 160 km/h-val meglőtt korong fejbe találta és enyhe agyrázkódása lett, ami miatt néhány hetet ki kellett hagynia. Ezután visszatérve két mérkőzést megnyert, majd február 10-én az Anaheim Ducks ellen 32 lövést védve újabb shutoutot ért el. Ekkor két évre szóló 950 000 dolláros szerződést írt alá a Dallasszal. 2007. június 14-én beválasztották az NHL All-Rookie Csapatba.
2008. február 26-án a Dallas Stars őt, Jussi Jokinent, Jeff Halpernt és egy 2009-es negyedik körös draftjogot elcserélt a Tampa Bay Lightninggal Brad Richardsért és Johan Holmqvistért. A Tampa a 2007–2008-as szezonban a vártnál gyengébben játszott és Smith 13 mérkőzésből csak hármat tudott megnyerni. 2008. március 15-én a New York Rangers 3–0-ra legyőzték és így Smith lett mindössze a harmadik kapus az NHL történetében és az elmúlt 79 évben először, aki egy szezonban két különböző csapatban is shutoutot csinál. 2008–2009-ben 41 mérkőzésen lépett jégre egy agyrázkódás miatt és mindössze 14-szer hagyhatta el győztesen a küzdőteret. A következő szezonban a Tampa bay Lightning ismét gyengén szerepelt és Smith 42 mérkőzésből csak 13 nyert meg és csak kettő SO-ja volt. 2011. február 2-án a Tampa Bay vezetősége szabadlistára tette és az AHL-es Norfolk Admirals el is vitte. Ebben a csapatban csak 5 mérkőzést játszott és csak 1-et tudott megnyerni. Ám a szezon végén visszaszerezték és Dwayne Roloson cseréje lett. A rájátszásban a Tampa Bay egészen a keleti konferencia döntőig menetelt, ahol a Boston Bruins verte meg őket. Ebben a rájátszásban 3 mérkőzésen játszott.
2011. július 1-jén a Phoenix Coyotes kétéves szerződést kínált neki 2 millió dollár értékben. A Coyotesban első számú kapus lett és élete szezonját játszotta 38 győzelemmel. 2012. április 3-án a Columbus Blue Jackets elleni 2–0-ra megnyert mérkőzésen új NHL-rekordot állított fel, mint a legtöbb védett lövés egy shutout mérkőzésen. A rájátszásban nagyszerű játékkal egészen a konferencia döntőig meneteltek, ahol végül a Los Angeles Kings állította meg őket 4–1-es összesítéssel.
Statisztika Klubcsapat
Alapszakasz Rájátszás Szezon Csapat Liga MSz Gy V D HV JI KG SO KGÁ VH% MSz Gy V JI KG SO KGÁ VH% 1998–1999 Kingston Voyageurs OPJHL 16 — — — — 906 53 0 3.51 — — — — — — — — — 1999–2000 Kingston Voyageurs OPJHL 3 — — — — — — — — — — — — — — — — — 1999–2000 Kingston Frontenacs OHL 15 4 4 7 1 666 42 0 3.78 .894 — — — — — — — — 2000–2001 Kingston Frontenacs OHL 3 0 0 3 0 137 8 0 3.51 .896 — — — — — — — — 2000–2001 Sudbury Wolves OHL 43 22 10 11 3 2,572 108 3 2.52 .920 12 7 5 735 26 2 2.12 .921 2001–2002 Sudbury Wolves OHL 53 19 24 10 4 3,083 157 3 3.06 .921 5 1 4 303 15 0 2.97 .924 2002–2003 Lexington Men O' War ECHL 27 11 10 4 — 1,553 66 1 2.55 .910 2 0 1 93 8 0 5.14 .822 2002–2003 Utah Grizzlies AHL 11 5 5 0 — 614 33 0 3.23 .906 — — — — — — — — 2003–2004 Utah Grizzlies AHL 21 8 11 0 — 1,186 56 2 2.83 .908 — — — — — — — — 2004–2005 Houston Aeros AHL 45 19 17 3 — 2,408 97 5 2.42 .915 3 1 2 181 4 0 1.33 .957 2005–2006 Iowa Stars AHL 50 25 19 6 — 2,998 125 3 2.50 .917 7 3 4 417 19 0 2.74 .907 2006–2007 Dallas Stars NHL 23 12 5 — 2 1,213 45 3 2.23 .912 — — — — — — — — 2007–2008 Dallas Stars NHL 21 12 9 — 0 1,172 48 2 2.46 .906 — — — — — — — — 2007–2008 Tampa Bay Lightning NHL 13 3 10 — 0 774 36 1 2.79 .893 — — — — — — — — 2008–2009 Tampa Bay Lightning NHL 41 14 18 — 9 2,471 108 2 2.62 .916 — — — — — — — — 2009–2010 Tampa Bay Lightning NHL 42 13 18 — 7 2,273 117 2 3.09 .900 — — — — — — — — 2010–2011 Norfolk Admirals AHL 5 1 4 — 0 296 9 1 1.83 .924 — — — — — — — — 2010–2011 Tampa Bay Lightning NHL 22 13 6 — 1 1,202 58 1 2.90 .899 3 1 1 120 2 0 1.00 .958 2011–2012 Phoenix Coyotes NHL 67 38 18 — 10 3,903 144 8 2.21 .930 16 9 7 1,027 34 3 1.99 .944 2012–2013 Phoenix Coyotes NHL 34 15 12 — 5 1,956 84 5 2.58 .910 — — — — — — — — 2013–2014 Phoenix Coyotes NHL 62 27 21 — 10 3,610 159 3 2.64 .915 — — — — — — — — 2014–2015 Arizona Coyotes NHL 62 14 42 — 5 3,556 187 0 3.16 .904 — — — — — — — — NHL Összesített 387 161 159 — 49 22,130 986 27 2.67 .912 19 10 8 1,147 36 3 1.88 .945
Válogatott Év Csapat Esemény MSz JI KG SO KGÁ Gy V HV Vé Vé% 2015 Kanada VB 8 480 12 2 1.50 8 0 0 160 0.932 Felnőtt összesített 8 480 12 2 1.50 8 0 0 160 0.932
Díjai NHL All-Rookie Csapat: 2007
Források Életrajz Statisztika Statisztika Statisztika Statisztika Videók
Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Dallas Stars által draftolt játékosok Kategória:A Dallas Stars játékosai Kategória:A Tampa Bay Lightning játékosai Kategória:A Phoenix Coyotes játékosai Kategória:Kanadai jégkorongozók Kategória:Kanadai olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2014) Kategória:Olimpiai bajnokok (jégkorong) Kategória:Világbajnok jégkorongozók