Az ACF Gloria 1922 Bistrița a romániai Beszterce 1922-ben alapított labdarúgócsapata, amely a román harmadosztályában szerepel. 1994-ben román kupát nyert, 1996-ban pedig a román kupa döntőse volt.

Történet

Gloria néven megalakult 1922. július 6-án Beszterce legnevezetesebb sportklubja. 1950-ig a klub labdarúgócsapatának nem volt számottevő eredménye. Az 1950-1958-as időszakban a Progresul nevet viseli, majd visszatér az egykori Gloria névhez. 1954-ben Szebenben a csapatnak lehetősége nyílt feljutni a Liga II-be, de nem sikerült kihasználni ezt az alkalmat, annak ellenére se, hogy hozzátartozott a két Munteanu testvér (Anton és Dumitru), a román válogatott leendő játékosa. 1956 őszével kezdődően egy erőteljes fejlődés vette kezdetét a csapatban. Egyenesen a nemzeti válogatottól Besztercére érkezett Augustin Botescu edző, és vele egyidőben ismert játékosok egész sora igazolt át a Gloriához: Copil Ilie, Zeana Stere, Marin Botescu és mások. Egyetemi tanulmányoknak köszönhetően három játékost veszített a csapat: Horatiu Moldovant, Paul Marcut és Victor Ivanovici-ot, akik azontúl a kolozsvári "U"-nál játszottak. 1957-ben sikerült feljutnia a C Divízióba, majd a rákövetkező évben a B-be is. Ebben az időszakban kezdett játszani Ciocan Victor, aki húsz éven keresztül volt a Gloria első számú minőségi játékosa. 1961-ben hanyatlás következett be a csapat életében, ami közel egy évtizedig tartott. 1962-ben került sor az első nemzetközi játékra, amit 0-2 eredménnyel veszített el a brazíliai Metropol javára. 1970-ben Titi Popescu edzősége idején a Gloria másodízben is bejutott a B divízióba, majd az 1974-1974-es C divíziós szezon után Gh. Nutescu edző vezetése alatt harmadik alkalommal is sikerült ez neki. 15 éven keresztül (1975-1990) a Gloria a román bajnokság egyik főszereplője volt, nem egy nevezetes játékossal. Ekkor szervezték újjá a fiatal játékosok kiválasztását és felkészítését. Tehetséges játékosok egész sora jelent meg, akiknek fényes karriert sikerült befutniuk a továbbiakban. Az 1990-es év, hosszas küzdelem után magával hozta a Remus Vlad edző vezetése alatt levő Gloria A divízióba való bejutását.

Eredmények

thumb|right|300px|A besztercei Gloria stadion

Liga I +IdényHelyezésJátékokGólokPontok 1990-1991 5. 34 15-7-12 51-3837 1991-1992 11. 34 13-7-14 44-4033 1994-1995 6. 34 16-4-14 66-5952 1995-1996 11. 34 14-3-17 41-3845 1996-1997 13. 34 11-8-15 38-3541 1997-1998 11. 34 13-5-16 57-6344 1998-1999 11. 34 12-7-15 55-6043 1999-2000 6. 34 17-2-15 54-4953 2000-2001 6. 30 13-4-13 44-4243 2001-2002 9. 30 13-2-15 29-4141 2002-2003 3. 30 13-6-11 32-3345 2003-2004 12. 30 9-8-13 36-4835 2004-2005 13. 30 9-5-16 38-4632

Román kupa

1957. – 3-2-re vereséget szenved a nyolcaddöntőben a I.C. Oradea-tól 1980. – 2-1-re vereséget szenved a nyolcaddöntőben a Poli. Timisoaratól 1980. – 1-0-ra vereséget szenved a negyeddöntőben a Dinamo Bucuresti-től 1989. – 4-2-re vereséget szenved a negyeddöntőben a Victoria Bucuresti-től 1993. – 1-1-re és 1-0-ra vereséget szenved az "U" Craiovatól 1994. – A román kupa győztese 1-0-ra "U" Craiova ellenfeleként 1996. – 3-1-re veszíti el a döntőt a Steaua Bucuresti ellenfeleként

Fordítás

További információk A labdarúgócsapat hivatalos honlapja Román nyelvű rajongói oldal Román nyelvű rajongói oldal

Kategória:Román labdarúgócsapatok Kategória:Beszterce Kategória:1922-ben alapított labdarúgócsapatok