A preterizmus a bibliai apokalipszis egyik keresztény magyarázati elve. A latin ige jelentése: elmegy, elhagy, elmúlik (preatereó), elöljárószóként: valami mellett, valamin túl (praeter),, azaz az újszövetségi jövendölések már megtörténtek.
A preterizmus élesen szemben áll a futurista és más fő nézőpontokkal. Nem kötődik szorosan egyetlen egyházhoz sem, ám szemléletmódját a legkülönfélébb felekezetek írásmagyarázói tették magukévá. Néhány elemét a nagy egyházak teológusai is evidenciának tekintik. A szakirodalom kétféle irányzatról beszél teljes és részleges preterizmusról. A preterizmus azt tanítja, hogy Jézus Olajfák-hegyi beszéde teljesen (teljes preterizmus), illetve annak többsége (részleges preterizmus) az 1. században, 70-re megvalósult. A végidőkről szóló jövendölések így nem a világ végét, hanem csak az ószövetségi kor végét, a jeruzsálemi templomnak és magának a városnak i.sz. 70-ben bekövetkező pusztulását jelezték előre. A bizonyításban kiemelt szerepet juttat Josephus Flavius zsidó történetíró A zsidó háború című művének, valamint az apokaliptikus próféciák történelmi tényekkel való egybevetésének.
Története
A preterista szemlélet egyes elemei megtalálhatóak már az egyházatyák írásaiban is, de első rendszerezett összefoglalása egy Luis del Alcasar nevű spanyol jezsuita teológus Nyomozás az Apokalipszis titkos jelentése után című munkájában olvasható, mely 1614-ben jelent meg. Az elkövetkező évtizedekben a protestánsok közül többen magukévá tették Alcasar gondolatait. Hugo Grotius protestáns filozófus és jogász 1640-ben adta ki írását az Antikrisztusokkal foglalkozó bizonyos szövegek kommentárja címmel. Egy évre rá Az újszövetség kommentárja című munkájában fejtette ki részletesebben preterista nézeteit. 1645-ben Thomas Hayne angol teológus Krisztus Királysága a Földön című könyvében állította, hogy Dániel könyvének próféciái mind az 1. században teljesültek. 1650-ben Joseph Hall írt hasonló szemléletű könyvet. 1730-ban Firmin Abuzit francia teológus Az apokalipszis tanítása címmel adta ki a preterizmus eszméit népszerűsítő könyvét. A 19. század végén egy skót származású, angol kongregacionalista lelkész, James Stuart Russel elevenítette fel a régi tanítást. 1878-ban adta ki forradalminak szánt művét, melynek címe: The Parousia: A Critical Inquiry into the New Testament Doctrine of Our Lord Christ's Second Coming (A parúzia: A mi urunk Krisztus második eljöveteléről szóló újszövetségi tanítás kritikus vizsgálata). Bár nagy visszhangot nem váltott ki, 1887-ben megjelent a második kiadása is. A saját egyházában kedvelt lelkipásztor írása széles körben csak a 20. század második felében vált ismertté. Bár művét preterista körökben alapműnek tekintik, bátran nyúlnak hozzá, formálják, alakítják az aktuális történelmi, teológiai ismereteknek megfelelően.
Jézus jövendölése a világ végéről
Apokalipszis az 1. században
A kis apokalipszisnek is nevezett evangéliumi részekben (Máté 24., Márk 13., Lukács 21.) Jézus a világ végét megelőző jelekről és az Ő eljöveteléről beszél. A preterizmus kiindulási pontnak tekinti, hogy itt konkrét jövendölés olvasható a templomnak, ill. egész Jeruzsálemnek a pusztulásáról (Máté 24,2; Lukács 21,20), ez pedig, véli a preterizmus, meghatározza a prófécia időkeretét, ami az 1. század. A preterizmus Jézusnak több kijelentését is idézi, melyekben arról beszél, hogy a gonosszá vált Jeruzsálem feletti ítélet és az Emberfia eljövetele még az ő nemzedékében fog megtörténni: Máté 10,23 Máté 16,28 Máté 23,34-36 Máté 24,34 Márk 9,1. Továbbá Pál apostol is a közeli eljövetelre számított: pl. 1Thessalonika 4,15-17. A „világ vége” értelmezése
A preterista értelmezésben az „utolsó idők”, az „utolsó óra” és a „világ vége” kifejezések nem az ismert világ pusztulására, a Föld és az univerzum megszűnésére vagy a történelem végére utalnak, hanem az ószövetség korszak végére vonatkoznak. A görög szavak szünteleia tou aionos (συντελείας τοῦ αἰῶνος) szó szerinti fordítása: a korszak beteljesedése, bevégződése. A kifejezés jelentésének meghatározását azonban nem csupán nyelvészeti kérdésnek tekintik. Több bibliai helyet idéznek, melyek szerintük azt igazolják, hogy az első keresztények az „utolsó idők” alatt nem ezer évekkel későbbi időkre gondoltak, hanem a saját korukra: ApCsel 2,16-17; 1Kor. 10.11; 1János 2,18; Zsidók 1,1; 9,26; Júdás 1,12-18.
A preterizmus úgy látja, hogy Jézus a kis apokalipszisben az ószövetségi korszak lezárulását jövendölte meg. Próféciái pedig Jeruzsálemnek i.sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásában teljesedtek be, amikor a templom elpusztult, megszűnt az áldozatbemutatási rendszer, s vele együtt a zsidó vallásnak addig gyakorolt formája. A preterizmus szerint ennek a katartikus ítéletnek az előjeleiről beszél Jézus az említett helyeken. Ezért ezeket az előjeleket nem a 20-21. században, hanem az 1. század közepe táján kell keresni, közvetlenül Jeruzsálem pusztulását megelőző időkben.
Az alábbiak rövid összefoglalását adják annak, hogy a preterizmus miként magyarázza a jézusi próféciák beteljesedését.
Az utolsó idők jelei
Hamis Krisztusok és hamis próféták megjelenése (Mát 24,4-5, 11, 23-26).
A preterista teológusok számos bibliai szövegre hivatkoznak annak igazolására, hogy Jézus után álmessiások és hamis próféták sokasága működött Izrael földjén: I.János 2,18; 4,3.; II. János 1,7. De ezek mellett Biblián kívüli forrásokat is citálnak. Rámutatnak Iréneuszra, aki a Bibliából ismert Simon mágus ténykedéséről ír részletesen, aki saját magára úgy tekintett, mint a zsidóság közé leszállott Fiú, Fenséges erény és Szent Szellem. Jusztinusz állítja, hogy "az Úr mennybemenetele után a démonok elküldtek néhány embert, akik isteneknek adták ki magukat, és akiket nemhogy nem űztek el, de még tiszteletben is részesítették." Az említett Simonnak szobrot állítottak Rómában a következő felirattal: Simonnak, a szent Istennek. Josephus Flavius olyan csalókról ír, akik az isteni küldetés ürügyével, varázslással ámították a népet, vallási rajongásba vitték őket, kicsalogatták a pusztába, hogy lázadásra bírják. Néhányukat név szerint is megemlíti. Beszámol egy egyiptomi hamis prófétáról, aki 30.000 embert „csődített maga köré”, valamint egy Dositheus nevű zsidóról, aki a római háború idején munkálkodott a jeruzsálemi nép között, és sok követőjének halálát okozta. Josephus említ még egy Teudás nevű hamis prófétát is, akinek Cuspius Fadus (kb. Kr. u. 44–46) római helytartó idején sok követője támadt. Azzal hitette a népet, hogy kettéválasztja a Jordánt, és szárazon átvezeti a híveit. „Szemfényvesztésével sok embert félrevezetett” – írja Flavius. Ezért a rómaiak óvatosságból kivégezték. Mindezek a történések – mondja a preterizmus – fellelhetőek Jézus próféciájában: Máté 24,23-26.
Háborúk hírei (Máté 24,6).
A preterista teológusok kedvelt módszere a történelmi források egybevetése a bibliai próféciákkal. Ez látható a háborúk híreiről szóló jézusi jövendölések magyarázatában is. Hivatkoznak Flaviusra, aki Jeruzsálem pusztulását megelőző időket így jellemzi: „… a római államot nagy megrázkódtatások érték.” Hivatkoznak továbbá Publius Cornelius Tacitus római történetíróra, aki Annales című könyvében a század közepe táján számos lázadásról, zavargásról és háborúról tudósít. De közvetlenül a Jeruzsálem pusztulása előtti időszakot is megrázó képekkel festi le olvasójának. Korunk története c. művében folyamatos polgárháborúkról, külső ellenségről és lázadásokról ír.
Éhínségek és döghalálok (Máté, 24,7)
"Lesznek éhínségek és döghalálok..." – mondja Jézus. A preterizmus szerint Jeruzsálem pusztulását megelőző időszak egyik nagy éhínségéről maga a Biblia is beszámol: "Felkelvén pedig egy azok közül, név szerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; amely meg is lőn Klaudius császár idejében." (Apcsel. 11.28). Suetonius Néró idején (54-68) szintén „általános éhínségről” ír. Jospehus pedig arról tudósít, hogy közvetlenül Jeruzsálem pusztulása előtt a zsidók fővárosában dögvész és éhínség pusztított.
Földrengések (Máté, 24,7)
Az 1. század 40-es, 50-es, 60-as éveiben több nagy földrengést is feljegyeztek a római történetírók, Tacitus, Seneca és Suetonius: Kréta (46 vagy 47), Róma (51), Apameia (53), Laodicea (60), Campania (62 vagy 63). De a zsidók saját maguk is tapasztalhattak egy "hátborzongató dübörgéssel kísért földrengés"-t az ostrom előtt, amiről Flavius is megemlékezik. A preterista irodalom ezekben a történelmi feljegyzésekben is a jézusi jövendölések beteljesedését látja. Keresztényüldözés (Máté, 24,8-10)
Jézus az ő követőinek üldözését többször megjósolta, s bár ilyen erőszakos megnyilvánulások mindig voltak a történelem során, ám – véli a preterizmus – a Jézus által használt kifejezések az 1. századra vonatkoztathatók. Korának vallási vezetőihez így szól: „Ezért íme, küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat: egyeseket közülük megöltök és keresztre feszítetek majd, másokat megkorbácsoltok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök.” (Máté 23,34)
Itt a preterizmus szerint a keresztre feszítés, valamint a zsinagóga említése utal az 1. századi beteljesedésre, és ez utóbbi a zsidók általi üldözésre (ld. még Márk 13,9; 2Korinthus 11,24), ami viszont a későbbi századokban nem volt jellemző, és a jövőben sem várható, hogy a zsidóság korbáccsal verje ki a keresztényeket a zsinagógákból, és keresztre feszítse őket. De a Római Birodalom is üldözte a keresztényeket. Különösen Néró idején voltak ilyenek, s ő többek között keresztre feszítéssel büntette Jézus követőit. Néró „Halálbüntetést szabott a keresztényekre, erre a káros, új babonának hódoló népségre” – írja Suetonius. Bővebben adja elő Néró kegyetlenkedéseit Tacitus Annales című könyvében. (ld. Keresztényüldözés)
Az evangélium hirdetése az egész világon (Máté 24,14)
A görög szöveg az "egész világ" kifejezésnél az ökumené (οἰκουμένῃ) szót használja, mely – vallják a preterista teológusok – a bibliai szóhasználatban az akkor ismert világot jelentette, jobbára a Római Birodalmat. Tehát nem a mai értelemben vett egész Földet. Ennek igazolására idézik Lukács evangéliumát: "És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék." (Lukács 2,1), valamint az ApCsel 11,28-at. A preterizmus szerint Jézus szavai már az 1. század közepe táján beteljesedtek, és az evangéliumot az „egész földön”, vagyis az akkor ismert világon hirdették. Pál apostolt idézik, aki a római gyülekezetnek írott levelében több helyen is ilyen értelemben ír: Róma 1,8; 10,18; 16,26. A pusztító utálatosság (Máté 24,15)
Jézus arról beszélt, hogy amikor a tanítványok meglátják a "pusztító utálatosságot állni a szent helyen", akkor azonnal meneküljenek el ne csak Jeruzsálemből, de még Júdeából is. A preterista teológia szerint, ami Máténál "pusztító utálatosság" (Máté 24,15), az Lukács evangéliumában a "Jeruzsálemet körbevevő hadsereg" (Lukács 21,20). A zsidó nép fővárosát a próféták szent helyként is említik (Ezekkel 45,1; Joel 4,17; Abdiás 1,17). A preterizmus Josephus Flaviusra hivatkozva állítja, hogy előbb Cestius 66-ban, majd Vespasiánus 69-ben vette körbe seregeivel Jeruzsálemet. A római légiók mindkét alkalommal visszavonultak. Ekkor nyílt esély arra, hogy a városban tartózkodó keresztények elmeneküljenek. Ám amikor a római hadsereg Titus vezetésével 70 tavaszán visszatért, és ostrom alá vette a fővárost, végleg bezárult a menekülés lehetősége. A preterizmus mindezt az első századok egyházatyáinak írásaiból is igazolva látja. Chrysostom (i.sz. 347 – i.sz. 407) így ír: "Úgy tűnik számomra, hogy a pusztító utálatosság azokat a hadseregeket jelenti, melyek végül elpusztították Jeruzsálemet. … Ezért meg fogom kérdezni őket, elküldte-e prófétáit és bölcseit? Megölték őket zsinagógáikban? Elhagyottá lett a házuk? Érte bosszú azt a generációt? Ez teljesen világos, hogy igen, így történt, és ezt senki sem tagadhatja le.” Eusébius pedig a következőket jegyzi meg: