A Pickwick klub (The Posthumous Papers of the Pickwick Club) Charles Dickens angol író első regénye. Eredetileg a történet Robert Seymour grafikus ötlete volt, amihez Dickens segítségét kérte. Dickens azután kezdett a témával foglalkozni, miután Seymour öngyilkosságot követett el.

Cselekménye

Samuel Pickwick úr, a róla elnevezett klub díszelnöke három barátja és egyben klubtársa kíséretében felkerekedik, hogy Anglia-szerte tanulmányozza az emberi természetet. Pickwick úr jegyzőkönyvébe már a postakocsi-állomásra menet a lehető legfigyelemreméltóbb adatok kerülnek: a bérkocsis lova negyvenkét éves és két-három hétig húz egyvégtében, mert ha kifogják, menten összeesik. Érdekes információját a kocsis néhány ökölcsapással is megtoldja – ugyanis rendőrségi besúgónak nézi a jegyzetelő díszelnököt. De a lelkes pikvikistákat az efféle megpróbáltatások – melyek pedig sorozatosan érik őket – nem riasztják vissza a tudomány felvirágoztatásától és a műveltség terjesztésétől, amelynek mint a Pickwick Klub Levelező Csoportja a szolgálatába szegődtek. A jóságos és rettenthetetlenül naiv Pickwick úr, a szerelmi diadalokra vágyó és az első megsavanyodott vénkisasszonyba belehabarodó Tupman, a lánglelkű fűzfapoéta Snodgrass és a kétbalkezes álsportember Winkle roppant változatos és mulattató kalandokat él át, miközben a vidéki és a londoni élet különféle érdekes figuráival ismerkedik meg, és végülis minden bonyodalomból kivágja magát Pickwick úr inasa, a végtelenül leleményes és rendíthetetlenül jó kedélyű Sam Weller segítségével.

A Pickwick klub főbb szereplői Mr. Samuel Pickwick főhős, a Pickwick klub alapítója. Mr. Nathaniel Winkle Pickwick barátja és utazótársa. Mr. Augustus Snodgrass egy másik barát és szeretetre méltó költő. Mr. Tracy Tupman ismét egy barát, aki szeret flörtölni. Sam Weller Pickwick inasa. Tony Weller Sam apja; nem biztos benne hogyan írják a nevét (Veller vagy Weller) Mr. Alfred Jingle sarlatán

Magyarul

Boz Dickens Károly: A Pickwick Klub hátrahagyott iratai, 1-4.; ford. Huszár Imre, Dulácska Géza; Emich Ny., Pest, 1859-1862 Boz Dickens Károly: A Pickwick Klub hátrahagyott iratai, melyet a klub levelező tagjainak észleleteit, veszélyeit tartalmazzák, 1-2.; ford. Huszár Imre; Emich, Pest, 1862 A Pickwick-Club, 1-2.; ford. Hevesi Sándor; Révai, Bp., 1906 (Klasszikus regénytár) A Pickwick-Klub, 1-3.; ford. Szini Gyula, átnézte, bev., jegyz. Schöpflin Aladár; Újság, Bp., 192? (A világirodalom remekei) A Pickwick Klub hátrahagyott iratai, 1-2.; ford. Hevesi Sándor, átd. Ottlik Géza, bev. Benedek Marcell; Új Magyar Kiadó, Bp., 1955 (A világirodalom klasszikusai) Pickwick-mesék. Válogatás; ford. Hevesi Sándor, átdolg. Ottlik Géza, utószó, sajtó alá rend. Geréb Béláné; Magyar Helikon, Bp., 1957

Filmes feldolgozások és egyéb érdekességek A regényt legalább háromszor feldolgozták: 1913 – némafilm John Bunny-val és H. P. Owennel 1921 – The Adventures of Mr Pickwick, némafilm, Frederick Volpe-pal és Hubert Woodwarddal 1952 – James Hayterrel és Harry Fowlerrel (az első és egyetlen hangos film.) 1985 – animáció. Burbank Films Australia, író: Steven Fosbery 1985 – tv sorozat. BBC, főszereplők: Nigel Stock, Clive Swift, Jeremy Nicholas, Alan Parnaby

Johannes Hessel de Jong (1894-1968) volt a Douwe Egberts igazgatója. 1937 elején angol márkanevet keresett teái számára. Felesége, Mathilde Maria (Tilly) de Jong-Voorting nagyon szerette a teát és rajongott Dickens könyveiért. Nem sokkal azelőtt olvasta a Pickwick klub c. művet és ő javasolta férjének, hogy a Douwe Egberts tea-termékek márkaneve Pickwick legyen.

A könyv "betétnovellái" magyarul Pickwick történetek címen jelent meg.

Háttér Dickens 24 évesen parlamenti tudósítóként és vándorújságíróként dolgozott, és korábban kiadott egy vázlatgyűjteményt londoni életéről Boz vázlatai címmel. A Chapman & Hall kiadó Robert Seymour illusztrátor "cockney sportlemezek" sorozatát vetítette ki. Megkérték Dickenst, hogy adja meg a lemezek magyarázatához szükséges leírást, és kapcsolja össze őket egyfajta képesregénybe, amely akkoriban divatos volt. Azt állította, hogy semmit sem tud a sportról, de a megbízást mégis elfogadta.

Jellemzően a történet egy részletével vezette az utat, és a művész kénytelen volt illusztrálni azt, amit Dickens már megírt. Így a történet vált az érdeklődés fő forrásává, az illusztrációk pedig csupán másodlagos jelentőségűvé. Seymour öngyilkossága előtt készítette az első két rész illusztrációit. A részletek először 1837-ben jelentek meg könyv formájában.

Lásd még Angol irodalom

Jegyzetek

További információk

Charles Dickens: A Pickwick Klub. Legeza Ilona könyvismertetője.

Kategória:Charles Dickens-regények Kategória:Az 1830-as évek regényei