Ajtony vezér (? – 1028?)Az Ajtony elleni hadjárat időpontja, amelynek során életét vesztette, vitatott. nemzetségfő volt Szent István uralkodása idején, Magyarországon.
1000 körül törzsi államot hozott létre az Al-Duna és a Maros-köze tájékán Marosvár székhellyel. Szent István királytól függetlenül gyakorolta hatalmát. A nagyőszi csatában 1028 körül (más kutatások szerint 1030 táján) vereséget szenvedett Csanád vezértől, és ezzel uradalma széthullott.
Neve Az Árpád-kori forrásokban (például a Gellért-legendában) felbukkanó Acthum vagy Octhum név eredete a nyelvészek és történészek körében vitatott. Az utónévkönyvben szereplő magyarázat szerint a név a török altin vagy altun (’arany’) szóból származik.
Élete
Anonymus a Gesta Hungarorumban Galad vezér ivadékának írja le, míg Laskai Osvát semmilyen adattal alá nem támasztott prédikája a „Nyírbe”, azaz a mai Nyírségbe valónak mondja. Életéről adatok Szent Gellért püspök 14. századi Nagy legendájábanSzent Gellért püspök Nagy legendája maradtak fenn, de ez csupán szállásterületeit és megkeresztelkedését írja le. Eszerint Marosvárban tartotta székhelyét, 1002-ben Vidinben keleti rítusú kereszténység szerint II. Baszileiosz bizánci császár közreműködésével keresztelkedett meg. Székhelyén monostort épített Keresztelő Szent János tiszteletére, de ez valószínűleg csak felszínes gesztus volt: az akkori elbeszélések szerint hét feleséget tartott, és nem tisztelte a kereszténység előírásait. A Bizánci Birodalom folyamatosan támogatta, ezért hatalmát István megkoronázása után még hosszú évekig meg tudta tartani. Gazdasági és katonai erejére támaszkodva nem engedelmeskedett I. István parancsainak, magát vele egyenrangúnak tartotta.
Állama
Törzsi államának magja a Maros mente volt, és keleten a Körös folyóig, Erdély nyugati határáig terjedt, délen pedig Vidin és Szörény határolta. Gazdasági alapja az akkori viszonyok között nagyon nagy állatállomány volt, főként lovak és szarvasmarhák. Az uralma alatt élő népek földet is műveltek, megkezdték az áttérést az istállózó állattartásra. Igen sok pásztora harcképzettebb volt földművelő társaiknál, ezzel Ajtony katonai erejének egyik alapjává váltak. Másik fő jövedelemforrása a sószállítás volt — a Maroson egészen a Tiszáig mindent megvámolt. 1019-ben II. Baszileiosz bizánci császár főhatósága alá adta magát, és befogadta a görögkeleti hitterjesztőket. I. István 1028 körül lépett fel ellene, amikor Ajtony már nem számíthatott külső segítségre. Ekkorra ugyanis VIII. Kónsztantinosz császár halálával (1028) a bizánci udvart belső feszültségek és hatalmi átrendeződések kötötték le. Bár a makedón dinasztia nem halt ki – a hatalmat Kónsztantinosz lánya, Zóé császárnő és férjei (elsőként III. Rómanosz Argürosz) vitték tovább –, a birodalom külpolitikai fókusza megváltozott, így Ajtony elveszítette nagyhatalmi támaszát.
Csatavesztése és bukása
Szent István országot egyesítő hadjáratainak végére, az 1020-as évek második felére a tiszántúli területek, ahol Vata volt a törzsfő, békésen elismerték fennhatóságát. Egyedül a Tiszántúltól délre eső területeket birtokló Ajtony maradt hatalmi ellenlábas. A magyar történettudományban az Ajtony elleni hadjárat pontos ideje vitatott: míg egyes kutatók (például Kristó Gyula) 1028 körülre teszik, mások az 1030 körüli évekre datálják az összecsapást. Az államalapító király a leszámolásra az 1020-as évek végét látta elérkezettnek. II. Baszileiosz 1025-ös halálát követően a bizánci külpolitika fókuszai megváltoztak, a birodalom belső és külső lekötöttsége miatt pedig Ajtony elveszítette azt a stabil nagyhatalmi hátteret, amely eddig biztosította önállóságát. Ebben az időszakban az országot nyugatról is külpolitikai feszültség fenyegette: István 1027-ben megtagadta az áthaladást II. Konrád német-római császár Bizáncba tartó követétől, Wernher strassburgi püspöktől (ami később az 1030-as német–magyar háború egyik ürügye lett). Az elrendelt határzár és a fokozott katonai készültség egyszerre szolgálhatta a német fenyegetés elleni védelmet, valamint az Ajtony elleni, délvidéki hadjárat előkészítését. A támadás megindításakor a királyi sereg élére kinevezett Csanád vezér, Doboka ispán fia és Ajtony egykori fővezére, Rév-Kanizsánál átkelt a Tiszán, és a Harangod (Aranka) vizénél a nagyőszi síkon két napig tartó csatában megverte Ajtony seregét, őt magát pedig lefejezte. A Gellért legenda szerint két csatát vívtak, az elsőt Marosvárnál, ahol még Ajtony serege győzött, visszaszorítva a Tiszáig Csanádot. A másodikat Nagyősznél, amely azonban Ajtony halálával végződött. A sík területen emelkedő Oroszlános-halmon Csanád püspökséget alapított, I. István pedig a róla elnevezett vármegye ispánjává tette. Ajtony nemzetségét azonban nem sikerült megsemmisíteni, sőt birtokainak egy része is fennmaradt. Nevét 1329 óta őrzi az Arad és Csanád határán lévő Ajtonmonostora helynév.
A krónikák és legendák Csanádról jobbra|200px|bélyegkép| Anonymus: Gesta Hungarorum
A kivágott nyelv legendája
István király miután megelégelte Ajtony uralmát, megbízta Doboka fővezér fiát, Csanádot, hogy teremtsen rendet Ajtony országában, Gyulát adta melléje fővezérnek. Csanád mondája szerint a csata előtt Szent György jelent meg előtte oroszlán képében és harcra buzdította. Csanád és Gyula seregét azonban Kőkenyérnél Ajtony tapasztalt serege megfutamította, de végül a nagyőszi csatában legyőzték. Csanád diadalmasan vágta le Ajtony fejét, majd nyelvét kivágta és a tarsolyában elrejtette. Gyula erről mit sem tudva, Ajtony levágott fejét Szent Istvánhoz vitte, magának tulajdonítva a hőstettet. Ekkor Csanád a tarsolyból elővette Ajtony nyelvét, és bebizonyította, hogy ő győzte le a vezért, Gyulát pedig száműzték.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
Szent Gellért legendája , katolikus.hu
Makk Ferenc: A turulmadártól a kettős keresztig, Szegedi Középkorán műhely, Szeged 1998, 117-125. oldal
További információk Magyar-bolgár kapcsolatok Géza nagyfejedelem és Szent István király korában
Kategória:Magyar hadvezérek Kategória:Árpád-kori magyarok