Bakcsi György (Budapest, 1933. április 6. – 2019. október 11.) magyar irodalomtörténész, nemzetközi sakkfeladványszerző nagymester, 30-szoros magyar bajnok és örökös bajnok.
Családja Felesége Nemes Mária Rózsa (1939–2013), gyermekei György (1958 - 2020) és Vera (1964). Négy unokája van: Gyöngyi (1988), Annamária (1990), Regina (1990) és Andrea (1992). Dédunokái: Ákos (2011), Anna (2013), Aida (2014), Örs (2021), Hanna (2021)
Életútja Édesapja Bartók Imre sokszorosító kisiparos volt, aki 1943-ban munkaszolgálatosként elpusztult. Édesanyja egy ideig folytatta apja mesterségét, majd 1945-ben férjhez ment Bakcsi Béla írógépműszerészhez. Ebből a házasságból két kislány (Erzsébet és Ildikó) született, majd György is felvette mostohaapja nevét. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1951-ben, majd egyéves előkészítő után a Szovjetunióban a Herzen Pedagógiai Főiskolán folytatta tanulmányait Leningrádban. Hazatérése után egy ideig nem tudott a szakmájában elhelyezkedni, több rövidebb munkavégzés után került a Kiadói Főigazgatóságra főelőadóként 1959-ben, innen pedig 1964. január 1-től felelős szerkesztőként a Gondolat Könyvkiadóba, ahol 1993-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig dolgozott. Kétszer nősült, 1961-től párja és segítőtársa Nemes Mária. A két házasságból két gyerek (György, Vera) és négy leányunoka (Gyöngyi, Annamária, Regina és Andrea) származott. Dédunokája Ákos.
Első irodalomtörténeti munkája, amely Goncsarovról szólt, 1962-ben jelent meg, ezt a többi között Dosztojevszkijről és Gogolról szóló monográfiák követték, de szívesen foglalkozott a 20. századi orosz irodalommal is. A Tankönyvkiadónál megjelent kötetei orosz és kortárs írók alkotásait elemezték. A könyvekkel párhuzamosan számos tanulmánya, cikke, elő- és utószava, jegyzete jelent meg magyar és szovjet folyóiratokban (a többi között Dosztojevszkij és Csehov műveinek sorozatában. „Elkövetett” néhány szórakoztató könyvet, krimit is.
Munkáját több kitüntetéssel jutalmazták, irodalomtörténeti monográfiáiért hétszer kapott nívódíjat, az Áprily Lajos-díjat 1989-ben kapta meg.
Kiskorától kezdve érdekelte a sakk, amelyre még édesapja tanította meg. Évtizedekig játszott különböző versenyeken és csapatokban, de hamar felismerte, hogy igazi hivatása a sakkművészet (sakkszerzés). Első feladványa 1948-ban jelent meg a Március Tizenötödike nevű lapban, ezt azután mintegy háromezer mű publikálása követte a legkülönbözőbb országokban, lapokban és sakkrovatokban (a feladványok egy részét Zoltán László nagymesterrel alkotta). Versenyhelyezéseinek száma több mint 1000 (ezen belül 600 díj, 250 I. díj.) 1980-ban kapta meg a nemzetközi sakkfeladványszerző nagymesteri címet. 2002-ben a Sakkszövetség Maróczy-díjjal tüntette ki. 2007-ben jelölték „A nemzet sportolója” címre.
Közel 20 évig a Vízügyi Körben foglalkozott a fiatal sakkfeladványszerzőkkel. Hetente egyszer találkoztak Bakcsi György vezetésével. Közülük számos sakkfeladványszerző került ki.
Főbb művei Irodalom Orosz és szovjet irodalommal foglalkozott, számos könyve, tanulmánya, cikke jelent meg. Irodalomtörténeti monográfiák borítók művek Goncsarov (Irodalomtörténeti kiskönyvtár) - Gondolat, 1962 Orosz századforduló - Gondolat, 1967 Dosztojevszkij - Gondolat, 1970 Dosztojevszkij világa - Európa, 1971, 1974 Forradalmak, háborúk, irodalom (orosz és szovjet-orosz irodalom 1890-től napjainkig) - Gondolat, 1976 Blok világa - Európa, 1978 Mai szovjet kisregények - Tankönyvkiadó, 1979 Gogol - Gondolat, 1982bélyegkép|none|60px 10 orosz kisregény (Gondolatok írókról, művekről) - Tankönyvkiadó, 1984 bélyegkép|none|60px Gogol világa - Európa, 1986 bélyegkép|none|60px Öt orosz regény - Tankönyvkiadó, 1989
Tanulmányok Adatok Csehov drámaírásának kialakulásához a szovjet irodalomkritika tükrében - Világirodalmi Figyelő, 1960 Blok útja a forradalomig - Nagyvilág, 1966/11. Az új szovjet irodalom - Gondolat, 1967 Az orosz századforduló az irodalomtörténet lapjain - Helikon, 1969/1. Dosztojevszkij-problémák és a Karamazov testvérek gondolatvilága - Irodalmi és Nyelvi Közlemények, 1969 Dosztojevszkij i Vagner (K posztanovke voprosza) - Acta Litteraria, 1970 Dosztojevszkij v Vengrii - Voproszi Lityeraturi, 1970/7. Napjaink szovjet irodalma - Gondolat, 1974 Blok v Vengrii - Voproszi Lityeraturi, 1980/11. Egy évszázados vita - Gogol és Belinszkij - Valóság, 1981/1. Gorkij kisregénye, a Lószúnyog - Valóság, 1983/6. Mai szovjet írók - Gondolat, 1985 Az örök Oblomov - Szovjet Irodalom, 1987/6. Az élő Gorkij - Kossuth, 1987 A számítógép és a sakkszerzés - Élet és Tudomány, 2000
Elő- és utószók, jegyzetek Csehov: A kutyás hölgy - Magyar Helikon, 1960 Goncsarov: Oblomov - Európa, 1960 Tinyanov: Arina meg a líceum - Gondolat, 1960 Tinyanov: A követ halála - Magyar Helikon, 1961 Resetnyikov: Hajóvontatók - Európa, 1963 Turgenyev: Elbeszélések - Magyar Helikon, 1963 Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából - Európa, 1968 Pomjalovszkij: Kispolgári boldogság - Európa, 1968 Andrej Belij: Keresztrefeszítés - Magyar Helikon, 1969 Nyikolaj Csukovszkij: Uszály és égbolt - Magvető, 1970 Blok válogatott művei - Európa, 1972 Antonov: A szökött galamb - Magvető, 1972 Dosztojevszkij: A játékos - Szépirodalmi, 1973 Brjuszov: Tüzes angyal - Európa, 1974 Dosztojevszkij: A szelíd teremtés - Európa, 1975 Gorkij: Az anya - Kozmosz, 1976 Ilf-Petrov: Aranyborjú - Európa, 1976 Katajev: Távolban egy fehér vitorla - Kozmosz, 1976 Solohov: Feltört ugar - Kozmosz, 1977 Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek - Európa, 1977 Szimonov: Élők és holtak - Kozmosz, 1977 Szerafimovics: Vasáradat - Kozmosz, 1977 Gladkov: Cement - Kozmosz, 1977 Kortársak Puskinról - Gondolat, 1978 Dosztojevszkij - legenda és valóság. Mai szovjet tanulmányok Dosztojevszkijről - Európa, 1978 Turgenyev: Első szerelem - Európa, 1979 Dosztojevszkij: Egy nevetséges ember álma - Európa, 1980 Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból - Európa, 1982 Gogol: Holt lelkek - Európa, 1982 Goncsarov: Oblomov - Európa, 1984 Gogol: Magatokon röhögtök! - Helikon, 1984 Andrej Belij: Pétervár - Európa, 1985 Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Európa-Kárpáti, 1986 Karjakin: Megvilágosodás és elvakultság - Európa, 1987 Blok: A cári hatalom végnapjai - Európa, 1987 Dosztojevszkaja: Emlékeim - Európa, 1989 Gogol: Válogatás barátaimmal folytatott levelezésemből - Európa, 1996
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij művei Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Magyar Helikon, 1970 Dosztojevszkij: A félkegyelmű - Magyar Helikon, 1970 Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak - Magyar Helikon, 1970 Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek I-II. - Magyar Helikon, 1971 Dosztojevszkij: A kamasz - Magyar Helikon, 1971 Dosztojevszkij: Ördögök - Magyar Helikon, 1972 Dosztojevszkij: Tanulmányok, levelek, vallomások - Magyar Helikon, 1972 Dosztojevszkij: Elbeszélések és kisregények I-II. - Magyar Helikon, 1973 Dosztojevszkij: A félkegyelmű - Európa, 1996 Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Európa, 2000 Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból - Lazi Kiadó, 2001 Dosztojevszkij: A kamasz - Lazi Kiadó, 2005
Anton Pavlovics Csehov művei Csehov: Színművek - Magyar helikon, 1973 Csehov: Elbeszélések és kisregények 1880–1884 - Magyar Helikon, 1973 Csehov: Elbeszélések és kisregények 1885–1886 - Magyar Helikon, 1974 Csehov: Elbeszélések és kisregények 1887 - Magyar Helikon, 1974 Csehov: Elbeszélések és kisregények 1888–1891 - Magyar Helikon, 1974 Csehov: Elbeszélések és kisregények 1892–1895 - Magyar Helikon, 1974 Csehov: Elbeszélések és kisregények 1895–1903 - Magyar Helikon, 1975 Csehov: Szahalin - Magyar Helikon, 1975
Nagyobb szerkesztések Szovjetunió útikönyv, 1. kiadás - Panoráma, 1967, 4. kiadás - Panoráma, 1979 (A köteten belül a Történelmi áttekintés, Irodalom, Zene, Képzőművészet, Színház, Film fejezetek megírása) A szovjet népek irodalmának magyar bibliográfiája - 1955–1970
Douglas R. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach. Egybefont gondolatok birodalma - Typotex Kiadó, 1998 (3 kiadás)
E-könyvek En Passant felügyelő visszatér En Passant felügyelő visszatér Kiátkozott könyvek (Paszternak: Zsivago doktor,Doktor Zsivágó Ribakov: Az Arbat gyermekei, Grossman: Élet és sors, Dugyincev: Fehérruhások és Szolzsenyicin: Rákosztály.) További két detektívregénye (Válasszon gyilkost magának; Halálos premier) a világhálón szintén megtalálható.
Sakk Gyerekkora óta sakkozott, nemzetközi sakkfeladványszerző nagymester volt. Kb. 200 versenyt nyert meg, díjainak száma több mint 600. Sakkfeladvány-monográfiák borítók művekbélyegkép|none|60px Gondolat és stratégia- Budapest, 1970bélyegkép|none|60px Stratégia és gondolat - Budapest, 1981bélyegkép|none|60px Eszme és fantázia - Budapest, 1988 En Passant felügyelő kalandjai - Sport, 1972 En Passant felügyelő újabb kalandjai - Sport, 1976 En Passant felügyelő visszatér. Beszélgetés sakkfeladványokról - Sport, 1985bélyegkép|none|60px Fantázia és eszme - Budapest, 1995bélyegkép|none|60px A furcsa pár (Bakcsi György és Zoltán László válogatott feladványai) - Budapest, 2001
Sakkfeladvány-gyűjtemények (szerkesztés, összeállítás) borítók művek Új magyar sakkfeladvány-antológia - Sport, 1979 Ungarische Schachproblem-antologie - Corvina, 1983 Kevésbábos magyar feladványok - Sport 1982 Ungarische Schachprobleme mit wenigen Steinen - Corvina, 1985 Internationale Grossmeister und Meister für Schachkompositionen - Corvina, 1988 Polgár László: Chess training in 5333+1 positions - Könemann, 1994 Aurel Karpati: Fact and Fiction -Hollywood-Budapest, 1995 Érsek Tibor: 88 feladvány - Budapest, 1998 Bilek István-Bakcsi György-Badacsonyi Sándor: Utazás Sakkországba – Mozaik Oktatási Stúdió Ronald Smullyan: Sherlock Holmes sakkrejtélyei (Fordította: Tandori Dezső) - Typotex Kiadó, 2002
Feladványrovatok Élet és Tudomány (1969–2013) Füles (1970–1998) Magyar Sakkélet (1976–1985) Köznevelés (1981–1985) Krónika (1990–2010)
Szórakoztató könyvek borítók művek Válasszon gyilkost magának! Önkiszolgáló detektívregény - Minerva, 1985 Halálos premier - Gondolat-Ciceró, 1987 Idegenvezető a halál - Folk-Union-Horizont, 1990 George Knight: A fény visszatér (Orvosregények) - Gondolat, 1991 (A szerző Bakcsi György - írói álnéven írta ezt a művet) Élet és Tudomány Kalendáriuma, 1985–1990 Füles Évkönyvek, 1986–1993
Rejtvények (nem sakk) UHU (1990–1991) Recept (1992–1993) Textilmunkás (1992–97) Újpest (1993–2006) Rejtvényfejtő Mini Szótár Hídépítők (2001–2007) Élet és Tudomány (1994–)
Díjak, kitüntetések A Szocialista Kultúráért (1960, 1963) A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1968) Áprily Lajos-díj (1989) Maróczy Géza-díj (2002) 2007 decemberében jelölik a A Nemzet Sportolója címre. Caissa lovagja kitüntetés (2013)A Magyar Sakkszövetség és a Sakk-kultúráért Alapítvány kuratóriuma által alapított kitüntetés Benkő Pál Feladványszerző Emlékdíj (2016)
Jegyzetek
Források Bakcsi György 70 éves – a sport.terasz.hu cikke Mikitovics János cikke a magyarsakkszerzok.com oldalon a Napút Kiadó cikke a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán
Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar russzisták Kategória:Magyar sakkfeladványszerzők