Vilnius óvárosa () Észak-Európa fennmaradt középkori városmagjai közül az egyik legnagyobb a maga 3,59 négyzetkilométerével. A Vilnius 17. kerületét alkotó negyed 74 háztömbjében 1487 épület van, összeadott szintterületük majd másfél millió négyzetméterre rúg. A helyszín 1994 óta az UNESCO világörökség része.

Fekvése

A negyed Vilnius közepén, a Neris bal partján helyezkedik el, területét egykor városfal határolta, melyből mára mindössze a Hajnal-kapu maradt meg.

A városrész Vilnius legrégebbi része, mely századokon keresztül fejlődött, folyamatosan alakulva a várost érő kulturális hatások, és a történelem révén. Ennek következtében a negyedben számos stílus fellelhető, találhatunk gótikus, reneszánsz, barokk és klasszicista épületeket is.

A negyed fő ütőere a folyamatosan lüktető Pilies utca, kávéházakkal, éttermekkel zsúfolva. Vilnius legfontosabb utcája, a Gediminas sugárút csak részben tartozik az óvároshoz, kiindulási pontja, a Katedrális tér azonban a negyed és Vilnius legfontosabb terei közé tartozik, a Városház térhez hasonlóan.

A városrész egyik legösszetettebb építészeti együttese a Vilniusi Egyetem, mely 13 udvaros épületével a legnagyobb tömböt alkotja az Óvárosban. A brüsszeli Mini-Európa kialakításakor ez az épület lett kiválasztva Litvánia reprezentálására.

1994 óta a vilniusi Óváros az UNESCO világörökségi helyszínei közé tartozik. A világörökségi terület elnevezése: Vilnius történelmi központja az egykor fallal körülvett óvárosi résznél valamivel nagyobb területet foglal magában, hisz az egykor Vilnius elővárosaként kialakult Užupist is ide érti. Ennek következtében gyakran Užupist is az Óváros részének tekintik.

Látnivalók, nevezetességek bélyegkép|250x250px|A vár épületegyüttese, bal oldalon a nagyfejedelmi palotával bélyegkép|250x250px|A Szent Anna-templom (balra), valamint a Szent Ferenc és Szent Bernardin templom (jobbra) Vilnius óvárosa bármely más vilniusi negyednél több látnivalóval, nevezetességgel rendelkezik, többek között:

Paloták Elnöki palota Słuszko-palota Radziwiłł-palota Tyzenhaus-palota A vilniusi vár épületegyüttese Gediminas tornyával és a Litván Nagyfejedelmi Palotával

Vallási műemlékek Szent Anna-templom Szent Ferenc és Szent Bernardin templom Vilniusi székesegyház a Katedrális tér Szent Miklós-templom Mindenszentek temploma Hajnal-kapu Háromkereszt Theotokosz-székesegyház

Egyéb nevezetességek Aláírások háza Litván Nemzeti Múzeum Litván Nemzeti Drámaszínház Vilniusi kazamaták

Jegyzetek

Külső hivatkozások Vilnius óvárosa bélyegeken

Kategória:Kulturális világörökségi helyszínek Kategória:Litvánia világörökségi helyszínei Kategória:Vilnius