Otto Weininger (Bécs, 1880. április 3. – Bécs, 1903. október 4.) zsidó származású osztrák filozófus. Geschlecht und Charakter (Nem és jellem) című műve öngyilkosságát követően vált népszerűvé. Ebben arról ír, hogy minden élőlény férfi és női szubsztancia bizonyos arányú keverékéből áll, ahol a férfias komponens aktív, tudatos, morális és logikus, míg a női mindezek ellentéte. A könyv Über das Judentum című fejezetében a zsidóságot, a judaizmust a negatív női szubsztanciával kapcsolja össze, ami által a mű a modern kori antiszemitizmus egyik fontos hivatkozási pontjává vált.
Élete Zsidó műkereskedő második gyermekeként született. Két nővérével és bátyjával együtt nevelkedett. Apjától, Leopold Weiningertől (1852–1922) örökölte jártasságát több nyelvben, érzékét az aranyművességhez és az antiszemitizmust. Anyja iskolázatlansága már fiatal korában megerősítette benne a nők alacsonyabb rendűségéről alkotott elképzelését. A Schottengymnasiumba járt, ahol a klasszikus nyelvek mellett megtanult franciául, angolul, olaszul, spanyolul és norvégul.Johnston, William M.: The Austrian Mind: An Intellectual and Social History, 1848-1938. University of California Press. 159. p. Veleszületett betegsége miatt rendszeresen epilepsziás rohamoktól szenvedett.Moritz Rappaport (1904): Vorrede. In: Otto Weininger (1904): Über die letzen Dinge (1904). Wien und Leipzig, Wilhelm Braumüller K.V.K. Hof u. Universitäts Buchhändler. (1904). VI. p. (Továbbiakban: Über die letzten Dinge) Zsidónak nevelték, de 1902. július 21-én áttért a protestáns vallásra.Moritz Rappaport (1904): Vorrede. In: Über die letzen Dinge V. p. 1898–1902-ig az Universität Wien hallgatója volt. Friedrich Jodl-nál írta disszertációját Eros und Psyche címmel. Jodl túlságosan extravagánsnak tartotta a művet, ami ennek ellenére – Nem és JellemOtto Weininger: Nem és jellem - Elvi tanulmány. 1913. Bp. Dick Manó kiadása. Fordította: Gábor Andor (Geschlecht und Charakter) cím alatt kiadva – hatalmas sikert aratott. Valószínűleg egyetlen doktori disszertáció sem ért meg annyi kiadást, mint ez a '40-es évekig. Norvégiában, Németországban és Olaszországban folytatott utazásai alatt írta meg posztumusz megjelent Über die Letzten Dinge című művét, amely rövid esszéjellegű írások mellett aforizmákat tartalmaz.
1903 szeptemberében, hazatérése után azt a szobát bérelte ki, amelyben Beethoven meghalt. Miután apját és bátyját értesítette szándékáról, itt lőtte mellkason magát. Mire rokonai a helyszínre érkeztek, meghalt.William M. Johnston: The Austrian Mind. 159. p. Élete és korai látványos halála nagyon gyorsan kultuszt teremtett a fiatal filozófus köré. Temetésén többek közt olyan hírességek vettek részt, mint Ludwig Wittgenstein és Franz Kafka. Barátja, Moritz Rappaport kissé patetikus és rettentő elfogult visszaemlékezéseiben egészen különleges eseményként írja le. Állítólag Weininger temetésének napján részleges napfogyatkozás volt Bécsben, „die genau in dem Momente endigte, als sein Leib in die Erde gesenkt wurde”.Moritz Rappaport (1904): Vorrede. In: Über die letzen Dinge. (Az igazság kedvéért érdemes megemlíteni, hogy természetesen nem volt részleges napfogyatkozás a temetés napján, még abban az évben sem. 1905. augusztus 30-án volt Bécsben teljes, majd 1906. február 23-án részleges napfogyatkozás.Részletes adatok itt.) Látványos öngyilkossága még jobban erősítette a személyét övező misztikus kultuszt. Már életében zseninek tartotta mindenki. Tanárától, Jodl-tól kezdve egészen Freudig, aki vitájuk és a fiatal filozófus lekezelő modora ellenére is elismerte zsenialitását. Ezt csak fokozta a '30-as évek közepétől, hogy Hitler is nagyra tartotta Weiningert.
Nem és jellem
A mű azzal a megállapítással kezdődik, hogy gondolkodásunkat az általunk használt fogalmak határozzák meg. Ezek azonban többnyire nem fedik a valóságot, és emiatt a helytelen használat teljesen félrevezet bennünket. Ez több mint pusztán teoretikus probléma, mivel ezekkel a helytelen fogalmakkal védekezünk a világgal szemben.Weininger, Otto (1997): Geschlecht und Charakter. Hrsg. von Jörn Luther & Jürgen M. Paasch Köln: 3. p. (A továbbiakban: Geschlecht und Charakter). A két legősibb fogalmat emeli ki, amelyek kezdetektől meghatározzák szellemi életünket. Ezek a nő (Weib) és a férfi (Mann) fogalmai. Weininger szerint a nemi különbségek, ahogy azt érteni szokás, előfeltételezettek. Ez az előfeltevés olyan mértékű, hogy még a grammatika is ezt a helytelen használatot támasztja alá.Geschlecht und Charakter: 5. p. Tehát a mű elsődleges célja a fogalmak használatának tisztázása.
Weininger biológiai példákkal bizonyítja, hogy a nemek tulajdonságai nem különülnek el. Olyannyira nem, hogy különböző mértékben megtalálhatók mindkét nemben. E nemi kettősség megnevezésére vezeti be a „Sexuelle Zwischenformen” kifejezést. A „köztes” kifejezés a két típus közti fokozatokra utal. Minden egyed két véglet, a két típus közt helyezkedik el. Ez a kettő a „női” (ideális női: W) és a „férfi” (ideális férfi: M) típusa. Ezek a típusok úgy működnek, mint a platóni ideák. Nem találhatóak meg a természetben.Geschlecht und Charakter: 9. p. Weininger feltételezi, hogy egy organizmus minden egyes sejtje nemmel bír. Ennek bizonyításához a protoplazma több fajtáját különbözteti meg. Az idioplazma nemileg semleges, az arrhenoplazma a férfi protoplazma, míg a thelyplasma a női. Biológiai eszmefuttatásából azt a következtetést vonja le, hogy a férfi és női princípium összebékíthetetlenül szemben állnak.
Johnston véleménye szerint Weininger ebben a műben egy hipotézist torzít rögeszmévé azáltal, hogy az emberi viselkedést magyarázhatónak tartja a férfi és női protoplazma különbségei alapján.Johnston, William M. (1976): The Austrian Mind: An Intellectual and Social History, 1848-1938. University of California Press. 159. p. Johnston értelmezése azonban csak részben helytálló, hiszen ez csak a mű első része. A másodikban ezzel párhuzamosan pszichológiai és szociológiai eszközökkel próbálja megvilágítani a két típus ellentétét. Sok esetben úgy, hogy a két rész szembe kerül egymással. Lendvai L. Ferenc is a mű ellentmondásosságát emeli ki, mely szerint Weininger sehol nem dönt egyértelműen arról, hogy típusait biológiai vagy társadalmi alapon magyarázza.Lendvai L. Ferenc: Weininger és Lukács. Világosság 1972/2, 37. p.
Weininger azért tartja fontosnak a nemek új megközelítését, mert véleménye szerint eddig minden korábbi próbálkozás csupán felületes különbségeket tárt fel. Az anatómia sem tudta soha megragadni ezt a két típust, mivel pusztán néhány külső jegy alapján kísérelte meg elkülöníteni a két nemet egymástól. A típusok felmutatásával Weininger a valóságot kívánja leképezni.Geschlecht und Charakter: 12. p. Az mű első részében tehát biológiai alapon határozza meg a két nemet, és a biológia szintjéről magyarázza a társadalmi jelenségeket. Véleménye szerint a párválasztást is meghatározott törvény irányítja. E szerint a két félnek egy férfi és egy női típust kell adnia.Geschlecht und Charakter: 34. p. Ezek persze különböző mértékben fordulnak elő mindenkiben. Weininger ezzel próbálja bebizonyítani a szabad szerelem és az érdekházasság természetellenes voltát, hiszen ha végtelen sok köztes forma van, akkor mindenkinek a neki legmegfelelőbb párt kell megtalálnia, és mellette maradni. A két fél egymásra találásáért a szexuális ízlés felel, amelyből Weininger szeretné kizárni az esztétikumot. A szexuális ízlés azt határozza meg, hogy a szülők mely esetben mutatják a legnagyobb szexuális affinitást.Geschlecht und Charakter: 42. p. Tehát a párválasztást biológiai törvények irányítják, amelyek megfelelnek a természet rendjének. Ráadásul ha megszegik ezeket a törvényeket, az hatással lesz az utódokra, mivel azok kevésbé lesznek életképesek.
A második részben Weininger kísérletet tesz az individualitás újragondolása. A két biológiai típus mintájára felállít két pszichológiai típust. Természetesen feltételezi a biológiai és a pszichológiai típusok közti párhuzamot, amelyeket ugyanúgy ideális típusként gondol el, mint az előző kettőt.Geschlecht und Charakter: 50. p. Az emberi organizmus felépítésére is jellemző a biszexualitás már a sejtek szintjén is. A pszichológiai típusok mindegyike ugyanígy megtalálható minden emberben. Az egyén mindig a benne lévő két típus közt ingadozik.Geschlecht und Charakter: 65. p. Weininger szerint a női típust a puszta szexualitás határozza meg. A szexualitás diffúz módon kiterjed az egész testére, ezáltal a nemi vágy állandóan jelen van, és minden cselekedetére kiterjed.Geschlecht und Charakter: 113-115. p. Ezzel szemben a férfi több, mint önnön szexualitása. Távolságot tud tartani tőle, így a férfiaknál a gondolkodás és az érzés elkülönül. Ebből Weininger arra következtet, hogy az „M” tudatosan él, míg a „W” a férfitől kapja a tudatát.Geschlecht und Charakter: 115-130. p.
A korábban elhangzottak ellenére Weininger hangsúlyozza, hogy nem akarja idealizálni a férfiakat, vagy alábecsülni a nőket. Hiszen az általa bemutatott férfi és nő: típusok. A két nem nem különül el egymástól, hiszen vannak férfiak, akik nőkké lettek, és azok is maradnak. Ám ez sem változtat azon, hogy a legfeljebb álló nő alacsonyabban helyezkedik el, mint legalul álló férfi.
A típusok elméletét nem csak egyénekre, hanem népekre is kiterjeszthetőnek tartja. A zsidóságot tekinti a női típus egy népben történő megvalósulásának. Ez egy „pszichikai konstitúció”, egy típus, egy idea, ami a „zsidó népben tökéletesen” kifejeződik.Geschlecht und Charakter: 409. p. A zsidókat és a nőket – a férfiakkal ellentétben – az köti össze, hogy nincs saját énjük. Mivel Weiningernek ez jelenti a tulajdonképpeni értéket, ezért értékük sincs.Geschlecht und Charakter: 412. p. Nem individuumként, hanem a nemben élnek. Ezért játszik náluk jelentős szerepet a család. Meghatározása szerint az abszolút zsidó lélektelen. A megoldás a zsidóság problémájára szerinte az, ha elveszti zsidóságát. Ez azonban csak személyként valósítható meg. Emiatt kilátástalan a cionizmus, mert kollektívan próbálja megoldani a kérdést.Geschlecht und Charakter: 416-419. p. Az egész lélek és individualitás elemzés betetőzésével jut el a hit kérdéséhez, ami Weininger szerint a létezés csúcsa. Ez kizárólag individuumként lehetséges, így a nő és a zsidó, aki a nemben él, nem érheti el. A zsidó, még a női típusnál is inkább szemben áll a hittel. A zsidó Weininger véleménye szerint egyenesen vallás- és hitellenes. A nő ezzel szemben csak a férfiban hisz, ezért nincs hite. A férfihoz mint individuumhoz Weininger szerint a hit elengedhetetlenül hozzátartozik; ezért tekinti a kereszténységet a zsidóság negációjának.
A zsidó típus meghatározását kiterjeszti egész korára. Weininger szerint a századforduló nyugati kultúrája a legzsidóbb és legnőiesebb kor. Nem más, mint pusztán „koitusz-kultúra”.Geschlecht und Charakter: 441-443. p. A nő és a zsidó bűnösen tartják a férfit azzal, hogy nem engedik megjelenni a társadalomban az aszkézist. Emiatt a férfiak is nőkké lettek, és egyetlen céljuk a koitusz végrehajtása. Ám ez mindkét felet leértékeli, éppen ezért a női emancipáció legnagyobb ellensége.Geschlecht und Charakter: 439-447. p. A női emancipáció igénye a férfi típusból származik. A nő annak megfelelően akar emancipálódni, amekkora benne a férfi princípium aránya. Tehát Weininger úgy gondolta, hogy minden társadalmi kísérlet a nők emancipálására eleve bukásra van ítélve. Szerinte a női típusnak sem képessége, sem igénye nincs rá. Tehát csak a bennük lévő férfi akar emancipálódni.Geschlecht und Charakter: 80-84. p. A nők és a zsidók problémáját Weininger a rabszolgákéval állítja párhuzamba. A drasztikus ítélet ellenére mégis azt írja, hogy még ha a nők és zsidók alul is akarnak maradni, akkor is azonos jogok illetik meg őket, mint a férfit („A férfi és a nő azonos jogokkal bírnak” [ford. szerk.]).Geschlecht und Charakter: 450. p.