Drozdik Orsolya (külföldön: Orshi Drozdik) (Abda, 1946. február 15. –) magyar grafikus. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékének habilitált egyetemi tanára (2050-16), számos külföldi képzőművészeti intézmény vendégelőadója.

A Drozdik életművét alkotó több ezer, főként saját maga által nagyított ezüstzselatin fotó közül több sorozat is kiemelkedik a nő-szerep modellek, a nők társadalmi státuszát meghatározó vizuális kódok éles kritikájával, valamint a női szexualitás férfi tekintettől való visszahódításával. Saját testét a művészet és identitás bátor állításává tette. Olyan művek, mint az Individuális mitológia (1975–1977), Aktmodell (1975–1977), Szempillantás és sóhajtás: Én egy fénykép vagyok (1977), Pornográfia (1978–1979), Átló éltérítés(1979), Meg próbálok átlátszó lenni (a művészettörténetre (1980), Kaland a Technos Dystopiumban (1984–1993) és Az Én manufakturálása (1984–1995) az „én” intézményesült tudásban való konstrukcióját vizsgálják. Vetítés, duplikáció, szétválasztás és elmozdítás révén Drozdik feltárja az én és a másik, az én és a történelem, valamint az én helyének összetett viszonyait a tágabb diskurzusokban.

Korai sorozatai, például a Szempillatás és sóhaj: Egy fénykép vagyok (1977), jól példázzák azt a módszert, ahogyan az önarcképet töredékekből állítja össze – ez a folyamat alapvetővé vált „feminista vizuális szemiotikájában”. Ez a megközelítés lehetővé tette Drozdik számára, hogy dekonstrukció alá vonja a vizuális reprezentáció rendszereit, beleértve a női aktot, önarcképeket, kettős portrékat, pornográf képeket, propaganda fotókat és tudományos-múzeumi kiállításokat. Ezekhez a vizuális kutatásokhoz gyakran szabadverssel társított költeményeket is párosított, tovább mélyítve a szöveges önteremtés projektjét.

Drozdik elméleti alapjait a szovjet korszakbeli Magyarország szellemi légköre formálta, ahol a marxista szocializmus találkozott a posztstrukturalizmussal és a szemiotikával. Inspirációt merített olyan magyar feminista szerzőktől – akiknek műveit a kommunista ideológia cenzúrázta és elnyomta –, akik a második világháború előtt voltak aktívak, valamint diáktársaival együtt, a neoavantgárd Rózsa Kör (1976–77) megalapítása és abban való részvétele, amely a kísérleti és konceptuális művészeti gyakorlatokat támogatta. Részvétele a konceptuális és fluxus-szerű eseményeken és happeningeken az 1970-es évek közepén megerősítette elkötelezettségét a konceptuális és feminista megközelítés mellett, összhangban a hetvenes-nyolcvanas években kibontakozó nemzetközi feminista művészeti mozgalommal.

Innovatív médiumhasználatával, elméleti szigorával és rendíthetetlen feminista kritikájával Drozdik Orshi a kortárs művészet meghatározó hangjává vált. Munkássága továbbra is kihívást jelent és bővíti az identitás, a reprezentáció és a tekintet politikájának megértését.

Életrajz 1970–77-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán képezte magát, mesterei Iván Szilárd és Raszler Károly voltak. 1976–77-ben a Rózsa nevű posztkonceptuális művészeti csoporttal dolgozott együtt.

Drozdik korábbi munkáiban a nő nézőpontjából alkotott, de 1975-től a kritikus feminista módszerének kidolgozására, a patriarchális reprezentáció vizsgálatára összpontosított. A Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként kutatta és feltárta a 19. századi és a 20. század eleji dokumentumfotókat, a női akt modellbeállításokat a Magyar Képzőművészeti Fóiskola könyvtárában. Ezeket lefényképezte, és a fotókat radikális koncepciójának a részévé tette, amelyet ImageBanknak nevez – „a patriarchális művészettörténet és oktatás szemiotikai képanalízise”, és a képeket saját munkájaként állította ki. A szemiotika segítségével Drozdik megvizsgálta a jelölő és a jelölt szerepét a patriarchális akadémiai képzésben, valamint a nő(i) aktmodell jelentését a művészet és a művészettörténet gyakorlatában. Radikális feminista művészete a fényképezés és a performansz médiumának használatán keresztül, a patriarchális reprezentáció a patriarchális művészeti diskurzus kritikus gyakorlatában formálódott, később pedig a patriarchális pornográf reprezentációban is. Ez volt feminista konceptuális művészetének kiindulópontja, de később módosította módszereit, a jelentési elméletek kritikus dekonstrukciójává formálva, és a médiumok és fogalmak különböző területeire is kiterjesztette.

1978-ban elindult nyugati országokba és a tengerentúlra, hogy tapasztalatokat szerezzen. 1978–79-ben Amszterdamban, 1979–80-ban Kanadában, 1980-tól New Yorkban élt. 1975-től műveiben a nők reprezentációjának kérdése foglalkoztatta. Individuális mitológia (1975–77) című performansz-, fotó-, rajz- és ofszetsorozatában foglalkozott először a nőiség ábrázolásának problematikájával. Korai, Individuális Mitológia és AktModell című sorozatperformanszaiban a kortárs képzőművészek között elsőként tette szisztematikus kritikai elemzés tárgyává a művészettörténet és a művészeti oktatás nőábrázolásának problematikusságát. A Megpróbálok átlátszó lenni (I Try To Be Transzparent) 1980, Kettős arckép (Double), 1980, Átlóeltérítés (Diverted Shadow) Géniusz (Geniu) című performanszaiban a nőművész kirekesztettségét állítja szembe az egyetemes művészet patriarhális értékrendjével.

Munkáiban a női test a kritikai tereket kijelölő, meghatározó vonatkoztatási rendszer. A nőművész nézőpontjának elemző módszerét a Szituáció, Identifikáció (1976), az AktModell (1976–77), az Individuális Mitológia (1975–77), a Pornográfia (1978–79) című sorozataiban fektette le. Későbbi munkásságának is központi kérdése maradt ez a téma. A nőiség ábrázolási módszerét nemcsak művészeti, de tudományos diskurzusban is elemezte. A Biológiai metaforákBalkon, 1999, 07-08 (1983–85) festményinstallációjában saját belső testrészeit – egy kommunista párttitkár és egy amerikai üzletember portréjával –, saját ironikus önarcképeivel állította ki. 1983-tól természettudományi és orvosi múzeumokban készített Disztópium Infinit (1984/2002) című sorozatfotóit a Kaland a Technikai Disztópiumban című installációsorozatban dolgozta fel. Ebből a szisztematikusan gyűjtött és elemzett anyagból építette fel a hiányzó tudósnőt, Edith Simpsont mint saját, 18. századi „pszeudoperszonáját”. A Népszerű Természetfilozófia (1988) című installációja a valóság és igazság tudományos reprezentációját dekonstruktív módszerrel elemezte, a Morbid Condition (1989) a nő testének 18–19. századi természettudományos és orvosi diskurzusát vizsgálta. A Fragmenta Naturae (1990) Linné növényekre – társadalmi modell alapján – kidolgozott szexuális taxonómiai rendszerét, nőnézőpontú posztmodern kritikai módszerrel elemezte. Az 1990-es években, Az Én manufakturálása (Manufacturing the Self)John C. Welchman, Drozdik Orsolya: Az orsosi Vénusz című installációi sorozatában ismét a női test ábrázolási kérdéseivel foglalkozott. Vizuális kutatásainak elemzéséből hozta létre a nemzetközileg ismert Az én manufakturálása: a testi én című installációját. Munkáit New York neves galériáiban, múzeumaiban is kiállította, amelyeket a New York Times, Art in America, Art Forum stb. értékelése kísért. Ezekből a művekből válogatotta retrospektív kiállítását a Ludwig Múzeumban (2001/02). Egy Mária Terézia csillárKiscelli Múzeum Drozdik Orshi: Un Chandelier Maria Theresa című nagy volumenű munkáját 2009–2010-ben a Kiscelli Múzeum mutatta be, majd 2012-ben Debrecenben a Modern és Kortárs Művészeti Központban A másik VénuszModern és Kortárs Művészeti Központ MODEM Art címmel új és régebbi munkáiból rendezett tematikus retrospektív kiállítást. A 2000–2008-as években készült Rúzsfestmények A’La Fontana, majd később TestHajlatokMúzeumok Mindennek vége Baba kék (2012/14) című sorozatai a festészeti modernizmus módszerét és technikáját elemző festményinstallációk.

A hazai nőnézőpontú gondolkodás aspektusainak megalapozását szolgálta Sétáló agyak című könyvének összeállítása (1998, Kijárat Kiadó), ezt később szépirodalmi írásai is megerősítik. Számos elbeszélése Forgács Zsuzsa szerkesztésében jelent meg. Az Individuális Mitológia, konceptuálistól a posztmodernig című könyvében művészeti módszerét és annak közvetlen közegét foglalta össze, amely a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg 2006-ban.

Műfajai: performansz, installáció, fotó, festmény, szobor, rajz, rézkarc, ofszet.

Művészetének stílusát a konceptuális művészet, a posztkonceptuális művészet és a posztmodern művészeti irányzatokba sorolják.

Ars poétikája "A nő nézőpontja mindig a legfontosabb volt a munkáimban. Installációim posztmodern feminista stratégiákra építettek. Az írást és a vizuális tevékenységemet nem választom szét, számomra ugyanannak a dolognak különböző megfogalmazásai ezek. Amit nem írok meg verseimben, azt megrajzolom, amit nem rajzolhatok meg, elbeszéléssé alakítom, ha elkeseredem, gipszbe öntöm sebeimet, és így telik az életem."Drozdik Orsolya art Events - artLine (Drozdik Orsolya)

Társasági tagság Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő Szakosztály Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia , Fine Arts Department

Díjak

Kondor Béla ösztöndíj (1976) Prince Bernard díj, Amszterdam (1985) The Pollock-Krasner Foundation, Inc. ösztöndíj USA, (1990) The Gordon Matta-Clark ösztöndíj, USA (1990) Cartier Foundation díja, Franciaország CAVA ösztöndíj, Miami, FL USA (1993-95) Gottlieb Foundation ösztöndíj, USA (2001) Munkácsy Mihály-díj (2003) Prima-díj (2023)

Katalógusok

Drozdik Orsolya, Az Alteregók prelűdje, katalógus, Budapest Galéria, Budapest, 1984 CEPA, Adventure in Technos Dystopium, Orshi Drozdik, CEPA jurnal, Buffalo, 1988, USA Strange Attractors: Signs of Chaos, New Museum of Contemporary Art, New York, NY, USA, 1989, Laura Trippi írásával Tierra Encantada, Kansas City Art Institute, Kansas City, MO, USA, 1990, Susan Hapgood esszéjével New Art, Harry N. Abrams Inc. New York, 1990 Adventures in Technos Dystopium – Kaland a Technikai Disztópiában, Ernst Múzeum, Budapest, 1990 Annie Novanta, :it:Galleria d'arte moderna di Bologna, Bologna, Olaszország, 1991, Renato Barilli írásával The Interrupted Life, :en:New Museum, The New Museum of Contemporary Art New York, NY, USA, 1991 Beelden In De Keopel, Arnhem Múzeum, Arnhem, Hollandia, 1991. Anneke Oele and Eleanor Heartney esszéjével The Body – A test, :en:Renaissance Society at the University of Chicago, Chicago, IL, USA, 1991 Science Fiction, :en:List Visual Arts Center, Massachusetts Institute of Technology, MIT, Cambridge, MA, USA, 1992 Essays by Jan Avgikos, Kathy Kline, Helaine Posner and John TowerPublications | List Visual Arts Center Manufacturing The Self, The Non Self, :en:Maubuisson Abbey, :fr:Herblay, Herblay, Franciaország, 1993 Time and Tide, The Tyne International Exhibition of Contemporary Art. Mike Collier, Corinne Diserens, Brian Hatton, írásaival, Newcastle, Anglia, 1993 Boundary Rider, Sydney biennálé :en:Sydney Biennial, Anthony Bond kurátor, Sydney, Ausztrália, 1992-1993 Manufacturing the Self; Body Self/Medical Erotic, Orshi Drozdik in Peter Kilchmann Gallery, Zürich, Svájc Anderson Gallery, Commonwealth University, Richmond, VA, USA, 1994. John Welchman, Rene Amman irásaival Sao Paulói biennálé :en:São Paulo Art Biennial (International Biennal Sao Paulo), katalógus, Sao Paulo, Brazília, 1994 Le corps pathologique; Orshi Drozdik, La salle Blanche, Museé des Beaux-Arts de Nantes, 1995 március, Nantes Franciaország, Jonas Storsve esszéje.Orshi Drozdik : le corps pathologique Kunst Hallék: nyitó kiállítás a felújított Műcsarnokban, Műcsarnok Budapest, 1995 Body (A test), New South Wales Contemporary Art Museum,Museum of Contemporary Art Australia Sydney, Anthony Bond írásával, 1997 Szarajevó 2000, MUMOK Ludwig Múzeum, Bécs, Ausztria, Hegyi Loránd és Néray Katalin írásával, 1998 La Casa, Il Corpo, il Cuore, :de:Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien, Wien, Bécs, Ausztria, Hegyi Loránd és Néray Katalin írásaival, 1999 Modern Magyar nőművészet, szerk. Keserű Katalin, Kijárat Kiadó, 2000. Budapest