Vlaszák Géza (Zalaegerszeg, 1973. szeptember 3. –) magyar labdarúgókapus, 2025. július 1-je óta az NK Nafta kapusedzője.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutása kezdetén a másodosztályban védett, először Keszthelyi Haladás, majd a Nagykanizsai Olajbányász csapatánál. Az 1994-95-ös szezonban a kanizsai csapat feljutott az első osztályba, Vlaszák a második számú kapus volt. Első mérkőzése az élvonalban az 1994. szeptember 17-én lejátszott Soproni LC - Nagykanizsai Olajbányász mérkőzés volt, amely 7-2-re végződött. Nagykanizsán nyújtott teljesítményére felfigyelt a ZTE és leszerződtette. 1996 tavaszán még új csapatában is csak cserekapus volt, de egyre inkább bejátszotta magát a kezdőbe. 1997-ben és 1998-ban egy mérkőzésről sem hiányzott a bajnokságban.
2000-ben igazolt az MTK-hoz, ahol első évében meghatározó játékos volt, de a következő szezonban újra a kispadra kényszerült.
Emiatt 2002-ben váltott, az Újpest FC-hez igazolt. Itt újra alapember volt, a válogatottba is többször behívták. 2006 nyarán az Újpest FC nem hosszabbította meg a szerződését, így szabadon igazolhatóvá vált.ioszia.hu: Vlaszák Géza Ciprusra szerződött (Elérés: 2007. december 27.)
A ciprusi AEL Limassol csapatához igazolt, ahol egy évig minden rendben volt, de a következő szezonban a csapat nem fizette ki több hónapon keresztül, így kénytelen volt feljelenteni együttesét.NS online: Légióssors: Vlaszák Géza feljelentette az AEL Limassolt, 2007. október 3. (Elérés: 2007. december 27.) A szerződésszegés megállapítása után szabadon igazolhatóvá vált és 2008 tavaszán visszatért régi sikerei helyszínére, Zalaegerszegre. Új szerződése 2011. június 30-ig szól.foci24.com:Vlaszák Géza visszatért a ZTE-hez!, 2007. december 21. (Elérés: 2007. december 27.)
A 2007–08-as szezon tavaszi felévében 13 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben és összesen 1132 percet töltött a pályán. A Ligakupában 1 találkozón védett, míg az NB III-ban a Sárvár elleni idegenbeli összecsapáson jutott szóhoz.
Pályafutása során az Újpest és az MTK játékosaként 14 mérkőzésen lépett pályára az UEFA-kupában.
A válogatottban Vlaszák Lothar Matthäus kapitánysága alatt 2004. február 21-én mutatkozott be a válogatottban Románia ellen a 2004-es ciprusi négyes tornán. Válogatottbeli pályafutása során csak a német szakember szavazott neki bizalmat, összesen öt alkalommal, amely hat gólt kapott.
Kötete 60 év a fociban Nagykanizsán; Takács László Irodalmi Kör, Nagykanizsa, 2018
Sikerei, díjai Edzőként Zalaegerszegi TE NB II Bajnok (1): 2018–19 Magyar kupa Győztes (1): 2023 Döntős (1): 2010
Statisztika Klubcsapatban
Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Külső hivatkozások Profil a ZTE hivatalos honlapján Vlaszák Géza adatlapja a HLSZ.hu-n Profil a footballdatabase.eu-n
Vlaszák Géza adatlapja a national-football-teams.com-on NS online játékosprofil NS online játékosprofil Video:Vlaszák edzés közben Transfermarkt edzői profil
Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Zalaegerszegiek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:A Nagykanizsai Olajbányász labdarúgói Kategória:A ZTE labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói