Ipolyi Arnold, született Stummer Arnold (Ipolykeszi, 1823. október 18. – Nagyvárad, 1886. december 2.) 1871-től besztercebányai, majd halála évében, 1886-ban nagyváradi püspök, valóságos belső titkos tanácsos, az MTA igazgató tagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a törökszentmiklósi templom plébánosa (róla nevezték el a város könyvtárát). A magyar művészettörténet egyik úttörője. Terényi Lajos alispán és országgyűlési képviselő bátyja. 1878-tól 1886-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.
Élete
Stummer Ferenc (1799–1848) Hont vármegyei főszolgabíróhttp://www.macse.hu/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=23115 (akinek a dédapja, Stummer György 1741. október 28-án Mária Teréziától nyert címeres nemesi oklevelet) és liptószmrecsányi Szmrecsányi Erika (1802–1881) fia volt. Apai nagyszülei Stummer Ignác (1772–1830) Hont vármegyei számvevő, táblabíró és nádasi Tersztyánszky Anna (1779–1805), az anyai nagyszülei viszont Szmercsányi Elek (1770–1821) honti alispán és horváti és disznósi Horváthy Ágnes (1771–1832)http://www.macse.hu/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=23114 voltak. A gimnázium I. és II. osztályát Kamiss Ferenc magántanítása mellett otthon, a többit Korponán és Selmecbányán végezte, ahol a német és szlovák nyelvben első ismereteit szerezte. Tanárai közül különösen Lőrincz György klasszikai képzettségével volt a magyar irodalom megkedveltetésében az ifjúra nagy befolyással.
Már 13 éves korában fölvették az esztergomi főmegyei papnövendékek sorába. Ifjúkora és gyenge testalkata miatt eleve a Szent Imréről nevezett pozsonyi előkészítő papnevelőbe küldték, ahol két évig Hévánszky aligazgató és tanár vezetése alatt tanult, akinek iránya az ifjúra meghatározó befolyással volt papi elhivatására nézve, amit utóbb apja többszöri felszólítására sem volt hajlandó megváltoztatni. Innen a nagyszombati szemináriumba ment át, ahol két évig a filozófiát végezte. Gály Ferenc történelemtanár benne a már addig is leginkább a történelem iránt megnyilvánult előszeretetét megerősítette. Azután Bécsbe a Pázmány-intézetbe küldték, ahol a bécsi egyetemen négy évig a teológiát tanulta. Itt minden szabad idejét a külföldi művelt szépirodalom és nyelvek tanulmányozására fordította; majd később egészen a történelmi tudományoknak szentelte magát, ezen a téren a magyar általános és egyházi történelmet, annak különösen a történet-kútfői vizsgálatát gyakorolta. Azért a középkori paleográfia és diplomatika, valamint az archeológia és nevezetesen az ókeresztény egyházi művészet kedves tanulmányai lettek.
1844-ben az esztergomi presbitériumba ment át, magántanulmányai mellett még az általános és hazai jogtanban való kiképzését folytatta több évig, melyet már a bécsi egyetemen nyilvános előadások hallgatásával megkezdett. 1845-ben, nem lévén meg szabályszerű ideje, alszerpappá szentelték. Ekkoriban vállalkozott báró Mednyánszky Alajos királyi kincstárnok fiának, Dénesnek, a bölcseletben való tanítására, akivel ezt a pozsonyi akadémián végezte. 1847. augusztus 4-én miséspappá szentelték föl. Nagy előnyére voltak ez idő alatt tanulmányai gyarapításában báró Mednyánszkynak gazdag könyv-, levél- és okiratgyűjteményei, melyek rendezésével is meg volt bízva. Eközben, már előbbi szünideje alatt, Magyarország nagyobb részét beutazta, növendékével külföldi, különösen németországi utazásokat tett. Első küldetése segédlelkészi minőségben a Komárom melletti Szentpéter volt, ahonnan 1848 októberében Pozsonyba ment hitszónoknak.
1849 elején gróf Pálffy Lipót Ferdinánd volt pozsonyi főispán hívására Bécsbe ment gyermeke nevelőjéül; de még ezen év végén Zohor (Pozsony vármegye) lelkészévé nevezték ki. Előbbi tanulmányai mellett a magyar ősvallásnak és erre vonatkozó emlékeknek és hagyományoknak vizsgálatát is éber figyelemmel kísérte és végül 1850-ben megkezdte összeállítani és feldolgozni a Mythologiájára gyűjtött anyagot, amibe 1846-ban, a Kisfaludy Társaságnál belekezdett. A Bécsben a műemlékek fönntartására szervezett központi bizottság által Pozsony vidékére konzervátorrá nevezték ki (1855), beutazta a gondjaira bízott egész területet, fölkutatta a műemlékeket és azoknak rajzban rögzítette.
150px|bélyegkép|Ipolyi Arnold fényképe a Vasárnapi Ujságban A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én választotta levelező tagjává (rendessé 1861. december 20-án lett). Eközben (1860) Bartakovics Béla egri érsek Törökszentmiklósra nevezte ki plébánosnak és még abban az évben pápai tiszteletbeli kamarás lett.
Közelebb jutva a fővároshoz, élénk részt kezdett venni az Akadémia munkálataiban és az archeológiai bizottság megválasztotta előadójává. 1862-ben Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre társaságában Konstantinápolyba utazott, ahol sikerült a Corvina-könyvtár maradványait fölfedeznie. 1863-ban egri kanonok lett, 1864-ben pedig a királyi dániai északi archeológiai intézetnek Koppenhágában, a morva-sziléziai császári és királyi társulat történeti osztályának és a tartományi rendek levéltári intézetének tagja. 1865-ben teológiai doktor, 1867-ben borsmonostori apát, a Kisfaludy Társaság tagja, a germán nemzeti múzeum választmányának és az osztrák birodalmi geológiai intézetnek levelező tagja. Ez évben a magyar történelmi társulat megalakításában nagy része volt és annak kezdetén harmadik, 1877-től második és 1878-tól első elnöki tisztét viselte.
1869-ben a pesti központi papnevelő kormányzójává és a pesti egyetemen a hittan-szak igazgatójává neveztetvén ki, a fővárosba tette át lakását. Ugyanabban az évben a Szent István- és Szent László Társulatok megválasztották alelnökükké és ő ezen katolikus irodalmi egyesületek körében nagy tevékenységet fejtett ki, új föladatokat tűzvén ki és magasabb színvonalra emelve kiadványaikat. Ugyanekkor megkezdte a műkincsek gyűjtését és rövid idő alatt régi festményekből jelentékeny gyűjteményt létesített, melynek legbecsesebb részét az országos képtárnak ajánlotta föl. 1871. szeptember 23-án besztercebányai püspökké nevezték ki és székét a következő év május 2-án foglalta el. 1872-ben az országos képcsarnok számára 60 régi festményt ajándékozott.
Az Akadémián, amely őt 1874. május 24-én igazgatótaggá, majd a II. osztály elnökévé és a történelmi bizottság elnökévé választotta, három emlékbeszédet tartott: Czinár Mór Pál (1876), gróf Prokesch-Osten (1878) és gróf Károlyi István fölött (1883).
A történelmi társulat több vidéki kirándulását vezetvén, az ünnepélyes közgyűléseket olyan előadásokkal nyitotta meg, melyek a nemzeti történettudomány nagy problémáit fejtegették és a közélet eseményeinek jelentőségére emelkedtek. 1879-ben az országos közoktatási tanács elnöke lett. A magyar képzőművészeti társaságban, melynek 1880-tól 1885-ig elnöki tisztét viselte, a magyar művészet fejlődését, irányait és hivatását fejtegető megnyitó beszédeivel tette jelentőségteljesekké az évi közgyűléseket.
1880-ban valóságos belső titkos tanácsos, a Vaskorona-rend I. osztályú lovagja és az archeológiai társulat tiszteletbeli elnöke. 1886. február 18-án nagyváradi püspökké nevezték ki. Július 12-én foglalta el a Szent László által alapított püspöki széket. De már öt hónap múlva, december 2-án szélütés hirtelen véget vetett munkás életének. Az MTA rendkívüli összes ülésén adott kifejezést gyászának e veszteség fölött; küldöttséget delegált a temetésre és az elhunyt arcképének a képtárban való elhelyezését határozta el. Végrendeletében összes vagyonát egyházi és kulturális célokra hagyományozta; az Akadémia javára is jelentékeny alapítványt tett, ahol Fraknói Vilmos tartott fölötte emlékbeszédet.
Emlékezete Nevét viseli az ipolybalogi alapiskola Besztercebányán latin nyelvű emléktábla Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny
Munkássága
Munkássága igen sokrétű, foglalkozott régészettel, a népköltészettel, a népi ipar kérdéseivel, a legmaradandóbbat a művészettörténet-tudományban alkotta. 1862-ben konstantinápolyi tanulmányútja során számos Corvinát fedezett fel Kubinyi Ferenccel és Henszlmann Imrével együtt. 1871-ben besztercebányai, 1886-ban nagyváradi püspök lett.
Mintegy ötven önálló publikációt adott ki, melyekben a középkor addig szinte teljesen ismeretlen emlékeivel foglalkozott. 1880-tól kezdve foglalkozott az élő művészettel is, ekkortól lett ugyanis a Képzőművészeti Társulat elnöke. Nevéhez fűződik a rendszeres műemlékvédelem kiépítése, a műemlékek topografikus nyilvántartásának bevezetése, vidéki múzeumok létesítése. Ezek közül azonban néhány elképzelése csak terv maradt. Gazdag gyűjteményét (Ipolyi-gyűjtemény) az államra és az esztergomi Keresztény Múzeumra hagyta. A nagyváradi római katolikus bazilika altemplomában temették el.
Szerkesztette az Archaeologiai Közlemények II. és III. kötetét (Pest, 1861, 1863) az Emlékkönyv kis-aponyi Bartakovics Béla érsek aranymiséjének ünnepére. Eger, 1865. című munkát; a Hazai Okmánytár (Codex Diplomaticus Patrius) IV-VII. köteteinek egyik szerkesztője volt és azok tartalmához saját neve alatt több oklevéllel járult (Pest, 1867, 1873, 1876, 1880).
Újságcikkei jobbra|bélyegkép|Ipolyi Arnold (1858)