Tamási Lajos (Nagykónyi, 1923. január 1. – Budapest, 1992. november 26.) József Attila-díjas magyar költő. Nevéhez fűződik az ötvenhatos forradalom egyik legismertebb verse, a Piros a vér a pesti utcán, mely 1956. október 29-én elhangzott a Szabad Kossuth Rádióban.
Életpályája Szegényparaszti családban született a Tolna és Somogy vármegye határán fekvő Nagykónyiban. A nyarakat a közeli Értényben töltötte, anyai nagyszüleinél; itteni emlékeit több versében is feldolgozta. 1928-ban a család Budapestre költözött, ahol apja szakképzetlen napszámosként a közvágóhídon dolgozott. Anyja később fűszerüzletet nyitott.
Tamási Lajos előbb polgári iskolába járt, ahol többek között Féja Géza is tanította. A négy polgári elvégzése után a pesterzsébeti Kossuth katolikus gimnáziumban tanult tovább. Érettségi után az Országos Társadalombiztosító Intézetnél (OTI) helyezkedett el. 1942-ben jelentkezett a bölcsészkarra, hogy elkerülje a sorozást; föl is vették, ám a család anyagi helyzete nem tette lehetővé továbbtanulását. Egy osztálytársa apja állást szerzett neki a Dunai Repülőgépgyárban, mely hadiüzemnek számított, ezért dolgozói mentesültek a katonai szolgálat alól. A szervezett munkások hatására belépett a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe (KIMSZ).
1944 őszén a front közeledtével behívták katonának, de a kiképzés előtt megszökött és egy budai pincében rejtőzködött. A háború után a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) Külváros c. lapját szerkesztette; itt jelentek meg első versei. 1948-ban pártmunkásként a belügyminisztériumba került, ahol a közigazgatás területén dolgozott. 1950-ben, a Rajk-per után eltanácsolták, így került az Írószövetség pártszervezetéhez. Ebben az évben jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál első verseskötete, A harmadik szerszám, amelyért József Attila-díjat kapott.
1953-ban vette feleségül Radich Magdolnát, aki egész életén át kitartott mellette. 1954-ben született első lányuk, majd két évvel később a második.
1956. március 29-én leváltották az írószövetség párttitkári tisztségéből. Október 23-án tagja volt a reformkommunista írók által delegált küldöttségnek, amely a Központi Bizottságtól kérte volna a tüntetések engedélyezését. A fegyveres harcok kezdetekor írta meg leghíresebb versét, a Piros a vér a pesti utcán címűt. Október 27-én tagja volt annak az írószövetségi küldöttségnek, amely azt követelte, hogy Nagy Imre álljon a forradalom élére. Ugyanezen a napon kinevezték a Szabad Magyar Rádió kormánybiztos-helyettesének. November 4-én a szovjet bevonulást Halottak napja című versében örökítette meg, az elesetteknek pedig az Egy körúti sírkeresztre című opuszban állított emléket. December 6-án letartóztatták, de ismerősei közbenjárására másnap kiszabadult.
1957-ben megjelent verseskötetéből – Köpeczi Béla figyelmeztetésére – kihagyja a Piros a vér... és az Egy körúti sírkeresztre című költeményeit, ám a hatalom így is belerúgott: kötetét visszavonták a boltokból, szerzőjére pedig rásütötték, hogy „fehérterrorista”. 1957 júniusában Aczél György őt is behívatta többekkel együtt (Benjámin László, Kuczka Péter, Örkény István), bűnbánatra szólítva fel őket. Tamási helyzete bizonytalanná vált; a családot egy ideig felesége tartotta el. 1958-ban megírta A csepeli gyorsvasúton című versét (Élet és Irodalom, 1958/39), amelyben egy pisztolytáskás munkásőrben apját vélte felismerni, és megállapította: „jó helyen van ez a fegyver.”
1960-ban a Csepel Művekhez került, ahol a Csepel c. üzemi lap irodalmi mellékletét szerkesztette. 1962-ben megszervezte az Olvasó Munkás Klubot, amelyet 1983-ig vezetett. A klubnak számos prominens vendége volt, többek között Kassák Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Féja Géza, Veres Péter, Erdei Ferenc, Lengyel József, Fekete Gyula, Szabó Pál.
1984-ben SZOT-díjjal tüntették ki.
Tamási Lajos élete vége felé egyre súlyosbodó keringési és idegrendszeri problémákkal küzdött, többször szorult kórházi kezelésre. 1992-ben két infarktust kapott, a november 26-án bekövetkezett másodikat nem élte túl. Decemberben vettek tőle végső búcsút Farkasréten.
Posztumusz kitüntették a Nagy Imréről elnevezett és az 1956-os Emlékéremmel.
250px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben (7/5-1-25)
Verseskötetei A harmadik szerszám (1950; József Attila-díjas kötet) Munkások (1952; József Attila-díjas kötet) Dal az ifjúságról (1955) Keserves fáklya (1957) A ledöntött kőfal (1963) A vas gyötrelme (1968) Zugligeti ősz (1985) Posztumusz kötetek: Keserves fáklya. Válogatott versek; szerk. Benke László; Hét Krajcár, Bp., 2005 El ne felejtse, aki él. Tamási Lajos legszebb versei, ’56 szellemiségének hiteles őrzői; szerk. G. Komoróczy Emőke, Benke László; Hét Krajcár, Bp., 2016 Hazatérés (válogatott versek); Hét Krajcár, Bp., 2016
Források
Onagy Zoltán: 1956 után költőnek maradni: Tamási Lajos-emlékest az Írószövetségben, irodalmijelen.hu, 2009. január 17. Szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Tamási Lajos századik születésnapjára; szerk. Benke László; Hét Krajcár, Bp., 2023
További információk
Kategória:Magyar költők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:1923-ban született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:KIMSZ-tagok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar üzemi lapos újságírók