A S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl egy nyílt világú, belső nézetű, lövöldözős játék, amelyet az ukrán GSC Game World fejlesztett és a THQ adott ki 2007 márciusában.

Néhány kifejezés a játékból („Zóna”, „Stalker”), mint ahogy néhány háttérsztori ötlet is a népszerű science-fiction könyvből, Arkagyij és Borisz Sztrugackij Piknik az árokparton című művéből ered, valamint az 1979-es Sztalker című film is a regényen alapszik. A zene egy része a játékban, mint például a rádióban felhangzó zene, vagy a Stalkerok gitárjátéka az ukrán FireLake metálzenekar által készített hangfelvétel.

A S.T.A.L.K.E.R.-ban a játékos egy „Stalker” szerepét ölti magára, egy illegális felfedezőt/artifact gyűjtőt a „Zónában”. A „Zóna” nem más, mint az alternatív valóságbeli verziója a csernobili erőműnek, annak második, fiktív felrobbanása után, amely a környező területeket sugárzással szennyezte be, és furcsa, e világtól elszakadt változásokat okozott a helyi flórában, faunában és még a fizika törvényeiben is. A „Stalker” szó az eredeti (film) kontextusában nagyjából „felfedező”-t jelent, vagy „vezető”-t, mivel a Stalker célja, hogy az embereket a Zónába elkísérje (vezesse).

2007. július 11-én a GSC Game World bejelentette a S.T.A.L.K.E.R. – Clear Sky-t, ami a játék előtörténetét dolgozza fel, és 2008. augusztus 29-én jelenik meg.More details for S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky

A GSC Game World fontolóra vette a játék más platformokra való átültetését is. Egyelőre nem ismert, hogy milyen platformokra gondoltak, és hogy a S.T.A.L.K.E.R. melyik epizódját kívánják átültetni, mivel a S.T.A.L.K.E.R. – Clear Sky is már fejlesztés alatt áll.GSC Game World considers porting S.T.A.L.K.E.R. game to consoles. 2007 novemberének végére a GamesIndustry.biz értesülései szerint a GSC Game World hivatalosan is Xbox 360 fejlesztői státuszba került.

A játékmenetről A S.T.A.L.K.E.R. (a betűszó feloldva: Scavengers, Trespassers, Adventurers, Loners, Killers, Explorers, and Robbers; ami nyers fordításban annyit tesz: Guberálók, Birtokháborítók, Kalandorok, Magányosok, Gyilkosok, Felfedezők és Rablók) egy nemlineáris, nyitott végű játék. Felfedezhetjük a játék világát, vagy különféle feladatokat hajthatunk végre, melyeket bizonyos nem-játékos karakterektől (NPC) kaphatunk. A főhős „Marked One” szerepébe bújhatunk, aki amnéziában szenved és megpróbálja visszaszerezni az emlékeit. Azonban a Zóna számos veszélyt rejt magában.

A játék maga egy FPS/RPG hibrid, habár korántsem olyan számottevő az a fejlődés, amit a játék folyamán elérhetünk, mint egy standard számítógépes RPG esetében. A karakterfejlődés inkább az új felszerelések és artifact-ek megszerzésén keresztül valósul meg, mint különféle tulajdonságok és szakképzettségek növelése folyamán. A szerepjátékos rész sokkal inkább a tradicionális RPG elemekre fókuszál, úgy mint a történet és a karakter interakció. Habár a játék nem túl széles skálát vonultat fel a párbeszédek szempontjából. Szemben az olyan RPG-kkel, mint amilyen a Fallout, a párbeszédek szerteágazódása rendkívül limitált, és nem befolyásolja olyan jelentős mértékben a játék kimenetelét egy-egy küldetés elfogadása vagy elutasítása.

Játéktér thumb|250px|A Zóna modelljéül szolgáló Pripjaty városa

A Zóna 30 km² játékteret foglal magába, beleértve a vadont, az emberi településeket és jó pár erősen védett katonai bázist. Ez a terület azonban nem ténylegesen egybefüggő, folytonos területeket jelent, hanem 16 különálló részre van felosztva, melyek külön töltődnek be. Az egyik területről a másikra történő átjárás a Zónában csak meghatározott útvonalakon történhet. Szögesdrót akadályozza meg a szabad áthaladást egyik pályáról a másikra. A Zóna a képzeletbeli verziója a valóságban is létező csernobili Zónának, főként az erőműtől délre fekvő területek egy része; művészi célból kisebb földrajzi változtatások azonban történtek, mint például Pripjaty városának ehhez a részhez való csatolása (valójában északnyugatra lenne az erőműtől), habár a várost magát az eredetihez hűen modellezték le, csak kisebb kiterjedésű lett.Developer Diary #3

A játékban nincsenek irányítható járművek, habár a játék kódjában mindezek szerepelnek, külső modok használata nélkül azonban nem lehet őket használni. Így a játékos kénytelen egyik pontból a másikba gyalogosan közlekedni. Az előrehaladás futással felgyorsítható, de ez csak limitált mértékben, mert az állóképesség nagymértékben függ az általunk cipelt felszerelés súlyától, és futás közben nem tudunk lőni sem. A megállás nélküli futás is lehetséges a megfelelő artifact-ek használatával, ha viszonylag kis súlyú felszerelést cipelünk magunkkal.

Mutánsok A helyi állat- és növényvilág az évek folyamán jelentősen megváltozott a sugárzás következtében, miközben gyilkos ösztönöket és természetes védelmet fejlesztett ki, hogy túlélje ezt az ellenséges környezetet. Egy másik tényező a nagyszámú mutáns életforma, amely hátramaradt azokból a munkásokból és katonákból, akiket elkapott a második robbanás. A mutánsokkal való összetalálkozás a játék elején csak a háziállatokra korlátozódik, de mutálódott emberekkel és humanoidokkal is találkozhatunk majd a későbbiek folyamán. Egyes mutánsok csak egy bizonyos területen jelennek meg. A mutánsok – köszönhetően a játék mesterséges intelligenciájának – néhány realisztikus viselkedési formát mutatnak, úgy mint a területvédelem, sérülés után elmenekülés, falkában való támadás, magányos vadászat, portyázás.

Frakciók Számos NPC (Non-Player Character – nem játékos karakter) a játékban valamilyen frakcióhoz tartozik, és kimutatják a csoportjuk iránti hűségüket, valamint viselkedésükkel ezt a játékos felé is kifejezik. Egy adott frakcióhoz való tartozás meghatározza a más NPC-kkel és a velünk szemben való viselkedést is. Az olyan NPC-ket, akik egyik frakcióba sem tartoznak „Loner”-eknek (Magányosok) hívják. Ők általában semlegesek a többi karakter felé is, és a játékos tud tőlük küldetést elfogadni vagy éppen kereskedni egy minimális szinten. A „Loner”-ek csoportja tulajdonképpen tekinthető egy önálló frakciónak is.

A leginkább mindenütt jelenlévő frakció a Zónában az ukrán hadsereg katonái (Military), akik rendfenntartó erőként állandó felügyelet alatt tartják a Zónát és megpróbálják a külvilágtól elzárni. A katonák minden Stalker irányában ellenségesen viselkednek (akiket egyébként birtokháborítóknak tekintenek), és mind a földi csapataikat, mind a légierőt, mind a Spetznaz különleges egységeket bevetik, hogy irányítás alá vonják a Zónába bemerészkedőket.

A két legfontosabb Stalker frakció a Duty és a Freedom, mivel ők az egyedüli frakciók, akikkel a játékos szövetségbe léphet (a szövetség egy adott frakcióval számos előnnyel jár, például elérhetővé válnak bizonyos szolgáltatások, készletek, felszerelések). A játékos csak az egyik frakcióhoz csatlakozhat, és csakis abban az esetben, ha nem végzett el semmilyen feladatot, küldetést a másik frakciónak (a csatlakozásért számos küldetést el kell vállalni, melyeket a frakciók vezetői osztanak ránk). A játék folyamán találkozhatunk olyan páncélokkal, védőfelszerelésekkel, amelyeket kimondottan csak az egyik frakció tagjai viselnek.

A Duty és a Freedom frakciók szemléletmódjukban egymással ellentétben állnak. A Duty frakció meg kívánja védeni a külvilágot az egyre csak terjeszkedő Zónától, míg a Freedom tagjai azért harcolnak, hogy szabad legyen a Zónában történő átjárás, és úgy hiszik, hogy minden információ a Zónáról nem szabad, hogy rejtve maradjon az emberiség előtt. Kétségbe vonják az állam monopóliumát a Zóna titkai és csodái felett. Ez a két Stalker frakció egymással háborúban állnak, tagjaik folyton megtámadják a másik frakciót, és ha valamelyikükhöz csatlakozunk a játék folyamán, akkor a másiknak rögvest az ellenségei leszünk.

Van ezen kívül még néhány frakció, mint például a mindenütt fosztogató banditák (Bandit), és a profi gyilkos bérencek, a zsoldosok csoportja (Mercs → Mercenaries). Ezek a frakciók mindig ellenségesek a játékos karakter irányába, amolyan általános ellenfélnek minősülnek a játékban, akikkel lépten-nyomon tűzharcba lehet keveredni.

Végül, a legmisztikusabb és legelitebb csoportosulás a Monolith-ok frakciója, akik a Zóna legbelső, központi területeit uralják, beleértve a csernobili erőművet is. A játék egy későbbi fázisában egy teljes fokú harc bontakozik ki a Monolith-ok és az összes többi Stalker frakciók között, ahol egyszerre több frakció bizalmát is élvezhetjük, ha besegítünk nekik a Monolith-ok elleni küzdelembe.

Egy időre a játékos zombi Stalkerekkel is szembekerül (Zombified Stalkers) a játék során. Ezeknek a Stalkereknek az elméjét a Monolith frakció agyperzselője („Brain Scorcher”) pusztította el, és akár a zombik, gondolkodás nélkül, minden józan logikát mellőzve cselekednek.

A játék egy bizonyos részén tudósok csoportjával is találkozhatunk (Ecologist), akiket szintén felfoghatunk egyfajta frakcióként. Ők a Zónában végeznek különféle kutatásokat, és semlegesek maradnak a játékossal szemben mindaddig, amíg nem állunk szemben a Freedom frakcióval.Zone World CharactersThe Zone Survival Guide - Persons, Contacts & Factions

Fegyverek A játékban rengetegféle lőfegyver megtalálható, nagy részük a valóságban is létezik. Fegyvert szerezni vagy egy kereskedőtől, vagy halott ellenféltől lehet. A fegyvereket négyféle paraméter jellemzi: pontosság, kezelhetőség, sebzés és tüzelési sebesség. Többféle lőszertípus van, némelyek páncélos ellenfelek ellen hatékonyabbak, mások pedig a becsapódást követően felrobbannak. Egyes fegyverek fejleszthetőek – tudunk rájuk csatolni optikát, hangtompítót vagy gránátvető apparátust. A fegyverek idővel elhasználódnak, így erősen megfontolandó, hogy milyen tüzelési módot használunk: egy lövés, rövid sorozat vagy teljesen automata (az egyes módok fegyvertől is függenek). Az automata tüzelési mód nyilvánvalóan nagyobb mértékben elősegíti a fegyveramortizációt. Ha a fegyver beragadt, újratöltéssel vagy tölténytípus cserével lehet ezt az állapotot megszüntetni. A fegyver állapotának romlása során egyre gyakrabban fordul elő a beragadás.The Zone Survival Guide - Weapons & Ammunition

--- A játékban megtalálható fegyverek és tulajdonságaik listája: --- A táblázat a bal oldali szövegre kattintva nyitható/csukható Fegyver neve Típusa Paraméterek Tüzelési módok Tömeg Érték Töltény típus Tárkapacitás Kiegészítők Pontosság Sebzés Kezelhetőség Tüzelési sebesség Átlag vadászkés (Izhevsk Machine Engineering Plant) kés

Big Ben pisztoly 1,67% 49,17% 60,83% 14,17% 31,46% egy lövés 1.70 kg 9x39 mm PAB-9 rounds,9x39 mm SP-5 rounds,9x39 mm SP-6 rounds Silencer Black Kite pisztoly 1,67% 29,17% 55,83% 14,17% 25,21% egy lövés 1.70 kg 2500 RU .45ACP rounds,.45ACP Hydro-Shock rounds 8 Silencer Fort-12Mk2 pisztoly 16,67% 6,67% 99,17% 16,67% 34,79% egy lövés 0.83 kg 350 RU 9x18 mm rounds,9x18 mm +P+ rounds 12 Silencer Fort-15 pisztoly 16,67% 6,67% 99,17% 16,67% 34,79% egy lövés 0.83 kg 9x18 mm rounds,9x18 mm +P+ rounds Silencer Kora-919 pisztoly 10,83% 10,83% 91,67% 16,67% 32,50% egy lövés 1.10 kg 1100 RU .45ACP rounds,.45ACP Hydro-Shock rounds 7 - Martha pisztoly 16,67% 31,67% 95,00% 15,00% 39,58% egy lövés 1.00 kg 9x19mm FMJ,9x19mm PB1s rounds Silencer Noiseless Kora pisztoly 10,83% 11,67% 91,67% 16,67% 32,71% egy lövés 1.10 kg .45ACP rounds,.45ACP Hydro-Shock rounds

Noiseless Pistol (PB1s) pisztoly 13,33% 5,00% 91,67% 16,67% 31,67% egy lövés 0.97 kg 300 RU 9x18 mm rounds,9x18 mm +P+ rounds 8 - PMm pisztoly 10,83% 5,83% 98,33% 15,00% 32,50% egy lövés 0.73 kg 280 RU 9x18 mm rounds,9x18 mm +P+ rounds 8 - SIP-t M200 pisztoly 20,00% 17,50% 97,50% 15,00% 37,50% egy lövés 0.83 kg 1200 RU .45ACP rounds,.45ACP Hydro-Shock rounds 7 Silencer UDP Compact pisztoly 16,67% 20,00% 99,17% 17,50% 38,33% egy lövés 0.72 kg 1500 RU .45ACP rounds,.45ACP Hydro-Shock rounds 8 Silencer Walker 9x18 pisztoly 16,67% 6,67% 100,00%