Edward "Eddie" McKay Cheever, Jr. (Phoenix, Arizona, 1958. január 10. –) egykori amerikai autóversenyző, volt Formula–1-es pilóta, az 1998-as indianapolisi 500 győztese.

Pályafutása Kezdetek Kezdetben a Formula–3-as, majd a Formula–2-es versenyeken tűnt ki.

Formula–1

1977 végén már úgy tűnt, hogy 19 évesen sikerül bekerülnie a Formula–1-be. A Ferrari majdnem leigazolta, de végül Gilles Villeneuve-öt választotta. 1978-ban a Theodore-hoz került, majd két verseny után, amelyeken kvalifikálnia sem sikerült magát, a Hesketh színeiben állhatott rajthoz. Később visszatért a Formula–2-es mezőnybe, és csak 1980-ban, az Osella csapat tagjaként versenyezte végig a Formula–1-es idényt. 1981-ben a Tyrrellhez került, és öt futamon pontot is szerzett. 1982-ben a Ligier-vel a dobogóra is felállhatott, amikor Detroitban második lett. 1983-ban összetettben elért hatodik helyével élete legjobb Formula–1-es eredményét produkálta. Ezután két évig a Benetton-Alfa, majd három évig az Arrows versenyzője volt. Ezután az IndyCar mezőnyében folytatta pályafutását, ahol 1998-ban megnyerte az Indy 500-as versenyt.

CART

IndyCar

Grand Prix Masters

2005-ben és 2006-ban jelen volt a Grand Prix Masters széria összes versenyén. A sorozat mezőnyét visszavonult Formula–1-es versenyzők alkották, és a pilóták nagy részének életkora negyven és hatvan év között mozgott.

Az első futamot 2005-ben tartották a dél-afrikai Kyalamiban. Ezen a versenyen Eddie a nyolcadik helyen ért célba. 2006-ban két futamot tartottak, egyet a katari Losail International Circuit versenypályán, valamint egyet Silverstone-ban. Katarban a negyedik helyen zárt, mindössze három másodperc hátrányban a győztes Nigel Mansell mögött. A brit futamon magabiztos győzelmet aratott, megszakítva Mansell győzelmi sorozatát a bajnokságban.

Eredményei Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 1978 Theodore ARGNk BRANk - 0 Hesketh RSAKi USW MON BEL ESP SWE FRA GBR GER AUT NED ITA USA CAN 1980 Osella ARGNk BRANk RSAKi USWKi BELNk MONNk FRAKi GBRKi GERKi AUTKi NEDKi ITA12 CANKi USAKi - 0 1981 Tyrrell USW5 BRAHn ARGKi SMRKi BEL6 MON5 ESPHn FRA13 GBR4 GER5 AUTNk NEDKi ITAKi CAN12 CPLKi 12. 10 1982 Ligier RSAKi BRAKi USWKi SMR BEL3 MONKi DET2 CAN10 NEDNk GBRKi FRA16 GERKi AUTKi SUIHn ITA6 CPL3 12. 15 1983 Renault BRAKi USW13 FRA3 SMRKi MONKi BEL3 DETKi CAN2 GBRKi GERKi AUT4 NEDKi ITA3 EUR10 RSA6 6. 22 1984 Alfa Romeo BRA4 RSAKi BELKi SMR7 FRAKi MONNk CAN11 DETKi DALKi GBRKi GERKi AUTKi NED13 ITA9 EURKi POR17 16. 3 1985 Alfa Romeo BRAKi PORKi SMRKi MONKi CAN17 DET9 FRA10 GBRKi GERKi AUTKi NEDKi ITAKi BELKi EUR11 RSAKi AUSKi - 0 1986 Haas Lola BRA ESP SMR MON BEL CAN DETKi FRA GBR GER HUN AUT ITA POR MEX AUS - 0 1987 Arrows BRAKi SMRKi BEL4 MONKi DET6 FRAKi GBRKi GERKi HUN8 AUTKi ITAKi POR6 ESP8 MEX4 JPN9 AUSKi 10. 8 1988 Arrows BRA8 SMR7 MONKi MEX6 CANKi DETKi FRA11 GBR7 GER10 HUNKi BEL6 ITA3 PORKi ESPKi JPNKi AUSKi 12. 6 1989 Arrows BRAKi SMR9 MON7 MEX7 USA3 CANKi FRA7 GBRNk GER12 HUN5 BELKi ITANk PORKi ESPKi JPN8 AUSKi 11. 6

Le Mans-i 24 órás autóverseny

Év Csapat Autó Csapattárs Csapattárs Helyezés kiesés oka 1981 Martini Racing Lancia Beta Montecarlo Michele Alboreto Carlo Facetti 8. 1986 Silk Cut Jaguar Jaguar XJR-6 Derek Warwick Jean-Louis Schlesser Kiesett 1987 Silk Cut Jaguar Jaguar XJR-8LM Raul Boesel Jan Lammers 6.

Indy 500 Év Modell Motor Rajthely Eredmény Csapat 1990 Team Penske Chevrolet 14. 8. Ganassi 1991 Lola Chevrolet 10. 31. Ganassi 1992 Lola Ford-Cosworth 2. 4. Ganassi 1993 Lola Buick 33. 16. Menard 1994 Lola Buick 11. 8. Menard 1995 Lola Ford-Cosworth 14. 31. Foyt 1996 Lola Menard-Buick 4. 11. Menard 1997 G-Force Oldsmobile 11. 23. Cheever 1998 Dallara Oldsmobile 17. 1. Cheever 1999 Dallara Infiniti 16. 18. Cheever 2000 Dallara Infiniti 10. 5. Cheever 2001 Dallara Infiniti 26. 25. Cheever 2002 Dallara Infiniti 6. 5. Cheever 2006 Dallara Honda 19. 13. Cheever

Fordítás

További információk

Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon

Kategória:Amerikai autóversenyzők Kategória:Amerikai Formula–1-es versenyzők Kategória:Amerikai Formula–2-es versenyzők Kategória:Indy Racing League-versenyzők Kategória:Champ Car-versenyzők Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Alfa Romeo F1 Kategória:Tyrrell Racing Kategória:Ligier Kategória:Renault F1 Kategória:Arrows