bélyegkép|263px|jobbra|Ludwig Rohbock: BeckóA várhoz fűződő monda. várának romjai (1863)
A monda, vagy régebbi nevén rege epikus népköltészeti műfaj, amely valamely valós jelenséghez kapcsolódik, de gyakran csodás elemekkel átszőve meséli el az illető helyhez, személyhez, jelenséghez fűződő történeteket/hiedelmeket. A szó a nyelvújítás korában keletkezett, a mendemonda ikerszóból vonták el, korábban a 17. században már használták a monda-monda kifejezést költött történet értelemben. A népnyelv azonban nem jelölte meg konkrétan a műfajt, helyette korábban 'igaz történetet', 'históriát', 'régiséget' emlegettek. Hasonló a helyzet más európai nyelvekben is, az angol és a francia műfaji megfelelője legendának nevezi az ilyen mondákat. Eredeti értelmében nem azonos a néhol szinonimaként használt legenda műfajjal, mert utóbbi 1-1 szent életű személy egyházi hivatalos, általában szentté avatásnál készült életirata.
Jellemzői bélyegkép|263px|Wagner Sándor: Mátyás király legyőzi Holubárt Elsősorban történeti hagyományokat dolgoz föl egy kultúrközösség hőskorából. Részben a mítosszal, részben a mesével rokon. Verses és prózai egyaránt lehet. Fő csoportjai a hiedelemmondák (pl. a halálról), a történeti mondák (pl. királyokról, Szent László füve), eredetmagyarázó mondák (pl. Arany János: Rege a csodaszarvasról). Gyakoriak a vándormondák. A különböző nemzetek mondakincsét a 19. században kezdték el gyűjteni, feldolgozni, esetenként kiegészíteni.
Mint műfaji megjelölést először a mesével párhuzamban kezdték alkalmazni. A Grimm testvérek meghatározása szerint a mese költőibb, a monda történetibb. A későbbi definíciók formai, stilisztikai, funkcionális szempontokon nyugszanak. A mondák rövidebbek a meséknél, a nép igaznak tartja őket, előadásuk tárgyilagosabb.
Két fő csoportjuk van: történeti és helyi monda.A Grimm fivérek meghatározása szerint, ezt a meghatározást Solymossy Sándor fejlesztette tovább. A történeti mondákban az emberi hősön van a hangsúly, helyi mondák természeti jelenségek, földrajzi képződmények leírására tesznek kísérletet. Az újabb csoportosítások különböző szempontokból indulnak ki: kisebb csoportnál ismert monda - széles körben elterjedt vándormonda társadalmi fejlődés korábbi szakaszában keletkező mondák (többnyire hősmondák) - újkori mondákEz a felosztás Európára vonatkozik. Tartalom szerint megkülönböztetik: eredetmagyarázó mondák történeti mondák kultúrtörténeti mondák ezen belül helyi mondák hiedelemmondák ezen belül halászmondák és kísértetmondák vallásos mondák a legendák egy része is mondának mondható
A modern mondakutatás megkülönböztette a mondaalakulás különböző szakaszait: közlés → memorat → fabulat. E téren különösen fontos C. W. von Sydow munkássága. Von Sydow megkísérelte továbbá különválasztani azokat a történeteket, melyek csak formájukban utánozzák a mondákat (álhiedelem-monda).
A magyar mondakincset leginkább Vörösmarty, Arany, Jókai, Mikszáth, Krúdy használta föl. Benedek Elek állította össze a legteljesebb és legismertebb magyar mondagyűjteményt.
Források
Irodalom Lengyel Dénes: Régi magyar mondák (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1972) Szendrey Zsigmond: Történeti népmondáink (Ethnographia,A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata 1923–26) Brüder Grimm: Deutsche Sagen (München, 1965) Ferenczi Imre: Történelem, szájhagyomány, mondahagyomány (Ethnographia, 1966) Dömötör Tekla: A mondakutatók nemzetközi értekezlete Budapesten (Ethnographia, 1964) Voigt Vilmos: A mondák műfaji osztályozásának kérdéséhez (Ethnographia, 1965) Vehrer Adél: Templomos lovagok az európai néphagyományban, Saarbrücken, Németország : GlobeEdit (2018) Vehrer Adél: Tényő történeti mondavilága, Győr, Tényő Világa Egyesület az Élhetőbb Településért, 2019.
Jegyzetek
Kategória:Mondák
de:Sage