bélyegkép|Zsidó visszatérők egy menekülthajó fedélzetén (feltehetően a Hatikva vagy Mered Hagetaot), 1947. május
Az alija (עלייה) héber szónak két fő jelentése van. Az egyik az Izrael földjére, illetve 1948 óta Izrael államba történő zsidó bevándorlást jelenti. A másik jelentése a zsinagógában tartott istentisztelet kontextusában az alijá az a megtiszteltetés, amelyet a gyülekezet tagja kap, amikor felhívják a bimára (központi emelvényre), hogy áldást mondjon, és a Tórából felolvasson egy kijelölt részt.
Az alijázás "felmenetelt" jelent. Ld.: Jeruzsálembe való felmenetel, Cion (Sion) hegyére való felmenetel.
Cionista fogalomként Az alija a cionizmus egyik központi fogalma, ami végül Izrael Visszatérési Törvényében (Chok Hásvut) csúcsosodott ki, ami bármely zsidó számára széleskörűen engedélyezett jogot biztosít az Izrael államban történő letelepedésre, az ehhez nyújtott állami segítséghez, valamint az automatikus izraeli állampolgársághoz. Az alijázó zsidókra az olé szót használják (többes számban olim, vagy olot). Sok zsidó az Ígéret Földjére való visszatérésként tekint az alijára, ami Isten Ábrahám, Izsák, és Jákob prófétáknak tett ígéretének beteljesülése. Egyes vélemények szerint az alija a 613 micvából is levezethető.
Ellentétére, az Izraelből történő kivándorlásra a jerida szót használják. Bárki jogosult az alijára, akinek legalább egy zsidó nagyszülője van. Az alijázók többségét azonban nem ismerik el zsidónak a zsidó vallási törvények alapján. Izraelben több százezer „vallástalan” besorolású állampolgárt tartanak számon.
Irodalom Kardos G. György: Avraham Bogatir hét napja, Magvető, Budapest, 1993, Leon Uris: Exodus Fordította: Békési András, Partvonal, Budapest, 2014,
Jegyzetek
Források
Kategória:Zsidó kifejezések, fogalmak Kategória:Izrael Kategória:Vallásgyakorlat