thumb|jobbra|300px|Iszlám díszítőművészet, Alhambra, Spanyolország
bélyegkép|300px|Az Alhambra Oroszlános udvara Az iszlám aranykora, vagy más néven, az iszlám reneszánsz, általánosan elfogadott nézet szerint a 8. századtól 13. századig terjedő időszakra tehető. Az aranykor az Abbászida kalifátus összeomlásával ért véget a mongol invázió és Bagdad 1258-as ostroma miatt. Ebben a hosszú időszakban az iszlám világ katonai, gazdasági és kulturális fölénye volt jellemző a Nyugattal szemben, hiszen az iszlám kultúra ebben a korban maradandót alkotott mind mérnöki, tudományos, oktatási, gazdasági, művészi téren is, amiből a későbbi századokban a nyugat is profitált.
Az iszlám aranykorát nem lehet egyetlen városhoz kötni, mert bár Bagdadban kezdődött, később, Bagdad hanyatlásával párhuzamosan, olyan városok váltak az iszlám tudományok és művészetek fellegvárává mint Kairó, Córdoba vagy Timbuktu, így az aranykor egyes kutatók szerint még a 14-15. századig kitartott.
Kezdetek Az iszlám hódítások következtében a 7–8. században a nomád arab törzsek birodalommá szerveződtek, létrehozták az addig létezett legnagyobb birodalmat. Az iszlám aranykorát a nyolcadik század közepétől számítjuk, az Abbászida kalifátus hatalomra kerülésével, mikor a főváros Damaszkuszból Bagdadba került át. Az Abbászidák szem előtt tartották a Korán és a hadísz parancsait, amely szerint: „A tudósok tintája egyenértékű a mártírok vérével” , ami a tudás megbecsüléséről szól. Ebben az időben vitathatatlanul az iszlám lett a világ szellemi központja, amit az Abbászida kalifák azzal is támogattak, hogy Bagdadban létrehozták a „Bölcsesség Házát”, ahol muszlim és nem muszlim tudósok gyűltek össze, és lefordították arabra a világ addig felhalmozott tudását. Számos ókori tudós munkája veszett volna el, ha nem fordítják le arabra. A rivális dinasztiák, mint a Fátimidák Egyiptomban vagy az Omajjádok Andalúziában, szintén igyekeztek a maguk Bagdadtól független szellemi központjaikat létrehozni Kairóban illetve Córdobában.
Ennek a kornak volt egyik fő találmánya Kínában a papír, aminek a technológiája a talaszi csatában (751) ejtett kínai foglyok révén jutott el az arabokhoz, akik aztán a gyártási technológiát a saját viszonyaikhoz igazították. A papír alkalmazása széles körben a 10. századtól terjedt, ami jelentősen olcsóbbá tette az írást, és lehetővé tette közkönyvtárak alapítását.
Humanizmus A legtöbb középkori muszlim gondolkodó humanista volt, és kialakult a racionális érveken nyugvó vita tudománya, a tekintélyek elfogadása helyett. A középkori muszlim írók szerelmes verseiben, történeti munkáiban, filozófiai, teológiai műveiben számtalan példára akadhatunk, hogy mennyire elterjedtek voltak ebben a korban a humanizmus eszméi, sőt, alkalmanként még a szekularizmusra, szkepticizmusra és a liberalizmusra is találunk példákat.
A vallási tolerancia lehetővé tette, hogy a kultúrák kereszteződjenek, és a muszlim, keresztény és zsidó kultúra hasson egymásra, amiből újfent a befogadó kultúra profitált. Ebben a korszakban kelt újra életre számos fontos intézmény, amelyeknek gyökerei az ókorba nyúltak vissza, ám újra felfedezésüket az iszlám világnak köszönhetik. Ilyen intézmény volt a közkórház (az ókorban ezt a tevékenységet templomokban végezték), a közkönyvtár, az egyetem (az ókori akadémia) és az obszervatórium mint tudományos kutatóhely.
Iszlám oktatás
Alapfokú oktatás Az iszlám világban az alapfokú oktatás célja a kezdetektől máig elsősorban a Korán és a hagyományok elsajátítása. Az iszlám kialakulása utáni időkben ennek helyszíne először a család, a hárem volt, ahol mind a fiú, mind a lány gyermekek elsajátították a vallás alapjait. Később a gazdag családok magántanárokat fogadtak, a tananyagot pedig az apa határozta meg, általában helyet kapott benne a költészet, szónoklattan és az illő viselkedés ismerete is.
Alapfokú iskolák alapítása bélyegkép | Kairói kuttáb Idővel kezdett elterjedni az arab világban az alapfokú iskola, amelyben főleg írás és olvasás oktatása folyt, majd a 9. század közepétől az alapfokú vallási oktatást nyújtó iskolák is egyre szélesebb körben terjedtek. Az alapszintű iskolák elnevezésére szolgált kuttáb és a maktab, amelyek az írás tevékenységére utalnak, valamint perzsa területen a dabirisztán és Córdobában a mahdar.
Az iskolák alapítása mindig magánkezdeményezés eredménye volt, elsősorban az uralkodók és a példájukat követő gazdag moszlimok adományoztak pénzt iskolák alapítására, ennek megfelelően sosem vált hivatalos intézménnyé, bár az aranykorban a városi lakosság (legalábbis a fiúk) körében gyakorlatilag általánossá vált. Működtek külön a hátrányos helyzetű (szegény, árva) gyerekek oktatására szolgáló iskolák is. Különösen fontos szerepet játszott Nizám al-Mulk (1018 -1092) vezír, aki a szeldzsuk szultánok uralma alatt a birodalom szinte minden szegletében alapított iskolát.
Tananyag Az alapfokú oktatás során a diákok írni és olvasni tanultak meg, valamint a Korán szövegét tanulmányozták, belőle passzusokat tanultak meg kívülről. Mivel az oktatás a Korán nyelvén folyt, ez is hozzájárult az arab nyelv elterjedéséhez.
A tananyag nagyjából ugyanaz volt az iszlám uralma alatt álló területeken, azonban hangsúlybeli eltérések voltak. Keleten nagyobb hangsúlyt fektettek a szép íráskép gyakoroltatására, míg nyugaton (főként Ibériában és Tunézia vidékén) fontosabbnak tartották az arab nyelv elsajátítását, így több figyelmet szenteltek a nyelvtannak.
Oktatási módszerek Számos muszlim gondolkodó írt arról, milyen is a jó oktatási módszer. Általában egyetértettek abban, hogy apránként, folyamatosan ismételve, ismételtetve a tananyagot érhető el a legnagyobb hatékonyság. Ennek megfelelően a Korán tanulása során a tanító általában előolvasta a szöveget, majd a tanulók addig ismételgették, míg nem tudták. A közös tanulás elterjedt volt az olvasás oktatásánál is, a tanulók együtt olvastak, míg nem ismerték fel magabiztosan a betűket és össze nem tudták kötni őket. Egyes iskolákban kifejezetten törekedtek a csendes tanulás elsajátítására, volt, ahol a diákoknak az olvasás alatt vizet kellett a szájukban tartani.
A Korán szövegének elsajátítása alapvető fontosságú volt, ezért különböző memorizálási technikákat fejlesztettek ki. Különböző találós kérdések, aforizmák, közmondások, dalocskák, stb. hihetetlenül bő tárházát használták fel a történetek minél alaposabb rögzítésére. Emellett különböző gyógynövény-készítményeket is alkalmaztak a memória fejlesztése érdekében.
Az oktatási munka természetszerű részét képezte a fegyelmezés, hiszen enélkül nem lehetett volna a sok tanulóval egyszerre foglalkozni. Nem volt ismeretlen a testi fenyítés, de amelyik gyereket enélkül is rendre lehetett szorítani, azzal szemben nem alkalmaztak ilyen drasztikus eszközöket. A testi fenyítést általában szabályozták, tilos volt például arcra, fejre mérni az ütést, és a fiatal gyermekeket kímélni kellett. Az iszlám gondolkodói foglalkoztak a fenyítések gyermekekre gyakorolt hatásával, például Ibn Khaldún al-Muqaddima című művében azt írja, hogy a túlzott szigorúság káros a tanulónak. Általánosságban elmondható, hogy sem a nagyon fiatalokat (10 év alattiak), sem az ifjúkat nem verték, csak a 10 év körüli gyermekeket, őket is csak mértékkel és alaposan megfontolva minden ütés szükségességét. A büntetés mellett a fegyelmezés és a motiválás hatékony eszköze a jutalmazás, és a muzulmán tanítók éltek is ezzel az eszközzel. A jutalom lehetett pénzjutalom, de egyéb elismerés is. Egy elterjedt jutalom volt, hogy a legjobban teljesítő tanulót teveháton körbehordozzák a városban, és az ünneplő tömeg virágszirmot, mandulát, mogyorót szór a körmenet tagjaira.
Felsőfokú oktatás
Az első ismert egyetem Perzsiában volt, a 9. században, ahol orvosokat képeztek, akik az egyetem elvégzése után doktori diplomát kaptak. John Bagot Glubb, brit katona és orientalista írta:
A Guinness Rekordok Könyve szerint az első mai értelemben vett, több fakultású egyetem a marokkói Fezben létesült 859-ben. A máig fennálló Azhar Egyetem Kairóban létesült a 10. században, és már posztgraduális képzést is nyújtott.
A 10 században Córdoba városában 700 mecset volt, 60 000 palota és 70 közkönyvtár, amelyek közül a legnagyobb 600 000 kötetet, tudományos értekezéseket, versesköteteket, vitairatokat, antológiákat, amelyek évenként jelentek meg, andalúziai költők, írók műveiből. A kairói könyvtár azonban még ennél is nagyobb volt, 2 000 000 kötetet tartalmazott, a Tripoliban a keresztesek által elpusztított könyvtár pedig 3 000 000 kötetes volt.
Az iszlám aranykorának másik jellemzője a polihisztorok nagy száma volt, akik a tudomány több számában is járatosak voltak. Az iszlám polihisztorokat arab szóval „hakeem”-nek nevezték, és az ismeretek széles tárházával rendelkeztek a tudomány különböző területein, a vallásban és az oktatásban. A polihisztorokat főként az oktatásban alkalmazták, ahol ritka volt az egyetlen szakterületre specializálódott tudós.
Az iszlám globalizáció
A globalizáció legkorábbi formái az iszlám aranykorára nyúlnak vissza, mikor az ismeretek, a kereskedelem és a gazdaság, az addig egymástól elzárt régiók az iszlám birodalomban integrálódtak, a muszlim felfedezők, tengerészek, tudósok, kereskedők és utazók révén.
Néhányan ezt a kort „pax islamica” vagy a „Afrika és Ázsia felfedezésének kora” névvel illetik, mikor az iszlám meghódította Délnyugat-Ázsiát és Észak-Afrikát, a muszlim kereskedők és felfedezők pedig bejárták az addig ismert világot, nyugaton az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig, míg keleten a Dél-kínai-tengerig. Ez azt jelenti, hogy a 7. és a 13. század között az iszlám birodalom volt a világ vezető gazdasága.
Gazdaság bélyegkép|270px|Dau, az arab kereskedők jellegzetes hajótípusa
Egy sor olyan műszaki találmány, ami a mai napig használatos, a középkorban volt kifejlesztve, és olyan muszlim feltalálók kreativitását dicséri, mint al-Dzsazari, akit a mérnöki tudomány atyjaként emlegetnek.
Az iszlám aranykora az addigi mezőgazdaság átalakulását is jelentette, ami az „iszlám agrokulturális forradalom” néven vonult be a történelembe.
A globális gazdaság korai formáit az iszlám kereskedők hozták létre az addig ismert világban mindenhol, ahol megtelepedtek. Ez magával hozta számos olyan növény világméretű elterjedését, amit addig elszigetelt régiókban termeltek, ezzel egy időben pedig a termelésükhöz szükséges technikák is elterjedtek. Olyan növények terjedtek el, mint a cirok Afrikából, a citrusgyümölcsök Kínából, és számos növény Indiából, mint a rizs, a mangó, az ipari növények közül pedig a gyapot és a cukornád. Néhány szakértő „növényi globalizációnak” nevezi ezt a kort, ami együtt járt a növénytermesztés gépesítésével, ami a termés növekedését hozta magával, ami további messzemenő változásokat hozott a gazdaságban, a népszaporulatban és a városok növekedésében stb.
A megnövekedett termés szükségessé tette a növények ipari méretű feldolgozását, ami először a cukorgyártásban jelentkezett, és így létesültek az első üzemek a cukor feldolgozására és finomítására. A cukrot a 8. századtól terjesztették el az arabok és a berberek szerte a birodalomban.
Ebben az időben dolgozták ki a máig használatos szántási módszert, amikor egy terület kétszer volt egy évben megszántva.
Iszlám kapitalizmus
A kapitalizmus, mint szabad piac, a kalifátus korára nyúlik vissza, ahol a piacgazdaság kifejlődött, és a szabad kereskedelem első formái létrejöttek a 8. és a 12. század között. A monetáris gazdaság egy erős valután (dinár) alapult.