A Stuðmenn egy izlandi együttes.
Története
A reykjavíki Menntaskólinn Hamrahlið nevű iskolában alakultak. Az első lemezük, a Sumar á Sýrlandi hatalmas sikert aratott 1975-ben. Kritikusok az izlandi zene egyik mérföldkövének nevezték a zenekart. Második albumuk, a Tívoli megjelenése után készítettek egy zenés vígjátékot Með allt á hreinu címmel. 1984-ben, a Kókóstré og Hvítir Mávar című filmjük népszerűsítő turnéja alkalmával Ringo Starr is csatlakozott a zenekarhoz mint vendégzenész. 1986-ban a Stuðmenn kapott egy felkérést a kínai kormánytól egy turnéra, ahol tizenkét különböző városban is színpadra léptek, kitörő sikerrel. Később Egill Ólafsson szólókarrierbe kezdett, színdarabokban is szerepelt, majd 1999-ben az év énekesévé választották. 2001-ben megjelent egy könyvük Í bláum skugga címmel mely koncertfotók mellett az összes daluk szövegét is tartalmazza. 2002-ben Németországban 35000 fős közönség előtt adtak köncertet, majd az év októberében az Izlandi Nemzeti Színházban is felléptek. 2003-ban és 2004-ben Németországban és Oroszországban turnéztak, majd megjelent első nemzetközi piacra készült CD-jük, a Six Geysirs & a Bird. 2004 decemberében bemutatták Í tákt við tímann c. filmjüket.
Tagjai
Jakob Magnússon (billentyűs hangszerek, vokál), Valgeir Guðjónsson (gitár, vokál 1969-89), Ragnar Daníelsson (1969-70), Gylfi Kristinsson (1969-70), Hilmir Ágústsson (1970), Þórður Árnason (gitár, 1970, 1975-jelenleg), Tómas Tómasson (basszus, 1975-jelenleg), Egill Ólafsson (vokál, 1975-jelenleg), Sigurður Bjóla Garðarsson (vokál, gitár, ütős hangszerek, 1975-76), Árni Vilhjálmsson (dob, 1975), Sigurður Karlsson (dob, 1976), Ragnar Sigurjónsson (dob, 1976-77), Ragnhildur Gísladóttir (vokál, 1984-2005), Ásgeir Óskarsson (dob, 1981-jelenleg), Hildur Vala (vokál, 2005) Eyþór Gunnarsson
Diszkográfia
Sumar á Sýrlandi (1975) Tívolí (1976) Með allt á hreinu (1982) Tórt verður til trallsins (1983) Grái fiðringurinn (1983) Kókostré og hvítir mávar (1985) Í góðu geimi (1985) Strax (1987) Á gæsaveiðum (1987) Listin að lifa (1989) Hve glöð er vor æska (1990) Stuðmenn (1993) Ærlegt sumarfrí (1997) Hvílík þjóð (1998) EP+ (1998) Íslenskir karlmenn (1998) Í bláum skugga (2000) Tvöfalda bítið (2001) Á stóra sviðinu (2002) Á Hlíðarenda (2003) 6 geysers & a bird (2004) Í takt við tímann (2004) Tapað fundið (2006)
Filmek
Með allt á hreinu (1982) Hvítir Mávar (1985) Í tákt við tímann (2004)
Külső hivatkozások Hivatalos honlap Rajongói oldal Stuðmenn – IcelandicMusic.com Stuðmenn – IMDB
Kategória:Izlandi együttesek Kategória:1974-ben alakult együttesek