Brassópojána (, ), köznapi nevén Pojána (Poiana) Románia egyik legjelentősebb téli üdülőközpontja. Brassótól 12 kilométerre, a Keresztényhavas északi lábánál fekszik. Közigazgatásilag Brassó városnegyedeként tartják számon, állandó lakossága 2011-ben 386 fő volt.
Brassópojána a Románia területén elsőként alapított hegyi üdülő, és az 1950-es évektől máig az ország legnagyobb, legfejlettebb, legnépszerűbb és legdrágább téli üdülőközpontja. Területén nyolc sípálya van, melyek összesen 24 kilométert tesznek ki; ezeket hét sífelvonó látja el. A síelés mellett lehetőség van egyéb télisportok gyakorlására, túrázásra, hegyikerékpározásra, siklórepülésre, lovaglásra. Az ózondús hegyi levegőt neuraszténia, kimerültség és légúti betegségek kezelésére ajánlják.
A helyet a 14. század végén kezdték legeltetésre használni a keresztényfalvi román gazdák, majd a 15. század elején Brassó birtokába került. A 16. században mind Brassópojána, mind a Keresztényhavas a brassói szász líceum tulajdonát képezte, és idővel a városiak kedvelt kirándulóhelye lett. Maga az üdülőtelep a 20. század első évtizedeiben alakult ki, a természetjárás és a síelés térnyerésének köszönhetően. Síelőket legelőször 1895-ben említenek, a következő évtizedekben megjelentek az első épületek, az 1930-as évekre pedig már több turistaház, vendéglő, nyaraló, lakóház volt itt. Az 1950-es években átadott modern létesítmények nemzetközi szintűvé emelték az üdülőt, az 1960-as években pedig elkészült a Brassópojánát és Brassót összekötő országút, mely újabb lökést adott a fejlődésnek.
Maga a telep – a szállodák, panziók, létesítmények legtöbbje – egy kisebb medencében, az úgynevezett Felsőpojánán helyezkedik el. Ettől északra helyezkedik el a nagyrészt beépítetlen Alsópojána medencéje, délre pedig a sípályák.
Nevének eredete A román poiană szláv eredetű szó, mely erdei tisztást jelent. Ennélfogva a Poiana Brașov jelentése Brassó-tisztás. A magyar név a poiană fonetikus átírásából származik, és már a 15. században Polyánként ismerték a helyet. Latin nyelvű okmányokban Pratum Walachorum, vagyis Oláhok rétje, ugyanis már a középkortól román pásztorok használták legelőként a helyet.
Egyéb román elnevezései Poiana Soareului (Nap tisztása), Poiana Postăvarului (Keresztényhavas tisztása), 1950 és 1960 között pedig Poiana Stalin (Sztálin-tisztás; ugyanebben az időszakban Brassót Orașul Stalin-ként, vagyis Sztálinvárosként ismerték).
A német elnevezés (Schulerau, vagyis Diák-berek) a Keresztényhavas német nevéből ered – Schuler[gebirge], azaz Diák[havas], mivel egykoron a hegy és környéke az 1541-ben alapított brassói német tannyelvű líceum tulajdonjoga volt (lásd a Története fejezetet). Az au gyakori német földrajzi utótag „berek, vízparti terület, árterület, sziget” jelentéssel. A német név hatására a 20. századig magyarul is gyakran Schuler-rétnek nevezték.
Földrajz Fekvése Románia központi részén, a Kárpátkanyarhoz tartozó Barcasági-hegyekben helyezkedik el, Brassó városától délnyugatra. Távolsága Brassó központjától légvonalban 6, országúton 12 kilométer. Távolsága a tőle nyugatra fekvő Barcarozsnyótól 9 kilométer. Autóval mind Brassó, mind Barcarozsnyó irányából a DN1E főúton közelíthető meg. Brassóval autóbuszjárat köti össze.
Brassópojána területe – a hozzá tartozó sípályákkal együtt – 474,20 hektár. Tengerszint feletti magasságaként általában 1020, 1028 vagy 1030 métert adnak meg; ez az üdülőtelep felső részének központjára érvényes.
Az üdülőközponttól délkeletre a Keresztényhavas 1500 métert is meghaladó fő gerince magasodik, ezen alakították ki a különböző hosszúságú és nehézségű sípályákat. Az 1799 méter magas Keresztényhavas-csúcs Brassópojánától 3 kilométerre délre található.
Domborzat és geológia Brassópojána a Keresztényhavashoz tartozó, alacsony Pojánai-hegyek (Munții Poienii) két kisebb medencéjében fekszik. Ezek közül a délit Felsőpojánának, az északit Alsópojánának nevezik.
Felsőpojána (románul Poiana de Sus, németül Hintere Schulerau vagy Kleine Schulerau) 950–1050 méteres magasságon van. Délkeleten a Keresztényhavas fő gerincének meredek oldala magasodik, mely több mint 450 méterrel emelkedik a telep fölé. Délnyugaton az 1100 méter körüli Pisiac, a fő gerinc egyik nyúlványa határolja, nyugat felé pedig alacsonyabb vonulatok. Itt található a szállodák és sportlétesítmények legtöbbje.
Ettől északra, egy erdős nyergen túl, 890–950 méteres magasságban helyezkedik el Alsópojána (románul Poiana Mare,Alsópojánát románul eredetileg Poiana Mare-nak, azaz Nagy-tisztásnak hívják (lásd ), ugyanis ez a nagyobbik a két medence közül. Azonban idővel a köznyelvben felcserélődtek a nevek: Felsőpojánát kezdték Poiana Mare-nak, Alsópojánát pedig Poiana Mică-nek, azaz Kis-tisztásnak nevezni. Napjainkban sok leírás, térkép, cikk ezeket a (helytelen) elnevezéseket használja. németül Vordere Schulerau vagy Große Schulerau), melyet nyugaton az 1000 méter körüli, bükkel borított Hosszúgerinc (Muchia Lungă, Lange Rücken) határol. A Hosszúgerinc délnyugat felé a Dosul Pleșiiben, északkelet felé pedig a Brassó felé ereszkedő Nagy-Tölgyesben (Stejerișul Mare, Große Hangestein) folytatódik. Alsópojána sokáig érintetlen volt, de a 21. század elején panziókkal, szállodákkal, sőt tömbházakkal kezdték beépíteni.
A Keresztényhavast főleg késő jura kori fehér mészkő alkotja. A Pojánai-hegyek középső részén a mészkőréteget késő krétai konglomerátum borítja, melyre a lankás helyeken – így Felsőpojána és Alsópojána medencéiben is – negyedidőszaki kavics és homok rakódott. A legutóbbi jégkorszakban a Keresztényhavas északi oldalát zárt jégtakaró borította, melynek olvadásakor Brassópojána területe mocsaras lett, ugyanis az agyagos föld nem tudta magába szívni a nedvességet. Ennek következtében nem nőtték be fák vagy bokrok; egyes részei (például az Üvegvölgy forrásának környéke) máig mocsarasok.
Éghajlat A környék éghajlata kontinentális. Brassópojánát középhegységi klíma jellemzi, rövid nyarakkal és hosszú, száraz telekkel. Télen az éghajlati viszonyok kedvezőek a téli sportok gyakorlásához, az év többi részében pedig a túrázáshoz. Az évi átlagos napfénytartam 1800 óra; a derült ég főként az őszi és a téli évszakra jellemző.
Az évi középhőmérséklet Brassópojánán 6,9 °CMegjegyzendő, hogy a 30 évvel korábbi -forrás még 5,8 ºC-ot ad meg. (ezzel szemben Brassóban 8,5 °C, a Keresztényhavas csúcsán 0 °C); hasonló érték jellemző sok más európai téli üdülőhelyre is (például Chamonix-Mont-Blanc, Cortina d’Ampezzo vagy Zakopane). Január az év leghidegebb hónapja, a napi hőmozgás télen a legkisebb. A hőmérséklet már október közepén 0 °C alá süllyedhet, és a fagypont alatti értékek egész áprilisig kitarthatnak. Mindamellett télen a hőinverzió miatt gyakran melegebb van, mint a Brassói-medencében: ilyenkor az alacsonyabb területeket köd és pára borítja, míg Brassópojánán derült és száraz idő van.
A hótakarós napok száma 93 (ezzel szemben Brassóban 63, a Keresztényhavas nagyobb magasságaiban 150–200), a hótakaró átlagos vastagsága 50 cm. A hó már októberben megérkezhet, és április közepén olvad el teljesen. Északnyugati szél az uralkodó, az átlagos szélsebesség 1,1 m/s.
Vízrajz bélyegkép|A mesterséges tó és a Miorița komplexum 1994-ben A Pojánai-hegyek az Olt folyó vízgyűjtő területéhez tartoznak. A legtöbb patak időszakos vízjárású, vízhozamuk áprilisban a legnagyobb és nyár végén, ősz elején a legkisebb.
Felsőpojána fő vízfolyása a Valea Poienii (németül Hentschelgraben), mely az üdülőközpont és az azt körülvevő magaslatok fő vízgyűjtője: a Keresztényhavas nyugati oldalán ered, majd nyugati, délnyugati irányban folytatja útját. 1950-ben az üdülő délnyugati részén közel 1 hektáros mesterséges tóvá duzzasztották, ahol úszni és csónakázni lehetett; később ennek partján létesítették a Miorița komplexumot, majd 2006-ban a tó egy részét feltöltötték, és itt építették fel az Aurelius szállodát.
Alsópojána nyugati részén, az Orendi-domb mellett ered az Üvegvölgy (románul Valea Sticlăriei, németül Glasergraben), mely az üdülőtől 2 kilométerre nyugatra egyesül a Valea Poieniivel. Alsópojána északkeleti szélén, az úgynevezett Kocsonyarét (Poiana Junilor, Fleischerwiese) mellett ered a Szárazvölgy (Valea Seacă, Trockenes Tal), mely a Köszörű-patakba torkollik.
2011-ben egy 1,4 hektáros, térfogatú gyűjtőtavat létesítettek a Keresztényhavas oldalában, 1500 méter magasságban, mely a sípályák hóágyúihoz szolgáltatja a vizet.
Flóra és fauna Brassópojána területét pázsitfüvek borítják, melyek közül a veres csenkesz, cérnatippan, szőrfű az uralkodó. A virágos növények közül megemlíthető a margaréta, kárpáti harangvirág, őszi kikerics, tárnics.
Keleten, délkeleten a Keresztényhavas meredek oldalát borító lucfenyves határolja az üdülőt. Aljnövényzete szegényes, főleg páfrányokból, erdei madársóskából, fekete áfonyából áll. Nagyobb magasságokban a lucfenyők gyérebbek, borókával és havasi égerrel keverednek. Az irtásokon vadszeder és málna terem, egyes irtásokat havasi cirbolyafenyővel ültettek be. Nyugatra és északra elegyes erdők találhatók, melyekben keveredik a bükk, tölgy, jegenyefenyő, aljnövényzetükben pedig gyakori a kétlevelű csillagvirág, kankalin, erdei nefelejcs, erdélyi májvirág, berki szellőrózsa, ujjas keltike.
Az állatok közül megemlíthető a szarvas, őz, vaddisznó, medve, farkas, róka, holló, egerészölyv, a vízfolyásokban és környékükön pedig gyakori a fürge cselle és az alpesi gőte. A medvék gyakran – akár nappal is – megjelennek az üdülő területén, és több ízben a sípályák berendezéseit is megrongálták.
Története Helytörténet a 19. század végéig Elszigetelt, az útvonalaktól távol eső volta miatt Brassópojána területe egészen a 14. század végéig ismeretlen és feltáratlan volt. A helyet legelőször a 14. század utolsó évtizedeiben kezdték legeltetésre használni a keresztényfalvi román pásztorok. Keresztényfalva területén kevés legeltetésre alkalmas hely volt, a szász falu mellett letelepedő románok folyamatosan új helyeket kellett keressenek, így jutottak el egy idő után Alsópojána tisztásáig, ahova a falutól könnyű, természetes útvonal vezetett (az úgynevezett Lexen-út). A keresztényfalviak saját tulajdonuknak tekintették a tisztást, és a Keresztényhavas nevét is ez a körülmény adta.
A 15. század elején a Bolgárszegen, Brassó hegyek közé ékelődött román külvárosában lakó gazdák is felfedezték Pojánát, mikor Bolgárszegből az Oaben völgye mentén egészen a havas lábánál elterülő rétekig hajtották fel szarvasmarháikat. Itt nézeteltérésbe keveredtek a keresztényfalviakkal, hogy melyiküket illeti meg a hely. A vita évekig húzódott, mivel Brassó városi tanácsának nem sikerült olyan döntést hoznia, mely mindkét közösséget kielégítette. A peres felek végül magához Zsigmond királyhoz fordultak.
bélyegkép|Brassópojána érintetlen környéke, a távolban a Bucsecs Zsigmond magyar király 1426 decemberétől 1427 júniusáig udvartartásával együtt Brassóban tartózkodott, hogy megszervezze a törökök elleni védelmet. Ez idő alatt meghallgatta a panaszosokat, több Brassót és a vármegyét érintő rendeletet hozott, és országgyűlést is tartott. Mielőtt ítélkezett volna a pojánai legelő ügyében, úgy döntött, hogy személyesen látogatja meg a szóbanforgó helyet; ebből az alkalomból a városi tanács a Salamon-kőtől induló, lovak által is járható utat vágott az Oaben völgyének sziklás oldalába. A kirándulásra június 14-én került sor; a király végül Brassónak ítélte a helyet, a keresztényfalviaknak pedig kárpótlásul egy Törcsvár közeli legelőt adományozott. A kiváltságlevél Polyánként, illetve Aw-ként említi a helyet („campum et planiciem in vulgari Hungarico Polyán, in Teutonico autem Aw nuncupatam et vocatum”, vagyis „a sík mező, melyet magyarul Polyán, németül Aw néven ismernek”); ez Brassópojána területének legelső írásos említése.