Joan Chandos Baez (Staten Island, New York, 1941. január 9. –) ír-mexikói származású amerikai folkénekesnő, polgárjogi aktivista és pacifista. Hangja lírai szoprán, egyes dalaiban erőteljesebb: drámai szoprán, erőteljes vibrátóra képes. Hangterjedelme három oktáv.
Pályafutása Édesapja Albert Vinicio Báez (1912–2007)Albert Báez, a fizikus Joan Baez édesapja fizikatanár volt, édesanyja, Joan Bridge (megkülönböztetésül lányától, őt Big Joan néven említik) pedig drámatörténetet oktatott az egyetemen. Skóciában született 1913-ban és 2013-ban Amerikában hunyt el.
Nővére Pauline Thalia Baez (1938–2016); húga, Mimi Margarita (asszonynevén Fariña) Baez (1945–2001) szintén népzenei előadó lett, bár nővérénél kevéssé ismert.Margarita Mimi Baez
Baez a bostoni egyetemen kezdett gitározni. Gyönyörűen csengő énekhangját akusztikus gitárjátékkal kíséri ma is. Fiatal korában maga is érzékelte a társadalmi megkülönböztetést, mexikói származása miatt. Részben ez vezette a polgári jogi aktivisták közé. Egyik lemezét (Gracias a la Vida) apjának ajánlotta: Apámnak ajánlom, akitől a latin nevemet örököltem, és annyi optimizmust, amennyit csak kívánhatok (1967).Eredeti angol szövege: This record is dedicated to my father who gave Latin name and whatever optimism about life I may claim
Az 1959-es és 60-as Newporti Folk-fesztiválokon aratott sikerei nyomán vált világszerte ismertté. Az akkor még teljesen ismeretlen 18 éves Joan Baezt Bob Gibson folk muzsikus mutatta be 1959-ben; ez lett karrierjének kezdőpontja. (Virgin Mary Had One Son, We Are Crossing The Jordan River) Már népszerű művészként jelent meg az 1967-es Newport fesztiválon: A Woodstocki fesztivál zenei rendezvényen már négy dallal szerepelt, különösen nagy visszhangot váltott ki Joe HillJoe Hill ártatlanul elítélt és kivégzett munkás című dalával (1969).
Eleinte népdalokat és balladákat énekelt, később Pete Seeger, Phil Ochs, Malvina Reynolds, Bob Dylan és mások gyakran politikai-moralizáló dalait is megszólaltatta (protest song).
1965-ben megalapított egy békemozgalmi intézményt (Institute for the Study of Nonviolence) és bekapcsolódott az amerikai polgárjogi mozgalmakba.
A második koncertlemezén található a We Shall Overcome című szám, amely a baloldali ifjúság himnusza lett. Az 1963-as óriási washingtoni béketüntetésen a tömeg ezt a dalt énekelte.
Legismertebb dala az első lemezén található és gyorsan népszerűvé váló Donna Donna.
Barack Obama meghívására a Fehér Ház vendége volt 2010 februárban:A Fehér ház vendége 2010-ben A polgárjogi küzdelmek muzsikusainak fogadásán
Magánélete right|thumb|260px|Joan Baez és Bob Dylan Baez és Bob Dylan között 1963-65 szerelmi kapcsolat is volt, ennek megromlása vezetett a közös előadások visszaszorulásához is. 1967-ben egy háborúellenes tüntetést követő bebörtönzése során ismerkedett meg David Harrisszel, akivel a szabadulásuk után összeházasodtak. 1969-ben született meg közös gyermekük, Gabriel. 1973-ban elváltak. Az 1970-es évek második felében és az 1980-as évek elején az Apple cég alapítójához, Steve Jobshoz fűzte romantikus kapcsolat.
Az 1970-es évek elején a sajtónak részletesen beszámolt egy évtizeddel korábbi leszbikus kapcsolatáról, illetve bejelentette, hogy biszexuális. A melegjogi mozgalom elkötelezett támogatója, 1978-ban több koncertet is adott a Briggs-indítvány elleni kampányhoz kapcsolódóan. Részt vett a Harvey Milk meggyilkolt meleg politikus emlékére szervezett menetekben is.
Utoljára 1997. június 20-án járt Budapesten. A Petőfi Csarnokban lépett fel.
Diszkográfia
Nagylemezek Joan Baez (1960) Vanguard Joan Baez In Concert (1962) Farewell, Angelina (1965) Joan (1967) Vanguard VSD 79240 Baptism: A Journey Through Our Time (1968) Vanguard VSD-79275 Any Day Now (1968) Vanguard VSD-79306/7 David's Album (1969) One Day at a Time (1970) Blessed Are... (1971) Vanguard VSQ 40001/2 (quadrofon változatban is) Carry It On (1971) Come From the Shadows (1972) Where Are You Now, My Son? (1973) Gracias a la Vida (1974) A&M Records SP-3614 Diamonds and Rust (1975) Gulf Winds (1976) The Joan Baez Lovesong Album (1976) Vanguard VSD-79/80 From Every Stage (1976) A&M Records SP 6506 Blowing Away (1977) Honest Lullaby (1979) Very Early Joan 61–63 (1981) European Tour (1981) Speaking of Dreams (1989) Gold Castle Records DI 71324 Brothers in Arms (1991) Gold Castle Records D2-71363 Diamonds (1996) A&M Records 540-500-2
Könyvei
Joan Baez Songbook (1964) Daybreak (1968) Coming Out (David Harrisszel, 1971) And then I wrote (1979) Ballad Book (1984) And a Voice to Sing With (1987) One Bowl of Porridge: Memoirs of Somalia (1987) Play Me Backwards (1993) Gone from Danger (1997)
Video We Shall Overcome, YouTube Joan Baez – It Ain't Me Babe (LIVE 1965)
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
Jegyzetek
További információk
Joan Baez hivatalos weblap budapesti koncertjéről ugyanott Lapja az Allmusic címen Életrajza és lemezei Magyar lap Születésnap koncert (75 éves)
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Amerikai zeneszerzők Kategória:LMBT zenészek Kategória:Skót-ír-amerikaiak Kategória:Mexikói-amerikaiak Kategória:Rock and Roll Hall of Fame beiktatottak Kategória:New York-iak Kategória:A Becsületrend lovagjai