Zoltai Dénes (Gyula, 1928. március 6. – Budapest, 2008. szeptember 21.) magyar esztéta, filozófus, egyetemi tanár.

Életrajza

Egyetemi tanulmányait 1946 és 1950 között végezte Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1950 és 1953 között aspiráns volt, majd 1953-tól 1958-ig vidéken középiskolai tanári állást vállalt. 1962 és 1988 között az MTA Filozófiai Intézetének munkatársa, majd tudományos igazgatóhelyettese és tudományos tanácsadójaként dolgozott. 1989-től haláláig a Lukács György Alapítvány kuratóriumának alelnöke volt. A filozófiai tudományok kandidátusa (1968), majd doktora (1979) és Erkel-díjas (1981).

1972-ben az ELTE Esztétika Tanszékének docense lett, majd 1977-ben megkapta egyetemi tanári kinevezését. Ugyanebben az évben tanszékvezető is lett, mely tisztséget 1979-ig viselt. Az egyetemre 1988-ban tért vissza, majd 1998-tól haláláig professzor emeritus.

2005-ben Eötvös József-koszorú elismerésben részesült. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Ugyanebben az évben hunyt el nyolcvanévesen.

Főbb publikációi A zeneesztétika története I. Éthosz és affektus 1969 (harmadik kiadása 2000-ben németül, oroszul, és szlovákul is megjelent)

A modern zene emberképe (1969) Az esztétika rövid története. 1972 (harmadik kiadása 2001-ben jelent meg) Bartók nem alkuszik (tanulmánykötet, 1976) Egy írástudó visszatér – Lukács György 1945 utáni munkásságáról (1985)

Kapcsolódó irodalom

Parlando. Tanulmányok Zoltai Dénes tiszteletére (szerk. Bárdos Judit), Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2005,

Jegyzetek

Források Zoltai Dénes az ELTE honlapján

Kategória:Magyar filozófusok Kategória:Gyulaiak Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Eötvös József-koszorúsok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Gyula díszpolgárai Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei