Guano Apes egy német alternatív rock-együttes Göttingenből.
Története A kezdetektől az első sikerekig A zenekar története 1994-ben Göttingenben kezdődött, amikor Henning Rümenapp, Stefan Ude, és Dennis Poschwatta megalapította közös együttesét. Később aztán Dennis egyik haverja bemutatta nekik Sandrát, aki végül csatlakozott a csapathoz.AllMusic Biográfia
A kiugrási lehetőségre 1996-ban került sor, amikor megnyerték a VIVA és a Radio ffn által szervezett "Local Hero" tehetségkutató versenyt. A díj egy videóklip elkészítésének a lehetősége volt, valamint egy kis kiadóval kötendő lemezszerződés. A tehetségkutatón is elhangzó, majd hamarosan a zenekar első kislemezeként megjelenő Open Your Eyes című dal hamar fel is került a német toplistákra. Sőt, a kislemez 30 hétig tartotta magát a Top100-as listán.
A siker következtében a Guano Apes leszerződött a Gun Records lemezkiadóval, melynek nyomán 1997-ben kiadták a Proud Like A God című első nagylemezüket. A lemez támogatására újra megjelentették első kislemezüket, mely ismételten felkerült a német slágerlistákra. A végleges áttörést az együttesnek az 1998-as ausztriai Snowboard Világbajnokság hivatalos számává váló Lords of the Boards című dal hozta meg. Mindkét kislemez 1999-re arany-lemezzé vált, míg az első nagylemez platina-státuszt ért el Németországban.Musikindustrie adatbank Mindemellett a Lords of the Boards videója 1999-ben megkapta a legjobb zenei videó ECHO-díját.
A zenekar stílusát az első perctől kezdve a kompromisszumok nélküli, kemény gitár-riffekre alapozott, az alternatív rock mellett a punk vagy a rap stíluselemeit is magán hordozó önkifejező előadásmód jellemezte. A korabeli férfiak dominálta rock-bizniszben ugyanakkor kifejezetten üdítően hatott, hogy egy karizmatikus nő, Sandra Nasic állt a mikrofonállvány mögött.
Zenei útkeresés és feloszlás Az első sikerek nyomán folyamatosan koncertező zenekar többször is eljutott Magyarországra, felléptek mind a Sziget Fesztiválon, mind a Petőfi Csarnokban. Mindemellett hozzáláttak második nagylemezük munkálatainak is, melynek beharangozásaként látott napvilágot a Big in Japan című maxi, mely az Alphaville egykori slágerének feldolgozását tartalmazta. Ennek sikere ellenére a Don't Give Me Names című második album már nem tudta az első lemez közönségsikerét megismételni, Németországban is mindössze aranylemez státuszt ért el. A szakma ugyanakkor ismételten díjazta a zenekart, a lemez alapján ugyanis nemcsak az MTV Video Music Awards-on aratott győzelmet, de megkapta a 2001. évi legjobb német rock-csapat ECHO-díját is. Miközben a zenekar folyamatosan koncertezett, 2002-ben promóciós tevékenységük, lemezeik külalakja és honlapjuk is elismerést nyert, ugyanis a német ECHO-díjátadón ők vehették át a legjobb internetes jelenlét díját.
Külön érdekességet jelentett 2001-ben az énekesnő, Sandra Nasic közreműködése a finn csellósok, az Apocalyptica egyik kislemezén, mely ismét komoly sikert hozott.Laut.de Biográfiája
Nemcsak az énekesnő kereste az új utakat, de a második nagylemez is igyekezett új irányba nyitni a zenekar stílusát. Ez a próbálkozás különösen érződött a 2003-ban megjelent a harmadik nagylemezen. A Walking On A Thin Line címet viselő album az eddigi crossover hatások mellett a hagyományos rock elemeit helyezte előtérbe, egyre dominánsabbá vált a karizmatikus énekesnő Sandra Nasic extravagáns hangja (pl. You Can't Stop Me), sőt a zenekar egy valódi balladával is megajándékozta rajongóit a Quietly című szám esetében.
Ugyanakkor még ebben az évben bejelentették, hogy a zenekar életében pihenésre lenne szükség, amelyre egy koncertfelvételeket tartalmazó válogatáslemez kiadásával (Live) vonultak. 2004-ben még egy-két kisebb fesztiválon vállaltak ugyan fellépést, de erejükből már csak egy három új dalt tartalmazó maxi (Break the Line) és a legnagyobb slágereiknek tekinthető számokat tartalmazó válogatáslemez kiadására tellett (Planet of the Apes).
Az utolsó koncertturné 7 állomása németországi helyszínekkel 2005 februárjában zajlott le, majd a négy zenekartag saját utakra lépett. Hattyúdalként megjelentették az 1994-95-ös évek demofelvételeit tartalmazó Lost (T)apes című kiadványt. A feloszlás okait utólag a dobos, Dennis Poschwatta elsősorban az énekesnő, Sandra zenéhez való viszonyának megváltozásában, a mindent irányítani szándékozó hozzáállásában és a bevételek eloszlása körüli vitákban látta.
Élet a Guano Apes után A feloszlás után a korábbi válogatáslemezt és a demokiadványokat tartalmazó lemezt 2006 decemberében egy gyűjteményalbumban ismételten megjelentették The Best and the Lost (T)apes címen. Dennis új zenekart hozott létre Tamoto néven, melynek első lemezén Stefan is közreműködött. Majd a Guano Apes három férfi tagja Charles Simmons énekessel az iO formációban élte ki művészi ambícióit, első lemezük For The Masses címen 2008-ban jelent meg.http://www.laut.de/iO Természetesen Sandra Nasic is első szóló albumán dolgozott, ennek első kislemeze Fever címen 2007 tavaszán látott napvilágot, majd még az év szeptemberében a nagylemez is elérhetővé vált Signal néven.http://www.laut.de/Sandra-Nasic
Újjáalakulás 2009 februárjában a Nova Rock elnevezésű osztrák fesztivál honlapján jelent meg először a hír, hogy az együttes fel fog lépni a miklóshalmai fesztiválon. Ezt követően az együttes hivatalos honlapján sorra jelentek meg az európai fesztiválfellépések időpontjai, melyek közül kiemelkedett a német Rock am Ring- és a Rock im Park-szereplés.
A kvartett visszatérőlemeze 2011 áprilisában jelent meg Bel Air címmel, és elsősorban a német nyelvterületen könyvelhetett el komoly sikereket, Németországban megjelenése hetében az első helyre katapultált és hat hétig tartotta magát a slágerlistán. Az új album fogadtatása vegyes volt, a rajongókat is megosztotta a letisztult, kevesebb "crossover" elemmel tarkított, annál több szintetizátort és soft rock stílusjegyet, rádióbarát és "robbanásmentes" érzéseket felvonultató album.
Az újjáalakul együttes az új lemezzel nemcsak az európai fesztiválokat célozta meg 2011-ben, de komoly megtiszteltetést jelentett számukra, hogy meghívást kaptak a legendás Montreux-i Jazz Fesztiválra,http://www.guanoapes.org/de-en/news/killer-gig majd ősszel saját, Magyarországot is érintő turnéra indulnak.http://www.rockvilag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2694:guano-apes-sszel-visszaternek-budapestre-&catid=1:koncertek-bulik&Itemid=111
Tagjai Sandra Nasić – ének Henning Rümenapp – gitár Stefan Ude – basszus Dennis Poschwatta – dob
Diszkográfia Albumok Proud Like a God (1997) Don't Give Me Names (2000) Walking on a Thin Line (2003) Guano Apes – Live (2003) Planet of the Apes (2004) Lost (T)apes (2006) Bel Air (2011) Offline (2014)
Kislemezek Open Your Eyes (1997) Rain (1998) Lords of the Boards (1998) Don't You Turn Your Back on Me (1999) Big in Japan (2000) No Speech (2000) Living in a Lie (2000) Dödel Up (2001) Kumba Yo! (Guano Babes-ként Michael Mittermeier közreműködésével) (2001) You Can't Stop Me (2003) Pretty in Scarlet (2003) Quietly (2003) Break the Line (2004) Oh What a Night (2011) Sunday Lover (2011) This Time (2011) When the Ships Arrive (2012) Close to the Sun (2014)
Egyéb kiadványok Guano T-Apes (VHS) (1998) Don't Give Me Names (VHS & DVD) (2000) Live (DVD) (2003) Guano Apes Single Collection (2003) Planet Of The Apes / The Documentary (DVD)(2005) Guano Apes – Live @ Rockpalast (2012)
Jegyzetek
További információk Official site German fanpage Russian fanpage
Kategória:Alternatívrock-együttesek Kategória:Német rockegyüttesek Kategória:1994-ben alakult együttesek