Szilágyi György, Stern (Budapest, 1928. december 15. – Budapest, 2010. október 21.) magyar író, humorista, költő, színpadi szerző, színházigazgató. 1969-ben a Rádió Kabarészínház egyik alapítója volt. Romhányi József mellett a modern magyar kabaré másik szövegvirtuóza.
Életút bélyegkép|balra|230px
Stern Pál (1900–1975) kereskedő és Koricsoner Ilona (1900–1976) fiaként, zsidó családban született az Erzsébetvárosban. Szülei korán elváltak, s hatéves korától Zuglóban nevelkedett édesanyjával és anyai nagyszüleivel egy zuglói egyszobás üzletlakásban az Erzsébet királyné útja 106-ban. Erről több életinterjújában is beszámolt (1956, Nagyvizit, Démusz Gábor). A második világháború idején apját behívták munkaszolgálatra. Apai nagyanyját, nagynénjét és unokahúgát Auschwitzban elpusztították. Szilágyi György sokáig egyedül bujkált a fővárosban, majd találkozott a munkaszolgálatból megszökött apjával és fivérével, akikkel közösen kialakított Budapest külvárosában egy föld alatti bunkert, ahol kilencven napot töltött.
Már gimnazista korában villámtréfákat írt. 1949-től a Városi Színház titkára, majd a Fővárosi Varieté igazgatója, később a Kamara Varieté művészeti titkára volt. Több mint két évtizedig a Magyar Rádiónál dolgozott az Irodalmi Főosztály szerkesztőjeként, 1962-től 1975-ig mint a kabarérovat vezetője és a szórakoztató osztály vezetőhelyettese. Semsey Jenő társszerzőjeként két zenés színművet is jegyez. A Békebeli háború bemutatója 1966-ban, az Áll a bál premierje a következő évben volt.
Marton Frigyessel együtt alapítója volt a Rádió Kabarészínházának. Számos hangjáték, színmű, kabarétréfa, vers szerzője. Több színháznak állandó szerzője volt. Több önálló kötete jelent meg kabaré- és cirkusztörténetről. Tanított az Állami Artistaképző Intézetben. Város- és ipartörténeti értekezései rendszeresen megjelentek az Új Magyarország című lapban. Írásait külföldön is publikálták.
Két alkalommal „civil” munkahelyen dolgozott: 1977 és 1980 között az Állami Rádió és Televízió Bizottság, 1989 és 1991 között az Izraeli Nagykövetség titkára volt.
1980 óta dolgozott szabadfoglalkozású íróként. Egyik legsikeresebb alkotásának címe: Hanyas vagy?, amelyben saját évjárata, a „huszonnyolcas” születésűek átélt élményeit mutatja be. Először Kálmán György adta elő a rádióban. Az írás televíziós adaptációja nemzetközi fesztiválon első díjat kapott. (L. még: Hanyas vagy? (film).) A kabaréírástól, szerkesztésétől önként vonult vissza. Ezt követően elsősorban visszaemlékezéseit vetette papírra.
Gyermekei: Szilágyi Ákos költő, esztéta, Szilágyi Ádám, Szilágyi András televíziós szerkesztő és Szilágyi Stefánia fotográfus.
Megjelent kötetei Londonban hej…; in: Műsorfüzet. Három vidám jelenet; szerk. SZOT Kultúrnevelési Osztálya; Művelt Nép, Budapest, 1953 Az első szó jogán (1959) Nem viccelek (1974) Szekeres József–Szilágyi György: Circus. Fejezetek a magyar cirkuszművészet történetéből; Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat, Budapest, 1979 Komédia nagyban és kicsinyben (1985) Nem lehet letenni (Hungarus Kiadó, 1994) A nyilas jegyében (Bereményi Könyvkiadó, 1998) Kinn vagyok a viccből; Kairosz, Budapest, 2006 Dzsingisz Kohn córeszban. Volt egyszer egy vurstli…; Gabbiano Print, Budapest, 2007 + CD Mindenre emlékszemǃ (Gabbiano Print, 2008) Hibaaprólék – liba nélkül (Gabbiano Print, 2011)
Díjai, elismerései Karinthy-gyűrű (1977) FIPRESCI-díj (1984) – francia díj. Az oberhauseni dokumentumfilm fesztivál fődíja (1984) – 1954-ben alapították az Internationale Kurzfilmtage Oberhausent (angolul International Short Film Festival). Oberhausen híres még az ún. Ipari Örökség Európai útja találkozási pontjáról, nevezik ezt GASOMETER Oberhausennek is. Tisztesség Sajtódíj (1994) Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (1995)
Hang és kép Hányas vagy? Animációs film; r. Vajda Béla A Fábri Show-ban https://www.youtube.com/watch?v=_4c-IRM6T1g (https://www.youtube.com/watch?v=Cnnp-ioWd2Q Hófehérke és a hét elgyötört törpe
Jegyzetek
Források Humorlexikon Szerkesztő: Kaposy Miklós, Tarsoly Kiadó, 2001
További információk
Irodalmi jelen Hanyas vagy?
Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar drámaírók Kategória:Magyar humoristák Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Színigazgatók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Karinthy-gyűrűsök Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Zuglóiak