Egészség

bélyegkép|270px|Gustav Klimt: Hügieia, a görög mitológiában az egészség, a tisztaság és a közegészségügy istennője

Az egészség az ember testi, lelki és szociális működésének, jóllétének és alkalmazkodóképességének állapota. A fogalom nem azonos pusztán a betegség hiányával: magában foglalja az egyén fizikai állapotát, mentális és érzelmi működését, társas kapcsolatait, környezetével való viszonyát és mindennapi cselekvőképességét is.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alkotmánya szerint az egészség „a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya”. A meghatározás a WHO 1946-ban elfogadott alkotmányában jelent meg, amely 1948. április 7-én lépett hatályba.

A WHO meghatározása azért vált nagy hatásúvá, mert az egészséget nem szűkítette le a biológiai működésre vagy a diagnosztizálható betegség hiányára. A modern egészségfelfogásban az egészség egyszerre kapcsolódik a testi állapothoz, a lelki működéshez, a társas részvételhez, az életminőséghez, a környezeti feltételekhez és ahhoz, hogy az ember mennyire képes alkalmazkodni saját élethelyzetéhez.

Fogalma Az egészség több szinten értelmezhető. Egyéni szinten az ember testi működését, pszichés állapotát, önállóságát, alkalmazkodóképességét és életminőségét jelenti. Közösségi szinten összefügg a lakókörnyezettel, az oktatással, a munkával, a társas kapcsolatokkal, az egészségügyi ellátással és a társadalmi feltételekkel.

Az egészség fogalma történetileg nem volt állandó. A régebbi, szűkebb orvosi szemlélet gyakran a betegség hiányaként írta le. A 20. század közepétől egyre erősebbé vált az a megközelítés, amely az egészséget testi, lelki és társadalmi összefüggéseiben értelmezi. A 21. századi egészségfelfogásban fontos szerepet kap az alkalmazkodóképesség, a működőképesség, az önállóság, a társadalmi részvétel és az életminőség is.

A WHO klasszikus meghatározását sokan azért tartják mérföldkőnek, mert szakított a pusztán betegségközpontú gondolkodással. Ugyanakkor a „teljes jóllét” kifejezést több szakmai kritika is érte, mivel az nehezen mérhető, és különösen krónikus betegségek vagy fogyatékosság esetén túl idealizált állapotot sugallhat. Egy 2011-es, a British Medical Journal-ban megjelent szakmai javaslat ezért az egészséget inkább az alkalmazkodás és az önmenedzselés képessége felől értelmezte.

Az egészség dimenziói Az egészség több, egymással összefüggő területből áll. Ezek nem különálló állapotok: a testi, lelki, társas és környezeti tényezők kölcsönösen befolyásolják egymást.

Testi egészség: a szervezet működésével, fizikai állapotával, terhelhetőségével, mozgásképességével és betegségmegelőzéssel kapcsolatos állapot. Lelki és mentális egészség: a gondolkodás, az érzelmi egyensúly, az alkalmazkodóképesség, a stresszkezelés és a pszichés jóllét területe. Szociális egészség: az emberi kapcsolatok, a társas támogatás, a közösségi részvétel, a kommunikáció és a társadalmi beilleszkedés egészséggel összefüggő oldala. Környezeti feltételek: az ember és környezete közötti kapcsolat, ideértve a lakókörnyezetet, a levegő és az ivóvíz minőségét, a zajterhelést, a munkakörnyezetet és más környezeti hatásokat.

A dimenziók elkülönítése főként értelmezési segítség. A mindennapi életben ezek gyakran összefonódnak: egy tartós betegség hatással lehet a munkavégzésre és a társas kapcsolatokra, a rossz lakhatási körülmény pedig egyszerre érintheti a testi egészséget, a mentális állapotot és a társadalmi részvételt.

Az egészséget meghatározó tényezők Az egészséget biológiai, életmódbeli, társadalmi, gazdasági, környezeti és egészségügyi tényezők egyaránt alakítják. Ezek hatása gyakran összeadódik: például a rossz lakhatás, az alacsony jövedelem, a nehéz munkakörülmények és az egészségügyi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés együtt jelentősen ronthatják az egészségi állapotot.

Az egészséget befolyásoló tényezők közé tartoznak:

biológiai tényezők: genetikai adottságok, életkor, nem, testi működés, öröklött hajlamok; életmódbeli tényezők: táplálkozás, testmozgás, alvás, dohányzás, alkoholfogyasztás, szerhasználat; társadalmi tényezők: jövedelem, iskolázottság, lakhatás, munkahelyi körülmények, társas támogatás; környezeti tényezők: ivóvíz, levegőminőség, zaj, közlekedés, klíma, lakókörnyezet; egészségügyi tényezők: megelőzés, szűrés, ellátáshoz való hozzáférés, gondozás, rehabilitáció.

A WHO az egészség társadalmi meghatározóinak nevezi azokat a körülményeket, amelyek között az emberek születnek, felnőnek, élnek, dolgoznak és idősödnek, valamint azokat az erőforrásbeli és hatalmi viszonyokat, amelyek ezeket a körülményeket alakítják. Ez a szemlélet azért fontos, mert az egészség megőrzése nem kizárólag egyéni döntések kérdése: erősen függ a családi, közösségi, munkahelyi, környezeti és társadalmi feltételektől is.

Az egészséget veszélyeztető tényezők között a fertőző betegségek mellett jelentős szerepük van a krónikus betegségek kockázatainak, a mozgáshiánynak, az egészségtelen táplálkozásnak, a dohányzásnak, a túlzott alkoholfogyasztásnak, a tartós stressznek, a környezeti ártalmaknak és a társadalmi kiszolgáltatottságnak is.

Betegség, fogyatékosság és egészség Az egészség nem minden esetben azonos a teljes testi épséggel vagy a diagnózis hiányával. Krónikus betegséggel, fogyatékossággal vagy tartós egészségkárosodással élő ember is lehet jó egészségi állapotban abból a szempontból, hogy képes-e önállóan vagy támogatással élni, részt venni a közösségi életben, kapcsolatokat fenntartani, dolgozni, tanulni vagy a számára fontos tevékenységeket végezni.

A WHO International Classification of Functioning, Disability and Health|Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása (ICF) az egészséget és a fogyatékosságot nem pusztán diagnózisként, hanem működés, részvétel és környezeti tényezők összefüggésében vizsgálja. Ez a megközelítés segít elkülöníteni a betegséget, a funkcióképességet és az életminőséget: ugyanaz a diagnózis különböző embereknél nagyon eltérő élethelyzetet és egészségi állapotot jelenthet.

Ez a szemlélet különösen fontos a rehabilitáció, a fogyatékosságtudomány, a krónikus betegségek gondozása és az életminőség értékelése szempontjából. Az egészség ilyenkor nem azt jelenti, hogy nincs semmilyen eltérés vagy korlátozottság, hanem azt, hogy az ember milyen testi, lelki és társadalmi feltételek között képes a lehető legteljesebb életet élni.

Az egészség forrásai Az egészség forrásai azok a külső és belső tényezők, amelyek segítik az egyént vagy a közösséget egészségi állapotának megőrzésében, javításában vagy helyreállításában. Ilyen tényező lehet a biztonságos lakókörnyezet, a megfelelő táplálkozás, a mozgás lehetősége, a társas támogatás, az egészségügyi ellátás elérhetősége, az egészségismeret, valamint a kiszámítható társadalmi és gazdasági környezet.

Az egészség forrásai nemcsak egyéni adottságok. Egy település ivóvízellátása, a közlekedés biztonsága, az oktatás minősége, a munkahelyi védelem, a szociális biztonság és az egészségügyi ellátórendszer hozzáférhetősége mind olyan feltétel, amely hatással lehet az egyén és a közösség egészségére.

A 20. század végén az egészségről való gondolkodásban megjelent a szalutogenezis szemlélete is, amely nem elsősorban azt kérdezi, mi okoz betegséget, hanem azt, mi segíti az egészség létrejöttét és fennmaradását. Aaron Antonovsky szalutogenetikus modellje az egészség forrásaira és az úgynevezett koherenciaérzetre irányította a figyelmet.

Egészségvédelem Az egészségvédelem olyan összehangolt társadalmi és intézményi tevékenység, amely az egészséget veszélyeztető tényezők megelőzésére vagy csökkentésére irányul. Nem kizárólag az egészségügy feladata: kapcsolódik a jogalkotáshoz, az oktatáshoz, a környezetvédelemhez, a munkavédelemhez, a szociálpolitikához és a településpolitikához is.

Magyarországon az egészségügyi ellátás, az egészségügyi szolgáltatások és a betegek jogainak alapvető szabályait az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény tartalmazza.

Egészségmegőrzés és egészségfejlesztés Az egészségmegőrzés az egészségi állapot fenntartását szolgáló egyéni és közösségi tevékenységek összessége. Ide tartozik többek között a kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres testmozgás, az elegendő pihenés, a káros szenvedélyek kerülése, a szűrővizsgálatokon való részvétel és az egészségügyi tanácsok követése.

Az egészségfejlesztés ennél tágabb fogalom. Az Ottawa Charta szerint az egészségfejlesztés az a folyamat, amely képessé teszi az embereket arra, hogy nagyobb befolyást gyakoroljanak saját egészségükre, és javítsák azt. Ez nemcsak egyéni életmódváltást jelent, hanem olyan társadalmi, gazdasági, környezeti és közösségi feltételek alakítását is, amelyek megkönnyítik az egészségesebb életet.

Az Ottawa Charta az egészség alapfeltételei között említi többek között a békét, a lakhatást, az oktatást, az élelmet, a jövedelmet, a stabil ökoszisztémát, a fenntartható erőforrásokat, a társadalmi igazságosságot és az esélyegyenlőséget. Ez jól mutatja, hogy az egészségfejlesztés nem szűkíthető le orvosi tanácsadásra vagy egyéni életmódprogramokra.

Az egészségfejlesztés példái közé tartozhatnak az iskolai egészségnevelési programok, a dohányzás visszaszorítását célzó intézkedések, a biztonságosabb közlekedés, a munkahelyi egészségprogramok, a szűrővizsgálatok népszerűsítése, a közösségi sportlehetőségek bővítése és az egészségesebb lakókörnyezet kialakítása.

Az egészség mérése Az egészség közvetlenül nem mindig mérhető egyetlen mutatóval, ezért az egészségi állapotot többféle adat alapján szokták jellemezni. Ilyen mutató lehet a születéskor várható élettartam, a csecsemőhalandóság, a halálozási arány, a megbetegedési gyakoriság, a fogyatékossággal korrigált életévek száma, az önértékelésen alapuló egészségi állapot, valamint az életminőséget mérő kérdőívek eredménye.

A WHO által használt egészséges várható élettartam (healthy life expectancy, HALE) azt becsüli, hogy egy adott népesség tagjai várhatóan hány évet töltenek jó egészségi állapotban. A mutató a várható élettartamot az egészségi állapotok súlyosságával korrigálja, ezért nem pusztán azt jelzi, meddig élnek az emberek, hanem azt is, hogy életük mekkora részét tölthetik jobb egészségi állapotban.

Az egészség mérése egyéni és népességi szinten eltérő célokat szolgál. Egyéni szinten segítheti a diagnózist, a kezelési döntéseket és a rehabilitáció tervezését. Népességi szinten az egészségmutatók alapján követhető egy ország, térség vagy társadalmi csoport egészségi állapota, valamint az egészségügyi és népegészségügyi beavatkozások hatása.

Történeti és szemléleti változások Az egészség fogalma történetileg változott. A korábbi orvosi szemlélet sokáig elsősorban a betegség, sérülés vagy testi működészavar hiányára összpontosított. A modern szemlélet ezzel szemben az egészséget az ember testi, lelki, társas és környezeti működésének összefüggésében értelmezi.

A 20. században a WHO meghatározása azért vált jelentőssé, mert az egészséget nem csupán biológiai állapotként, hanem jóllétként írta le. Később egyre nagyobb figyelmet kapott az egészség társadalmi meghatározóinak, az egészségmagatartásnak, az egészségfejlesztésnek, a betegjogoknak, a rehabilitációnak és a fogyatékossággal élő emberek társadalmi részvételének szerepe is.

A 21. században az egészségről való gondolkodásban a megelőzés, az életminőség, az önállóság, a mentális egészség, a környezeti kockázatok, a társadalmi egyenlőtlenségek és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés egyaránt meghatározó szemponttá vált.

Magyarországi jogi háttér Magyarországon az egészséghez és az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó alapvető szabályokat az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény tartalmazza. A törvény az egészséget az egyén életminőségének és önmegvalósításának alapvető feltételeként kezeli, és rögzíti a betegek jogainak védelmét, az esélyegyenlőség érvényesülését, valamint az egészségfejlesztés és a betegségek megelőzésének jelentőségét.

Jegyzetek