thumb|252px|right A Csecsen Köztársaság (oroszul Чечня́, Чече́нская Респу́блика [Csecsnya, Csecsenszkaja Reszpublika], csecsenül Нохчийн Республика [Nohcsiijn Reszpublika]), vagy röviden Csecsenföld (Icskéria) az Oroszországi Föderáció része, a Kaukázus északi részén.
A Szovjetunió 1991-es összeomlása után a Csecsen–Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság szétvált Ingus Köztársaságra és a magát „Icskéria Csecsen Köztársaság” néven függetlennek kikiáltó államra. Az egyoldalúan kikiáltott függetlenséget Oroszország nem ismerte el, és az első csecsen háború (1994–1996) után a köztársaság de facto szuverénné vált, bár csak a tálibok Afganisztánja ismerte el. Az orosz ellenőrzés a második csecsen háború (1999–2000) után helyreállt, bár a feszültség és a gerillaharc továbbra is rányomták bélyegét a köztársaság életére, amelynek az vetett véget, hogy 2009-ben az orosz hadsereg kivonult Csecsenföldről.
A háborúk vége óta megkezdődött a terület gazdasági fellendülése és újjáépítése. A hatalmat oroszbarát politikai pártok tartják a kezükben, de Csecsenföld nem lett föderatív entitásként visszaintegrálva Oroszországhoz. A politikát kezdetben Ahmad Kadirov , majd később, a 2020-as évek elején is a fia, Ramzan Kadirov diktatórikusan uralja. Rendszeresen előfordulnak súlyos emberi jogi jogsértések, például az ellenfelek meggyilkolása vagy megkínzása.
A területe Magyarországénak mintegy egyötöde, a népessége kb. 1,5 millió fő, a fővárosa Groznij. Hivatalos nyelve a csecsen és az orosz.A Csecsen Köztársaság alkotmánya, cikk. 10. A lakosság többsége muszlim (szunnita).Roshchin, Mikhail; Lunkin, Roman (2005). "Ислам в Чеченской Республике" [Islam in the Chechen Republic]. In Bourdeaux, Michael; Filatov, Sergei (eds.). Современная религиозная жизнь России. Опыт систематического описания. Vol. 3. Moszkva: Keston Institute; Logos. pp. 152–169. .
Etimológia A területet ma Csecsen Köztársaságnak vagy Csecsenföldnek nevezik.Nagy Orosz Enciklopédia 2004-2017
A magyarban is ismert elnevezése az orosz nevéből ered (Чече́нская Респу́блика).
A köztársaság neve csecsen nyelven Nokhcsijn Köztársaság (Нохчийн Республика) vagy Nohcsijcho. 2006-ban a volt elnök, Alu Alhanov javasolta az állam nevének módosítását a Nohcsijn-ra.
Földrajz Földrajzilag Kelet-Európában, a Kaukázus vonalától észak-északkeletre, a Kaszpi-tenger közelében fekszik és legnagyobbrészt orosz szövetségi területek veszik körül. Oroszország Észak-kaukázusi szövetségi körzetének egy részét képezi.
A határának hossza kb. 850 km. A köztársaság területe 16 171 km². 2018-ig eltérő adatok vannak a területéről amiatt, hogy a Csecsen Köztársaság és az Ingus Köztársaság közötti határvonalban még nem jött létre megállapodás.Анчабадзе Г. З. Вайнахи : моногр. / Ред. Н. В. Гелашвили. — Тбилиси, 2001. — 84 с.
A következő entitásokkal határos: északnyugaton Sztavropoli határterület, északkeleten és keleten Dagesztán, délen Grúzia, valamint nyugaton Ingusföld és Észak-Oszétia.
Domborzat bélyegkép|balra|120px|Csecsenföld domborzati térképe A domborzata változatos: az északi rész a Kuma–Manics-süllyedék és a Kaszpi-mélyföld síksága, a középső terület dombság, a déli részen a Kaukázus hegység található.
Legmagasabb csúcsai fölé emelkednek; Tebuloszmta ( csecsen. Tӏyili-lam, Dakieh korta, Dakieh lam) - 4493 m Diklosmta ( csecsen . Du'khalkha korta ) - 4285 m Komito ( csecsen. Dottah-Korta ) - 4262 m Donosmta ( csecsen. Donoin-Lam) - 4174 m Maistismta ( csecsen. Mӏaystoyn-Lam ) - 4082 m ezek közül is a legmagasabb a Tebuloszmta: .
Vízrajz Fő folyói a Tyerek, a Szunzsa és az Argun.
Története
Csecsenföld kialakulása Csecsenföld a mai Grúzia, Dagesztán, és Ingusföld között terül el, Oroszország európai részén. Lakói a csecsenek, akik a Dagesztánban élő népcsoportokkal vannak közelebbi rokonságban. Távoli őseik valószínűleg a hurri-urartui nép ősei voltak, akik az i. e. 3. évezred környékén éltek azon a területen, ahol ma Dagesztán és Csecsenföld is fekszik.
A csecsenek klasszikus értelemben vett néppé egészen az 1800-as évekig nem szerveződtek, hanem úgynevezett aulközösségekre oszlottak, ami egyfajta nemzetségi jellegű tagolódás (települési egységekbe tömörültek). Patriarchális nemzetségeik, melyeket tejpeknek neveznek, szigorú leszármazási rend alapján működnek (szigorúan szabályozott exogámia). A nemzetségi szervezet intézményei, mint a vérbosszú, a nemzetségi tanács, a nőrablás, a vendégbarátság stb. mind a mai napig fennmaradtak. Ezek a nemzetségek körülbelül 40-50 főnyi nagycsaládokból álltak, a család feje a nemzetségi tanács tagja és a vallási teendők ellátója volt.
A 16. században az Icskeri hegyekből a síkvidékre vándoroltak, ahol kétlegelős állattartással (kecskét és juhot tartottak) valamint földműveléssel foglalkoztak. Kezdetleges földművelő technológiáik ellenére a jó folyóvölgyi talaj miatt nagy termésátlagot tudtak elérni árpából, őszi búzából és kölesből. Egyre inkább megnőtt a szarvasmarha- és bivalytartás fontossága, majd (a kaukázusi háborúk idején) a lótenyésztésé is.
A 18. században felvették az iszlám vallás szunnita ágát, de továbbra is megmaradt az ősi mitológiájuk, valamint a rítusaik.
A 19. században az orosz terjeszkedést csak nehezen tudták megakadályozni, de Samil imám végül az Észak-Kaukázusban teokratikus államot hozott létre (1834–1859). Samil állama tekintélyes volt, de amikor 1837-ben I. Miklós cár a Kaukázusban jártakor tárgyalásra hívta, Samil nem ment el. Ezután nyolc évvel, 1845-ben az oroszok rátámadtak Csecsenföldre, de a nagy veszteségek miatt végül feladták a megszállásra vonatkozó terveiket. Bár az oroszok az offenzívával felhagytak, Samil kényszerhelyzetbe került, és a harcok pénzelésére adót kezdett szedni, ami azt eredményezte, hogy a nép ellene fordult.
A krími háború alatt Samil tárgyalt a francia hadsereg parancsnokával, aki el is fogadta a szolgálatait, de 1859-re helyzete kilátástalanná vált, majd feladta magát. Később az oroszok elengedték, hogy részt vehessen a mekkai zarándoklaton, de Medinában meghalt.
Ezt követően az oroszok telepeseket küldtek Csecsenföldre, és az ellenállást 1864-re sikerült megtörniük. Ezután Csecsenföldet az egész Kaukázussal együtt az Orosz Birodalomhoz csatolták. Később Szovjet-Oroszország is igényt tartott Csecsenföldre, így miután 1922-ben autonóm területté nyilvánították, 1934-ben Ingusfölddel összevonva létrehozták a Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot.
A második világháború alatt, amikor híre ment, hogy a németek a Kaukázus felé törnek, több helyen felkelések robbantak. Sztálin megtorlásképpen 1944-ben a csecsenek java részét, körülbelül 400 000 embert több más kaukázusi néppel együtt Közép-Ázsiába és Kazahsztánba deportáltatta (Sztálin halálát követően 1957-ben visszatérhettek hazájukba).
Az 1990-es évek A Szovjetunió felbomlásakor a csecsenek Dzsohar Dudajevet választották meg elnöküknek, aki kinyilvánította a Csecsen Köztársaság függetlenségét, bár ezt egyetlen állam sem ismerte el. A csecsenek innentől szeparatista (törzsi alapokon nyugvó, a teljes elszakadásra törekvő) politikát folytattak. Ennek oka az volt, hogy még a szovjet időkben is inkább a tejpek irányították Csecsenföldet, mint a szovjet regionális szervek.
A Szovjetunió megszűnésekor a tejpek képesek voltak átvenni az irányítást, de mivel csak a csecsen tejpek voltak ilyen erősek, a nacionalisták nem tudták az egész Kaukázust Oroszország ellen hangolni. Végül a szeparatista törekvések miatt 1991 novemberében Borisz Jelcin orosz elnök rendkívüli állapotot hirdetett ki, de ezt Dudajev pár nappal később feloldotta.
1992 júniusában etnikai zavargások miatt az orosz katonai vezetők kivonták csapataikat a térségből, majd december 10-én jóváhagyták az Ingus Autonóm Köztársaság megalakulását. Ez azt jelentette, hogy a csecsen-ingus államközösség megszűnt. bélyegkép|200px|Csecsen harcos, háttérben a kiégett grozniji elnöki palota (1995. január) bélyegkép|200px|Tömegsír (2000.) Dudajev 1993 áprilisában erőszakkal átvette a hatalmat, amire válaszként az oroszbarát csecsen fegyveresek támadásokat intéztek a kormányzat ellen (1994). Még ez évben, 1994. december 11-én az orosz csapatok ismét bevonultak Csecsenföldre. Diplomáciai körökben ez nem okozott megdöbbenést, hiszen a "csecsenföldi kérdést" orosz belüggyé nyilvánították. A több mint 60 000 fős orosz seregnek az eredeti "villámháború" helyett majd' fél évbe tellett a főváros, Groznij elfoglalása (1995. március). A csecsenek ezután gerillaharcokban igyekeztek megsemmisíteni az orosz csapatokat. Ebben a helyi maffia által "befektetett" olajpénzeknek is nagy szerepe volt.
1995. július 30-án a bugyonnovszki túszdráma (a csecsenek egy orosz kórházat szálltak meg) után aláírták a tűzszünetet és egy katonai egyezményt, miszerint az orosz csapatok kivonulnak, a csecsen fegyveres alakulatokat pedig lefegyverzik. Dudajev halála (1996. április) után Zelimhan Jandarbijev bár folytatta az ellenállást, 1996 májusában tűzszüneti egyezményt kötött Moszkvával, majd júniusban megegyeztek abban is, hogy Oroszország végleg kivonja csapatait Csecsenföldről.
Ennek ellenére júliusban újabb harcok törtek ki, ám egy hónappal később ismét megegyezés született (1996. augusztus). Ezen béke értelmében 1997 elejére az orosz katonák elhagyták Csecsenföldet, és döntöttek arról is, hogy öt éven belül rendezik Csecsenföld jogi státuszát is. 1997 januárjában Aszlan Maszhadov személyében új elnöke lett Csecsenföldnek, ám ő nem volt képes leszámolni a radikálisokkal. Tovább folytatódtak a túszejtő akciók (melyeknek két magyar áldozata is volt).
1999-ben több városban is robbantásos merényleteket követtek el lakóházak ellen. A hivatalos narratíva szerint ezeket csecsen terroristák követték el, de több arra utaló bizonyíték is napvilágra került, hogy az FSZB (Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat) keze is benne volt a támadásokban. Ezen akciókban körülbelül 300 ember halt meg. Erre válaszul Vlagyimir Putyin orosz elnök meghirdette az 1996-os megállapodás felülvizsgálatát, valamint a „biztonsági zóna” létrehozását. Ezt egy két hétig tartó légicsapás-sorozat előzte meg, majd szinte szárazföldi hadműveletté alakult át. A nemzetközi felháborodás ellenére folytatódtak a hadműveletek, így november végére Csecsenföld északi részét ellenőrzésük alá vonták az orosz csapatok. Groznijt is bekerítették, de ennek ellenére a csecsenek nem adták fel a harcot. 2000-ben több orosz városban ismét merényleteket követtek el.
2000-től napjainkig