Harag György (Margitta, 1925. június 4. – Marosvásárhely, 1985. július 10.) erdélyi magyar színházrendező, színész.
ÉleteNánay István (szerk.): Harag György színháza, Életrajz-puzzle c. fejezet alapján (Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992., 15-26. old.) Ifjú évei
Édesanyja Kádár Magda, édesapja Harag Jenő fakereskedő volt. Elemi iskoláit még Margittán kezdte, de már Tasnádon fejezte be.
Középiskolai tanulmányait már Nagyváradon végezte. Előbb az Emanoil Gojdu Elméleti Líceumba, majd a Nagyváradi Zsidó Líceumba járt, végül a Szent László Líceumban érettségizett. Az érettségi után egy évig segédmunkásként dolgozott, kerámiakészítést tanult Budapesten.
A színház iránti rajongása is ifjúkoráig vezethető vissza. Még Tasnádon találkozott először vándortársulatokkal (ő maga Jódi Károly, Vig Ernő és Antal Lajos vándortársulatait emeli ki visszaemlékezéseibenNánay István (szerk.): Harag György színháza, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992., 16. old.), amelyek nagy hatással voltak későbbi fejlődésére:
"Jöttek ezek a társulatok, és én mindig hozzájuk csapódtam. Csodálattal és csodálkozva. Szegények voltak és nagyon keservesen éltek. Állandó kapcsolatban voltam velük, de nem voltam elszánva, hogy színházi ember leszek. Tizenhat éves voltam, amikor Nagyváradon megkérdezte valaki: te mi akarsz lenni? Rendező – mondtam. (...) Tehát csak kiszaladt belőlem. De szándékomat bebizonyítandó, mindjárt elkezdtem rendezni a kollégáimmal..."
Nagyváradi évei alatt jelentős alkotókat láthatott dolgozni, igaz, kevésbé jelentős előadásokban: a színház műsorpolitikája a könnyű műfajok felé tolódott. Később így emlékszik vissza ezekre az évekre:
bélyegkép|170px|Rendezés közben (Csomafáy Ferenc felvétele)
"Nagyváradon persze minden nap színházban voltam. Nem ment jól a színház, ez 1940 és 1944 között történt, pedig jó társulat dolgozott ott. Kitűnő igazgató volt: Putnik Bálint. Minden szombatra és vasárnapra egy neves pesti vendégművész érkezett (...) Jobbára azonban a könnyű műfaj volt divatban, mert abból kellett megélni. De Putnik igyekezett fajsúlyosabbá tenni a repertoárt, és amennyire a pénztár megengedte, bekerült a műsorba egy-egy klasszikus darab is..."Nánay István (szerk.): Harag György színháza, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992., 16-17. old.
A vendégművészek rendszeres meghívása révén azonban olyan alkotókkal ismerkedhetett meg a közönség (így Harag György is), mint Jávor Pál, Dajka Margit, Kiss Ferenc, Páger Antal vagy Tolnay Klári. De már olyan erdélyi hírességek is játszottak Nagyvárad színpadán, mint Szabó Ernő, Hamvay Luci, Delly Ferenc, Komlós Juci.
1944-ben Harag Györgyöt és családját is deportálták. Előbb Szilágysomlyóra, a téglagyári gettóba, onnan különböző koncentrációs táborokba kerültek. Harag Györgyöt előbb Auschwitzba, majd Mauthausenbe, végül Ebenseebe vitték. A holokauszt alatt elveszítette szüleit, testvéreit. Családjából egyedül ő élte túl a haláltáborok borzalmait. Később így emlékezett vissza megpróbáltatásaira és megmenekülésére:
"Azt hiszem, különös a természetem – vagy túl fiatal voltam ahhoz, hogy felfogjam, amit átéltem –, mert a szörnyűségek engem nem traumatizáltak egész életre, mint annyi más túlélőt. Pedig emberi képzeletet felülmúló szenvedésben volt részünk, hónapokig mínusz húszfokos hidegben dolgoztunk egy szál ingben. (...) Az 1500 fős szállítmányból egyedül maradtam életben. Beteg lettem (...) Huszonöt botütést kaptam, a verés helye eltályogosodott. Többször is megoperáltak, érzéstelenítés, gyógyszer nélkül. De talán mégis ennek köszönhetem az életemet. Hogy a telet fekve, pléd alatt, a kórházban vészelhettem át. A vége felé így is nónám, népi nyelven vízirákom lett az alultápláltság miatt. Közvetlenül a felszabadulás előtt már jóformán hullák között feküdtem, majdnem olyanszerű állapotban, mint az aggkori vég-elgyengülés lehet. És ebben a félig önkívületi állapotban hallottam – vagy csak úgy rémlik, hogy hallottam -, hogy az orvosok vitáznak a fejem felett: – Adjuk be neki ezt a C-vitamin-injekciót? – Minek, úgyis kimúlik. Aztán hallottam egy másik hangot is: – Ez a legfiatalabb, adjuk be... S kaptam egy utolsó percig rejtegetett, salvarsannal és bizmuttal kevert C-vitamin-injekciót. Lehet, hogy ezért maradtam életben. (...) A háború után sokáig kerestem megmentőmet, de nem bukkantam nyomára. (...) Évekkel később viszontláttam Ebensee városát. A láger romjai megmaradtak, de közelükben lakások épültek. Furcsa érzésem volt: villák olyan hely közelében, ahol annyi embert pusztítottak el!"Nánay István (szerk.): Harag György színháza, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992., 17. old.
1945 májusában tért haza Tasnádra, súlyos betegen. Miután hosszú lábadozás után felgyógyult, Kolozsvárra felvételizett a Zenei és Színművészeti Akadémiára.
Diákévei és pályakezdése Kolozsváron
1946-ban vették fel a színiakadémiára, ekkor még színész szakra (rendezői szak nem indult). Ötvenedmagával kezdte az akadémiát, de csak tizennyolcan végeztek. Hamar kitűnt társai közül, így még elsőévesként (a legjobb négy hallgatótársával együtt) szerződtették a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz. Ettől kezdve a főiskolán folytatott tanulmányai mellett folyamatosan dolgozott a színháznál is.
1947-ben már hét szerepet játszott a színházban, 1949-től pedig már rendezett is (emellett már nagynevű rendezők segédrendezőjeként tanulta a szakmát).
A főiskolán olyan tanáregyéniségek oktatták, mint Poór Lili, Szabó Lajos, Delly Ferenc, Tompa Miklós, Szabó Ernő, Kovács György és Kőmíves Nagy Lajos.
Saját visszaemlékezései szerint ezekben az években tanulta meg mestereitől a színpad iránti alázatot és tiszteletet, de a színészi és rendezői szakma alapjait is:
"A színpad szentély, templom volt számunkra, ahol nem illett fütyülni, piszkos cipőben, vagy kalappal belépni. Én most is levett kalappal lépek színpadra. Nagy igényességgel, magas szakmai színvonalon dolgoztak. Realista iskola volt, Sztanyiszlavszkij módszere alapján. Nemzedékemmel együtt, Tompa mestertől tanultam meg, hogy rendezőileg hogyan kerül színpadra a szöveg. (...) Forradalmian új stílusú volt az akkori széles gesztikulációjú, patetikus átélésű, zengzetes hangzású előadásokhoz képest..."Nánay István (szerk.): Harag György színháza, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992., 19. old.
1948-tól az Akadémia rendező szakán is tanult, a színészképzéssel párhuzamosan. Vezetőtanárai Tompa Miklós és Szabó Ernő voltak, mindketten az akkor virágkorát élő Marosvásárhelyi Székely Színház művészei. Harag hamar észrevette a két színházi műhely közti különbségeket. Később így ír a kolozsvári és vásárhelyi iskola közti különbségekről és mestereiről:
"Ők Vásárhelyen éltek és dolgoztak, onnan jártak át akkor még Kolozsvárra oktatni. (...) S lassan rádöbbentünk, hogy a marosvásárhelyi iskola abban a periódusában döntően meghatározhatja jövőnket és színházi gondolkodásunkat (...) Akkoriban Kolozsvár és Vásárhely között nyílt harc dúlt. Például a kolozsvári színház megcsinálta a Jegor Bulicsovot nagyon rossz előadásban, és rá hat hónapra megrendezték Vásárhelyen – zseniálisan (...) A háború után a kolozsvári színház tipikusan nagypolgári színház volt. Hatalmas és nagyon vegyes társulat dolgozott ott. Opera, operett és prózai részleg. Egymás mellett voltak kitűnő, nagy formátumú színészek és dilettánsok. (...) Kőmíves Nagy Lajos nagy formátumú prózai előadásokat rendezett, ő mindig nagy fába vágta a fejszéjét. (...) Lehet, hogy egy kicsit fellengzős színház volt ez, pátoszos, túl szenvedélyes, de mindenesetre megindult a harc a teátralitás ellen, tehát a patetikus, régimódi, deklamáló színház ellen. (...) A kolozsvári színház tehát rettenetes kínok között kereste az útját, és közben nagyon sok szerencsétlen dolog történt. Leszerződtettek rendezőnek jó néhány olyan embert, akinek semmi köze nem volt ehhez a pályához (...) Marosvásárhelyen viszont Tompa Miklós volt a legjobb színházi szakember. És Kemény János. Mindketten Németh Antaltól tanulták a színházi szakmát, olyan körben, amelyben magasrendű professzionalizmus volt..."Nánay István (szerk.): Harag György színháza, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992., 19-20. old.
Noha Tompa Miklóst tartotta legnagyobb mesterének, és maga is a realista hagyomány útját követte, nem szerette a merev korlátokat (ezért fordult később a reteatralizáló törekvések felé is egy időre), és hamar túllépett az úgynevezett „tiszta realizmuson”, melynek nemcsak előnyeit, a korábbihoz képest merőben újszerű stílusát és jelentőségét méltatta, de észrevette korlátait is:
"A vásárhelyi iskola Csehovon és Gorkijon alakult ki, és az úgynevezett tiszta realizmus vonalán haladt, nem nyúlt Shakespeare-hez, pláne nem a groteszkhez. A vásárhelyi színház sokat veszített azzal, hogy csak a biztosba mert belevágni. Így ment el például Kovács György mellett a Hamlet, Delly Ferenc mellett a Lear. Ennek ellenére ez a színház volt a legrugalmasabb..."Nánay István (szerk.): Harag György színháza, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992., 20. old.
Harag György 1952-ben megszerezte a rendezői diplomát is. Rövid ideig tanársegédként dolgozott a kolozsvári Akadémián, mellette rendezett és játszott a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál. 1953-ban csatlakozott a nagybányai színházalapító színészekhez (az ’53-as végzős évfolyamhoz).
A nagybányai színházalapítás és -igazgatás évei
Harag Györgyöt 1953-ban kereste meg a főiskola végzős évfolyama, hogy csatlakozzon hozzájuk. A színészek, akik szinte kivétel nélkül az erdélyi magyar színjátszás nagyjai közé emelkedtek pályájuk során, maguk döntöttek úgy, hogy együtt maradnak és színházat alapítanak. Nagybánya alkalmas helynek tűnt az első lépések megtételéhez. Itt akkorra már működő színház volt, román tagozattal. Ebben a színházépületben alapítottak magyar társulatot a fiatalok, a hozzájuk csatlakozó idősebbekkel együtt, itt indult el a később (a mester halála után) Harag György nevét felvevő társulat (a ma már Szatmárnémetiben működő Harag György Társulat) története. A fiatal színészgárda maga járta végig az engedélyeztetés folyamatát (Harag tanúsága szerint valamennyien felutaztak Bukarestbe, pártirodákban kilincseltek, míg ki nem járták a szükséges engedélyeket). Visszatértük után Harag Györgyöt kérték fel társulatvezetőjüknek:
"És amikor Bukarestből (mindnyájan ott voltak!) visszatértek, megállítottak az utcán: Te, Gyuri, nem akarsz velünk jönni főrendezőnek Nagybányára? Én huszonnégy másodpercet sem gondolkoztam, és azt válaszoltam: Gyerünk! Otthogytam a tanársegédi állást, a rendezői elfoglaltságot, lakást, két fizetést és elindultunk Nagybányára."Nánay István (szerk.): Harag György színháza, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992., 21. old.
Nagybányán (és később Szatmárnémetiben) olyan társulatot kovácsolt a fiatal pályakezdőkből (és később csatlakozókból), amely páratlanul erős közösséget alkotott, rendkívül jó munkamorállal. Évekkel Grotowski Laboratórium-színháza vagy a Living Theater előtt hozott létre – igaz, a szűkös anyagi lehetőségek kényszerítő ereje alatt is – egy olyan, szinte családként élő társulatot, amely – Harag megállapítása szerint – „úgy élt, mint később a Living vagy a Grotowski-csapat”:
"Egy tömbházban laktunk, az ajtókat nem zártuk be, egész nap együtt voltunk, csak a színháznak éltünk. Megtárgyaltuk az előadásokat, a repertoárt, a programunkat – még a családi konfliktusainkat is. Nem voltak titkaink. Sokat játszottunk, és a város imádott bennünket..."
Olyan jeles művészek pályája indult itt, illetve Szatmárnémetiben, Harag György keze alatt, mint Ács Alajos, Csíky András, Vándor András, Török István, Elekes Emma, Soós Angéla, Nyíredi Piroska, Nagy Iza stb.
1955-ben ösztöndíjjal Moszkvába utazhatott, tanulmányútra.
A színház rossz állapotú épületében, a román tagozattal egy épületbe zsúfoltan azonban túl sok kompromisszum, és nem megfelelő körülmény akadályozta a társulat fejlődését. Hamarosan felmerült az átköltözés gondolata, a közeli Szatmárnémetibe, ahol már korábban is nagy szeretettel fogadta a közönség a társulatot, vendégjátékai alkalmával.
Szatmárnémeti igazgatása