bélyeg|200px|Szülőháza Temesvárott
Kós Károly, eredeti nevén Kósch Károly (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 24.) magyar népies stílusú építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus. Tiszteletére „a magyar építészet napja” december 16-a.Az összes párt megszavazta a parlamentben Lázár János javaslatát a magyar építészet napjáról (Telex.hu, 2023. október 25.)
Életútja Kósch Károly szász származásúJavaslat Kós Károly életművének Magyar Értéktárba történő felvételéhez, hungarikum.hu négygyermekes postatisztviselő egyetlen fiaként született. Édesanyja Sidonia Sivet francia-osztrák származású volt. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, ezután a budapesti József Nádor Műegyetem mérnöki szakára jelentkezett. Két év múlva átiratkozott az építész szakra, ahol 1907-ben szerzett diplomát.
Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozott (Pogány Móric, Maróti Géza, Györgyi Dénes), majd a Székelyföld építészetét tanulmányozta. Tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi architektúra, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. 1912-ben Régi Kalotaszeg c. illusztrált építészeti tanulmányát a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Czigler-érmével tüntették ki. 1916-ban őt bízták meg IV. Károly király koronázási ünnepsége díszleteinek tervezésével.
1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi (Alszeg) Sztánán, felépítette nyaralóját (későbbi lakóházát) és feleségül vette a türei református lelkész leányát, Balázs Idát. Gyermekeik közül Kós Balázs (1912–1967) mezőgazdasági szakíró, szerkesztő, Kós András (1914–2010) szobrászművész, Koós Zsófia (1916–1990) színésznő, ifj. Kós Károly (1919–1996) néprajzkutató, író lett. 1917–1918 során állami ösztöndíjjal Isztambulba ment tanulmányútra. 1944 őszén sztánai otthonának – románok általi – kifosztása után Kolozsvárra menekült.
1919-ben megalakította a Kalotaszegi Köztársaságot.
1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig, 1944-ig tagja volt. Egyik alapító tagja volt az 1926-ban alakult helikoni közösségnek, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont 1931-től ő szerkesztette. 1948–49-ben a Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa volt.
Élete során több közéleti szerepet vállalt: 1912 telén Sztánán Kalotaszeg címmel lapot indított, 1921-ben (Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen) megjelentette a Kiáltó szó című röpiratát. Alapító tagja volt az Erdélyi Néppártnak (1921) és 1922-ben Vasárnap címmel képes politikai újságot indított és szerkesztett. A második világháború után, a demokratikus átalakulásban reménykedve, újra politikai szerepet vállalt és a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnöki tisztségét töltötte be, majd 1946–1948 között nemzetgyűlési képviselő volt.
1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-től a Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt.
Munkássága Építészként 1908: Lakóház szülei számára, Kolozsvár 1908–1909: Óbudai református templom parókiája, 1033 Budapest, Kálvin köz 4. 1908–1910: Zebegényi Havas Boldogasszony-templom, 2627 Zebegény, Petőfi tér 440. – (Jánszky Bélával) 1909–1913: Gázgyár, központi épület és munkáslakóházak, Marosvásárhely 1909–1912: A Fővárosi Állat- és Növénykert több pavilonja, 1146 Budapest, Állatkerti körút 6-12. (Zrumeczky Dezsővel): Tigrisház (ma India-ház) Madárház (ma Ausztrál-ház) Bivalyház (1945-ben elpusztult) – 2010-ben újjáépítették Zsiráfház (1945-ben elpusztult) – 2010-ben újjáépítették Krokodilház (1934-ben elbontották) – 2006-ban újjáépítették Tejcsarnok (1970-ben elbontották) – 2008-ban újjáépítették Parasztudvar Majomház (ma: Madagaszkár-ház) Rágcsálóház Norvég-ház (1998-ban átépítették) Kenguruház (ma: Makiház) Fácános Zebraistáló (ma: Mérgesház) Szarvasház (1984-ben átköltöztették az Állatkert egy másik helyére) Strucc-ház (1986-ban lebontották elpusztult) Kisebb épületek, szabadtéri terráriumok (pl. Mókusházikó, büfé-épületek stb.) 1910: Sztánai lakóháza: a „Varjúvár”, 457018 Sztána, Vasútállomás 1910–1912: Városmajor utcai iskola, 1122 Budapest, Városmajor u. 59. (Györgyi Dénessel) 1911: Vécsey-kúria, SzadaGerle János: Három ház 1911-ből. In: Magyar Építőművészet 1985/5. 53. o. 1911–1912: Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, Szabadság tér 7. 1912–1913: „Wekerle” Munkás és Tisztviselőtelep központja, Kós Károly tér 10. 1912–1913: Református templom („Kakasos templom”), Kolozsvár, Monostori út 1913: Lakóépület, 1192 Budapest, Kós Károly tér 2. 1913: Lakóépület, 1192 Budapest, Kós Károly tér 3. 1913: Lakóépület, 1192 Budapest, Kós Károly tér 12. 1913?: Kapuépület, 1192 Budapest, Kós Károly tér 1913: Bagolyvár étterem, 1146 Budapest, Gundel Károly út 4. 1922: Lakóépület, 1192 Budapest, Kós Károly tér 11. 1922: Harangláb, Kolozsmonostor 1923: Írisz Porcelángyár, Kolozsvár 1925: Templom, Felek 1925: Templom, Bánffyhunyad 1927: Templom, Kispetri 1927: Templom, Sztána 1928: Református népiskola, Marosvécs 1928: Templom, Erdőfalva 1928: Templom, Fejérd 1929–1930: Református elemi iskola, Sepsiszentgyörgy 1931: „Kós-ház”, Kós tervei alapján készült, eredetileg lakóház, 3529 Miskolc, Görgey u. 32. 1935: Templom, Bábony 1936: Kultúrház, Körösfő 1937: Templom, Ketesd 1940?: Gyimesi határőrlaktanyák 1943: Műcsarnok, Kolozsvár 1943: KALOT székely népfőiskola, Csíksomlyó 1944: Mátyás király szülőházának részbeni restaurálása, Kolozsvár (Lux Gézával) 1945: Kultúrház, Györgyfalva; 1947: Kultúrház, Kispetri; 1948: 1994-ben Siklód új temploma készült el Kós Károly 1948-as tervei alapjánhttps://udvardy.adatbank.ro/index.php?action=helymutato&helymutato=Siklod%20(RO) 1948: Református templom, Kolozsvár-Írisztelep (Debreczeni Lászlóval) 1948: Ravatalozó, Szamosújvár 1953: Református parókia, Nagypetri 1956: Református templom és imaház, Egeres-Ferencbánya 1957: Kultúrház-terv, Köröstárkány. 1960: Református parókia terve, Magyardécse 1960: Református parókia, Farnas 1960: Református parókia, Magyardécse 1961: Református parókia, Misztótfalu 1961: Református parókia, Kalotaszentkirály. ?: Tejcsarnok, Méra ?: Általános Iskola, Kolozs ?: Művelődési otthon, Mákófalva
Restaurált épületek 1923: Református templom, Magyarbikal 1925: Görögkatolikus templom, Erdőfelek 1928: Görögkatolikus templom, Erdőfalva 1936: Református templom, Bonchida 1930-1937: Bánffy-kastély, Bonchida 1941: Református vártemplom tornya, Sepsiszentgyörgy 1942-1944: Mátyás király szülőháza, Kolozsvár 1946: Református templom, Szék (Entz Gézával, Sebestyén K. Józseffel) 1948: Református templom, Aranyosgyéres 1948: Református templom, Néma 1948: Református templom, restaurálás, bővítés, új torony építése, Körtvélyfája 1958: Református templom – restaurálás és új torony építése, Magyarvista
Írói munkássága Erdélyország népének építése (1908) Atila királról. Ének; Athenaeum Ny., Budapest, 1909 – ballada (1909, 1923) saját kézi szedés, nyomás, fűzés, kötés, linómetszetekkelÚjra közreadva 1946-ban, Jókai Nyomda Rt., igazgató: Kiss Árpád Régi Kalotaszeg; Athenaeum Ny., Budapest, 1911 Testamentum és agrikultura (1915) saját kézi szedés, nyomás, fűzés, kötés, linometszetekkel Sztambul. Várostörténet és architektura, Franklin Ny., Budapest–Konstantinápoly, 1918 (A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet közleményei) Gálok – kisregény (1919) Kiáltó szó – röpirat (1921) Erdély kövei (1922) – saját kézi szedés, nyomás, fűzés, kötés, linometszetek Varjú-nemzetség, ill. a szerző; Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj-Kolozsvár, 1925 (Erdélyi Szépmíves Céh I.) A lakóház művészete; Minerva, Cluj-Kolozsvár, 1928 Erdély. Kultúrtörténeti vázlat; ill. a szerző; Genius, Budapest, 1929 A Gálok. Kis regény és elbeszélések; Minerva, Cluj-Kolozsvár, 1930 (Pásztortűz könyvtár) Kalotaszeg; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1932 (Erdélyi Szépmíves Céh VI.) Az országépítő. Történeti regény; Révai, Budapest, 1934 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa VII. sorozat) Budai Nagy Antal – színmű (1936) István király – színmű (1942) A székely népi építészet; Egyetemi Ny., Budapest, 1944 (A Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványai) Erdély népi gazdasági építészete (1944) Erdély. Kultúrtörténeti vázlat; ill. a szerző; s.n., Kolozsvár, 1944 (Az Erdélyi Szépmíves Céh jubileumi díszkiadása) Budai Nagy Antal históriája; Méhkas Diákszövetkezet, Kolozsvár, 1945 Falusi építészet; Józsa Béla Athenaeum, Kolozsvár, 1945 (Hasznos könyvtár) Budai Nagy Antal. Színjáték; Józsa, Kolozsvár, 1947 (Műkedvelők színpada) A kollektív gazdaság üzemi épületberendezése (1954) Mezőgazdasági építészet; Mezőgazdasági és Erdészeti, Bukarest, 1957 Hármaskönyv. Szépírás, publicisztika, grafika; bev. Balogh Edgár; Irodalmi, Bukarest, 1969 Kalotaszegi krónika. Hét írás; Kriterion, Bukarest, 1973 (Romániai magyar írók) A havas. Elbeszélések; Dacia, Kolozsvár-Napoca, 1983 "Nem spekuláltam, éltem...". Válogatás Kós Károly születésének 100. évfordulójára, 1883–1983; Népművelési Intézet, Budapest, 1984 Életrajz; szerk., utószó Benkő Samu; Kriterion, Bukarest, 1991 Erdélyország népének építése; Balassi–Polis, Budapest–Kolozsvár, 1996 Testamentum és agrikultúra. Válogatás a szerző életművéből; előszó Mészáros József; Gazda, Kolozsvár, 1997 Kós Károly levelezése Czine Mihállyal; A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága–Anyanyelvi Konferencia, Budapest, 2000 (Nyelv és lélek könyvek) Kós Károly levelezése; összegyűjt., sajtó alá rend., szerk., tan., jegyz. Sas Péter; Mundus, Budapest, 2003 (Mundus – új irodalom) Könyv a lovakrul; kézirat hasonmás kiad.; Kós Károly Alapítvány, Budapest, 2008 Kidőlt a kereszt; Lazi, Szeged, 2009 Édes Idám! Kós Károly levelei feleségéhez. 1911–1918, 1946–1948; bev., jegyz. Benkő Samu; Polis, Kolozsvár, 2011 Kós Károly publicisztikája; összegyűjt., sajtó alá rend., szerk., előszó Sas Péter; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2014 Népi földművelés Kalotaszegen. 1941–1944. évi helyszíni gyűjtés alapján; Művelődés Egyesület–Szentimrei Alapítvány, Kolozsvár–Sztána, 2016 (Sztánai füzetek) Évszámnovellák. 1919, 1940, 1944; szerk. Medvigy Endre; Időjel, Pilisvörösvár, 2019 Vallomások Erdélyről; szerk.: Sas Péter, Erdélyi Szalon Kiadó, 2022
Díjak, elismerések bélyegkép|260px|Csomafáy Ferenc felvétele
1916-ban megkapta a Ferenc József-rend Lovagkeresztjét.sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont weblapja 1938-ban az Országépítő regényért Baumgarten-díjat kapott. 1940-ben az erdélyi magyarságért végzett munkájáért Corvin-koszorúval tüntették ki. 1944-ben a Magyar Mérnök és Építész Egyesület Czigler-éremmel tüntette ki. 1958-ban irodalmi és közéleti tevékenységéért a Románia Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége a Munka Érdemrend I. fokozatával tüntette ki. 1966-ban a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává avatta. 1968-ban az Államtanács a Kulturális Érdemrend I. fokozatával tüntette ki. 1973-ban a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsa az „Augusztus 23” érdemrenddel, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a gyémántokkal ékesített Zászlórend I. fokozatával tüntette ki. 2010-ben posztumusz Ybl Miklós-díjban részesült.
Emlékezete Emlékét őrzi Budapest XIV. kerületében a városligeti a Kós Károly sétány, Budapest XIX. kerületében a wekerletelepi Kós Károly tér, valamint a Kispesti Kós Károly Általános Iskola,A Budapest XIX. kerületi Kós Károly Általános Iskola weblapja temesvári szülőházának oldalfalán pedig egy emléktábla és még számos emléktábla a Kárpát-medencében.Kós Károly emléktábla
Nevét országszerte több iskola viseli. A Városmajori Kós Károly Általános Iskola melletti lépcsőn 2013. december 13-án adták át emlékművét.MANDA 2013. december 16.
Emlékezetét ápolja a Kós Károly Egyesülés,Kós Károly Alapítvány illetve a Kós Károly Alapítvány. Lásd: Tíz éves a Kós Károly Egyesülés; szerk. Gerle János; Kós Károly Alapítvány, Budapest, 1999.