Flavius Arcadius, görögösen Arkadiosz (Hispania, 377 – Konstantinápoly, 408. május 1.) a Keletrómai Birodalom első császára 395-től haláláig, I. (Nagy) Theodosius és Flacilla idősebbik fia, Honorius nyugatrómai császár bátyja volt.
Kegyencek bábja
Valahol Hispaniában született 377-ben. Neveléséről először a pogány Themistius, később a keresztény Nagy Szent Arszéniosz gondoskodott. A tudósítások szerint alacsony és rossz alkatú volt, intelligenciáját tekintve sem emelkedett ki, emellett akaratereje sem volt elég ahhoz, hogy uralkodhasson. (A krónikások egyedül szép kézírását említík érdemeként.) 395-ben apja keleti területeket uraló társcsászárává tették augustus címmel.
Mindössze 12 éves volt, amikor a Római Birodalom kettéosztásakor valóban trónra lépett, és helyette – csakúgy, mint bátyja helyett a germán Flavius Stilicho – kegyencek kormányoztak. Első tanácsadóját, Rufinust az itt is befolyást szerezni vágyó Stilicho már 395-ben meggyilkoltatta, hogy mindkét császárra befolyást gyakorolhasson, de Arcadius új kegyence Eutropius lett. Az ifjú császár a rá szintén nagy befolyással bíró felesége, Aelia Eudoxia kérésére 399-ben menesztette Eutropiust, majd feleségének a császári udvar pazarlásait bíráló Aranyszájú Szent János konstantinápolyi pátriárkát is sikerült eltávolíttatnia székéből 404-ben. Miután Eudoxia ugyanebben az évben meghalt méhen kívüli terhességben, Arcadius új tanácsadója a praefectus praetorio, Anthemius lett élete végéig. A császár leginkább kegyes keresztényként szerzett érdemeket, nem pedig politikai téren.
A Birodalom helyzete bélyegkép|250px|Arcadius solidusa A kettéosztott birodalom már első éveiben súlyos krízissel szembesült: az Alarich vezette nyugati gótok – akiket még Theodosius telepített le szövetségesként a Thrák diocesisben, a Duna alsó folyásánál – dúlni kezdték a Balkán-félszigetet, eljutva egészen Konstantinápoly falaiig és Dél-Hellaszig. Mivel a két birodalomfél nem volt képes összehangoltan fellépni a gót veszedelem ellen, Arcadius – illetve a helyette döntő Eudoxia, a magister militum praesentalis (hadseregfőparancsnoki) rangot viselő gót Gainas és Eutropius – végül kénytelen volt Alarichot magister militum per Illyricum címmel felruházni, azaz kinevezni a Balkán nyugati felének parancsnokává (397). Stilicho minden keleti birodalomfél területén levő birtokát elkobozták.
399-ben Tribigild vezetésével egy Phrügiában állomásozó gót kontingens fellázadt – nagy valószínűséggel Gainas felbujtására – és követelte az eunuch Eutropius menesztését. Eudoxia és Gainas meggyőzték a császárt, hogy áldozza fel miniszterét, akit Ciprusra száműztek, majd kivégeztek. Tribigild gótjai visszatértek Európába, és Konstantinápolyban és a környékén telepedtek le. Gainas gondoskodott a nem germán bizánci haderő eltávolításáról, majd követelte, hogy az ariánus gótok szabadon gyakorolhassák vallásukat. Aranyszájú Szent János keményen ellenállt az eretnekeknek, mire a gótok megszállták a palotát, és a felgyújtásával fenyegettek (400.). Ekkor váratlan fordulat történt: a főváros népe kiűzte az egyre gyűlöletesebbé váló germánokat. Gainas, aki a Boszporuszon súlyos vereséget szenvedett a flottától, menekülni kényszerült.
Az eset határására hamarosan a hadsereget is átszervezték, kirekesztve belőle a germán népelemet. (A szükség úgy hozta, hogy nem sokkal később ismét be kellett sorozni őket, és egészen a 7. századig a germánság képezte a keletrómai haderő legütőképesebb részét.) A Keletrómai Birodalomra hamarosan meglehetősen békés időszak köszöntött, amelynek mintegy nyitányaként 410-ben Alarich népével együtt áttelepült Itáliába. Ezt azonban Arcadius már nem érhette meg: utódja az uralkodásra tudatosan felkészített, ám még igen fiatal fia, II. Theodosius lett.
Gyermekei Aelia Eudoxiától (†404. október 6.) 2 gyermeke született: II. Theodosius bizánci császár Pulcheria bizánci császárné (*399. január 19.; †453)
Források
Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology. Szerk.: William Smith (1873) Illustrated History of the Roman Empire De Imperatoribus Romanis
Irodalom John B. Bury: History of the Later Roman Empire. 1. kötet 1923, ND New York 1958. Arnold Hugh Martin Jones: The Later Roman Empire (284–602). 3 kötet , Oxford 1964. John H. W. G. Liebeschuetz: Barbarians and Bishops. Army, Church, and State in the Age of Arcadius and Chrysostom. Clarendon Press, Oxford 1990. Alan Cameron, Jacqueline Long: Barbarians and Politics at the Court of Arcadius. Berkeley 1993. Thomas S. Burns: Barbarians within the gates of Rome. A study of Roman military policy and the barbarians, ca. 375–425 AD. Bloomington 1994. Wolfgang Hagl: Arcadius Apis imperator: Synesios von Kyrene und sein Beitrag zum Herrscherideal der Spätantike. Stuttgart 1997. David Buck: The reign of Arcadius in Eunapius’ Histories. In: Byzantion. 68. kötet, 1998, 15–46. oldal Johannes Hahn: Arcadius. In: Manfred Clauss (szerk.): Die römischen Kaiser. 55 historische Portraits von Caesar bis Iustinian. 4., frissített kiadás. Beck, München 2011, , 374–379. oldal
Kategória:Bizánci császárok Kategória:Consulok a 4. században Kategória:Consulok az 5. században Kategória:377-ben született személyek Kategória:408-ban elhunyt személyek