Dél-Korea legnagyobb szigete az ország déli részén, a Kelet-kínai-tengerben, a Koreai-félszigettől kb. 80–90 km-re délre, Japántól kb. 180 km-re nyugatra. Területe megegyezik Dél-Korea különleges autonóm tartományéval.
A vulkanikus eredetű szigeten emelkedik Dél-Korea legmagasabb csúcsa, az 1950 méter magas Halla-hegy. Különleges geológiai képződményei – köztük a kiterjedt lávabarlangrendszerek és a tengerparti vulkáni kúpok – 2007 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepelnek. Szubtrópusi éghajlata, gazdag élővilága és homokos tengerpartjai miatt a sziget az ország legjelentősebb turisztikai központja, amely évente több millió belföldi és külföldi látogatót vonz. Gazdaságának a szolgáltatóipar mellett meghatározó eleme a mezőgazdaság – különösen a mandarin- és zöldtea-termesztés –, valamint a part menti halászat, melynek nemzetközileg ismert kulturális szimbólumai a hagyományos i búvárnők. Közigazgatásilag a terület 2006 óta két nagy adminisztratív egységre, az északi városára és a déli városára oszlik.
Elnevezés A történelem során szigetét számos különböző néven ismerték. A koreai történelmi feljegyzésekben a leggyakrabban használt elnevezése volt, amely a szigeten egykor fennálló független királyság nevét őrzi. Koreai népi elnevezései közül a legkifejezőbb a (’a három bőség szigete’), amely a sziget három legjellemzőbb sajátosságára: a szél, a kövek és a nők bőségére utal.
Az európai felfedezők és térképészek körében az 1910-es japán annexióig – amely után a sziget a japán Szaisú (Saishū) nevet kapta – elsősorban Quelpart (vagy Quelpaërt) néven volt ismert. Ezt a holland–francia eredetű elnevezést valószínűleg azokról a kis holland postahajókról (hollandul quelpaert) kapta, amelyekről az 1640-es években a hollandok először pillantották meg a szigetet, vagy azért, mert maga a földdarab távolról egy ilyen hajóra emlékeztetett. Az európaiak közül azonban elsőként a portugál tengerészek észlelték a szigetet, akik eredetileg az Ilha de Ladrones („Tolvajok szigete”) nevet adták neki.
Földrajz a Koreai-félsziget délnyugati partvidékétől kb. 80–90 km-re délre fekvő, nagyjából ellipszis alakú, vulkanikus eredetű sziget. Dél-Korea legnagyobb szigete és legkisebb tartománya is egyben. Hossza kelet-nyugati irányban 73 km, szélessége kb. 31 km, területe 1848 km². A sziget közepén emelkedik az ország legmagasabb pontja, az 1950 m magas alvó vulkán, a Halla-hegy.
A sziget domborzatát és földtani szerkezetét a vulkáni tevékenység határozza meg. A partvidéket homokos strandok, meredek bazaltsziklák és közvetlenül a tengerbe ömlő vízesések tagolják. Jellemző kőzete a porózus vulkáni bazalt, amely alapvetően befolyásolja a terület vízrajzát: a csapadék nagy része gyorsan a mélybe szivárog, így kiterjedt felszíni vízfolyások helyett gazdag talajvízkészlet és hatalmas vulkanikus barlangrendszerek (lávacsövek) alakultak ki. Geológiai jelentőségük miatt ezek a formációk a világörökség részét képezik. A bőséges csapadékkal jellemezhető szubtrópusi éghajlatnak, a nagy szintkülönbségeknek, valamint a viszonylagos földrajzi elszigeteltségnek köszönhetően a szigetet kiemelkedő biológiai sokféleség jellemzi. A természeti környezet jól megőrizte eredeti állapotát, több endemikus fajnak is otthont ad. A belsőbb lankás területeket, legelőket és erdőségeket felváltó vertikális övezetesség miatt az alacsonyabban fekvő vidékeken a szubtrópusi növényzet – köztük számos őshonos és veszélyeztetett faj – dominál, míg a magasabb régiókban már alpesi növényfajok találhatók. Gazdag természeti adottságai miatt az ország egyik legjelentősebb turisztikai célpontja, amit a számos üdülőközpont, rendezett park és botanikus kert is jelez.
Települések bélyegkép|jobbra|250px|Csedzsu települései tartomány közigazgatásilag 2006 óta két nagy adminisztratív városra () oszlik, amelyeket a Halla-hegy gerince választ el egymástól: város: A sziget északi felét elfoglaló tartományi székhely, kereskedelmi, oktatási és közlekedési központ; itt található a sziget nemzetközi repülőtere és legfőbb kereskedelmi kikötője. : A sziget déli felét felölelő, az ország legdélebbi fekvésű városa. Szubtrópusi klímájának, tengerpartjainak és vízeséseinek köszönhetően a sziget turizmusának fő központja. Itt található a luxusüdülőket koncentráló turisztikai komplexum, emellett a régió a mandarintermesztés fellegvára.
A két nagy közigazgatási egységen belül számos kisebb jelentőségű település található. A legismertebbek közé tartozik: : A sziget legnépesebb nagyközsége városától nyugatra, mára a kávézókultúra és a part menti turizmus egyik legfontosabb központja. Hallim: A nyugati partvidék központja, fontos halászkikötővel, jelentős mezőgazdasággal és a sziget egyik legismertebb látványosságával, a Hallim Parkkal. : A délnyugati régió csomópontja, történelmi jelentőségű település, fontos logisztikai központ. : A keleti partvidék turisztikai bázisa a tengerből kiemelkedő vulkáni kúp és az Udo-szigetre induló kompok miatt. : Az északkeleti parton fekvő falu, a -lávacső és a környező barlangrendszerek kiindulópontja.
Történelem A sziget legkorábbi ismert államalakulata a királyság volt. Az eredetmítosz szerint a sziget népének ősapjai a Halla-hegy északi lejtőjén fekvő területén emelkedtek ki a földből, majd ők alapították meg a királyságot. Bár a korai időszak datálása bizonytalan, az biztos, hogy a késő ókori három királyság korszakában kapcsolatba lépett a szárazföldi államokkal, és uralkodóit Silla hivatalosan is elismerte.
Később a államalakulat (918–1392) alapítója, fegyveres erővel kényszerítette behódolásra a függetlenségét védő szigetet, aminek következtében 938-ban névleg, majd 1105-ben közigazgatásilag is a koreai állam része lett. A sziget király uralkodása alatti időszakban (1213–1259) kapta mai nevét, a , amelynek jelentése: ’tengeren túli tartomány’.
Az 1270-es évek elején, Korea mongol megszállása idején a sziget szolgált a mongol uralom ellen küzdő seregek utolsó menedékeként, akiket a mongol és egyesített hadak végül 1273-ban megsemmisítettek. Ezt követően a Mongol Birodalom több mint nyolcvan éven át közvetlen uralma alatt tartotta a területet, és kiterjedt lótenyésztő bázisokat hozott létre a szigeten.
bélyegkép|jobbra| ábrázolása az 1861-es térképen A 15. század elején a -dinasztia (1392–1897) erősen központosított uralma alá vonta a szigetet. Ebben az időszakban elsősorban a lótenyésztés központjaként, valamint – fekvése miatt – politikai foglyok száműzetési helyeként funkcionált. A helyi lakosságot másodrendű állampolgárként, szinte külföldiként kezelték; a 17. században például törvényben tiltották meg számukra, hogy a szárazföldre utazzanak. Az elnyomás hatására a 19. és 20. század fordulóján több jelentős felkelés is kirobbant a szigeten.
Korea 1910-es japán annektálását követően a szigetlakók súlyos nélkülözéseket szenvedtek el, emiatt sokan a szárazföldre vagy Japánba vándoroltak munkát vállalni. Ebben az időszakban a szigeten erős volt a japánellenes mozgalom, amely 1931–1932-ben érte el csúcspontját. Ekkor a sziget hagyományos búvárnői, a fellázadtak a japán irányítású búvárszövetség ellen. A megmozdulásban végül mintegy 17 ezer ember vett részt, és több mint 100 embert letartóztattak. A hatóságok brutális fellépése ellenére ez volt Korea történetének legnagyobb, nők és halászati munkások által vezetett tiltakozása.
bélyegkép|A lázadással szimpatizáló, kivégzésre váró foglyok 1948 májusában
A sziget modern történelmének legtragikusabb eseménye az 1948. április 3-án kirobbant fegyveres felkelés volt. A megmozdulást az ENSZ által 1948. május 10-ére, kizárólag a déli országrészben kiírt választások elleni tiltakozás robbantotta ki, mivel a helyiek és a kommunista Dél-Korea Munkapártjának gerillái attól tartottak, hogy a különálló választás véglegesíti Korea kettészakadását. A gerillák erőszakos támadásokat indítottak a helyi rendőrség és a jobboldali ifjúsági csoportok ellen.
Az 1949 májusáig tartó lázadást a dél-koreai kormány és a hadsereg brutális, válogatás nélküli erőszakkal fojtotta el. A tisztogatásokban aktív szerepet vállalt az Északnyugati Ifjúsági Liga nevű, északról menekült szélsőjobboldali csoportosulás is, amely elnöki felhatalmazással gyilkolta a „kommunista szimpatizánsokat” a kikiáltott ellenséges zónákban. A mészárlások, kínzások és nemi erőszak következtében a 13 hónapos időszak alatt becslések szerint 14–30 ezer civil és felkelő vesztette életét, további ezreket pedig internálótáborokba zártak.
A vérengzést és a sziget elszigetelését a dél-koreai vezetés évtizedekig államtitokként kezelte, így a szárazföldi lakosság sokáig nem is tudott a történtekről. A téma csak a demokratizálódást követően kapott nagyobb nyilvánosságot, különböző dokumentumfilmek és aktivista kiadványok nyomán, ma pedig a felkelés a sziget független szellemiségének szimbóluma. Az áldozatok felkutatása még a 21. században is tartott: 2008-ban például egy nagyméretű tömegsírt tártak fel a repülőtér közelében.
Gazdaság gazdaságának három legfontosabb pillére a szolgáltatóipar (ezen belül kiemelten a turizmus), a mezőgazdaság és a halászat.
A sziget bevételeinek túlnyomó részét az idegenforgalom adja. Bár az 1980-as–1990-es években a dél-koreai nászutasok kedvelt belföldi célpontja volt, a 21. században – a diszkont légitársaságok térnyerésének és a speciális vízummentes övezet kialakításának köszönhetően – tömegturisztikai központtá vált, ahová évente több millió belföldi és külföldi (elsősorban kínai) utazó érkezik. Az ágazat vonzerejét a sziget szubtrópusi klímája, vulkanikus geológiai formációi, homokos tengerpartjai és kulturális fesztiváljai adják. A turisztikai infrastruktúra és a luxusszállodák jelentős része a városához tartozó turisztikai komplexumban koncentrálódik.
A mezőgazdaság legfontosabb termékei a citrusfélék, különösen a szimbólumának számító édes mandarin, a hallabong, amely az országos ellátás jelentős részét biztosítja. Emellett kiemelkedő a zöldtea-termesztés, a sziget ültetvényei nemzetközileg is ismertek. A vulkanikus talaj és az állandó felszíni vizek hiánya miatt a hagyományos rizstermesztés helyett a szárazföldi növénytermesztés és az állattenyésztés (különösen a csedzsui fekete sertés) dominál.
A part menti halászat hagyományosan fontos gazdasági ágazat. Ennek egyik ikonikus, bár gazdaságilag már csökkenő jelentőségű, inkább kulturális és turisztikai értéket képviselő eleme a búvárnők, a tevékenysége, akik oxigénpalack nélkül merülve gyűjtenek tengeri élőlényeket.
Látnivalók
Természeti kincsek
A sziget közepén emelkedő, 1950 méter magas Halla-hegy (Hallasan) egy alvó vulkán, egyben Dél-Korea legmagasabb csúcsa. A hegytetőn található kráterben egy vulkáni tó, a (’Fehér őz tó’) helyezkedik el. A fő vulkáni kúp körül a vulkáni tevékenység mintegy 360 kisebb fattyúkúpot hozott létre. A hegy és annak környezete kiemelkedő ökológiai jelentőségű, mintegy 1800 növény-, 1200 gerinces- és 3300 rovarfajnak ad otthont. A terület 1970 óta védett nemzeti park és fontos kutatási helyszín.
A sziget keleti partjánál, közvetlenül a tengerből emelkedik ki a mintegy 6-7 ezer évvel ezelőtti vulkáni kitörés során keletkezett, 182 méter magas tufagyűrű, a . A képződmény tetején egy 600 méter átmérőjű, 90 méter mély kráter található, amelyet 99 éles szikla övez koronaszerűen. Míg a tenger felőli oldalai meredek sziklafalak, az északnyugati lankásabb rész a szárazföldhöz, településéhez kapcsolódik egy lerakódott homokból és kavicsból álló földszoroson keresztül.