A Bibi Blocksberg 1997 és 2012 között bemutatott német televíziós rajzfilmsorozat, amelynek rendezője Gerhand Hahn. Az írója Elfie Donnelly. A tévéfilmsorozat a hör + lies, a Hahn Film AG és a Kiddinx Entertainment gyártásában készült, a Premiere forgalmazásában jelent meg. Műfaját tekintve fantasy filmsorozat, kalandfilmsorozat és filmvígjáték-sorozat. Németországban a TVP2, a KI.KA és a ZDF vetítette, Magyarországon a Minimax sugározta.

A sorozat keletkezése A rajzfilm megalkotója Elfie Donelly, aki 1980 óta foglalkozik Bibi Blocksberg történetével. Elsőnek Henriette Pimper meseregényeket készített, majd hangkazettákat is. Összesen 90 db hangkazetta készült el, a kis boszorkány a német gyerekek kedvence lett. 1999-ben, Elfie Donelly egyezséget kötött a Kiddnix tévécsatornával, ahol Bibi Blocksberg címen készítettek egy, azóta már 4 évados, 52 epizódból álló rajzfilmsorozatot. Az 52 epizódból Magyarországon 52-t mutattak be. Elfie Donelly elvállalta az epizódok forgatókönyvének megírását. Ezek után megjelentek a Bibi Blocksberg termékek is. Számos kirakós játék, póló, társasjáték, illetve használati tárgyak készültek Bibi Blocksberg-es mintákkal. 2002-ben Elfie Donelly hozzáfogott egy film elkészítéséhez is, melynek szintén ő volt a forgatókönyvírója. A filmet Bibi Blocksberg és a varázsgömb címen mutattak be. A filmben egy korábban nem ismert szereplő is feltűnik, Rábia, a gonosz boszorkány. A filmet nagy sikerrel játszották a gyermek-tévécsatornák. Később Elfie egy másik filmet is készített a Bibi Blocksberg és a kék baglyok titka címmel, ami szintén sikeres lett. Elfie Donelly másik meséje a Benjámin, az elefánt, amiből rajzfilmsorozat, illetve két egész estés rajzfilm is készült.

Júniusban a Minimax vetít egy Bibi és Tina c. rajzfilmsorozatot. A rajzfilm alapul az előző sorozaton, de új témája van, lovakkal és az ápolásukkal foglalkozik. 2009-ben, és 2012-ben új évadot készítettek az eredeti Bibi Blocksberg sorozathoz.

Ismertető Bibi egy szőke hajú kislány, aki egy bűbájos képességgel van megáldva és nem fér a bőrébe. A szüleit és a többi felnőtteket sem kímélve, sokszor megtréfálja a környezetét. Varázsseprűje Almáspite, amin repülve incselkedik a pilótákkal. A polgármestert, vagy az osztályfőnökét gyakran tréfálja meg, hogy kiálljon az osztálytársai és a többi gyerekek érdekéért. A varázslatos képességei at is, hogy a varázsseprűjén repül vagy éppen a varázsigéi mindig jól jönnek, ha társaival együtt bajba kerül. Nem elég szokványos a családja sem, mivel édesanyja is boszorkány, aki Barbara Blocksberg. Ketten együtt is varázsolnak és így előfordul, hogy ajándékozásokként készítenek varázserő serkentőket, vagy papagájjá változtatják édesapját. Újvárosban egy lakótelepen él szüleivel. Nagy rokonsággal rendelkezik és nagyon sok barátja van. Legjobb barátai Marita, Mónika, Flórián és Tina.

Szereplők Bibi Blocksberg – Bibi a sorozat főszereplője, csintalan boszorkány. Barbara Blocksberg – Barbara, Bibi anyja, szintén boszorkány. Nem nagyon tetszenek neki Bibi meggondolatlan trükkjei, de ugyanakkor megértőn és engedékeny. Sokszor próbál férje kedvében járni. Behrnard Blocksberg – Bernard, Bibi apja, aki nem szereti felesége és lánya boszorkánykodásait. Szigorú Bibivel, de ugyanakkor megértő is. Egy részben, amikor Barbara a 33. évét töltötte be, Bernard arra kényszerítette, hogy pirkadati kívánsága az legyen, hogy ne tudjon többé varázsolni. Persze aztán minden rendben lesz, mert a boszorkák nem veszíthetik el azt, amivel születtek. Kíváncsi Klára – Újváros újságírónője és "alpolgármestere", imád különleges cikkeket készíteni. Sokszor borsot tör a polgármester orra alá. Minden meglepő vagy új dologra azt mondja hogy 'Ez szenzációs!'. Kíváncsi Klára még szerepel a Benjámin, az elefánt című sorozatban is. Újváros polgármestere – A polgármester, dacos idős úr. Nem szereti Bibi trükkjeit, minél előbb ki akarja rekeszteni a boszorkányságot a városból. Picher (Ficsur) – A polgármester helyettese, legtöbbször ő kapja meg a piszkos munkákat. A polgármester mindig megbánja azt, ha Picher-nak szabadságot ad. De még azt is megbánja, ha Picher-nak megbocsát, amiért az rosszat tesz. Schubia – Bibi osztálytársa a boszorkányiskolában. Motoros seprűje van. Kicsit durva, nem szeret veszíteni, hasonlóan Bibihez, nem szeret tanulni. Szépimépi – Bibi osztálytársa, szerény, kedves természete van. Ezért is hívják Szépimépinek, mindig tanul, jó tanuló. Amanda néni – Amanda tagja a Boszorkánytanácsnak, jó barátja Blocksberg-éknek. Szereti az ifjú boszorkányokat, mindig kedves, mindenre talál megoldást. Mania néni – A Boszorkánytanács tagja, tanítja Bibiéket is. Idős tanárnő, szigorú, nem mindig kedves. Walpurgia – A legidősebb boszorkány Újvárosban, tehát a Boszorkánytanács elnöke. Nagyon szigorú, nem nagyon kegyelmez meg a valamit elhibázott boszorkáknak. Szarkaláb – Öreg boszorkány, aki ha teheti mindig próbára teszi a fiatal boszorkányokat. Bár szigorúnak, és néha rosszindulatúnak tűnik, mindig tanúságot tesz arról, hogy becsületes, és jószívű. Malicia – Szintén boszorkány, Barbara kortársa és legfőbb riválisa. Gonoszkodásai miatt számtalanszor került a Boszorkánytanács elé, de mindig kimentette magát. Bibit is ellenségének tekinti. Cicoma – Szintén Barbarával egykorú boszorkány. Önző, hiú, és meglehetősen rosszindulatú asszony. Mufurc Müllerné – Mufurc Müllerné Bibi idősödő tanárnője. Nagyon utálja Bibit, mindig a legnehezebb feladatokat szánja neki. A sorozatban nála gonoszabb csak a polgármester. Mónika – Bibi legjobb barátnője. Újvárosban él, de nem boszorkány. Marita – Marita is Bibi barátnője. Majdnem mindig elkésik az órákról, de van amikor nem. Égzengő Margit – Bibi unokanővére, kastélyban lakik szüleivel, ahova egyszer elhívták Bibit és szüleit Florián / Tóni – Bibi barátja, szereti az ifjúsági könyveket, szeret olvasni. kedvence: Pukk a szuperpudli kalandjai A Thuderstorm család – Cecília Thunderstorm Barbara testvére. Írországban él, férjével Patrikkal. Van egy lánya Margot, aki boszorkány, és Bibi ellentéte. Szorgalmas kis boszorkány. Elsőnek Bibi riválisa, de később jó barátja lesz.

Magyar hangok

Molnár Ilona – Bibi Blocksberg Kocsis Judit – Barbara Blocksberg Király Attila – Behrnard Blocksberg Bácskai János – Polgármester Németh Kriszta – Kíváncsi Klára Wohlmuth István – Ficsur Kálmánfi Anita – ? Szabó Éva – Mánia néni Zsolnai Júlia – Amanda néni Gyimesi Pálma – Mufurc Müllerné Baradlay Viktor – Tóni (Florian) Csuha Bori – Marita

Epizódok Eredeti bemutató##Magyar címEredeti cím Pilot1994.10.17.00.00. Boszorkányok léteznek Hexen gibt es doch Első évad1997.12.22.01.01. Bibi és az időjós béka Der Wetterfrosch1997.12.23.02.02. Bibi hercegnő Bibi als Prinzessin1997.12.24.03.03. Bibi a bébicsősz Bibi als Babysitter1997.12.24.04.04. 3x a titokzatos macska 3 x schwarzer Kater1997.12.25.05.05. Bibi szuperereje Der Superhexspruch1997.12.26.06.06. Bibi a dzsungelben Bibi im Dschungel1997.12.27.07.07. Bibi és a dinoszaurusz tojás Bibi und das Dino-Ei1997.12.28.08.08. Bibi és a vámpírok Bibi und die Vampire1997.12.29.09.09. Hova lett almáspite? Wo ist Kartoffelbrei?1997.12.30.10.10. Bibi és a repülőverseny Das Wettfliegen1997.12.37.11.11. Bibi és a matematika Die Mathekrankheit1998.01.01.12.12. Bibi és az új iskola Die neue Schule1998.01.02.13.13. Bibi a Távol-keleten Bibi im Orient Második évad2003.12.24.14.01. Bibi és a mikulások Bibi und die Weihnachtsmänner2003.12.26.15.02. Bibi és a szerelem Bibi verliebt sich2005.03.28.16.03. Varázslat nélkül Gehts auch ohne Hexerei?2006.09.11.17.04. A fehér kakadu Der weiße Kakadu2006.09.12.18.05. Pukk a szuperpudli Superpudel Puck2006.09.13.19.06. Az elvarázsolt dromedár Das verhexte Dromedar2006.09.14.20.07. Kaland a dínókkal Abenteuer bei den Dinos2006.09.15.21.08. A varázs tilalom Der Hexenbann2006.09.18.22.09. A számítógép-boszorkány Die Computerhexe2006.09.19.23.10. Boszorkány születésnap Der Hexengeburtstag2006.09.20.24.11. A kísértetkastély Die Schlossgespenster2006.09.21.25.12. Varázslat a cirkuszban Hexerei im Zirkus2006.09.22.26.13. Anya szülinapja Mamis Geburtstag Harmadik évad2009.08.09.27.01. Mama bajban Mami in Not2009.08.09.28.02. Őrült vízitúra Eine wilde Kanufahrt2009.08.16.29.03. Elsüllyedt kincs Der versunkene Schatz2009.08.09.30.04. Gréta nagyi kalamajkát okoz Oma Grete sorgt für Wirbel2009.08.16.31.05. Nincs varázslat következmények nélkül Hexspruch mit Folgen2009.08.16.32.06. Az elcserélt varázsgömb Die vertauschte Hexenkugel2009.10.11.33.07. Boszorkány-horoszkóp Das Hexenhoroskop2009.10.11.34.08. A hetedik bájkönyv Das siebte Hexenbuch2009.10.11.35.09. Turbóseprű Der Turbobesen2009.10.18.36.10. A kínai varázsfű Das chinesische Hexenkraut2009.10.18.37.11. Az osztálykirándulás Die Klassenreise2009.10.25.38.12. A varázslatos csillagpor Der magische Sternenstaub2009.10.18.39.13. Kobold a postaládában Der Kobold aus dem Briefkasten Negyedik évad2012.08.26.40.01. Varázslat a kísértetházban Hexerei im Spukhaus2012.08.26.41.02. Az elvarázsolt Marionett bábu Verhexte Marionetten2012.09.02.42.03. A varázsbőrönd Der magische Koffer2012.09.02.43.04. Csillagközi utazás Die verhexte Sternenreise2012.09.09.44.05. Almás pite balesetet szenved Der zerbrochene Besen2012.09.09.45.06. Mánia varázsfőzete Manias magische Mixtur2012.09.16.46.07. Utazás a múltba Reise in die Vergangenheit2012.09.16.47.08. A varázsinga Das magische Pendel2012.12.01.48.09. Apa a bohóc Papi als Clown2012.12.01.49.10. A furcsa boszorka Die fremde Hexe2012.12.01.50.11. A bosziszálló Das Hexenhotel2012.12.08.51.12. A nagy seprű verseny Das Besenrennen2012.12.08.52.13. Hajóút Gréta nagyival Kreuzfahrt mit Oma Grete

Bibi és Tina

Egy újabb sorozat amit a Minimax tűzött műsorára. A sorozatot is a Kiddinx gyártotta. Sok új szereplő van benne, s sokan már nem szerepelnek. Szereplők: Bibi Blocksberg, Tina Martin, Alexander von Falkenstain, Falkó gróf, Suzanne, Amadeus, Sabrina, Maharadzsa, Félix, Móric & Max

Források

hivatalos oldala Bibi Blocksberg a Fernsehserien oldalon Bibi Blocksberg epizódjainak listája a Fernsehserien oldalon

További információk

Kategória:1997-ben bemutatott német televíziós sorozatok Kategória:2012-ben befejezett német televíziós sorozatok Kategória:Német rajzfilmsorozatok Kategória:Fantasy televíziós sorozatok Kategória:Televíziós kalandsorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok