Norah Jones (született: Geethali Norah Jones Shankar; New York, Brooklyn, 1979. március 30.) indiai származású, többszörös Grammy-díjas amerikai énekes, dalszerző, színésznő. Ravi Shankar és Sue Jones gyermeke.

Pályakép

Jones karrierje 2002-es debütáló albumával, a Come Away with Me-vel vette kezdetét, mely egy kortárs poplemez, soul, folk és country elemekkel színesítve. Az album világszerte több mint 20 millió példányban fogyott, és öt Grammy-díjat nyert. Norah elnyerte a Grammy-díj a Legjobb Új Előadónak járó díját is.

Második albuma, Feels like Home 2004-ben jelent meg, és több mint egymillió kelt el belőle az Egyesült Államokban egyetlen hét alatt. 2007-ben került a polcokra Norah Jones harmadik albuma, amely a Not Too Late címet viselte, és első helyen nyitott a megjelenése hetében. Norah az évtized egyik legjobb énekesnőjévé vált, több mint 16 millió eladott lemezzel az USA-ban, és 39 millióval világszerte.

2007-ben főszerepet játszott többek között Jude Law, Natalie Portman és Rachel Weisz oldalán Wong Kar Wai első angol nyelvű filmjében, a My Blueberry Nights-ban, amihez írt egy dalt Jones is. A film a 2007-es cannes-i fesztivál nyitófilmje volt.A film a PORT.hu-n

Féltestvére, Anoushka Shankar szitárművész. A két nővér egymástól távol nőtt fel, de szoros személyes és alkotói kapcsolatban állnak, számos közös zenei projektet hoztak létre.

Diszkográfia Nagylemezek és középlemezek 2001: First Sessions 2002: Come Away with Me 2004: Feels like Home 2007: Not Too Late 2009: The Fall 2010: ...Featuring 2012: Little Broken Hearts 2016: Day Breaks 2019: Begin Again 2020: Pick Me Up Off the Floor 2021: I Dream of Christmas 2021: 'Til We Meet Again (live)

Kislemezek 2002 Don't Know Why 2002 Feelin' the Same Way 2002 Come Away with Me 2004 Don't Know Why / I'll Be Your Baby Tonight 2004 Turn Me On 2004 Sunrise 2004 What Am I to You? 2004 Those Sweet Words 2006 Thinking About You 2006 Not Too Late 2006 Until the End 2007 Sinkin' Soon 2007 Be My Somebody 2008 The Story 2009 Chasing Pirates 2010 Young Blood 2010 It's Gonna Be Turnék Come Away with Me Tour (2002–04) Norah Jones & The Handsome Band Tour (2004–05) Not Too Late Tour (2007–08) The Fall Tour (2010) Little Broken Hearts Tour (2012–13) Daybreaks World Tour (2016–17) North American Tour (2019) Summer Tour (2022)

Filmográfia 2002 Két hét múlva örökké 2007 My Blueberry Nights – A távolság íze 2012 Ted

Díjai Grammy-díjakGrammy hivatalos oldal 2003: Best Pop Vocal Album – Come Away with Me („Legjobb Pop Album”) 2003: Album of the Year – Come Away with Me („Az Év Albuma”) 2003: Record of the Year – Don't Know Why ("„Az Év Dala”) 2003: Best Female Pop Vocal Performance – Don't Know Why („Legjobb Női Pop Előadás”) 2003: Best New Artist ("Legjobb Új Előadó") 2005: Best Pop Collaboration with Vocals – Here We Go Again („Legjobb Pop Feldolgozás”) 2005: Best Female Pop Vocal Performance – Sunrise („Legjobb Női Pop Előadás”) 2005: Record of the Year – Here We Go Again („Az Év Dala”) 2008: Grammy Award for Album of the Year – River: The Joni Letters („Grammy-díj Az Év Albumának”) 2025: Best Traditional Pop Vocal Album – Visions

World Music-díjak

2003 World's best selling Female Pop Artist of the Year (Az Év Legjobban Eladott Női Pop Előadója) 2003 World's best selling Contemporary artist of the year (Az Év Legjobban Eladott Kortárs Előadója) 2004 World's best selling Female artist of the year (Az Év Legjobban Előadott Női Előadója) 2004 World's best selling Jazz artist of the year (Az Év Legjobban Eladott Dzsesszelőadója)

Amadeus Austrian Music Awards

Jegyzetek

Források

További információ

Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Angol nyelvű énekesek Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Indiai származású amerikaiak Kategória:New York-iak