Az 1987-es Formula–1-es világbajnokság tizenkettedik futama a portugál nagydíj volt.

Futam Portugáliában Berger szerezte meg a pole-t a feljavult Ferrarival Mansell, Prost és Piquet előtt.

A rajtnál Mansellé lett a vezetés, mögötte Alboreto Piquet Williamsével ütközött, majd még több versenyző is belebonyolódott az ütközésbe. A versenyt piros zászlóval megszakították, az új rajt után is Mansell vezetett, de Berger az első kör végén visszavette az első helyet. Piquet megelőzte a harmadik helyért Sennát, Mansell pedig a 14. motorhiba miatt kiállt. Senna lelassult, majd a boxba hajtott elektronikus probléma miatt. A boxkiállások után Prost jött fel a második helyre Piquet és Fabi elé. Prost a verseny végéig utolérte Bergert, és nyomás alatt tartotta. Az osztrák hibázott és kicsúszott a 68. körben, így csak második lett a győztes Prost mögött. Piquet harmadik, Fabi negyedik lett.

Rsz. Versenyző Csapat Körök Idő/Kiesések Rajthely Pontok 1 1 Alain Prost McLaren-TAG 70 1:37:03,906 3 9 2 28 Gerhard Berger Ferrari 70 + 20,493 1 6 3 6 Nelson Piquet Williams-Honda 70 + 1:03,295 4 4 4 19 Teo Fabi Benetton-Ford 69 Kifogyott üzemanyag 10 3 5 2 Stefan Johansson McLaren-TAG 69 + 1 kör 8 2 6 18 Eddie Cheever Arrows-Megatron 68 + 2 kör 11 1 7 12 Ayrton Senna Lotus-Honda 68 + 2 kör 5   8 11 Nakadzsima Szatoru Lotus-Honda 68 + 2 kör 15   9 (1) 16 Ivan Capelli March-Ford 67 + 3 kör 22   10 (2) 3 Jonathan Palmer Tyrrell-Ford 67 + 3 kör 24   11 24 Alessandro Nannini Minardi-Motori Moderni 66 Kifogyott üzemanyag 14   12 (3) 4 Philippe Streiff Tyrrell-Ford 66 + 4 kör 21   13 17 Derek Warwick Arrows-Megatron 66 + 4 kör 12   14 20 Thierry Boutsen Benetton-Ford 64 + 6 kör 9   Kiesett 8 Andrea de Cesaris Brabham-BMW 54 Befecskendezés 13   Kiesett 27 Michele Alboreto Ferrari 38 Váltó 6   Kiesett 9 Martin Brundle Zakspeed 35 Váltó 17   Kiesett 22 Franco Forini Osella-Alfa Romeo 32 Felfüggesztés 26   Kiesett 30 Philippe Alliot Larrousse-Ford 31 Motorhiba 19   Kiesett 25 René Arnoux Ligier-Megatron 29 Hűtő 18   Kiesett 21 Alex Caffi Osella-Alfa Romeo 27 Turbó 25   Kiesett 26 Piercarlo Ghinzani Ligier-Megatron 24 Gyújtás 23   Kiesett 23 Adrián Campos Minardi-Motori Moderni 24 Baleset 20   Kiesett 5 Nigel Mansell Williams-Honda 13 Elektronika 2   Kiesett 7 Riccardo Patrese Brabham-BMW 13 Motorhiba 7   Kiesett 10 Christian Danner Zakspeed 0 Baleset 16  

Statisztikák Vezető helyen: Nigel Mansell: 1 (1) Gerhard Berger: 64 (2-33 / 36-67) Michele Alboreto: 2 (34-35) Alain Prost: 3 (68-70)

Alain Prost 28. (R) győzelme, Gerhard Berger 1. pole-pozíciója, 3. leggyorsabb köre. McLaren 55. győzelme.

Források A Formula–1 hivatalos oldala

Portugal Nagydij, 1987 Kategória:Portugál Formula–1 futamok