Jay Francis Spearing (Wallasey, 1988. november 25.) angol labdarúgó, középpályás, jelenleg a másodosztályú Bolton Wanderers játékosa.

Pályafutása Gyerekkorában szülővárosa junior csapatában, a Greenleasben játszott Craig Lindfielddel együtt, ezután kerültek mindketten a Liverpoolhoz.

Liverpool A fiatal középpályásnak nagy szerepe volt a Vörösök ifjúsági csapatának sikereiben, mint például a 2007–08-as bajnokság megnyerése, valamint két alkalommal a fiataloknak rendezett FA-kupa elhódítása.

A felnőtt csapat keretébe még 2007-ben került be 34-es mezszámmal, de egyetlen mérkőzésen sem kapott lehetőséget.

A 2008–09-es szezon felkészülési meccsei során csereként mindig pályára lépett a Liverpool felnőtt csapatában, tétmérkőzésen pedig a Bajnokok Ligájában, a PSV Eindhoven elleni második csoportmeccsen játszott először 2008. december 9-én.

Spearing első bajnoki mérkőzését kezdőként játszotta a nagy hírt kavart Sunderland AFC elleni találkozón 2009. október 17-én.

2010. március 23-án a másodosztályú Leicester Cityhez ment kölcsönbe a szezon végéig.Midfielder deal done - Liverpool FC A bajnokság ötödik helyén végzett csapat színeiben kilenc alkalommal lépett pályára és egy gólt szerzett.

A 2010–11-es szezonban eleinte inkább a kispadon szerepelt, viszont az utolsó 9 bajnokin a csapatkapitány Steven Gerrard sérülése miatt kezdőjátékosként szerepelt.

A következő szezonban megkapta a 20-as mezszámot és az 51 tétmeccs felén pályára lépett (24-szer volt kezdőjátékos 1 csere mellett).

Bolton Wanderers A 2012–13-as szezonban kölcsönben szerepelt a másodosztályú Bolton Wanderers csapatánál, ahol megszavazták a szezon játékosának. 2013. augusztus 9-én a Liverpool bejelentette, hogy Spearing végleg aláírt a Boltonhoz. Szerződése 4 évre, azaz 2017-ig szól; mezszáma a 6-os lett.

Sikerek Klubcsapatban Liverpool Ligakupa: 2011–12

Egyéni díjak Bolton Wanderers FC "A szezon játékosa": 2012–13

Statisztika Utoljára frissítve: 2013. június 3.

CsapatSzezonBajnokság (PL, CH)FA-kupaLigakupaÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólLiverpool2008–09 (PL)00000020––202009–10 (PL)30002000––50Leicester City (kölcsönben)2009–10 (CH)71––––––2091Liverpool2010–11 (PL)110001080––2002011–12 (PL)1604050––––2502012–13 (PL)00000030––30Liverpool összesen 2008–2013 30 0 4 0 8 0 13 0 – – 55 0Bolton Wanderers (kölcsönben)2012–13 (CH)37220––––––392Bolton Wanderers2013–14 (CH)000000––––00Összesen 2008– 74 3 6 0 8 0 13 0 2 0 103 3

Magánélet Spearing a wallasey-i The Mosslands School diákja volt.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Spearing adatlapja a Liverpool hivatalos oldalán Spearing profilja az lfchistory.net-en

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:A Bolton labdarúgói Kategória:Élő személyek